Mélyütés filmkritika

A sablonos, a magát padlóról csúcsra visszaküzdő bokszoló története egészen elcsépelt mese már Hollywoodban, mégis akadnak olyan emlékezetes darabok, amelyek képesek túlnőni a kliséhalmazokon. Ezek a filmek egyszerre kölcsönöznek mélységet és plusz dimenziót a ringben és azonkívül is elbukott hősöknek. Ezek a hétköznapi nyertesek azok, akik egy fájdalmas gyomros ellenére is képesek felülemelkedni problémáikon és így vagy úgy, de győztesként térnek vissza a második menetre. Az ilyen filmek nem a sportfilmek jellegzetességeiből táplálkoznak, csak keretként használják fel az adott sportágat. Elég, ha csak olyan klasszikusokra gondolunk, mint a Dühüngő bika, a Warrior - A végső menet vagy a Millió dolláros bébi. Ehhez a társasághoz csatlakozhatott volna a Mélyütés, és bár az előzetesek egy nagyon erős alakítással megfejelt, fentebb már emlegetett dráma képét festették le, a Kiképzés rendezője, Antoine Fuqua és a Kemény motorosok forgatókönyvírója, Kurt Sutter gondoskodott róla, hogy filmjük középszerű legyen. Amiért mégis érdemes egyszer megnézni a Mélyütést, az Jake Gyllenhaal és Forest Whitaker játéka, bár számunkra is értelmezhetetlen, hogy a főszerepet hogy tudta elvállalni a Donnie Darko egykori fura fiúja.

Billy Hope (Jake Gyllenhaal) egy árvaházban nevelkedett, a reménytelenségből a csúcsra tört, épp karrierje tetején lévő bokszoló. Menedzsere és egyben felesége, Maureen (Rachel McAdams) elérkezettnek látja az időt, hogy a történelmi győzelmet követően a nem éppen védekezéséről híres Billy egészsége megőrzése érdekében visszavonulót fújjon. Szerető család, gyönyörű ház és nyugalom várná otthon, és bár kezdetben nem igazán hajlik karrierje feladásának irányába - köszönhetően Hope ügyeit intéző Jordan Mainsnek (50 Cent) -, Maureen végül meggyőzi Billyt. 

Egy jótékonysági gálaesten történt baleset azonban mindent megváltoztat. Billy forrófejűségének következtében verekedés tör ki, a kialakult káoszt végül egy eldördült pisztolylövés hangja töri meg. A céltalan golyó Maureent találja el, aki a helyszínen életét veszti. Ha ez nem lenne elég, akkor a tragédiát követően újra rászámolnak Hope-ra. A második kiütés azonban végzetesnek bizonyul, a lelkileg amúgy is labilis Billy komoly pénzügyi gondokkal küzd. Mains ismét akcióba lép, igyekszik meggyőzni védencét, hogy egy hárommeccses HBO-szerződés kihúzná a bajból, de mire létrejöhetne az üzlet, Billy elveszti kislányát, Leilát (Oona Laurence). Hope teljesen padlóra kerül, felesége és gyermeke után minden ingóságát is lefoglalják, de ahelyett, hogy végleg eltűnne a süllyesztőben, megvívja küzdelmét belső démonaival és újra talpra áll. Egy utolsó nagy bunyóval bizonyítja, még mindig ő a legjobb, és közben lánya is megbocsát neki.

Ugyan Antoine Fuqua filmográfiájában jól mutat a Denzel Washington számára aranyszobrot hozó Kiképzés, de valójában olyan középszerű filmek rendezőjéről van szó, mint a Támadás a Fehér Ház ellen, A Védelmező vagy az Orvlövész. Éppen ezért nincs abban semmi meglepő, hogy Fuqua nem tud és nem is akar kitörni a kliséhalmazból. Egyetlen percig se érezni, hogy valami többet szeretne elmesélni a baleset után a poklot megjárt Billy lelki vívódásáról, lányához fűződő kapcsolatáról. A hangsúly és a fókusz még csak nem is kettejük, egyébként sokszor szívszorító pokoljárásán és kapcsolatán van, hanem a sportfilmek felszínes, unalomig járatott elemein. Azon a felemelkedésen és megváltáson, amit a főszereplő bokszoló a ringben szerez vissza. Fuqua egész egyszerűen nem tudott továbblátni a sablonokon, így az olyan, egyébként Billy karakterét erősen meghatározó jeleneteket is, mint Maureen halála vagy lánya elvesztése, képtelen volt stílusosan tálalni.

