Annak idején a Jurassic Park filmtörténelmi mérföldkőnek számított, ez nem vitás. Nem csak a témája volt roppant izgalmas, de a megvalósítása során először tudtak használni teljesen valósághű, számítógéppel animált lényeket. Kissé érthetetlen tehát, hogy a folytatásokkal miért süllyedt ezután egyre lejjebb a sorozat, míg végül teljesen el is tűnt, bőven lett volna még puskapor a dinós témában. A Jurassic World most megkísérel véghez vinni egy feltámasztást, és ugyan a forgatókönyv rendelkezik néhány kiemelkedően jó elemmel, és több ponton képes visszahozni az eredeti Jurassic Park hangulatát, a film azonban összességében mégsem működik jól, és túlságosan buta ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen.
22 évvel járunk a Jurassic Park eseményei után. John Hammond halálát követően Isla Nublar szigetén mégis újraépült a nézők szórakoztatására kihegyezett őslénypark, ami évek óta hibáktól és problémáktól mentesen működik is. A probléma ezúttal is az emberekből ered: az állatkert fenntartása hatalmas pénzeket emészt fel, de már közel sincs annyi látogató, mint fénykorában, a nép ugyanis egészen egyszerűen kezdi unalmasnak találni a dinoszauruszokat, a mászkáló őslények már nem képviselnek akkora újdonságot, mint "régebben". Éppen ezért a park vezetőségének folyamatosan új attrakciókkal kell előjönnie, így a laborban korábban nem létező, teljesen új dinoszauruszok előállításába kezdenek. Ebből csak jó sülhet ki, ugyebár.
A projekt beérett, és megszületett belőle az Indominus rex néven futó szuperdinó, ami leginkább a T-rexre hasonlít, csak némileg brutálisabb annál, és mindenféle spéci képességgel rendelkezik, köszönhetően azon fajok génjeinek, melyekből összerakták - például tudja változtatni a színét, és le tudja csökkenteni a testhőmérsékletét, így rendkívül nehéz megtalálni. Amúgy meg szeret mindenkit szétharapdálni, csak úgy barátságból. És ahogy az lenni szokott, a kitenyésztett vadállatot nem sikerül lakat alatt tartani, és hamarosan rászabadul a szigetre, egy kis rendrakás céljából. Be kell vallanom, amikor először hallottam erről a koncepcióról, rendkívül nagy marhaságnak gondoltam, viszont a film világának szempontjából logikus döntés volt eljutni a mezei dinók mutogatásától az újak kifejlesztéséig. Ezzel tehát nincs komoly baj, legalábbis alapkoncepció szintjén.
A Jurassic World érdekesen hozza be a főszereplőket, és ismerteti meg a helyzetet a nézővel. Egyrészt van két gyerekszereplőnk, hiszen ez mégiscsak egy családi nyári blockbuster, vagy mi, másrészt pedig van két felnőttünk. A két fiú, Gray és Zach nagynénjükhöz utaznak az őslényparkba, a Bryce Dallas Howard által alakított Claire felelős ugyanis a teljes létesítmény futtatásáért. Ezzel párhuzamosan a szigeten katonai jelenlét is van, ahol a Chris Pratt által megszemélyesített Owen próbálkozik azzal, hogy saját raptorait felnevelje és megtanítsa néhány alapvető dologra - például arra, hogy ne egyék meg őt, ha ugyanis kettéharap egy raptor, az árt a fogaidnak. A park működését leginkább a gyerekek szemszögéből nézhetjük meg és élhetjük át, míg a veszélyek már Claire és Howard irányából érkeznek, mígnem később a két szál egyesül.
