Bosszúállók: Ultron kora filmkritika

A Bosszúállók első része három évvel ezelőtt méltó lezárása volt a Marvel-moziverzum első fázisának. Nem csak, hogy összecsődítette a már bemutatott hősöket (és újakat is felvonultatott), de olyan kontextusba helyezte az addigi, önálló részeket, amivel a Marvel tényleges irányt szabott elképzeléseinek. A nézők pedig imádták, ahogy Amerika Kapitány, Vasember, Thor, az állandóan mellőzött Hulk, Fekete Özvegy és Sólyomszem rongyosra veri Lokit és inváziós seregét. Nem véletlenül, Joss Whedon ugyanis élt azzal a lehetőséggel, hogy már nem kellett karakterei építgetésével, bemutatásával foglalkoznia. Csakis a grandiózus látványra, az akciókra, a hősök közötti kapcsolatokra, a csapatban kialakult nézetkülönbségekre, a humorra, illetve a képregényes panelek vászonra vitelére kellett koncentrálnia. A végeredményt ismerjük, jelenleg másfél milliárd dollár bevételnél jár a film. De vajon hogyan lehet felülmúlni, de legalábbis megismételni ezt az elképesztő sikert?

A New York-i események mindent megváltoztattak. Többé már nem titok, hogy léteznek szuperhősök, sőt, az is nyilvánvalóvá vált, hogy korántsem vagyunk biztonságban. A S.H.I.E.L.D. romokban, a Hydra pedig kiirthatatlan vírusként igyekszik mindent bekebelezni. Tony Starkot és Bruce Bannert azonban sokkal jobban izgatják a nagyobb, globálisabb veszélyek, így amikor lehetőséget látnak arra, hogy ismét életet leheljenek a korábban parkolópályára állított békefenntartó programba, egyetlen percig se haboznak. A projekt azonban balul sül el, Ultron (James Spader) pedig rászabadul a világra, hogy a saját álláspontja szerint jobbá tegye azt. A Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását.

Az Ultron kora egészen más utat próbál meg bejárni, mint elődje, miközben egy percig se feledkezik meg gyökereiről. Egyszerre látványos, pergős és izgalmas a film, de mindig ad időt magának arra is, hogy mélyítse és építse a hősök közötti interakciót, hogy ismertesse és megértesse Ultron szándékait, azok hátterét, közben pedig olyan, eddig teljesen háttérbe szorult szereplőkre helyezze a hangsúlyt, akikről előzményfilmek hiányában eddig nem sokat tudhattunk meg. Ezúttal a csapaton belüli ellentétek is markánsabbak, a Vasember és Amerika Kapitány közötti összetűzések egyre nagyobb feszültségforrást jelentenek, az összetartó erőt pedig pont a Bosszúállók egyik legsejtelmesebb, de pont legemberibb karaktere szolgáltatja majd.

Az egységre pedig szükség is lesz, Ultron és csatlósai, Higanyszál (Aaron Taylor-Johnson), illetve Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen) ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy belülről bomlasszák meg a Bosszúállók összetartását. Azonban ahhoz, hogy az egyének felismerjék, egójuk háttérbe szorítása szolgálhatja csak a Föld megmenekülését, rögös út vezet. Rá kell jönniük, hogy bizony ők is sebezhetőek, hogy múltjuk mindenhova elkíséri őket. Az így sokkal emberibbnek tűnő hősök félelmei azonban hiába kölcsönöznek mélységet a karaktereknek, sokszor ezek a jelenetek nem vezetnek semerre. Ezen a téren csak Fekete Özvegy múltidézése kapott markánsabb, hangsúlyosabb szerepet, ami érthető is, hiszen Natasha Romanoff és Bruce Banner kapcsolatának is ezek a múltbéli történések ágyaznak meg.

A sors azonban sokkal kegyesebb volt Ultronnal, aki legalább olyan jó, ha nem jobb főgonosz, mint Loki. Ultron elvakultan hisz a saját ügyében, hogy csak akkor lehet jobbá tenni a világot, ha megszabadul a Bosszúállóktól, ha pedig szükséges, akkor az emberiségtől is. Egyszerre dörzsölt és olykor gyerekes, miközben még Tony Starknál is nagyobb egóval bír, magabiztossága pedig tényleg nem ismer határokat. Jelenléte minden esetben vészjósló, közben pedig Starkot megszégyenítő módon osztja ki verbálisan ellenfeleit.

A végeredmény mégis felemás képet fest. Ugyan az Ultron kora igyekszik sötétebb hangvételű lenni, de ahogy említettem, egy percig se feledkezik meg gyökereiről. A folytatás továbbra is a laza, könnyed irányvonalon mozog, csak ezúttal a dráma jobban előtérbe került, de ez csak azt a célt szolgálja, hogy felnagyítsa az események súlyát. Ez ugyan sikerül is neki, érezni, hogy óriási a tét, a gond leginkább az, hogy mégse áll össze egy egységes egésszé a film. Egyszerűen túl sok szereplőt mozgat egyszerre, és Whedon egy idő után elveszíti a fonalat, és nem tudja elhelyezni hőseit a történetben. Sokan lógnak a levegőben, egyesek pedig teljesen a háttérbe szorulnak és így a film a játékidő végére eléggé szétesik. Eltűnnek a korábbi ambíciók, és végig azt lehet érezni, hogy csak gyorsan le akarják tudni a kötelezőt.

Persze ez a kapkodás valahol érthető, hiszen a film első változata bő három órásra sikerült, míg a mozikba kerülő változat durván 140 perces lett. Valószínűleg a bővített változatok helyre billenthetik az egyensúlyt, és sok kérdést megválaszolhatnak, de azért valahol kicsit elszomorító, hogy ma már a filmek se végleges formájukban kerülnek vászonra, és külön kell beszerezni a bővített verziót, csak azért, hogy teljes legyen a kép. És ez azért is elkeserítő, mert a Bosszúállók: Ultron kora méltó fináléja lehetett volna a második fázisnak (a Hangyát most hagyjuk).

Így csak egy ütős, de nagyon csapongó minőségű szuperhősfilm lett, ami nem több, mint egy újabb fejezet a Marvel-moziverzumban, egy újabb építőkocka, ami tökéletesen beleillik a világba, és amiről ugyan már látni, hogy merre vezet, de a végkifejletig még mindig nagyon sokat kell várnunk.

Gamekapocs értékelés: 7.5
IMDB: 8.2
Rotten Tomatoes: 75% 

Bosszúállók: Ultron kora
Eredeti cím: Avengers: Age of Ultron
Rendezte: Joss Whedon
Írta: Jack Kirby, Stan Lee, Joss Whedon
Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Chris Evans, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, James Spader, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Elizabeth Olsen, Aaron Taylor-Johnson, Paul Bettany
Zene: Brian Tyler
Játékidő: 142  perc
Magyarországi premier: 2015. május 7.