Vaják - Az utolsó kívánság

Habár a játékosok többsége irodalmi műveltségben eléggé felemás képet mutat, maga a szerepjátékok műfaja mégis élen jár a szerteágazó történetet nézve, s néhányszor minden eddigi próbálkozást felülmúló fantasy világ képei bontakoznak ki előttünk. Andrzej Sapkowski a lengyel irodalom nagy öregje; ő alkotta meg a kilencvenes évek közepén a The Witcher hátterét. Az unalomig ismert angolszász zsánert szó szerint fenékbe billentve, a mézes-mázas, gyermeteg tündérmesét félrerakva, igazi középkori, jó kelet-európai mentalitás szerint kemény, szókimondó, naturális világot hozott létre. Ahol a vadonban rejtőzködő bestiák jelenléte éppolyan természetes, mint a férfiúi vágyak csillapítása dús keblű fehérnép kamillaillatú ágyékában.


Április közepe óta kapható nálunk is a lengyel fantasy-irodalom hiánypótló darabja, mely a Vaják – Az utolsó kívánság névre hallgat. Voltaképpen a The Witcher-univerzumból ismerős Ríviai Geralt története elevenedik meg a lapjain, több-kisebb nagyobb novellát csokorba szedve, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz, mégis kerek egész, már-már letehetetlen történetté forrja ki magát. Maga a kiadás igényes, dombornyomású borítóval érkezik, illat alapján szinte maximális pontszámot kapna, az anyag pedig 290 oldalon terpeszkedik, oldalain sűrű sorok tömkelege, szóval nem egy-két délutános olvasmány. Ám a külsőségek csupán az első benyomást keltik, már a legelső oldalon található buja jelenet tudatja velünk, hogy bizony pazar döntést hoztunk a kiadás megvásárlásával. Ha imádjuk a CD Projekt RED szerepjátékát, az Assassins of Kingsig tartó várakozás makulátlan formában telhet.


Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Hát természetesen a tojás, azaz a Sapkowski kelet-európai mondavilágából nagy kanállal merítő képzelete. Geralt egy igazi hős, aki nem kifejezetten az igazság glóriás bajnoka, sokszor nem kifejezetten etikus eszközökhöz is nyúl – jó példa erre az, amikor azzal hívja fel a város vezetőinek figyelmét, hogy lekaszabol pár iszákos semmirekellőt az ivóban. Nem éppen szószátyár mutánsvadász, kinek nyakában ott lóg a vajákok farkasfejes amulettje, mely derengéssel jelzi, ha valamilyen szörnyeteg ólálkodik a közelben. Itt már feltűnhet többeknek az is, hogy mi a francot jelenthet a „vaják” kifejezés? Természetesen Geralt foglalkozását takarja magyarra fordítva, melyet ugyan hagyhatták volna szimplán witcherként is, ám maga a vajákosság kifejezés jobban takarja hősünk identitását. Hiszen nem csupán a kardforgatásban és a mágiában járatos a fickó, hanem alkímiában, bájitalkészítésben is.


Sapkowski már az első fejezettől kezdve magával ragadja képzeletünket, nem köntörfalaz sokat: mikor Geralt megjelenik a fogadóban, még az sem sablonos fordulat, mint sok más regényben, hanem egyszerűen hihetőbb közeget teremt meg. A csapos kelésekkel teli arca, barátságtalansága, fokhagymától és sörtől bűzlő koszos városiak tekintenek rá. Nem él balladákba illő fordulatokkal, nincs körülírás, puszta tényként kezeli a birodalom aktuális helyzetét: ahol nincs szeretet és megértés, strigák és egyéb rémségek terrorizálják az amúgy is mételytől fertőzött világot. Ahol a hatalmi harcok, cselszövések mindennaposak, senki sem olyan, mint aminek kinéz, Foltest király például saját húgának csinált gyereket, aki – mint az elátkozott frigyből természetesen következik – földöntúli lényként lát napvilágot. Megmentők nincsenek, csupán fogaskerekek a gépezetben, folyamatos elutasítás és bolondnak hitt varázstudók szerepeltetése, nyilvános megvetés olyanok iránt, mint Geralt. Ha pedig valamilyen oknál fogva mégis sikerrel jár, akkor sincsenek dicshimnuszok és éljenző tömeg, a szörnyvadász felveszi a pénzt, csók, köszönés nélkül távozik. Nincsenek utána zsebkendővel integető hálás népek.


