Terra Nova sorozatajánló

  • Írta: Daks
  • 2012. január 17.
  • sorozat, terra nova
Link másolása
Civilizációnk hanyatlófélben van, a Föld örök sötétségbe borult. Pusztító járványok, túlnépesedés, élelemhiány, mérgekkel teli levegő, véget nem érő kín és szenvedés. Míg a felső tízezer a nyersanyagkészlet utolsó cseppjeit tékozolja magára, addig az utcákon milliók halnak meg.

A végítélet hajnalán azonban új remény csillan fel. Az emberiség a túlélését egy véletlen felfedezésnek köszönheti, egy törésnek az időben, mely kaput nyitott a múltra. Ki belép rajta, az 85 millió évet ugrik vissza, az őshüllők uralta prehisztorikus krétakorba, egy érintetlen és vad világba, amely ezelőtt csak a régészek jegyzetfüzeteiben létezett. Gazdag természet, végtelen erőforrások. A letelepedés kezdetét vette, az új világ első városát Terra Novának nevezték el.


Nincs még tömeges átvándorlás, a kapun csak a legjobbak léphetnek be. Tudósok, mérnökök, orvosok és biológusok utaznak a múltba, szigorú katonai védelem mellett, a Terra Novát tüskés kerítés, aknamező, és fegyveres sereg őrzi a ragadozóktól, ki elhagyja a kolóniát, könnyen az életével fizethet. Nathaniel Taylor parancsnoksága alatt azonban minden nap egyre élhetőbb lesz az új világ, a kormány a legmodernebb technológiát küldi segítségül telepeseinknek, talán most tényleg mindent újrakezdhetünk.


A Shannon család a tízedik csoporttal érkezik meg. Elisabeth a kiválasztottak között van, elismert és sikeres orvos, a nőt az útra két kamasz gyermeke, Josh és Maddy kíséri el, kiváló diákok, reményteli jövővel. Jim viszont, a férj, egy szökevény. Nem követett el nagy bűnt, megütött egy tisztet, aki egy néhány évvel korábbi ellenőrzés során leleplezte Zoét, a család harmadik gyermekét, a népességszabályozó törvény szerint nem szabadott volna megszületnie a kicsinek, hiába titkolták, a hatóság szeme elől nem lehet elbújni. Apa és lánya egy méregdrága személyazonosító segítségével szökik be az átkelők közé, majdnem lelőtték őket, de megúszták, a Terra Nován újra egyesülhet a szétszakított család.


Sir Arthur Conan Doyle tudományos fantasztikus regényét, az Elveszett világot a Fox megbízásából Steven Spielberg, Kelly Marcel, és Craig Silverstein dolgozta át modern köntösbe. A párhuzam persze csak plátói, míg az eredeti műben a dél-amerikai őserdők mélyén fedezték fel a kihaltnak hitt őshüllők utolsó példányait, addig itt valódi időutazás történik, s a cselekmény is más. A Terra Nova az újrakezdésről szól, az emberek itt boldogan élnek, azzal töltve a mindennapjaikat, hogy letegyék az új civilizáció alapköveit, egy nap hősként fogják őket tisztelni, ők azok, kik megmentették az emberiséget.


Az élet azonban még itt a paradicsomban sem könnyű. Nem elég, hogy húsevők vadásznak az erdőben, és egy rovarcsípés, vagy egy ártatlannak tűnő gyümölcs is képes halálos betegséget okozni, de a kolónia mindennapjait a lázadók is megkeserítik. Ember embernek farkasa, tartja az örökbecsű mondás, egy korábbi csoport valóságos forradalmat szított, s fegyvereket, járműveket, felszereléseket rabolva, otthagyta a kolóniát. Ez évek óta volt már, a zsarolások és a szabotálások viszont azóta is rendszeresek, míg Elisabeth a városi kórházban helyezkedik el, addig Jim, mint volt rendőr, teljes bűnbocsánatot nyerve azt csinálja, amihez mindig is értett. Rosszfiúkat hajt.


A sorozat tökéletesen megállná a helyét bármelyik magyar kereskedelmi csatorna délutáni programkínálatában. A rengeteg izgalmat rejtő kalandtörténet köré egy érzelmekkel teli családi szál épül, a terepen a túlélésért folyik a harc, hazaérve pedig a mindennapi élet várja hőseinket, gyermekfürdetés, vacsorafőzés, leckeírás, szeretkezés. A tizenegy részes első évad 2011. július 26-án kezdődött, s december 19-én fejeződött be, aki egyhuzamban szereti nézni az ilyen filmeket, az ezúttal is jól választott, nem kell heteket várni a folytatásra.


