Olykor látni néhány felettébb különös sorozatszámozást, de a Ninja Gaiden még ebben a matematikát sűrűn mellőző furcsa világban is tud újat mutatni. Tudtátok, hogy immáron húsz éves a sorozat, és több mint tíz része jelent már meg? Mégis most a Ninja Gaiden 2-t van szerencsénk tesztelni. Hogy miért? Azonnal vázoljuk a szituációt!
Az első Ninja Gaiden 1988-ban jelent meg Amiga, Amstrad CPC, Commodore 64, Atari Lynx, PC és ZX Spectrum platformokra, valamint játéktermi Arcade gépekre. Ugyanebben az évben NES, TurboGrafx-16 és SNES konzolokon egy másik Ninja Gaiden is debütált, a fejlesztő és a kiadó ugyanaz volt, a főszereplő is, mégis semmi köze sem volt az eredeti játékhoz. Ennek a résznek a történetét folytatta 1990-ben a Ninja Gaiden II: The Dark Sword of Chaos, és 1991-ben a Ninja Gaiden III: The Ancient Ship of Doom, a sztori azonban itt véget is ért, az 1991-es, ismét simán csak Ninja Gaiden néven megjelent új, Game Gear-es rész, és az ugyanekkor debütált GameBoy-os Ninja Gaiden: Shadow teljesen más szálat vett fel. A régi szériát 1992-ben zárta le a szintén csak Ninja Gaiden nevet viselő, és – nem fogjátok kitalálni – ismét egy teljesen új történetet bemutató SEGA Master System-es rész. Ez eddig hét, a SNES-es trilógiát kivéve különálló epizód, itt meg is húzhatjuk a vonalat a klasszikus, és a modern részek között.
A sorozat 2004-ben éledt újjá Xbox-on, ám ez a Ninja Gaiden se volt köthető sehogy egyik korábbi részhez sem. 2005-ben Ninja Gaiden: Black címmel megérkezett az egy évvel ezelőtti rész kibővített változata, mindenféle kiegészítőkkel és extrákkal felturbózva, melynek a remakeje, a Ninja Gaiden: Sigma 2006-ban jelent meg Playstation 3-ra, vadi új grafikával, Sixaxis irányítással, meg minden finomsággal. Most kerek tíz résznél járunk, ezt követte idén tavasszal Nintendo DS-re a Ninja Gaiden: Dragon Sword, most pedig a legújabbat, a Ninja Gaiden 2-t mutatjuk be nektek. És hogy az új epizód miért éppen a kettes sorszámot kapta? Pofon egyszerű, ugyanis a 2004-es Ninja Gaiden folytatása.
Ryu Hayabusa ismét ellátogat tehát képernyőinkre, ám az igazi rajongók nem csak az előző tizenegy részben követhették nyomon a hős nindzsa kalandjait, fekete csuklyás barátunk ugyanis vendégszerepelt már a Dead or Alive-ban és a DOA mozifilmben, sőt elkészült történetének anime rajzfilmes keretbe foglalt feldolgozása is. De ezeket hagyjuk, a villámkörkép megvolt, koncentráljunk az új részre.
A Ninja Gaiden 2-ben hősünknek a gonosz Genshin vezette Black Spider Ninja klán, és szövetségesei, a Greater Fiends ellen kell felvennie a harcot. Genshin célja, hogy elpusztítsa a Hayabusa klánt, és megölje hősünket, míg az Elizébet, Volf, Alexei és Zedonius négyes alkotta Greater Fiends a Ryu falujából elrabolt ősi szobor erejét felhasználva kíván világuralomra törni. Nem kevés feladat nyomja tehát magányos hősünk vállát, ám azért egyszer-egyszer segít neki Sonia, a dekoratív CIA ügynök, és apja, a Hayabusa klán vezetője, Joe is.
A játék egy pergős hack and slash akció stuff lett, ennek megfelelően feladatunk nagyjából ki is merül annyiból, hogy hentes vadállat módjára, sorra lekaszaboljuk az elénk toppanó ellenségeket. Ezzel nincs semmi gond, a harcrendszer nagyszerű, az összecsapások látványosak, a csaták alatt repkednek a testrészek, egymást követik a brutális kivégzések, literszámra fröcsög a vér, mégsem tudjuk azt mondani, hogy hosszútávon élvezetes lenne a Ninja Gaiden 2. A játékmenetet sajnos csúnyán elrontották azzal, hogy teljesen lineáris lett minden pálya, szinte csak egy nagy folyosó az összes, és még ha fel is dobják olykor egy kis ugribugri ügyességi résszel, ott is agyvérzést kapunk a béna kamerakezelés és a nehézkes irányítás miatt.
