American McGees Grimm A Boy Learns What Fear is

A néhai id-s fenegyerek, az ájtatos képű American ezúttal ismert mesék kifordított másaival próbálkozik be a monitorokon. A Grimm nem szakít a designer eddigi jobb-rosszabb kísérleteivel, ismét elborult látványvilágot, beteg hangulatot ígér egészen 24 epizódon keresztül.

Sokan a Grimm testvérek meséin nőttek fel, persze nekünk Benedek Elek jutott, de azért néhány ismerős történetet hazai vizeken is követhettek a pöttömök. Tanító jellegű írások, melyek a helyes gondolkodásra és cselekedetekre sarkallnak, fontos nevelési kiugró mindenki számára. Persze nem McGee szemében, aki saját képzeletére bízta a megvalósítást, ennek első darabja az A Boy Learns What Fear is, műfaját tekintve egy pofonegyszerű platformjáték, a békés mesemondás egy csapásra lidércnyomássá változik.


A röpke kétszáz megabájtos telepítő minden gond nélkül mászik fel a merevlemezre, a Gametap játszótere vállalta el a kizárólagos online terjesztést, melynek köszönhetően hetente kaphatunk új epizódot, teljesen ingyen. Nem kell valami eget rengető blockbusterre gondolni, a Grimm elnagyolt, karikatúraszerű grafikával operál, feladataink kimerülnek a mászkálásban és az időnkénti ugrálásban, mégis ez az egyszerűség, mint alapkoncepció adja meg a játék élvezhetőségét. Mégis mi a célja a Spicy Horse fejlesztésének? A tisztaság közepette a sötétség térhódítását mutatja be, a gyermeki tisztaság bemocskolását. Nem egy könnyű téma, ezért nem is ajánlott kisebbeknek, mert porba dönthetjük a tündérmesékről alkotott kicsinyes képzelgésüket.


A bevezető animációban egy marionett bábelőadáshoz hasonlóan megismerhetjük az eredeti történet még mindenféle piszkosság nélkül, majd színre lép főhősünk, az apró, frappánsan Grimmre keresztelt törpe, és kalóz keveréke, akivel a mese állomásait játszhatjuk végig sajátos szemszögből. Egy kíváncsi fiúról szól a sztori, aki meg akarja ismerni, mi is a félelem. Kérdezi apját, majd tanárainak és a józan észnek ellent mondva, saját feje után megy, elhagyja a várost, barangol az országúton, keresztül az erdőn, eljut egy kísértetjárta kastélyba, ahol egy jót durmol – míg végül elnyeri a jutalmát és a király bizalmába férkőzik. Persze eszébe sem jut, hogy milyen erők munkálkodnak a háttérben. Grimm feladata párhuzamosan zajlik a fiatal fiúéval és jó negatív szereplőhöz méltóan feladata az, hogy pusztulást okozzon a pályákon. Elterjessze puszta jelenlétével a rontást, káoszt okozva ezzel a környezetében. Ahogy haladunk előre, úgy romlik körülöttünk a világ, a föld sötétre színeződik, virágok hervadnak el, békés polgárok halálsikolya tolong a fülünkbe. Csodás és rémisztő! Igen nagy derültséget váltott ki belőlem, amikor a temetőben elhaladunk és közben a városiak gondozzák néhai szeretteik sírját, mi pedig elhaladunk a hantok felett, erre csontvázkezek sarjadnak a földből és élő rokonaikat fojtják meg.


Minél nagyobb rontást okozunk, annál jobban fog növekedni a képernyő tetején található o-meter, melynek köszönhetően sokkal hatásosabban és gyorsabban tudjuk megfertőzni a kívánt területet és személyeket. Egyfajta Katamari-paródiának is felfoghatjuk, csak itt a labda helyett a gonoszság mértéke fog emelkedni, ami mérföldekkel szórakoztatóbb az említett játéknál. Néha zárt kapukra, vagy működtetni kívánt szerkezetekbe botlunk, ilyenkor nem kell mást tennünk, mint a lehető legnagyobb területet a káoszba dönteni, majd miután elérünk egy bizonyos fokot, már csak dobbantanunk kell egy nagyot a célterületen, amit a cucc szép zöld markerekkel el is lát – elég sűrűn ez lesz a továbbjutás záloga, figyeljünk oda mindig mit kívánnak tőlünk. Akár a terek vizét kell megmérgeznünk, akár egy jóságos kemény dió ellenállását kell megtörnünk, a cél továbbra is a tombolás, ami bár beteges, mégis üdítő.