A Terra Nova kellemes kikapcsolódást nyújt, mindazonáltal nem egy véresen komoly sorozat. Az epizódok között nincsen olyan folyamatos és mély összefüggés, mint egy Lost esetében például, az egyes részek szinte önálló filmként is megállják a helyüket. A kolónia mindig valami új kihívással találja szembe magát, melynek az epizód végére meg kell oldódnia, a Shannon család pedig rendszeresen kiveszi a részét az izgalmakból, hol a felnőttek, hol a gyerekek közreműködésével. A kalandok során megismerjük a parancsnokot, a város történetét, s lassan kibontakozik a lázadók indítéka is, titkok derülnek ki a múltból, s felmerül a kérdés. Vajon a Terra Nova tényleg egy új világ első sarja, vagy mindez csak hiú ábránd?


Tökös katonák, gyönyörű nők, vérszomjas dinoszauruszok. Aki szereti ezt a három dolgot, az nyugodtan tegyen egy próbát a sorozattal, a cselekmény felé nagy reményeket viszont nem szabad táplálni. A Terra Nova nem egy feszültséggel teli dráma. A Terra Nova egy családi film. A jobbak közül.

Szereplők: Jason O'Mara, Shelley Conn, Christine Adams, Allison Miller,
Landon Liboiron, Naomi Scott, Rod Hallett, Alana Mansour, Stephen Lang
Írta: Kelly Marcel, Craig Silverstein
Producer: Steven Spielberg, Peter Chernin, René Echevarria, Brannon Braga,
Jon Cassar, Aaron Kaplan, Katherine Pope, Darryl Frank, Justin Falvey,
Alex Graves, Craig Silverstein, Kelly Marcel
Zene: Brian Tyler

IMDB értékelés: 6.8
Gamekapocs értékelés: 6.0

32.
32.
latyaa
Nem tudom szerintem tök yó ez a sorozat én agyon szeretem Persze egy Odaát az best most megint szünet van abban is .... Na téma vissza NEkem nagyon tetszik ez a sorozat és remélem folytatják mert ku***a jó nem is értem sokan miért fikázák .
31.
31.
a.fenybenjaro
Nálam most a Homeland van folyamatban. Érdemes megnézni azt is, csak ajánlani tudom srácok!
30.
30.
#29: na akkor nekiugrok... ha ennyire egyféle az ízlésünk akkor biztos be fog jönni... :) (köszi!)
29.
29.
Scoo
#28: Once Upon a Time. Pont arról írtam :))) Egyébként a Houseból Cameron a főszereplő, mármint a színésznő.
28.
28.
#27: jól beszélsz... :) a The Bing Bang Theory és a Grimm (Természetesen az Odaát után) nálam is favoritok... és bár a címe nem ugrik be, de most a Grimmel egy időben kezdődött egy másik mese-valóság (a mesék jó végét ellopták) sorozat is, bár annak még nem estem neki... én a nebvm Earl-al is jól el vagyok ha épp nincs más és 20 percem szabad... :)
27.
27.
Scoo
#26: Upon a Time-ból néztem már pár részt. Nem rossz, de ez inkább ilyen könnyed családi sorozat. Nem úgy családi, hogy folyik a nyál meg papa, mama, gyerek, kiskutya, kisdinó, hanem, hogy a család bármely tagja nyugodtan megnézheti. Én pl a párommal nézem hébe-hóba.
A Grimm se rossz. Heti egy szörnyvadászat. Persze a Supernaturalnak a nyomába se lép.

#21: Ugly Americans. Dettó egyik kedvencem.

Februárban pedig Amerikai Fater premier lesz azt hiszem a tv6-on (vagy viasat6 a neve? Mindegy. Már úgyis láttam feliratosan.)