Csupán összetört női szívek, hiszen Geralt mindig is a gyengébbik nem nagy hódolója volt. Az utolsó kívánságban folyton visszatérő téma hősünk női nemhez fűződő viszonya, nem tömény pajzán fejezetek formájában, hanem művészien igényes körítéssel leírva. Mi magunk is átérezzük, milyen is a finom hölgy bőrének melege, mikor ágyékunkat melegség tölti el. Mondjuk Geralt abszolút előnyből indul, hiszen lát a sötétben is, ha úgy akarja. A szláv mitológia további földhözragadtabb krónikákat vonultat fel, több mese, mint a Piroska és a Farkas is más megközelítésbe kerül. Sapkowski nem magyaráz, csupán tényként kezel természetfelettinek hitt eseményeket, mégis teljesen elfogadottnak mutatja be azokat. Érthető, hogy ez a fajta megközelítése a fantasy kliséknek sokkal könnyebben emészthetőbben formálja meg képzeletünket, szereplői sincsenek frappáns jelzőkkel tarkítva, a cselekmény pedig megfelelő ütemben halad. A párbeszédek mindenféle sallangot nélkülöznek, hiszen nem attól lesz mesteri egy regény, ha minél fennköltebben fogalmaz az író, hanem minél inkább ragaszkodik a valóság vázához. Ebben olyan kiemelkedő a lengyel tollnok.


Legyen szó korcs tündékről, akik persze az erdők madárfüttyös és hullóleveles álcáját használják arra, hogy elfedjék, mennyire is szar alakok, vagy a számos rémségről, hódfajzatokról, baziliszkuszokról, ördegekről, lidércekről. Hiába akar mindenki tőlük megszabadulni, nem könnyítik meg vajákunk helyzetét. Cselszövés, önös érdekek mindig szem elé kerülnek, ha nincs egyetértés, nincs szép beszéd sem. Öröm volt olvasni a trágár kifejezéseket, ez mégis üdítőbb, mint azt látni, hogy Csavardi Samu szárazon elélvez Frodó ájtatos gyermeki tekintetétől, vagy hasonlóan túlfújt történetben olvashattuk, a tengernyi, Tolkien-farvizét meglovagló műben. Mégis tisztában látunk, a Vaják után a „többi” könyv túlzottan erőltetet és képmutató, kellett hát egy igazán szemtelen és arcon csapó elgondolás, amitől visszarázkódtunk a valóságba. Játékos szemmel pedig még élvezetesebb volt, amint a The Witcher első részének jópár fejezete visszaköszön a lapokon, de az univerzum után érdeklődőknek is olyan lesz ez, mint betévedni egy kiéhezett szűzlányoktól teli elszigetelt szobába. Ott már nem elég dumálni, cselekedni kell (olvasni), tovább és tovább.


Nincsenek legendákba illő alakok, nincsenek jófiúk, vannak némileg az erkölcsösség látszatát megtartó hősök, akik emellett antihősök is egy személyben. Geralt pénzért dolgozik, de a legjobb tudása szerint. Külön elismerést érdemel a fordító, Szathmáry-Kellermann Viktória munkája, aki igazán ízes kifejezéseket talált a különféle beszédes rémségek neveinek, s legalább olyan érthetően nyújtja át a lengyel művet anyanyelvünkön, ahogyan azt maga az író szerette volna. Az olvasott hét nagyobb ívű történet csakhamar el fog fogyni, bár némileg kedvez nekünk a csillagok állása, hiszen itt van nekünk a The Witcher 2 játék is. Szerencsére a könyv gerincén látható római egyes egy gyümölcsöző könyvsorozat képét festi le előttünk, remélhetőleg a folytatás is hamar napvilágot lát. Alapanyag van, hiszen Sapkowski igen termékenyen öntötte lapokba Geralt történetét, több regény és kisebb-nagyobb novella fűződik a nevéhez – szóval lehet turkálni, kedves PlayOn, mi tuti vevők vagyunk rá. A Vaják – Az utolsó kívánság az első betűtől az utolsóig egy szokatlan, mégis ismerős történetfolyam, ami a lehető legtermészetesebben kezeli eme romlott, ámde tiszteletteljes univerzumot, vérrel, szitkokkal és igazán keménylegény főszereplővel.