A film első felében remekül működik ez a kettősség, a Jurassic Worldben felépített új őslénypark ugyanis rendkívül izgalmas, és nagyon jól néz ki. Hatalmas ötlet az állatsimogató, ahol gyerekek ölelgetik és lovagolják meg a még kicsi dinókat, mint ahogy a bálnashow helyi megfelelője is eléggé látványosra sikerült. Az attrakciók és a park felépítése láthatóan átgondolt, és el tudnánk képzelni, hogy ez akár működhetne a valóságban is. Mindez pedig egészen elképesztő felvételekkel jelenik meg a vásznon, abszolút tudom ajánlani az IMAX-es megtekintést, akinek lehetősége adódik rá. Míg azonban a két srác hozza a film vidámabb, naposabb oldalát, addig a sziget másik felén már kezdődik a balhé. És míg az új őslénypark meg tudta mozgatni bennem a gyermeki lelkesedést a dinoszauruszok iránt, sajnos a film második fele, a tulajdonképpeni akció már nem tudta sikerrel fenntartani az érdeklődésemet.
A probléma egyrészt, hogy ismét csak a régi toposzok kerülnek elő. Elszabadul a legborzasztóbb dinoszaurusz, akit őrült tudósok állítottak elő egy profitra éhes vállalkozás megbízásából. Igaz, hogy a világ legveszélyesebb lényéről van szó, és igaz, hogy az elszabadult dinók egyszer már leromboltak egy parkot 22 évvel ezelőtt, de az üzemeltetők továbbra sem képesek megfelelő biztonsági intézkedéseket hozni. Új fajokat ugyan elő tudnak állítani génmódosítással, de egy mezei nyugtatót továbbra sem sikerül csinálni, ami elaltatná a vérszomjas fenevadat, ha éppen valami balul sül el. Mint ahogy persze a vállalat vezérigazgatója sem engedi megölni az állatot, inkább hagyja, hogy az lehenteljen előtte huszonkét embert, akik valami szánalmas elektromos pálcával próbálják toszogatni a három emelet magas ragadozót.
Az akció lassan indul be, és minősége nem koherens. Ugyan továbbra is rendkívül hatásosak azok az első rész nyomán készített felvételek, amikor az Indominus rex a nagy pofájával behajol a képbe és elkezd szaglászni, de ezen kívül a film jelentős része tulajdonképpen mezei futásból áll, vagy a dinó elől, vagy a dinó után, bár látható, hogy utóbbinak igazából nincs sok értelme, hiába hoz magával Chris Pratt jelentőségteljesen még egy shotgunt is - gondolom, meg akarta vele vakarni az Indominus hónalját, vagy ilyesmi. A női főszereplő pedig megérdemelne valami különdíjat már csak azért, mert kiskosztümben és magassarkúban teljesíti az életéért futós dzsungeltúrát, minden különösebb probléma nélkül. Amikor még a film végén is abban tud sikeresen sprintelni a T-rex elől, kicsit azért már palmoltam a face-emet.
Eközben pedig teljesen hiányoznak azok a kreatív és egyedi jelenetek, amik az első részt naggyá tették, és amikből azért még a másodikban is akadt bőven. De ha nem lenne még elég a bejáratott toposzokból, természetesen előkerül a katonai szekció is, akiknek persze egészen más terveik vannak a génmódosított dinókkal, mint mindenki másnak. Amikor a Vincent D'Onofrio által alakított Hoskins teljesen komolyan közli, hogy bárcsak annak idején raptorokkal vadászhattak volna Osama bin Ladenre, az agyam végleg leállt túlfeszültség következtében. Aztán a film utolsó negyedében, ahogy Otherworld Zoly fogalmazott a teremből kifele jövet, megjelenik Spielberg szelleme, és az ő családi mozijaira jellemző negédes marhaságok is, amik abban kulminálódnak, hogy végül az összehaverkodó raptor és a T-rex már majdnem egymásra kacsint.
A Jurassic World rendezésével Colin Trevorrow-t bízták meg, aki korábban mindössze egy egészestés filmet tett le az asztalra. Ez a Safety Not Guarenteed, amit barátja, Derek Connolly írt, aki szintén dolgozott a Jurassic World fogatókönyvén. Ami meglepő, hogy az a film korrekten rendezett és egészen okosan megírt, ez pedig két olyan jellemző, amit nem fedeztem fel a Jurassic Worldben. Persze ez más világ, hiszen egy hatalmas stúdió hatalmas költségvetésű, Spielberg által felügyelt filmjéről beszélünk, aminek alapvetően szórakoztatni kell mindenkit 5 évestől 55 éves korig, így azt sem mondom, hogy mindez rajtuk múlott. Főleg, hogy a forgatókönyv számos emberen és számos változtatáson átesett, egykor például készült belőle olyan verzió is, ahol a dinókra fegyvereket aggattak volna.
