Nem találkozott senkivel. A legénységet egymaga alkotta, nem jött váltás, vagy látogató, se az ISEA-től, se a nemzetközi csapatoktól. A számítógépek mindent rögzítettek, a biztonsági rendszerek figyelő tekintete alól nem lehet kibújni, egyedül egy pár perces rész hiányzik a naplózott eseményekből. Amit Molly maga törölt le. Azt hazudja, hogy véletlenül. De nem. Történt valami. És nem akarja, hogy mások megtudják.
Steven Spielberg és Mickey Fisher sci-fi sorozatától a vér is megfagy benned. Az Extant története a közeli jövőben játszódik, Molly Woods asztronauta épphogy visszaérkezett a Földre, megérdemelt pihenését mégsem kezdheti meg. Munkaadója, az International Space Exploration Agency, rövidebb nevén az ISEA hamar tudomást szerez állapotáról, és nem is hagyják azt annyiban, nem elég, hogy a nő több mint egy évig volt egyedül a világűrben, de még bizonyítottan meddő is. Részt vett több programban és kísérletben, próbálkozásai azonban mind negatív eredménnyel zárultak. Egészen mostanáig.
Pedig boldog életet élhetne. Van egy gyönyörű háza, egy szuper i3-as BMW-je, és egy jóképű, sikeres férje. John a mesterséges intelligenciák kutatója, emberi külsejű, emberként gondolkodó és viselkedő robotokat készít, el tudjuk képzelni, hogy milyen csúcsfizetésekért dolgozhatnak ketten, és ott van szemük fénye, a kicsi Ethan. A fiú a humandroid projekt első példánya, a kutatás évek óta gond nélkül lép meg minden elé görgetett akadályt. Jelenleg azt figyelik, hogy miként lehet formálni a mesterséges intelligenciát, ha nem előre programozott érzelmekkel, vagy gondolatokkal töltik meg azt, hanem úgy nevelik, mint egy igazi gyereket. Ha a gép maga tapasztalja meg az őt körülvevő világot, és szülei tanítják meg, hogy mit szabad csinálni, és mit nem, mi a rossz, és mi a jó.
A hazatérést követő napok gondtalanul telnek a családban, majd lassan minden egyre furcsább lesz. A nőt elkezdi felemészteni a be nem vallott terhesség, rosszullétek kapják el, hallucinálni kezd, a Seraphimon történt események visszaemlékezések formájában elevenednek meg előttünk. Ott se volt mindig jól, nem csoda hát, hogy maga törölt bele a biztonsági kamerák felvételébe, közben Alan Spark ISEA igazgató is elkezdi megkörnyékezni őt, és már majdnem el is hisz neki mindent, amikor feltűnik egy férfi a múltból, hogy figyelmeztesse. El akarják hallgattatni.
Míg az egyik szálon Molly megmagyarázhatatlan terhessége kezd egy összeesküvés elmélettel még bonyolultabbá válni, addig a másik John karrierjébe, és az otthoni életbe nyújt betekintést. A projekt épp most készül új szakaszba lépni, a fejlesztések folytatásához befektetőre van szükség, és úgy tűnik, hogy meg is találták azt. Hideki Yasumoto japán üzletember szívesen költi millióit a jövő tökéletesítésére, cége pedig nem csak a robotikában érdekelt, de az űrkutatásban is. A párhuzam pedig gondolhatjuk, hogy nem véletlen, a szálak immáron felső szinten kezdenek összeérni, hát persze, hogy mindent tud Molly állapotáról is. Már csak az nem világos, hogy mit tervez a bonszai-fákat locsolgatva.
Ez a bekezdés kicsit **spoileres** lesz, ha mindez nem lenne elég, akkor csak rá kell néznünk Ethanre, és garantáltan libabőrös lesz a hátunk. A robotfiú félelmetesen élethű, nagyon szépen beszél, és úgy mozog, mint egy ember, érzelemmentes tekintete és gyermeki naivitása viszont vészjósló kettőst alkot. A kisfiú, mint egy lesújtani készülő bárd, úgy leng a család nyaka fölött, nem tudjuk eldönteni, hogy ártatlan-e, vagy csak szerepet játszik. Reakciói és tettei mindenesetre gyanakvásra adnak okot, persze csak nekünk, nézőknek. John igazi fiaként tekint rá, nem gondolja, hogy bármi rossz rejtőzhet benne, Molly pedig bár észrevesz ezt-azt, inkább saját magával, és a babával van elfoglalva.