Persze a forgatókönyv se szolgálta az iparos munkát végzett Fuquát. Pedig Kurt Sutter a Kemény motorosokkal már bizonyította, hogy remekül ért a karakterábrázoláshoz és a legtökösebb bandatagot is képes lélekkel, és nem utolsó sorban lelkiismerettel felruházni. Billy esetében csak a sablonok maradtak, így nem meglepő az se, hogy a készítők eredetileg Eminemnek szánták a főszerepet. Ezek után kész csoda, hogy Titus 'Tick' Wills, a szintén saját démonaival küzdő edző szerepét Forest Whitaker, a főszerepet pedig az elmúlt években rendre elképesztő teljesítményt nyújtó Jake Gyllenhaal vállalta el.

Billy Hope legalább annyira őrült és fanatikus, mint az Éjjeli féreg karrierhajhász Louis Bloomja. De amíg ott ijesztő, nyugtalan tekintettel, vészesen soványra fogyva hozta ránk a frászt Gyllenhaal, addig Hope szerepében egy erőtől duzzadó, félelmet nem ismerő, a poklok poklát megjáró dühöngő bikaként kergeti a vörös posztót. A szerep kedvéért hozott áldozatok azonban fizikálisan is tetten érhetőek, hiszen Gyllenhaal nem csak megtanult bokszolni, még közel 20 kilogramm izmot is magára pakolt, hogy hitelesebb szörnyeteg legyen a ringben és azon kívül is. A kiutat csakis a bokszban kereső hős töretlenül állja az ütéseket, és bár a néző már jó előre ismeri a megváltással kikövezett utat, a papírmasé karaktereket élettel megtöltő Whitaker és Gyllenhaal megérdemli azt a tiszteletet, hogy ne csak drukkoljunk sikerüknek, de a sablonok ellenére végignézzük filmjüket.

A többiekről nem is nagyon érdemes szót ejteni, mert Rachel McAdams Maureenja egyrészt nem sokat van a színen, másrészt egy kétdimenziós karakter. Érthetetlen, hogy 50 Centnek még egyáltalán lapot osztanak Hollywoodban, mindenki más pedig teljesen másodlagos vagy harmadlagos szerepet játszik csak a Billyre koncentráló történetben. Egyedül a Hope kislányát alakító Oona Laurence-t érdemes még kiemelni, aki 13 éves kora ellenére nagyon érett játékot mutat be. A sértett, reményvesztett kislány szerepében legalább olyan erőteljes és szívbemarkoló a fájdalma, mint Billy pokoljárása, ráadásul kettejük jelenetei némi menedéket nyújtanak azoknak, akik drámát, nem pedig sablonos sportfilmet vártak az előzetesek után.

Ugyan a filmet forgalmazó Weinstein-fivérek szerint ez lehet az a film, amivel csúcsra ér Jake Gyllenhaal és végre megkapja első aranyszobrát, mi ezzel vitatkoznánk, mert bár erőteljes, vásznat betöltő alakítást látunk Gyllenhaaltól, meglepődnénk, ha az Akadémia pont egy ilyen középszerű, kliséhalmazoktól hemzsegő sportfilm miatt jutalmazná a színészt. Mindenesetre a két főbb színésznek és a ringben játszódó, nagyon látványosan és életszerűen megkomponált jeleneteknek köszönhetően a Mélyütésre csak egyszer kell rászámolni, ami nem lesz végzetes számára, a bírók egybehangzó döntése értelmében most pontozással elvesztette ezt a meccset.

Gamekapocs értékelés: 5
Metascore: 57/100
Rotten Tomatoes: 59% 

Mélyütés
Eredeti cím: Southpaw
Rendezte: Antoine Fuqua
Írta: Kurt Sutter, Richard Wenk
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Rachel McAdams, Forest Whitaker, Oona Laurence, 50 Cent, Skylan Brooks, Naomie Harris, Victor Ortiz, Beau Knapp, Miguel Gomez, Dominic Colon, Jose Caraballo, Malcolm M. Mays, Clare Foley
Zene: James Horner
Játékidő: 123 perc
Magyarországi premier: 2015. október 15.