Tini nindzsa teknőcök filmkritika

A Teenage Mutant Ninja Turtles, mint márka, olyan, mint maguk a címszereplő teknőcök: időről időre felbukkan, megmutatja magát, azután eltűnik, visszavonul a csatornájába, pizzát eszik, gördeszkázik, és jót röfög azon, hogy mit gondol róla a jónép. Gondoljunk csak bele! A nyolcvanas évek óta egy raklapnyi képregény, rajzfilm, sorozat, film és videojáték dolgozta fel a mutálódott páncélosok történetét, mindegyik más volt egy picit, mindegyik máshogy ábrázolta hőseinket, és a céljukat mégis elérték; a tini nindzsákat mindenki ismeri, jó eséllyel kevés olyan Gamekapocs-olvasó akad, aki ne próbált volna nuncsakuzni narancssárga kendővel a fején.

Persze a legtöbb tini nindzsás próbálkozás bőven kritikán aluli volt,  de valljuk be magunknak: ez a sztori elsősorban gyerekfejjel tűnik óriási királyságnak, a gyerekeket viszont egyáltalán nem érdekli az, hogy mit mondanak a kritikusok, illetve a kritikus szülők a kedvencükről, illetve ebből kifolyólag a filmeseket, a játékfejlesztőket és a többieket sem igazán. Épp ezért nehéz értékelni az új Tini nindzsa teknőcöket, és pont erről szól a bevezető is: ez a film tényleg nem jó, viszont nem is annyira nekünk szól már, mi inkább a nosztalgiafaktor miatt tarthatjuk érdekesnek - és ez a szerethető oldal, ez teszi elnézőbbé az embert, mikor a hibáit kezdi felsorolni.

A nyár végén mozikba került Tini nindzsa teknőcök készítői nagyon jól ráéreztek erre, nem véletlen, hogy az új film nem is vállal sokat, mindössze a jól bejáratott koncepciót kapjuk vissza minden korábbinál látványosabb formában, Megan Fox közreműködésével. Ő alakítja egyébként April O’Neilt, a sztori fiatal újságíróját, aki amellett, hogy nagyon szép és kénytelen elviselni az egyre irritálóbb Will Arnett által alakított munkatárs nyomulását, arra hivatott, hogy összekösse a történet szálait… vagyis mind a kettőt. April karrierkezdőként ugyanis annyira ambiciózus, hogy oknyomozó újságírás címén imádja három centiről végignézni a New Yorkot terrorizáló Fürge-láb klán rablásait, ennek a vakmerőségnek köszönhető az is, hogy elsőként lesz szemtanúja, mikor feltűnik a színen néhány rejtélyes igazságtevő, aki postafordultával küldi vissza Zúzónak a harcosait.

Az igazságtevőkről természetesen hamar kiderül, hogy négy nagyranőtt, humanoid teknősbékáról van szó, akik ráadásul tinédzserek és még nindzsák is, mi több, reneszánszkori olasz művészekről kapták a nevüket. Bár első blikkre ijesztőnek és furcsának tűnnek, a CG kőkemény, ezen a téren nem igazán panaszkodhatunk, ráadásul a készítők megőrizték mindegyikük tulajdonságait, így nemcsak a kendőjük és a fegyverük alapján tudjuk majd megkülönböztetni őket. Leonardo természetesen a született vezető szerepét tölti be, Donatello az okostojás ezermester, Raffaello a türelmetlen és agresszív izomgolyó, Michelangelo pedig - mint a csapat legfiatalabb tagja - főleg bajba kerül, szórja a poénokat, és néha fingik is egyet az erre vágyó közönség legnagyobb örömére.

Habár a teknőcöket (a fenti sorrendben) Johnny Knoxville, Jeremy Howard, Alan Ritchson és Noel Fisher szólaltatja meg, miközben Szecskát maga Tony “Monk” Shalhoub játssza, a sajtóvetítésen magyar szinkronnal láttuk a filmet, úgyhogy az eredeti élményről legfeljebb a trailerek alapján nyilatkozhatnék, azt meg ugye nem illik. Hozzá kell tenni rögtön, hogy a film akár hemzseghetne is a jobbnál jobb színészektől, a történet és a karakterek úgysem engednének túl sok teret nekik; erre a legjobb példa talán William Fichtner, és az általa alakított egységsugarú tudós.

A közhiedelemmel ellentétben a Tini nindzsa teknőcöket nem Michael Bay rendezte, ő a produceri székbe ült, a munkát pedig A Föld inváziója - Csata: Los Angeles és A titánok haragja című filmeket jegyző Jonathan Liebesmanre bízta. Ettől függetlenül le sem tagadhatnák a készítők, hogy Baynek is köze volt hozzá, a mozihoz használt recept kísértetiesen hasonlít a Transformersekéhez; valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal sem, hogy ennek az elsődleges pozitív hozadéka a látvány, ami valóban pazar lett. Nincs kétségem afelől, hogy többen már a hátuk közepére kívánják a gyors vágásokkal operáló, CG-vel és robbanásokkal tömött Bay-stílust, aki viszont még mindig fogékony erre, most sem panaszkodhat, és a 3D miatt sem érheti szó a ház elejét.

Ne tagadjuk, ez egy buta, történetmentes látványfilm, azonban nem ez a legnagyobb probléma vele - attól még lehet szórakoztató. Ami nagyobb gáz, hogy még buta, történetmentes látványfilmnek is csak mérsékelten izgalmas, nem tudja lekötni az embert. Én nem rágtam le a körmöm közben, a cselekmény végtelenül kiszámítható, a karakterek egyáltalán nem érdekesek, a poénok pedig annyira menetrendszerűen érkeznek, hogy már csak egy nevetőgép hiányzik a háttérből.

Gyerekekkel az oldalunkon, tini nindzsa-emlékekkel a fejünkben egyszer azért bevállalható a film. A bevezetőben taglaltak miatt nem mondanám, hogy az adaptáció rombolná a teknőcök renoméját, ahogy persze azt sem, hogy bármit hozzátenne ahhoz. Volt már rosszabb és jobb is: ez is egy újabb feldolgozása a derék páncélosok kalandjának, csak egy picit modernebb, mind a számítógépes trükkök, mind az álomnő tekintetében.

Szereplők: Megan Fox, Will Arnett, William Fitchner, Alan Ritchson, Noel Fisher, Johnny Knoxville, Jeremy Howard, Tony Shalhoub, Whoopi Goldberg
Producer: Michael Bay és sokan mások
Rendezte: Jonathan Liebesman
Forgatókönyv: Josh Appelbaum, André Nemec, Evan Daugherty
Zene: Brian Tyler
Játékidő: 101 perc
Nemzetközi bemutató: 2014. augusztus 3.
Hazai bemutató: 2014. augusztus 28. 

IMDB: 6.4
Metascore: 32
Rotten Tomatoes: 19%
Gamekapocs: 5.5