Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, hogy milyen választ ad erre a film, Müller Péter gondolatát kellene kölcsön vennem: „Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti.”
A francia film története nem újszerű. Adott egy gazdag, arisztokrata férfi Philippe (Francois Cluzet), aki ejtőernyős balesete következtében olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy kerekesszékbe kényszerül. Szinte szertartásos körülményességgel keres maga mellé ápolót, és itt lép be a történetbe Driss (Omar Sy), a szenegáli származású fiatal férfi. Jelentkezik ugyan az álláshirdetésre, de meg sem fordul a fejében, hogy megkaphatná a munkát, így csak egy aláírást kér, hogy megkaphassa a számára szükséges segélyt. Sallangmentesen, őszintén beszél az állásinterjún, nyers, szinte már durva poénokkal illeti a mozgásképtelen férfit. A sablonos empatikus és szánakozó szövegekkel jelentkezők után, Philippe meglátja azt ebben a férfiben, hogy tragikus sorsa kicsit sem érdekli őt, a szánalom legkisebb jelét sem mutatja felé. A munka így másnap már az övé. 
Azt hinnénk, hogy a másság elfogadásáról szól majd ez a film, miközben a rendezőpáros letisztult egyszerűséggel, sokkal inkább az őszinte emberi kapcsolatok mozgatórugóival foglalkozik, mindezt legtöbbször humorosan, néhol drámaian, de kicsit sem giccsesen. A francia vígjáték egyébként Eric Toledano és Oliver Nacache nevéhez fűződik. Ők együtt dolgoztak a nem különösebben ismert, de igen jó kritikákat kapott Csajozós páros és Volt egyszer egy nyár című filmeken, ez utóbbiban a Drisst alakító Omar Sy is szerepelt. A rendezőpáros nagyon jó érzékkel kezeli az egész sztorit, aminek alapja Philippe Pozzo di Borgo A második nekifutás című önéletrajzi regénye. Az arisztokrata férfi 1993-ban 43 évesen egy paplanernyővel lezuhant, ennek következtében mozgásképtelenné vált, majd ápolónak fogadta Abdel Sellon-t, az algériai származású, büntetett előéletű algériai származású férfit. Az ő történetüket örökíti meg a könyv, valamint a film is, amelynek utolsó képkocáin meg is jelennek. Nem könnyű dolog egy igaz történetet úgy feldolgozni, hogy az ne legyen giccsbehajló, a rendezőknek azonban ez sikerült. 
Vannak a filmben ugyan olyan részek, amelyek nagyon meghatóak, de ezek is általában humorral fűszerezett, őszinte jelenetek, amelyek során nevetve nyeljük a könnyeinket. Nagy erősségei a párbeszédek, melyek szintén rövidek, tömörek és lényegretörőek, ezzel együtt pedig kellően sokatmondóak is. Nem véletlen, hogy több, mint 2 és fél millióan váltottak a filmre jegyet a franciaországi bemutatót követő tíz napban. Bizonyára ez a kasszasiker motiválja az amerikai Weinstein Company-t, hgy remake-t készítsen belőle. Az amerikai verzióról jelenleg még csak a terveket tudjuk: rendezőnek Paul Feig, míg főszereplőnek Collin Firth neve merült fel; azt hiszem, egyik információtöredék sem túl bíztató. Sőt azt gondolom, nem érdemes ehhez a filmhez igazából hozzányúlni, nem lehet ebből többet vagy jobbat kihozni, mert ez így jó, ahogy van.
Miről szól tehát az Életrevalók? Szól az őszinteségről, az emberségességről, az emberi kapcsolatokról, a társadalmi és egyéb különbségek áthidalhatóságáról, és elsősorban egy barátság kialakulásáról. Ajánlom minden életkorban, bármilyen érdeklődési kör esetén, azoknak, akik végre egy igazán tartalmas mozival szeretnék eltölteni a szabadidejüket.
Rendezte és a forgatókönyvet írta: Eric Toledano és Oliver Nakache
Főszereplők: Francois Cluzet, Omar Sy
Operatőr: Mathieu Vadepied
Játékidő: 112 perc
IMDB értékelés: 8.4
Gamekapocs értékelés: 9.0
Először én is azt hittem Fillipre, hogy Dustin Hoffman.:D
A 12 angry men is egy igazi amerikai klasszikus. Azért az amerikai film nagyon nem egyenlő a popcorn mozikkal, meg az üres látvány filmekkel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.