A sorozat izgalmas jövőképet fest elénk. A szereplőket fantasztikus cuccok veszik körül, a család gyönyörű, modern házban lakik, van vezető nélküli taxi, kézmozdulattal irányítható, átlátszó lapba épített mobil, hatalmas képernyővé átváltozó fürdőszobai tükör, az utcákon pedig nem csak Toyota Prius, BMW i3, és Tesla S modellek furikáznak, de az egyik részben feltűnik egy Tesla terepjáró is. A Model X valami elképesztően brutális lesz, az én kedvencem viszont azt volt, mikor a Természettudományi Múzeumban hologramként keltek életre az állatok. Meg akarom élni mind!
A gyártás Steven Spielberg stúdiójában, az Amblin Entertainmentnél készült. A minőség ennek megfelelően felső kategóriás lett, a CGI nagyon szép, egyáltalán nem érezni, hogy „csak” egy sorozatról van szó, rendesen költöttek számítógépes effektekre, helyszínekre, és bizony szereplőkre is. Molly karakterét a Macskanő, Halle Berry játssza, aki biztos nem három petákért vállalta el a főszerepet, választása tökéletes volt, egyszerre törékeny és erős, elveszett és irányító, szexi és anyukás. Férjét a Vészhelyzet gyerekorvosa, Kovács doki, azaz Goran Visnjic alakítja, de feltűnik még a stábban Michael O'Neill, Grace Gummer, Camryn Manheim és Annie Wersching is, ő Jack Bauer szerelmét, az FBI ügynök Renee Walkert játszotta a 24-ben.
Az Extant több legendás sci-fi történetét és ihletését vegyít egy új egésszé. 2001: Űrodüsszeia, Én a Robot, Blade Runner, Moon, Solaris, 200 éves ember, Alien, Contact, ezek mindegyikéből megtalálható benne egy darabka, a történet és a cselekmény mégsem klisés. Illetve természetesen a végtelenségig az, viszont csak a legjobb kliséket használja fel, és ettől válik mégis fantasztikussá. Van egy tipikus horrorfilm téma, mikor egy erdő széli, vagy tóparti házba költözik egy család, majd az egyik kislány szellemekkel kezd beszélgetni, és csak idő kérdése, hogy valaki leessen a lépcsőről. Na itt ugyanilyen bevált, mégis újranézhető kliséket használtak, csak sci-fi témában. Robotok, összeesküvések, mindent uralni akaró megacégek. Ez a jövő.
A sorozatot július 9-én kezdte el vetíteni az amerikai CBS, a tizenhárom részesre tervezett első évadból három rész ment le eddig. A pilot elképesztő volt, olyan mintha egy mozifilm első felét adták volna le, ha szereted az izgalmas sci-fi thrillereket, akkor az Extant idén a kedvenced lesz. Ne hagyd ki!
Remélem nem fog kaszát kapni majd az évad fele környékén, mert olvastam egy olyat, hogy az első részt azt közel 10 millióan nézték meg, a második meg valami 8an, a harmadikat meg 6 körül. Illetve a CBS eltolta 21 óráról 22 órára a részek leadását a csökkenő nézettség miatt.
Minden harmadik elvont sci-fi operál velük, de még fantasy regényekben is megjelenik. A Fringe ráadásul pont a 3. évad után olyan szinten csűrte-csavarta az alapvetően valóban fantasztikus sztorit, hogy képtelen voltak azt megfelelően lezárni. Lásd még Lost. Ja, és ott is előkerült ugyanaz a téma :D
De hogy ON topic is legyen: nagyon ideje volt már egy jó kis sci-finek, az előzetes alapján tényleg profi anyag. Nem tudom honnan van ennyi pénz rá, de nem is érdekel. Még bevárok pár részt és rávetem magam. Örülök, hogy egyre több felső kategóriás sorozat jelenik meg, amik sokkal sokkal szórakoztatóbbak mint a mostani filmek nagy része.
De valóban jó sorozat!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.