Mennyivel leszünk többek a szinte korlátlan
testmódosításoktól? Szépnek és erősnek akarunk látszani, ez már a modern
társadalom rákfenéje. Nem érjük be azzal a képpel, amit a tükörben látunk,
fittyet hányunk a természet által megadatott porhüvelyre, a tökéletes ember
mítosza időtlen idők óta ott motoszkált a társadalom elégedetlen rétegének
gondolataiban. Hiúak vagyunk. Isten a saját képmására formált minket, de
korántsem rendelkezünk isteni hatalommal. A technológia fejlődésével a
lehetőségek is kitárultak. 2027-re már emberfeletti képességekre tehetünk szert
a bioaugmentációknak köszönhetően – vajon hol van az a határvonal, amit átlépve
már nem minősülünk embernek, csak egy mesterséges lénynek, önálló gondolattal?
Ha gazdagok vagyunk, testünk is tökéletessé válik - a világ megacégei így befolyásolják
a gondolatainkat. Bábok vagyunk, akik úgy ugrálnak, ahogy mások fütyülnek, még
akkor is, ha nem vesszük észre. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget a
népszerű Deus Ex-videojátékok világán játszódó Ikarosz-hatás, amely önállóan, a
cyberpunk műfaj rajongói számára is letehetetlen regény.
Mi
örülünk a legjobban annak, hogy az elmúlt évek tanulsága szerint ismét
fellángol a cyberpunk-láz, s nem csupán filmeken keresztül, hanem az Eidos
Montreal játéksorozatának köszönhetően. A közeljövő disztópiához hasonlatos
élménye sokkalta hihetőbb, mint egy fizika törvényeinek sokszor ellentmondó
sci-fi (példának okáért az űrhajókból lőtt lézernyalábokat semmilyen
körülmények között nem láthatnák szabad szemmel az űrben – de ebbe ne menjünk
bele). Már a modern orvostudomány is elért arra a szintre, hogy mesterséges
implantokkal lássa el indokolt vagy indokolatlan okból az arra hivatottakat –
mindez csupán várólista, vagy pénz kérdése. De mi van akkor, ha a technológia
pár évtized után még tovább megy? Komoly morális kérdések merülnek fel, nem
beszélve arról, hogy bioaugmentáció hatalmas üzlet: befolyásos vállalatok
gazdagodnak meg, míg a szegények még kirekesztettebbé válnak. A világ káosz és
összeesküvés között őrlődik, s itt veszi kezdetét a Fumax kiadó legújabb kötete
is. Ahogy mondani szoktuk: már a körítés is elvinné a hátán az egészet.
Mielőtt
még valaki arra gondolna, hogy egy tucatregénnyel van dolga, melyet a cím majd
úgyis elad, akkor nagyon téved. A szerző, James Swallow jegyzi a Deus Ex: Human
Revolution sztoriját is, szóval a minőséggel abszolút nem lesz gondunk. Az
úriember emellett számos Warhammer 40k, Star Trek, Csillagkapu és Dredd bíró
történetet jegyez, de nem ismeretlen a vadnyugati steampunk világán sem. Az
első fejezetek után kissé tágra meredt a szemünk: a történet lassú tempóban
indul be, de 30 oldal után már szinte hibátlanul megírt cselekménnyel van
dolgunk. Utólag belegondolva Swallow úrnak jó oka volt arra, hogy a világképnek
és a hangulatnak megágyazzon: eme cyberpunk univerzum háttere ugyanis olyan
gazdag és egyben lehangoló, hogy szinte minden apró cseppjét magunkba szívnánk
– van benne potenciál rendesen.
Társadalmunk 2027-re teljesen megváltozott.
Történetünk két szálon fut, az egyikben Anna Kelso titkosügynökkel
ismerkedhetünk meg, aki szakmája elkötelezett híve – éppen ezért kicsit rideg
nőszemélynek éreztük. Persze vannak céljai is - főleg akkor áll a sarkára,
amikor az egyik rutinküldetése kudarcba fulladt: Skyler szenátor konvoját kéne
megvédenie csapatával, csakhogy ismeretlen katonák rajtukütnek A rejtélyes
osztag szinte mindenki lemészárol, egyedül Kelso marad életben. Rögtön válaszok
után kutakodik, vérszemet kap, amikor rájön arra, hogy az esetet el akarják
tussolni de ez nem szegi kedvét – épp ellenkezőleg. Az akció mögött egy
titokzatos hatalom áll, név szerint a Triannusok, akik kíméletlen precizitással
söprik el azokat, akik az útjukban állnak. Kelso nem ismer lehetetlent,
kapcsolatba lép az ismert cyberbűnözői csoporttal, állásából felfüggesztik, így
már saját szakállára kezd dolgozni. Üldözött vaddá válik, ám addig nem
nyugszik, míg a kérdéseire választ nem kap, s meg nem bosszulja a társai
halálát.