A karakterekre visszatérve meg kell említeni még Muramasát, a híres fegyverkovácsot, kinek műhelyében felturbózhatjuk fegyverzetünket, illetve mindenféle plusz felszerelésre cserélhetjük be a legyilkolt ellenfeleinkért kapott pontmennyiséget. Nála vehetünk életadó gyógynövényt, varázserőnket megnövelő kis kavicsot, meg minden apróságot, melyre szükségünk lehet a nagy harcok során.
A játékidő jó hosszú, négy nehézségi szint, rengeteg epizód, és megannyi ocsmány főellenség vár ránk – a Ninja Gaiden 2-t nem lehet két délután végigtolni, erre mérget vehet mindenki. A gond csak az, hogy sajnos semmilyen multiplayer nem került a játékba, nemhogy deathmatch, de még co-op mód sem – pedig milyen jó lenne társaságban kaszabolni a gonoszokat!
A grafika sajnos meg sem közelíti azt a szintet, amit a kozmetikázott promó képek mutattak, sőt a régi motor miatt még azt is megkockáztatom kimondani, hogy a látvány átlagon aluli. Kevés modern megoldást látni, az árnyékok kockásak, a textúrák elnagyoltak, az eső effekt rettenetes, a szereplők körvonala pixeles, sőt még a különböző elemek illesztése se mindig pontos. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy csupán 585p-ben, és nem igazi HD felbontásban pompázik a játék. Ami a hangokat illeti, nagyon dicsérni itt sem tudok semmit, az angol mellett választható eredeti japán szinkron egy jó pont, a szinkronszínészek munkája viszont csapnivaló mindkét nyelven. Példának okáért volt egy jelenet, mikor a legyőzött főgonosz a mélybe zuhanás közben teljesen nyugodt és kipihent hanggal fűzte hozzá utolsó mondatát az eseményekhez. Kicsit kiábrándító volt, főleg azok után, amilyen nehezen adta magát.
A sok rossz megjegyzés után viszont még mindig azt mondom, hogy a Ninja Gaiden 2 bár idegesítő és hibákkal teli, azért hangulatos kis játék, pár unalmas estére jó szórakozást tud nyújtani. Sajnos messze van attól az igazi, árnyékban lopakodós, csendesen gyilkolós nindzsa életérzéstől, mint amit a Tenhu Z is próbált elhozni, de az agyatlan hack and slash se egy megvetendő játékstílus. A játékot a külföldi nagy magazinok 8-9 pontokra értékelték, ennyit nálunk nem ér, legyen 7-es alá, az reális.
A sorozat 2004-ben éledt újjá Xbox-on, ám ez a Ninja Gaiden se volt köthető sehogy egyik korábbi részhez sem. 2005-ben Ninja Gaiden: Black címmel megérkezett az egy évvel ezelőtti rész kibővített változata, mindenféle kiegészítőkkel és extrákkal felturbózva, melynek a remakeje, a Ninja Gaiden: Sigma 2006-ban jelent meg Playstation 3-ra, vadi új grafikával, Sixaxis irányítással, meg minden finomsággal. Most kerek tíz résznél járunk, ezt követte idén tavasszal Nintendo DS-re a Ninja Gaiden: Dragon Sword, most pedig a legújabbat, a Ninja Gaiden 2-t mutatjuk be nektek. És hogy az új epizód miért éppen a kettes sorszámot kapta? Pofon egyszerű, ugyanis a 2004-es Ninja Gaiden folytatása.
Ryu Hayabusa ismét ellátogat tehát képernyőinkre, ám az igazi rajongók nem csak az előző tizenegy részben követhették nyomon a hős nindzsa kalandjait, fekete csuklyás barátunk ugyanis vendégszerepelt már a Dead or Alive-ban és a DOA mozifilmben, sőt elkészült történetének anime rajzfilmes keretbe foglalt feldolgozása is. De ezeket hagyjuk, a villámkörkép megvolt, koncentráljunk az új részre.
A Ninja Gaiden 2-ben hősünknek a gonosz Genshin vezette Black Spider Ninja klán, és szövetségesei, a Greater Fiends ellen kell felvennie a harcot. Genshin célja, hogy elpusztítsa a Hayabusa klánt, és megölje hősünket, míg az Elizébet, Volf, Alexei és Zedonius négyes alkotta Greater Fiends a Ryu falujából elrabolt ősi szobor erejét felhasználva kíván világuralomra törni. Nem kevés feladat nyomja tehát magányos hősünk vállát, ám azért egyszer-egyszer segít neki Sonia, a dekoratív CIA ügynök, és apja, a Hayabusa klán vezetője, Joe is.
