Agymanók filmkritika

A Pixar kapcsán hajlamosak vagyunk sokkal kritikusabban fogalmazni, ha egy-egy egész estés filmjük nem üti meg az évek során nagyon magasra emelt lécet. Pedig ha visszatekintünk az animációs mesék úttörőjének két évtizedes munkásságára, akkor nemigen lehet okunk a panaszkodásra. Nagyon kevés olyan stúdió akad, amely elmondhatja magáról, hogy 20 éven keresztül stabilan képes az élvonalban maradni. Kisiklások persze mindig akadnak, de amikor a folytatások vagy régi klasszikusok újracsomagolt újrakiadásainak korát éljük, akkor talán nincs abban semmi meglepő, hogy egy korábban innovatív, kísérletező, előremutató csapat is a biztosra megy. A Verdák 2. vagy a Szörny Egyetem simán megugrotta az átlagos minőséget, csak nem azt kínálta, amit megszoktunk, az ember pedig nem szeret csalódni, legalábbis nehezen viseli, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő remélte, elképzelte.

Pedig a Pixar akkor sem felejtett el jó filmeket készíteni, mindössze egy egészen más koncepció mentén készültek alkotásai. Mi felnőttek valóban nem azt kaptuk, amit megszoktunk, de a legfőbb célcsoportnál tökéletesen elérte a célját, hiszen mindkét folytatás kasszasikernek bizonyult. Éppen ezért a Pixart temetni, de leginkább lemondani róla, óriási hiba lenne. Ugyanis az Agymanókban kulminálódik mindaz, amiért szeretjük a lámpás cég filmjeit. Előremutató vizuális megoldások, szórakoztató karakterek, kortalan humor, na és persze olyan hétköznapi történetek, amelyek egyszerű, de mégis jelentéstartalommal felruházott elmesélése egyszerre ejti ámulatba a kicsiket és a nagyokat.

Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a tinédzserkor életünk egyik legmeghatározóbb időszaka. Ilyenkor személyiségünk olyan törékeny, mint egy porcelánbaba és a legkisebb változást is nehezen tudjuk kezelni. A 11 éves Riley éppen hasonló időket él át, a bajt pedig csak tetézi, hogy édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát, hiszen ezzel búcsút inthet korábbi nyugodt, megszokott kertvárosi életének. A meglehetősen érzelmes Riley nehezen kezeli az újonnan kialakult helyzetet, így hát itt az idő, hogy a Fejhadiszálláson érzelmeinket irányító öt testet öltő érzelem, Derű, Bánat, Félelem, Undor és Harag megpróbálja valahogy átvezetni a kislányt a mindennapok kihívásain. Időközben a központban minden a feje tetejére áll, Derű és Bánat váratlan balesete olyan nem várt események láncolatát indítja el, ami akár Riley későbbi személyiségét is markánsan meghatározhatja.

A Fel! és a Szörny Rt. filmeket is készítő Pete Doctert a Grantlandnek adott interjúban elárulta, az Agymanók elkészítésében kislánya volt számára a legnagyobb inspiráció. Doctert visszaemlékezése szerint gyermeke 11 éves volt, amikor kipattant a fejéből a film ötlete. A most már 16 éves kislány akkoriban tele volt energiával, elképesztően bátor volt, és minden érdekelte. Viszont idővel mindez megváltozott, visszahúzódó, csendes természete került előtérbe, így a rendezőt érdekelni kezdte, mi is zajlik le az ember fejében ilyenkor. Személyes tapasztalatainak köszönhetően remekül közvetíti a filmmel, hogy az egyes érzelmek milyen kölcsönhatásban is vannak egymással. Megmutatja, hogy hatás-ellenhatás itt is érvényre jut, az egyik nem létezhetne a másik nélkül és fordítva. Így nem csak Derű és Bánat áll a középpontban de a vicces mellékfigurákat, mint Undort, Haragot és Majrét is nem egyszer előtérbe helyezi.

A rendező azonban nem csak a gyerekek oldaláról közelítette meg a témát. Az Agymanók meglehetősen felnőttes, meglepően szomorú film. Olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel a hétköznapokban jó eséllyel nem szívesen akarunk foglalkozni, mert egyébként leginkább személyiségünk áthatolhatatlannak hitt páncélján ejtene sebet. De ha az ember egy-egy kínosabb vagy embert próbálóbb helyzetben mélyen magába néz, akkor akarva akaratlanul se tudja elkerülni a film által felvetett önismereti kérdéseket. Hiszen biztosan mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor egy-egy szituációban valamelyik érzelmünk átvette az irányítást felettünk, és úgy reagáltunk, hogy azt később megbántuk.

Az Agymanók nem idealizálja a felnövést, nem csupaszítja le a felmerülő problémákat, és ahhoz képest, hogy egy rajzfilmről beszélünk, meglepően hitelesen, a buktatókkal együtt ábrázolja azt az utat, amit egy-egy rosszul meghozott döntés után megjár az ember. Ez a fajta kreativitás végigkíséri Derű és Bánat kalandos, agytekervényeinken vezető útját. Játszva ismerkedünk meg a pszichológia alapjaival, miközben betekintést nyerünk agyunk legkülönbözőbb zugaiba. Megtudhatjuk, hogyan készülnek és szortírozzuk az emlékeinket, de arra is fény derül, hogy álmunkban is megállíthatatlanul zakatol a hollywoodi gépezet.

A Pixar filmje minden tekintetben a stúdió eddigi legkomolyabb és legösszetettebb alkotása, éppen ezért a kisebb korosztály jó eséllyel nehezebben vagy abszolút nem fogja tudni befogadni a látottakat. Ez a film ugyanis részben azt mutatja be, hogy milyen a felnőtté válás és hogyan változik az ember gondolkodásmódja, érzelmi világa az évek során. Mert lehet, hogy egy rossz emlék életünk egy meghatározó darabkája, de az ugyanúgy fontos eleme személyiségünk alakulásának, mint bármelyik örömteli pillanat.

Gondolatébresztő film az Agymanók, ami intelligensen, de egyben végtelenül szórakoztatóan mutatja be mindazt, ami mindig is foglalkoztat minket: "Vajon mi járhat a másik fejében?"

Gamekapocs értékelés: 9
Metascore: 93/100
Rotten Tomatoes: 98% 

Agymanók
Eredeti cím: Inside Out
Rendezte: Pete Docter
Írta: Pete Docter
Szereplők: Kaitlyn Dias, Kyle MacLachlan, Diane Lane, Mindy Kaling, Bill Hader, Amy Poehler, Phyllis Smith, Lewis Black
Zene: Michael Giacchino
Játékidő: 94 perc
Magyarországi premier: 2015. június 25