A Dragon Ball című japán mangasorozat immáron 24 éve, 1985 óta hódít a világban, sikere pedig azóta is töretlen. Igazi sztár, készült már belőle mindenféle szitanyomott póló, hátitáska, videojáték, hűtőmágnes, gyűjthető kártya, fröccsöntött akciófigura, gumicukor, tolltartó, meg a fene se tudja még mi, hamarosan viszont egy igen nagy űrt készülnek befoltozni az alkotók. Hölgyek, urak, lányok, srácok, barátaim, készül a Dragon Ball MMORPG!
A kizárólag interneten játszható Dragon Ball: Online a Namco Bandai és a CJ Internet Corporation megbízásából az NTL Inc, a Bird Studio és a Shueisha műhelyében, japán és dél-koreai kooperációban készül. A fejlesztés igen jól halad, a béta tesztek már tavaly nyár óta zajlanak, és ha minden igaz, Dél-Koreában már év végén meg fog jelenni a játék. A japán premiert 2009 elejére tervezik a készítők, míg a nemzetközi színrelépés csak ezután várható - sajnos hivatalos dátumot egyelőre nem kaptunk.
A projekt nagyságát az is mutatja, hogy a játék karakterein, helyszínein és eseményein maga Akira Toriyama, a Dragon Ball sorozat atyja dolgozik, immáron öt kerek éve. A Dragon Ball: Online története amúgy az 1000. évben játszódik, kerek 216 évvel a Dragon Ball Z rajzfilm eseményei után. Az elmúlt két évszázadban jó sok dolog történt a világban, többek közt megjelent a Földön a majin faj, sőt feltűntek a yardratinok is. A játék a Dragon Ball és a Dragon Ball GT sorozattal ellentétben nem a komikus jelenetekre és az aranyos történetmesélésre, sokkal inkább a harcokra és a karakterek fejlődésére helyezi a hangsúlyt, valahogy úgy, mint a Dragon Ball Z tette anno.
A virtuális világban való kalandozásunk több részből fog állni. Kutathatunk a híres sárkánygömbök után - ahogy a rajzfilmben, itt is hét darab lesz belőle szétszórva, és a sárkány itt is teljesíti annak a kívánságát, aki összegyűjti őket. A gömbök ezután véletlenszerűen újra szétszóródnak majd, hogy indulhasson az újabb kutatás és keresgélés.
Mindezek alatt természetesen érintkezhetünk majd az NPC-kkel és a hús-vér játékosokkal egyaránt. Lesznek PVP (player versus player) és PVE (player versus environment) harcok, sőt nevezhetünk majd a Tenkaichi Budokai bajnokságra is. Az egyik legizgalmasabb lehetőség viszont a Timemachine Quest lesz, melyben egy időgép segítségével visszautazhatunk a Dragon Ball történelemben, és lejátszhatunk majd olyan harcokat és küldetéseket, melyeket eddig csak a rajzfilmben vagy a képregényben láthattunk. Emellett lesz virtuális pénz, melyet a városokban tudunk majd elkölteni, karakterünk pedig vérbeli RPG-hez híven tapasztalatpontos rendszerben fog fejlődni.
Eddig három játszható fajt jelentettek be a fejlesztők - az emberek, a namekok és a majinok már biztos szerepelni fognak a Dragon Ball: Online-ban. A saiyanok az 1000. évben sajnos már nem részei a sorozatnak, így ők elvileg totálisan kimaradnak majd a játékból is, bár nem lenne rossz, ha valami történeti csavarással visszahoznák őket. A virtuális Dragon Ball világba való csatlakozáskor először fajt, azután osztályt kell majd választanunk, majd jöhet a színezgetés és testre szabás, ezt követően pedig indulhat is a móka.
Az embereken belül három osztály lesz, martial artist, spiritualist, és engineer. Az első osztályba a Yamuchahoz és Tenshinhanhoz hasonló harcművészek tartoznak majd, a másodikba a ki-erőt használók, míg az utolsóba a Bulma-féle mérnökök, akik profi, saját készítésű fegyverekkel és felszerelésekkel egyensúlyozzák ki hátrányukat. A namek fajt választva választhatjuk a dragon clan és a warriors osztályt, ez előbbiben a Dendéhez és Kamihoz hasonló varázslók tartoznak majd, utóbbiba pedig a klasszikus értelemben vett, Piccolora és Nailre hajazó harcosok. A majinokon belül strange és large osztályt választhatunk majd, a strangeben a vékony, gonosz kinézetű majinok lesznek, míg a large a dagadt, de boldog példányok gyűjtőhelye lesz.
Jópofa ötlet, hogy a többi MMO-tól eltérően a Dragon Ball: Online-ban karakterünk kisgyerekként kezdi majd az életét, majd az játékban eltöltött időtől és aktivitástól függően fog öregedni. Azt nem tudjuk, hogy milyen hosszú lesz a teljes kifejlődési folyamat, míg karakterünk eléri a maximális életkort, de valószínűleg nem egy-két hétig kell majd dolgozni rajta.
A grafikáról is érdemes még pár szót ejteni. A játék kinézete a cel-shading technológiának köszönhetően teljesen a rajzfilmre fog hasonlítani, azzal a kivétellel, hogy a fények és a speciális effektek itt csili-vili modern megoldásokkal kelnek majd életre. Ahogy a képeken is látszik, nem a Dragon Ball: Online nem lesz egy nextgen gyönyör, de ennek megfelelően legalább a gépigény is alacsony lesz. Állítólag már egy 512 MB memóriával, és egy egymagos, 2GHz-es procival felszerelt gépen is simán menni fog a cucc, ami azért valljuk be, igen kedvező, főleg a notebookosokra nézve.

Van valami infó róla hogy lesz-e egyáltalán EU?
Ezt most........ ezt most komolyan kérdezed????
Jesssssszusom.................
csak annyi h kicsit késöbb jelennek meg rá a fejlesztések
am remélem h még 2010 ben kijön itt EU-ban
de én most néztem videókat és van benne ssj de lehet h csak 1 szint:S
van ahol azt írják, hogy koreai játék ellenére havi 15 usd (ahogy lenni szokott), van ahol azt írják, hogy több, mint valószínű, hogy itemshop-os (fúj, inkább fizetek havi 15 dodot, mintsem itemshopban havi több százat)
akkor torima máris dugja fel magának.megkérdezném töle hogy a dragonball mitöl lett sikeres ???nem kis szerepet játszott benne a ssj
verjem torima hülye fejére vén faasz
Két okból nem fogok játszani:
1: Fizetős!Ez még nem akkora baj,hiszen ebből lesz a bevétel a gyártóknak.
2:Nincs benne a játékban a Saiya-jin nép(csillagharcosok).Mint már előttem is említették,a Dermesztő Saga után az SSJ szintekről szól az egész sorozat.Simán meg lehetett vna oldani,hogy pl.: 20-s szinten megkapod az 1. szintet,40-n a 2.,60-n a 3.,80-n a 4-t.És hogyha attól féltek vna,hogy így mindenki SJ lesz,akkor pedig az kellett vna,hogy ezeknek alig lett vna varázslatuk,a többiek pedig másban jók.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.