Az 1984-es Rémálom az Elm utcában elemeiben rengette meg mind a mozit magát, mind a horror műfaját, és akkor rólunk, a nézőkről, nem is beszéltem még. Wes Craven, az ijesztgetés nagymestere valami egészen eredetit talált ki!
A végtelenül beteg ötlet, mely fejéből kipattant, hosszú éveken keresztül hozta ránk a frászt. Ehhez természetesen nem volt elég csupán a kreatív energia, vagy a végtelenségig nyújtható történet, a siker nagy részben magának Freddynek, pontosabban fogalmazva az őt alakító zseniális Robert Englundnak volt köszönhető.
Jómagam is azok közé az emberek közé tartozom, akik még fiatalon találkoztak ezzel a hihetetlenül félelmetes történettel, hosszú évekbe telt, mire képes voltam feldolgozni a látottakat, és végre nem félni a sötétben. Persze akkoriban még 10 éves se voltam, szóval ezen nincsen semmi csodálkoznivaló. De tény, hogy Freddy hihetetlenül eredeti karaktere, egyedi humorával és kegyetlenségével sokáig ijesztgette a nézőket. Hat részt élt meg, majd készült egy minisorozat is, valamint egy kegyetlenül pocsék Freddy vs. Jason film, aminek már a címéről tudni lehetett, hogy el se szabadott volna készíteni.
Nem tudom honnan jöhetett az ötlet, hogy ilyen korán (hiszen a korábbi részeket ismerő közönség még jócskán az élők sorát erősíti) készítsenek az első részről, egy még csak nem is újragondolt, hanem szinte egy az egyben újraforgatott részt. A történet ugyanaz, a háttér szintén, egyedül csak a válogatott halálnemek azok, amik némileg valami színt visznek ebbe a feldolgozásba, de ezek sem képesek még csak nyomaiban sem utolérni azt a színvonalat, amit több mint 26 évvel ezelőtt már láthattunk a vásznon. Hiába vannak benne szebbnél szebb fiúk és lányok, hiába alakítanak a színészek hitelesen, és végül, hiába adott a technológia ahhoz, hogy az égvilágon mindent meg lehessen filmesíteni a vásznon, ez a rémálom nem az a rémálom.
Jackie Earle Haley legyen bármennyire is karakterszínész, munkássága érdemelhet egyszer akár majd Oscar-díjat is, de sajnos az eredeti Freddynek még csak az árnyékába se léphet. Nincsen benne semmi félelmetes, nincsen benne semmi eredetiség (mondjuk ez elég nehéz lenne, valljuk be) se humor fronton, sem pedig a viselkedésében. Sajnos az, ami a legfontosabb egy horrorban - de egy Elm utcai rémálomban aztán végképp – tehát maga a rettegés, semmilyen formában nem valósul meg. Vannak ijesztgetések hangos effektekkel és hirtelen mozdulatokkal, de ezektől maximum csak egy másodperce ijedünk meg, utána pedig csak unott pofával ülünk tovább, és nagyon jól tudjuk, innentől már csak erre lehet számítani. Hol van az a vérfagyasztó atmoszféra, ami egy Körben folyamatosan jelen van, hol van az a konstans rettegés, amit mondjuk egy Dead Space nyújtani tud? A válasz nagyon egyszerű… sehol!
Adott lesz nekünk egy jópofa Freddy-utánzat, aki nem félelmetes, nem humoros, maximum csak annyit fogunk érezni, hogy nem nagyon szeretnénk vele találkozni az utcán. Hogy ez minek köszönhető? Legfőképpen a korábbi filmekből megmaradt emlékeinknek, a lemészárolt gyerekek hihetetlenül hiteles alakításának, és persze a modern filmes trükköknek, amik segítségével már tényleg minden megtörténhet. De nem a rendezésnek, történetnek, atmoszférának, a horrornak magának, mert az nincsen jelen semmilyen formában.
Katie Cassidy, akit a Supernaturalből csak Rubyként ismertünk meg, természetesen hozza a formáját, nem csak ismételten vakítóan gyönyörű, de fantasztikusan alakít is. Ugyanez mondható el a Sarrah Connor Chroniclesből megismert ifjú John Connorról, avagy Thomas Dekkerről is, aki olyan hiteles, hogy eszünkbe se jut korábbi szerepe. De sajnos ők se tudnak túl sokáig, és legfőképpen nem túl sokat hozzátenni a film érdemeihez…
Nem tudom milyen érzés lehet megnézni ezt a mozit úgy, hogy semmit nem tudsz magáról az alaptörténetről – létezik vajon ilyen ember? – jó lenne valakivel elbeszélgetni erről. Ha így állunk hozzá a kérdéshez, akkor lehetne akár jobban is értékelni eme produktumot. De így sajnos csak annyit tudok mondani, hogy ez a film harmatgyenge volt, igazából csak elpocsékoltam egy jó kis szerda estét, ahelyett, hogy az ugyancsak harmatgyengének ígérkező, de -mint később kiderült- mégis nagyon jól sikerült esti meccset néztem volna meg, ingyen. Nem nagyon ajánlom senkinek, csak és kizárólag azoknak, akik médiacsendben élték le az életüket idáig, és semmit nem tudnak a történetről, soha egy jelenetet nem láttak belőle, és még csak nem is hallottak róla semmit… na, nekik talán tetszeni fog. De könyörgöm! Ezt a filmet vajon három darab embernek csinálták?
