A PlayStation 3-on és újabban a Sony újgenerációs kézikonzolján futó
Uncharted-széria olyan, mint egy falat kenyér. Egy interaktív és iszonyú
hangulatos kalandeposz, mely a japánok zászlóshajójaként vonult a
köztudatba. Pedig a Naughtly Dog semmi mást nem csinált, mint a féktelen
kalandfilmek hangulatát és cseppnyi misztikumot ültetett a képernyőre,
egy olyan főhőssel, akinek még van stílusa és abszolút szerethető.
Felejtsük el, hogy a kölcsönvett ötleteket már láttuk máshol, a
végeredményt szinte az egekig magasztalhatjuk. Christopher Golden keze
által született meg az Uncharted: A negyedik labirintus – a sorok
írásában a fejlesztők is kivették a részüket a legjobb tudásuk szerint,
így egy játékoknál is sokkal markánsabb történetű kincsvadászatban
vehetünk részt.
Az Uncharted-brand már kéretlenül is jelen van a mindennapokban, ahogy
az egy jól bejáratott videojátéktól elvárható. Éppen ezért nem meglepő,
hogy könyvalakban is napvilágot lát. Christopher Golden éppen elég
elismert író ahhoz, hogy egy, már ismert univerzum alapján ne
csökevényes ponyvát adjon ki a keze közül. Számos műfajban otthon van, s
nem ismeretlen számára a meglévő márkák alapján adjon ki könyveket.
Többek között Buffy és Hellboy kötetek fűződnek a nevéhez. Persze a
termékenység nem garancia a sikerre, mégis, A negyedik labirintust
végigolvasva nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy fordulatokban gazdag, a
játékokból megismert narratívát szem előtt tartva, egy igényes kalanddal
szembesültünk. Se többel, se kevesebbel.
Maga a kiadás minősége hozza a kötelezőt: illatra remek, a sorok sűrűn
szedettek, a sztori 322 oldalon terpeszkedik, fényes, puhapapírral
kötött borítóval – rajta a kedvelt karakter festett portréjával. A lapok
minősége kifogástalan, így elég vaskos darabbal van dolgunk, melyet
öröm kézbe venni. A történet jól nyit, máris egy autós üldözést kapunk
az arcunkba, Nathan jobbján egy bájos hölgy, mögötte pedig a bűnözök
hada lövéseket eregetve. Szinte olyan az egész, mintha mi is a dzsungel
szűk ösvényein száguldoznánk, mint a játék során többször is megtettük
már korábban. A kincsvadászok élete tehát nem mese, hőseinknek
rögtönözniük kell, a rejtély is hamar adja magát, s ismét több
kontinensen átívelő, ízes cselekmény bontakozik ki előttünk
lapról-lapra.
Drake ezúttal New Yorkba látogat, barátja és mentora, Victor Sullivan
segítségére sietve. Közös barátjukat, a híres régészt, Luka Hzujakot
holtan találják Manhattenben. Nem véletlenül kellett meghalnia a
tudósnak, elvégre megdöbbentő felfedezést tett az egyiptomi és görög
ásatásokon. Luka lányával, a bájos Jadával kiegészülve hamar rájönnek,
hogy nem csupán az életük után kell futniuk, hiszen maga a felfedezés
egy elfeledett kincset is kilátásba helyez. Így aztán meglátogatják a
mítosz színhelyeit, ahol az ősi alkímia is szóba kerül, nem beszélve a
három, régóta elveszett labirintusról sem. Kiderül, hogy van egy
negyedik útvesztő is egy másik kultúrában, amely a gazdagság és a
hatalom kulcsát rejti. A kazamatát viszont rettenetes sereg őrzi, aminek
a végén egy szörnyeteg is – ha igazak a legendák. Nathan a bőrén
tapasztalja, hogy nem minden úgy alakult az idők során, ahogy azt a
történészek látják, ám a titok nem biztos, hogy gazdagsághoz juttat,
hiszen egyszerre méreg is. Amint az olvasható, a történet eléggé
szerteágazó és izgalmas, ugyanakkor mindvégéig a valóság talaján mozog –
legalábbis jó ideig. A fikció olyan, amilyennek a régi ókori kultúrák
is megálmodták. A világ éppen elég unalmas ahhoz, hogy kellő misztikum
után vágyjunk, s ha ehhez ez a könyv kell, akkor állunk elébe.