Ártatlan gyermekek lemészárlása, mindezt puszta közelségünkkel véghezvíve, az iskola udvarán a játszótéren tébláboló lányokat és fiúkat egyszerű gyufává változtathatjuk és mikor az osztálylétszámból mindenki tűzszerszámmá válik, nincs más hátra, mint a máglyára kötözött tanító néni felgyújtása. De ahogy az erdőben haladunk végig ne lepődjünk meg, hogy nyomunkban fellógatott férfiak és nők árulkodnak majd ottlétünkről. A témaválasztás, dacára a primitív elgondolásnak, meglehetősen kemény és öncélú. Szóval vigyázat.


Csaknem tökéletes irányítással párosul a féktelen dúlás. A hagyományos WASD és egér kombinációjára épül, ezen felül semmilyen extra billentyű kívánsága nincs a játéknak. A lényeg tehát a pusztítás-méter feltornászása a lehető legnagyobb szintre a 11 közül, azáltal hogy az utunkba kerülő területet a sötétségbe taszítjuk, érdekes ez a valós idejű groteszk átváltozás, egyik képen még egy elnagyolt gyerekjáték, fél perccel később meg egy cinikus horror. Na ehhez kellett McGee kreativitása. Azonban nem arról szól az egész, hogy egyszerűen megyünk előre, mint a meszes, eldugott érmék és titkok után kutathatunk, ami a hat fejezetre osztott történetben a pályák közötti statisztika olvasásakor megdobhatja pontszámainkat és teljesítményünket.


Sajnos belesett a saját csapdájába a Grimm, mivel túlzott egyszerűségre tervezték, ez is lett a veszte, mert hiába a némi komolyságot megkövetelő téma, a gyermeki játékmenet megpecsételi a sorsát, ez így kicsit sekélyes, céljaink nem változnak túl eltérően, mindig ugyanazt kell csinálni: rombolni. Szánkba van rágva minden pillanatban, hogy hova kell caplatnunk, a jobb sarokban lévő nyíl vészterhesen emlékeztet erre mindig. Meghalni is csak akkor fogunk, ha lávába vagy vízbe esünk, ami után szinte ugyanott éledünk újjá, még a pályát sem kell emiatt újrakezdenünk. Mikor még nem vagyunk elég erősek és gyorsak, akkor a már megfertőzött terület is újragyógyul, de pár perc múlva már a rontás tartós lesz és kihívás szinte semmi.


A grafika egy üdítő koktél, még ha direkt elnagyolt és kockaszerű, ám mindazonáltal túl csicsás és valós időben változik meg ténykedésünk során. A sötét design, és a határtalan fantázia már-már komikába sorolt karakterivel, a legutolsó csirkéig mind-mind stílusos, talán túlzottan is, egyszerre sokat akartak markolni, néhányaknak túl zagyva lehet az egész. Pedig a játék alatt az Unreal Engine dobog, ezt nagyon nem vesszük észre a megvalósítás sajátossága okán, még motion blur elmosódást is kapunk, már ha ez számítana nagyon egy ilyen játéknál. Minden egyéb inkább felesleges cicoma, bár néha nem odaillő dolgok zavarhatják a szemünket, ilyen a nyomunkban felbukkanó papírszerű füst. Ízlés kérdése kinek válik ínyére ez a bárgyú külcsín, mégis sokat dob a hangulaton, meg ugye a gépigénynek sem támaszt túlzó követeléseket, bár aki elszokott a pixelek és a low-poly karakterektől, az maradjon csendben, mert így több emberhez juthat el. Maguk a szinkronok és a hangok egyenesen tökéletesek és humorosak, elváltoztatott, ugyanakkor nem irritálóak, igazi debil ömlengés. A zene pedig nagyon fülbemászó és odaillő, még ha csak pár track váltja egymást a képi világnak megfelelően.


Ha félretesszük azt, hogy meglehetősen korlátolt lehetőségeink vannak és kihívást csak nyomokban tartogat a játék, akkor megkockáztatom, hogy American McGee visszatért az Alice-i magasságokba, mert a hangulatot és a folytonos gonoszkodást, azt nagyon eltalálták. Félre kell tenni profizmusunkat, mert ez csupán levezetőnek állja meg a helyét két komolyabb game előtt vagy után alig 45 perc játékidővel. A sötét és elborult rajzfilmszerű designért könnyeket hullatok a gyönyörűségtől. Az első rész teljesen ingyenes, a többire egy napunk lesz majd a megjelenéskor a Gametap keretrendszerén belül történő játékra, heti megjelenéssel, a következő mindjárt a Piroska és a farkas, a Halász és a felesége, utána pedig a Csizmás kandúr sajátos megközelítése. Tény, hogy maga a játékmenet nem fog változni, ősszel, az első évad végén még visszatérünk egy summázásra, megnézzük fog-e fejlődni a Grimm.