A
második főszereplőnk Ben Saxon névre hallgat, foglalkozását tekintve egykori
SAS-katona, mára pedig zsoldos, akivel egy ausztráliai bevetésen ismerkedünk
meg. Osztaga tagjai közül valaki beleköp a levesbe, annak ellenére, hogy a
hírszerzés rutinmissziót jósolt: egy veszedelmes drón rajtuk üt és végez az
egész csapattal. Saxon kis híján odavész, de egy rejtélyes idegen a
pártfogásába veszi. Felajánlja, hogy csatlakozhat ahhoz az elit osztaghoz,
amely a világ cérnaszálon függő békéjéért harcol. Ahogy az lenni szokott a két
cselekményszál több ponton is keresztezi egymást - nem kell nélkülöznünk a
titkos összeesküvést sem, a kaland az egész világra kiterjed. A két szereplő
között ugrálva Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig zajlik a konfliktus, s
a nagy találkozás sem marad el, ahogyan a végső összecsapás is borítékolható. A
kötet voltaképpen kalandregény, nem kevés nyomozással és akcióval. Nem is árul
zsákbamacskát: a tudományt csupán körítésnek alkalmazza, a sztori viszont annál
földhözragadtabb. Az emberek önzőek és hataloméhesek, s durván eltiporják a
gyengébbeket. A kicsinyes emberi erkölcsök időtlen idők óta nem változtak.
Az
evolúciót mi magunk is befolyásoljuk, de vajon van-e értelme mi magunk diktálni
a szabályokat és fittet hányni a természetre? Ez adja a Deus Ex igazi magvát, s
ha ez nem lenne tetten érhető a kötetben, csupán egy felszínes akcióorgiát
kapnánk, amely nem sokkal a megjelenés után az aluljárói használtkönyv-árusnál
végezné. Swallow viszont van olyan jó író, hogy nem esik bele a csapdába és tud
újat mutatni megannyi hasonló narratívájú regény mellett. Az események
filmszerűen zajlanak le előttünk, nyoma sincs a videojátékokra jellemző
tagoltságnak: kerek egészet kapunk, rengeteg üdítő fordulattal. A hatásos
„vágásoknak” hála érdeklődve lapozunk újra és újra, faljuk a sorokat – s a
fenti morális kérdések feszegetésével az író valódi egyéniséggel vértezi fel
regényét, amit elolvasva mi is kétkedve tekintünk majd a szépészeti
beavatkozásokra, vagy a nagypapi csípőprotézisére, hiszen sejtjük, hogy hová
fajul majd minden.
A
jövő már a kezünkben van, mint egy falatnyi bonbon – nekünk csak le kell
hámoztunk róla a fóliát. Szeretnénk átlátni a falakon, hatalmasakat ugrani, az
elménkkel kommunikálni egymással, s pusztító erővel lecsapni az ellenségre.
Ezek már egyáltalán nem olyan képtelen ötletek, mint egy-két évtizeddel
ezelőtt. Swallow regénye egyszerre komoly, érett és diszkrét vérengzéssel teli,
ugyanakkor a cselekményvezetés nem rugaszkodik el túlzottan a kőbe vésett
szabályoktól. Kérdés, akarunk egy Deus Ex-regénytől ennél többet? A kiadás
ellenben minden fontos kritériumnak megfelel: puhakötéssel és látványos
címlappal érkezik, a belbecs is szépen olvad a szájban – köszönhetően a profi
fordításnak. Ha szerinted a játékokon túl is rejtőzik potenciál az univerzumban
(naná), akkor teljes nyugalommal beruházhatsz a könyvbe.
Nem lehetne jobb képeket készíteni?
Egyébként az, hogy ki írta még nem feltétlen garancia a minőségre. Én pl. imádom Timothy Zahn könyveit de tőle is olvastam már gyengébbet. Na meg ugye ott a fordítás ami rossz esetben képes teljesen kiherélni egy könyvet.
http://www.gamekapocs.hu/tag/giga321/blog/4272/deus_ex_ikarosz_hatas
Tényleg remek könyv csak ajánlani tudom.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.