A játék egy pergős hack and slash akció stuff lett, ennek megfelelően feladatunk nagyjából ki is merül annyiból, hogy hentes vadállat módjára, sorra lekaszaboljuk az elénk toppanó ellenségeket. Ezzel nincs semmi gond, a harcrendszer nagyszerű, az összecsapások látványosak, a csaták alatt repkednek a testrészek, egymást követik a brutális kivégzések, literszámra fröcsög a vér, mégsem tudjuk azt mondani, hogy hosszútávon élvezetes lenne a Ninja Gaiden 2. A játékmenetet sajnos csúnyán elrontották azzal, hogy teljesen lineáris lett minden pálya, szinte csak egy nagy folyosó az összes, és még ha fel is dobják olykor egy kis ugribugri ügyességi résszel, ott is agyvérzést kapunk a béna kamerakezelés és a nehézkes irányítás miatt.
A karakterekre visszatérve meg kell említeni még Muramasát, a híres fegyverkovácsot, kinek műhelyében felturbózhatjuk fegyverzetünket, illetve mindenféle plusz felszerelésre cserélhetjük be a legyilkolt ellenfeleinkért kapott pontmennyiséget. Nála vehetünk életadó gyógynövényt, varázserőnket megnövelő kis kavicsot, meg minden apróságot, melyre szükségünk lehet a nagy harcok során.
A játékidő jó hosszú, négy nehézségi szint, rengeteg epizód, és megannyi ocsmány főellenség vár ránk – a Ninja Gaiden 2-t nem lehet két délután végigtolni, erre mérget vehet mindenki. A gond csak az, hogy sajnos semmilyen multiplayer nem került a játékba, nemhogy deathmatch, de még co-op mód sem – pedig milyen jó lenne társaságban kaszabolni a gonoszokat!
A grafika sajnos meg sem közelíti azt a szintet, amit a kozmetikázott promó képek mutattak, sőt a régi motor miatt még azt is megkockáztatom kimondani, hogy a látvány átlagon aluli. Kevés modern megoldást látni, az árnyékok kockásak, a textúrák elnagyoltak, az eső effekt rettenetes, a szereplők körvonala pixeles, sőt még a különböző elemek illesztése se mindig pontos. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy csupán 585p-ben, és nem igazi HD felbontásban pompázik a játék. Ami a hangokat illeti, nagyon dicsérni itt sem tudok semmit, az angol mellett választható eredeti japán szinkron egy jó pont, a szinkronszínészek munkája viszont csapnivaló mindkét nyelven. Példának okáért volt egy jelenet, mikor a legyőzött főgonosz a mélybe zuhanás közben teljesen nyugodt és kipihent hanggal fűzte hozzá utolsó mondatát az eseményekhez. Kicsit kiábrándító volt, főleg azok után, amilyen nehezen adta magát.
A sok rossz megjegyzés után viszont még mindig azt mondom, hogy a Ninja Gaiden 2 bár idegesítő és hibákkal teli, azért hangulatos kis játék, pár unalmas estére jó szórakozást tud nyújtani. Sajnos messze van attól az igazi, árnyékban lopakodós, csendesen gyilkolós nindzsa életérzéstől, mint amit a Tenhu Z is próbált elhozni, de az agyatlan hack and slash se egy megvetendő játékstílus. A játékot a külföldi nagy magazinok 8-9 pontokra értékelték, ennyit nálunk nem ér, legyen 7-es alá, az reális.
Kapcsolódó cikk
amúgy sztem jó kis game lett, mint hack&slash teljesen megfelel az igényeimnek.
nagy komolyság persze nincs a sztoriban sem.
viszont a nehézségi szinttel azért kicsit vitáznék.
sztem ugyanis elég nehéz pár helyen, néhány boss idegesítő - legtöbbször a robbanósnál haltam be, aztán rájöttem mi van.
most épp 12. fejezetnél vok, itt már nehéz sztem a játék.
amúgy igazad van, kamera néhol vicces, graf is néhol viccesen van illesztve pár textúra, szal nem perfekt ez tény.
tényleg arra jó, hogy két hétig eljátssz vele délutánonként, mert való igaz hogy hosszú a játékidő is.
fegyverekről nem is irtál semmit, bár részemről kasza+íj xD
üdv
MELLESLEG: HOGY JÖN MOST IDE A PC TÉMA?
Ja, eszembe jutott... a pc verő cime a crysis, de annak csak a grafikája nagy, a játékmenete, hangulata, képessége a játéknak, az semmi... ps3 vagy x360 simán elvinné, szépen és gyorsan...jobb mint a pc, akármilyen kártya van benne...
En legalabbis realisnak erzem, de vegulis izlesek es pofonok, en orulok neki hogy neked ennyire tetszik. Nekem is bejön, még mindig tolom, most fogok a végére érni, de ennél több pontot nem érdemel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.