A karakterek tényleg életre kelnek Golden úr közbenjárásával, Drake
hozza a tőle elvárható szintet: szövegei lazák, bármilyen helyzetből
képes kivágni magát, de ha kell kíméletlen akcióhős is tud lenni. A
bőven adagolt fordulatok során néha ő húzza a rövidebbet, de a feszes
szituációkból barátai rántják ki. Sully megmarad a szerethető
agglegénynek, ki szivarára soha nem gyújt rá, de mindig ott van a keze
ügyében, a szélhámosságot tekintve meglátszik, hogy Drake-nek jó
tanítója volt. A kötelező szép leány sem az az elkényeztetett fruska,
próbál céltudatosnak látszani a családi tragédia és az ezernyi veszély
ellenére is, természetesen sok esetben nem sikerül neki. Jó pár derűre
ad okot a Nathan és a csaj közti feszültség, vagy éppen vonzódás –
érzelgősségből pont annyit mutat a könyv, ami feltétlenül szükséges.
Az író stílusa teljesen populáris, elveszik a részletekben és
tájleírásokban, de a párbeszédeket is jól szövi, bár olykor túl
magyarázó, tuti nem fogjuk elveszteni a fonalat. Bár van néhány szakasz,
ahol némileg alábbhagy a lelkesedésünk, de unalmasnak egyáltalán nem
mondható, s mint később kiderül, van jelentősége a vihar előtti
csendnek. A tempó élvezhető sebességgel járja át a kötet egészét, aki
szeret elveszni a legendákban, bizonyára jó néven veszi a roppant emberi
alkotások leírását. A titkok tényleg szerethetőek: sok esetben mi
magunk is együtt gondolkodunk a hősökkel, s ami a lényeg: figyelmünk nem
lankad egy percig sem, folyamatosan tanúi akarunk lenni minden apró
információnak, kellő ütemben derül fény mindenre és mikor kerek egésszé
válik, képes még egy újabb csavarral mindent a feje tetejére állítani.
A Fumax a tőle megszokott nyelvi igényességgel és körültekintő
fordítással törekszik arra, hogy az olvasás tényleg maradandó élményt
nyújtson. A játékokat játszva nincs elég hely szövevényes sztorit
átélni, a könyv viszont tökéletes példa arra, hogy kellő hozzáértéssel
még teljesebb formában éljük át a kalandokat. Amivel a legnehezebb
megbarátkozni, hogy az Uncharted: A negyedik labirintustól igen nehéz
elszakadni, ami nem tesz jót egyéb elfoglaltságainknak, így viszont a
lapok gyorsan fogynak. Még az ínyencek is hiába próbálják apró adagokban
élvezni – nem fog sikerülni. Lehet, sokan ódzkodnak, és csupán egy
ponyvát látnak benne, ami egyáltalán nem igaz – jobb helyzetben vannak
az Uncharted-rajongók, hiszen azok nevetve tekintenek a fanyalgókra és
tudják, hogy a név egyet jelent a zsigeri élményekkel és minőséggel. A
könyv pedig tökéletesen beleillik ebbe a képletbe, határozottan
bátorítunk mindenkit a beszerzésére.
Yanez: Szerintem egy játék alapján készült könyv lényege nem az hogy felülmúlja az eredetit, hanem hogy egy kis pluszt adjon azok számára akik már játszottak a játékkal. Ahogy olvastam ez teljes mértékben megvalósult, új kaland, új mítosz és rejtély stb.
Yanez: Szerintem felül lehetne múlni, csak a legtöbb esetben nem a megfelelő írók írják ezeket a könyveket és sokszor érződik rajtuk, hogy ki vannak izzadva a zsé miatt. Legalábbis én így gondolom. :) Most trendi játék az Uncharted ezért kellett a könyv de vajon mi lesz akkor ha nem lesz játék? Holott igazából a már kijött játékokat is papírra lehetne vetni ahogy egy filmből is lehet tartalmas, jó regényt írni.
A Zeusz rejtély
Részleteket a kiadó oldalán találhattok róla:
http://www.aposztrof.hu
vagy
www.kirschakos.gportal.hu
További szép napot! :)
"Gallyak törtek, indák szakadtak, de ő repesztett az esőerdőn át, nyomában gyilkosokkal, füle mellett fütyülő golyókkal, az anyósülésen egy csinos de mogorva lánnyal..
A mogorova lány felsíkított... Megkockáztatni egy hátrapillantást...Három jármű üldözte.."
Ha az egész könyv ilyen stílusban van fordítva inkább az angolra nevezek be. :) Egyébként egy magyar fordításból nem biztos, hogy szerencsés az író stílusáról képet alkotni, mert tapasztalat, hogy néha olyanokat tudnak fordítani, hogy hajjajj. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.