Aki pedig nem láttam még az Agymenőket az feltétlen pótolja! Eredeti hanggal jobb, mint szinkronosan.
24.
24.
Daks
#22: Az első részek egyikében mondják, hogy egy új idősíkot nyitottak, tehát nem tudják befolyásolni a jövőt.
23.
23.
adam0527
én megnéztem feliratosan.
#22 párhuzamos világba kerülnek v valami ilyesmi, ezért nem változik meg az ő jövőjük.
22.
22.
Harkat
De ezzel, hogy most vissza mentek az emberek a dínók korába lakni a modern dolgaikkal, nem fogják megváltoztatni a jövőt? Lehet, hogy épp emiatt nem fognak továbbfejlődni az emlősök, és akkor az ember se fog kialakulni. Így ők se léteznek a jövőben.
21.
21.
ha már ennyien "eltértek" a témától, így én is ajánlanék egy sorozatot, amit bár igen "beteg", de bizonyára sokan ismertek (főleg mivel a CC-is adták) és majdnem annyira várom a második évadot szinkronosan, mint a Trónok harcát: Ugly Americans (Furcsa Amcsik)
http://www.youtube.com/watch?v=NkbQaXTDNNg
20.
20.
Giggsy
#17: A cliffhanger az nem itt kezdődik. Az csak egy bedobott szál a következő évadra. A cliffhanger az amivel a John Doe (SPOILER!!! a főszereplő haverjáról az utolsó képkockán derül ki, hogy végig ő volt a titokzatos főellenség SPOILER VÉGE) vagy a Fastlane (SPOILER Billie a csapat vezetője megkötözve ül és nyilvánvalónak tűnik, hogy meg fog halni SPOILET VÉGE) ért véget. Ha valami nem olyan, mintha egy izgalmas jelenetet vágtak volna ketté, az NEM cliffhanger.
19.
19.
gamerplayer
én már nézem egy ideje, eléggé jó :D
18.
18.
giga321
Most hallom először. Yare yare
17.
17.
Scoo
#15: Ha a nagy doboz, benne a cuccal, nem cliffhanger, akkor mi az? :)
Egyébként sajnos hiány van ÚJ, MINŐSÉGI sorozatban. Majd mindegyik elhasal. Vártam a Terra Novát, de csalódtam. Vártam a Falling Skies-t, de az se az igazi.
Most az Alcatrazban bízom (vagy legyen már április és adják az új Trónok Harcát :) De jöhetne a Sherlock is magyarul a második évaddal.)
16.
16.
BrockSamson
Elsore nekem sem tetszett igazan, de aztan vegul nem bantam meg, hogy vegigneztem az evadot. De nem mondanam kiugronak.
15.
15.
Giggsy
Nem lett rossz sorozat, én bírtam. Nagy kár, hogy jó eséllyel nem lesz második évad, de legalább nem cliffhanger lett a vége és már ezt is kell értékelni mostanság. Az biztos, hogy nézés közben ki kell kapcsolni az agy gondolkodó funkcióját, mert böszme nagy logikai bakik és irreális emberi reakciók vannak benne néhol, de ezzel együtt is az elmúlt évek minőségileg egyre romló sorozatfelhozatalában egész jónak számít.
14.
14.
Scoo
#13: A Trónok Harcának a 2. évadában ugyanezek a fickók fogják csinálni a cgi-t. Azért cserélték le a másik bandát, mivel több cgi lesz és azok már nem bírták volna. Így is fognak dolgozni a sorozaton csak kisebb munkákat kapnak.
13.
13.
Daks
#12: Jól tudod, nagyon drága, és valami olyasmit olvastam, hogy egy epizód elkészítése időben is többszöröse egy átlag sorozatnak, a sok CGI és utómunka miatt. Mondjuk ehhez képest a dinók nem olyan jók benne.
12.
12.
Gurren
még csak az első dupla epizódot láttam, de az alapján nem nagy szám. ráadásul irtó gyengén van megcsinálva az egész ahhoz képest, hogy ez az egyik legdrágább sorozat, ha jól tudom.
11.
11.
Daks
#8: Szokott lenni sorozatajánló, Walking Dead és Game of Thrones volt legutóbb, úgy emlékszem. Maga a sorozat számomra nem volt nagy csalódás, ahogyan a cikkben is írtam, ez nem egy thriller, hanem egy családi kalandfilm, a stíluson belül pedig annyira nem is rossz, néha ilyen is kell. Az, hogy régóta megy, és csak most volt cikk, az lehet furcsa, de azért van, mert most fejeződött be az első évad. Gondolom, hozzám hasonlóan nem szeretnek az emberek heteket várni a folytatásokra, hanem egy kupacban néznek meg egy sorozatot, másrészről így korrekt, átfogó képet tudok adni a filmről, nem egy pilot alapján hájpolom fel nektek.
10.
10.
Scoo
Archer! Erről írjatok! Baromi jók kis sorozat! Röviden: animációs, szex, akció, humor, kémek.
Itthon sajnos nem ismerik elegen.
http://www.youtube.com/watch?v=41dQluLTKDo

Ui: bár igaz ami igaz, kellett hozzá két rész, hogy megszeressem, de jelenleg top sorozat nálam. Most indul a harmadik évad.
9.
9.
walaki
#7: áhzó, kicsit megijedtem mikor olvastam :)
8.
8.
Scoo
Ezt most nem értem. Nem szoktatok sorozatot ajánlani (ez a második, azt hiszem). Nem baj ha valamira felhívjátok a figyelmet, hátha nem ismerik a népek. De, hogy pont ezt a sorozatot?!!!
1: már elég régóta megy, így szerintem elég sokan ismerik, főleg, hogy nagy hype volt a kezdéskor.
2: olyan jónak írod le a sorozatot mintha pénzt kapnál érte (tudom, hogy nem). Messzemenőleg hatalmas csalódás a legtöbb ember számára. Borzasztó gyenge karakterek, történet. Egy kis dinózás ugyan van, de az kevés. A dráma pedig főleg családi nyálból áll (tipikus összeölelkezve nézzük a naplementét). Messze nem azt hozza, mint amit elvártak tőle. Ez egy család limcsi+dinók. Én senkinek sem ajánlom. Én gyakorlatilag az elejétől fogtam a fejem, hogy milyen marhaságok vannak benne, pedig nem szoktam kritikus lenni általában semmivel sem.
7.
7.
Daks
#3: http://knowyourmeme.com/memes/y-u-no-guy
6.
6.
SWBF2
#4: Pedig az évadzáró volt a legjobb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...