A nem túl távoli jövőben a kormány megtalálta a bűnözők őrzésének legbiztosabb módját. Építettek egy bázist a Föld vonzáskörében, és ha mindez nem lenne már önmagában is halálbiztos, a rabokat még mély, sztázis-álomban is tartják, mely szinte már hibernációnak számít. Emilie Warnock (Maggie Grace) az elnök lánya vérbeli igazságharcos – ahogyan az általában az elnökök lányára jellemző –, tehát eldöntötte, hogy meglátogatja a börtönt, hiszen félő, hogy ez az állapot, amiben a rabokat tartják, súlyos hatással lehet az emberi agyra, és jogai még ezeknek az elvetemült söpredéknek is vannak. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, pont ekkor, pont ebben a pillanatban, pont ezen a szent napon történik egy kis gikszer, ami miatt a rabok mély álmukból magukhoz térnek. De szerencsére mindig van egy szerencsétlen lúzer hős, akit elő lehet rángatni valahonnan, és meg lehet zsarolni valamivel, ami miatt képes akár az életét is adni a jobb ügyért. Snow (Guy Pearce) azonban egy olyan típusú hős, akit nem igazán érdekel senki és semmi, a fontos csak az, hogy a küldetés jó móka legyen.
Luc Bessont szeretjük, ő egy vérbeli újgenerációs, forradalmian friss és eredeti ötletgazda, aki ráadásul korban nem is számít igazán új generációsnak, nem úgy, mint mondjuk J.J. Abrams. Mégis az ő általa készített számtalan filmből egyet se lehet megemlíteni, ami nem a fiatalos lendületéről, eredeti poénjairól, vagy éppenséggel döbbenetes látványáról lenne híres. A párizsi születésű Luc most már egyértelműen olyan nagy névnek számít, mint mondjuk George Lucas vagy akár Stephen Spielberg. Nem is csoda, hogy rögtön rácuppantam a filmre, miután megláttam a bemutatóját.
Sajnálatos módon azonban a kedvcsináló jelenetekkel kissé becsaptak minket, hiszen a Lockout csak kis mértékben tartozik a sci-fi kategóriába, maximum csak az első negyedében fogjuk ezt érezni, hiszen a továbbiakban már leginkább csak zárt falak között történnek az események és hamar meg is feledkezünk sci-fi mivoltáról. Tehát, aki emiatt állna neki a megnézésének – mint mondjuk én –, az inkább ne tegye.
Aki viszont kedveli a könnyed stílusú filmeket, ahol van egy igazán tökös és szinte már Drake (Uncharted) jófejségi magasságokba emelkedő főhős, egy gyönyörű, boci szemekkel néző dögös csajszi, sok-sok csúnya, kinyírásra váró gonosz elvetemült állat, mindez pedig meg van spékelve némi robbanással, lövöldözéssel, meglepően látványos jelenettel, az jó helyen kopogtat.
Snow alakja semmilyen szinten nem nevezhető eredetinek, ahogyan a filmben szereplő karakterek közül szinte senki (Lennie James, mint minden filmjében, itt is a szűk keresztmetszetbe tartozik). De abban mindenki egyet fog érteni, hogy sajátos stílusa, egyéni humora és gizdasági faktora magasan kiemelni a szokványos „magányos hős” skatulyájából. Maggie Grace alakítása erőteljesen közelit a nulla felé, ha mondjuk a Lostban egy erős kettest megérdemelt, akkor most 0,2-nél többet képtelenség lenne rá adni. Viszont be kell ismerni, hogy a szakadt ruci, koszos arc és a feketére tépett haj igazán jól áll neki. Vincent Regan és Joseph Gilgun – a két főgonosz – azonban igazán emlékezeteset alkotnak, ez legfőképpen Josephről mondható el, aki egészen zseniálisan hozza, a már alapból is teljesen pszichopata, kiszámíthatatlan gyilkost, aki a sztázis miatt még veszélyesebbé vált. Eleinte még erőltetettnek tűnhet a szerepe, de hamar meg lehet szokni, és biztos vagyok benne, hogy senki se szeretne egy szobába kerülne vele.
A 95 perces játékidő igencsak ritkaságnak nevezhető, mostanában ez a pocsék filmek védjegyének számít. De a Lockout minden egyes percében szórakoztat, egyik pillanatban még nevetünk, a következőben pedig már az állunk esik le a látványos jelenetektől. Boldogan mondanám, hogy nincs benne üresjárat, de sajnos a végére egy kicsit azért leülnek az események, főleg, mikor megpróbálnak némi drámaiságot becsempészni egy olyan karakteren keresztül, aki a nézőknek az égvilágon semmit nem fog jelenteni, tehát inkább csak kellemetlenül fogjuk érezni magunkat, nem pedig elgondolkodni a történteken. De aztán szerencsére magára talál a sztori, és rájön arra, hogy a viccelődés lényegesebben jobban áll neki.
Luc Besson új filmje hozza a kívánt színvonalat. Látványos, ötletes, jópofa és persze szórakoztató is egyben, érezni rajta a francia vénát, meglátszanak rajta a baggettes ismertetőjelek. De mi szeretjük ezt, csipázzuk az ilyen filmeket. Tipikusan olyan alkotás, ami elsőre elszórakoztat, aztán hamar elfelejtjük, de kifejezetten jó érzés lesz megnézni olyan 5-6 év múlva az RTL Klub vasárnap esti műsorában.
Rendezte: James Mather, Stephen St. Leger
Forgatókönyv: Stephen St. Leger, Luc Besson
Zene: Alexandre Azaria
Szereplők: Guy Pearce, Maggie Grace, Vincent Regan, Joseph Gilgun, Lennie James, Peter Stormare
Játékidő: 95perc
IMDB: 6.2
Metascore: 48/100
Saját vélemény: 7.0
A nő arcából ítélve rendelkezik magyar felmenőkkel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.