Jómagam is azok közé az emberek közé tartozom, akik még fiatalon találkoztak ezzel a hihetetlenül félelmetes történettel, hosszú évekbe telt, mire képes voltam feldolgozni a látottakat, és végre nem félni a sötétben. Persze akkoriban még 10 éves se voltam, szóval ezen nincsen semmi csodálkoznivaló. De tény, hogy Freddy hihetetlenül eredeti karaktere, egyedi humorával és kegyetlenségével sokáig ijesztgette a nézőket. Hat részt élt meg, majd készült egy minisorozat is, valamint egy kegyetlenül pocsék Freddy vs. Jason film, aminek már a címéről tudni lehetett, hogy el se szabadott volna készíteni.
Nem tudom honnan jöhetett az ötlet, hogy ilyen korán (hiszen a korábbi részeket ismerő közönség még jócskán az élők sorát erősíti) készítsenek az első részről, egy még csak nem is újragondolt, hanem szinte egy az egyben újraforgatott részt. A történet ugyanaz, a háttér szintén, egyedül csak a válogatott halálnemek azok, amik némileg valami színt visznek ebbe a feldolgozásba, de ezek sem képesek még csak nyomaiban sem utolérni azt a színvonalat, amit több mint 26 évvel ezelőtt már láthattunk a vásznon. Hiába vannak benne szebbnél szebb fiúk és lányok, hiába alakítanak a színészek hitelesen, és végül, hiába adott a technológia ahhoz, hogy az égvilágon mindent meg lehessen filmesíteni a vásznon, ez a rémálom nem az a rémálom.
Jackie Earle Haley legyen bármennyire is karakterszínész, munkássága érdemelhet egyszer akár majd Oscar-díjat is, de sajnos az eredeti Freddynek még csak az árnyékába se léphet. Nincsen benne semmi félelmetes, nincsen benne semmi eredetiség (mondjuk ez elég nehéz lenne, valljuk be) se humor fronton, sem pedig a viselkedésében. Sajnos az, ami a legfontosabb egy horrorban - de egy Elm utcai rémálomban aztán végképp – tehát maga a rettegés, semmilyen formában nem valósul meg. Vannak ijesztgetések hangos effektekkel és hirtelen mozdulatokkal, de ezektől maximum csak egy másodperce ijedünk meg, utána pedig csak unott pofával ülünk tovább, és nagyon jól tudjuk, innentől már csak erre lehet számítani. Hol van az a vérfagyasztó atmoszféra, ami egy Körben folyamatosan jelen van, hol van az a konstans rettegés, amit mondjuk egy Dead Space nyújtani tud? A válasz nagyon egyszerű… sehol!
Adott lesz nekünk egy jópofa Freddy-utánzat, aki nem félelmetes, nem humoros, maximum csak annyit fogunk érezni, hogy nem nagyon szeretnénk vele találkozni az utcán. Hogy ez minek köszönhető? Legfőképpen a korábbi filmekből megmaradt emlékeinknek, a lemészárolt gyerekek hihetetlenül hiteles alakításának, és persze a modern filmes trükköknek, amik segítségével már tényleg minden megtörténhet. De nem a rendezésnek, történetnek, atmoszférának, a horrornak magának, mert az nincsen jelen semmilyen formában.
Katie Cassidy, akit a Supernaturalből csak Rubyként ismertünk meg, természetesen hozza a formáját, nem csak ismételten vakítóan gyönyörű, de fantasztikusan alakít is. Ugyanez mondható el a Sarrah Connor Chroniclesből megismert ifjú John Connorról, avagy Thomas Dekkerről is, aki olyan hiteles, hogy eszünkbe se jut korábbi szerepe. De sajnos ők se tudnak túl sokáig, és legfőképpen nem túl sokat hozzátenni a film érdemeihez…
Nem tudom milyen érzés lehet megnézni ezt a mozit úgy, hogy semmit nem tudsz magáról az alaptörténetről – létezik vajon ilyen ember? – jó lenne valakivel elbeszélgetni erről. Ha így állunk hozzá a kérdéshez, akkor lehetne akár jobban is értékelni eme produktumot. De így sajnos csak annyit tudok mondani, hogy ez a film harmatgyenge volt, igazából csak elpocsékoltam egy jó kis szerda estét, ahelyett, hogy az ugyancsak harmatgyengének ígérkező, de -mint később kiderült- mégis nagyon jól sikerült esti meccset néztem volna meg, ingyen. Nem nagyon ajánlom senkinek, csak és kizárólag azoknak, akik médiacsendben élték le az életüket idáig, és semmit nem tudnak a történetről, soha egy jelenetet nem láttak belőle, és még csak nem is hallottak róla semmit… na, nekik talán tetszeni fog. De könyörgöm! Ezt a filmet vajon három darab embernek csinálták?
Rendezte: Samuel Bayer
Forgatókönyv: Wesley Strick, Eric Heisserer
Zene: Steve Jablonsky
Szereplők: Jackie Earle Haley, Kyle Gallner, Rooeny Mara,
Katie Cassidy, Thomas Dekker
Játékidő: 95perc
IMDB: 5.4
Saját vélemény: 5.0
Forgatókönyv: Wesley Strick, Eric Heisserer
Zene: Steve Jablonsky
Szereplők: Jackie Earle Haley, Kyle Gallner, Rooeny Mara,
Katie Cassidy, Thomas Dekker
Játékidő: 95perc
IMDB: 5.4
Saját vélemény: 5.0
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.