A Jurassic World azonban jelen formájában egy nagy csalódás. Egy szépen kamerázott, olykor nagyon látványos film, amiből azonban hiányzik az a fajta eredetiség és lélek, ami miatt annak idején a Jurassic Parkot annyira szeretni lehetett. A forgatókönyv buta, és nincs egy rendesen kidolgozott íve, ami miatt az érdeklődést sem tudja megfelelően fenntartani. Nincsenek újszerű, ötletes jelenetek, nincs eredetiség, nincs semmi meglepő. Meglátásom szerint a Jurassic Worldöt igazából egy réteg fogja nagyon szeretni, és azok a gyerekek lesznek. Őket nem fogják zavarni az olyan apróságok, minthogy a katonaság génkezelt, színváltós dinoszauruszokat akar bevetni az arabok ellen.
Gamekapocs értékelés: 5.5
Metascore: 58/100
Rotten Tomatoes: 71%
Jurassic World
Eredeti cím: Jurassic World
Rendezte: Colin Trevorrow
Írta: Rick Jaffa, Amanda Silver, Colin Trevorrow, Derek Connolly
Szereplők: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Irrfan Khan, Vincent D'Onofrio, Ty Simpkins, Nick Robinson
Zene: Michael Giacchino
Játékidő: 124 perc
Magyarországi premier: 2015. június 11.
10/4.
Remelem lesz mar valamikor egy komoly hangulatu darkos dinos film is...
79: Egyáltalán nem béna film. Ahogy írták lentebb simán 8/10. Bőven megér 1-2 megnézést.
Raptorok a hadsereg szolgálatában?? Wow, aki kitalálta érdemelne néhány botütést... Egyből az Iron Sky 2. részének előzetese ugrott be, ahol T-rex háton érkezik a német.... De az egy vicc. Sajnos ez a film is eléggé az lett.
Az idomított raptorokkal is kivagyok eggyezve, az eredeti könyvben is szó volt róluk. Ja és amit Chris Pratt magával vitt I-rex vadászatra, az nem shotgun volt. :)
Kapásból most csak ennyi ugrott be, de ha jobban visszanézném miket is láttam, tuti lenne még pár. Igaz, ezekből van pár, amit Amerikában már tavaly bemutattak, de kis hazánkban az összesnek idén volt a bemutatója.
Nem érem, hogy az arabos mondaton Kronik miért akadt ki ennyire, teljesen olyan, mintha csak azért írta volna a cikket, hogy minél jobban lehúzhassa.
Ez van, amikor nem kapnak pénzt a hype-olásra ;)
De ott van egy pár ellenpélda: Interstellar, Mad Max.
Ezeket is fikázzák, de itt ők vannak kisebb számban, mert ezek a címek kiemelkedőre sikerültek, ellenben ezzel.
Nemrég néztem meg a Jurassic Park-ot, és még ma is bejött, bár erősen látszik rajta, hogy nem a mai közönségnek készült(ez természetes), de élvezetes volt még így is megnézni, ennyi év után, ami ritka.
Na meg tegyük hozzá, hogy a sok fikázásnak haszna is van, jobb lesz a következő rész. Ez sem garancia, de van hogy odafigyel Hollywood is a kritikákra.
Mindenki fikáz mostanában minden filmet. Sose értettem, hogy egyesek mit várnak egy mozifilmtől, most se értem, hogy mi ez a minden szar hadjárat. Erre van kereslet, nem kell szeretni. Speciel én is ezért megyek moziba. Minek ülnék be a nagy vászon elé, ha valami elmélkedősebb filmet szeretnék látni? Azt otthon, nyugalomban. Szvsz ez a mértéktelen fikázás semmi más, mint egy mostani divat, ami idővel úgyis lecseng.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.