Magyarországra érkezett a Gateway to Space nemzetközi űrkiállítás. A Millenáris Parkban a világűr felfedezésének minden fontos eszköze és szereplője képviselteti magát, interaktív szórakozás helyett mégis inkább maketteket és másolatokat lehet csak nézegetni. Azokból viszont nincs hiány. A március 15-ig Budapesten állomásozó vándorkiállítás hitelesen dolgozza fel és mutatja be a világűr meghódításának minden fontos lépését, kezdve a kezdeti álmodozóktól az Egyesült Államok és a Szovjetunió űrversenyén át egészen a modernkori küldetésekig.
A belépés után egy koromsötét folyosó vezet be minket a múzeum előterébe. Minden itt kezdődött. Meg lehet nézni Wernher Von Braun gyerekkori rakéta-kocsiját, amit a nyílt utcán próbált ki, és amiért aznap rendőrök vitték haza, kint van a Goddard-rakéta makettje, illetve megépítették Verne Gyula legendás regényéből a Columbiad ágyút is. Az „Utazás a Holdba” című történet főhőse ezzel tette meg útját, és ez adott ihletet a modern űrutazás minden fejlesztésének, így az Apollo programnak is. Bentebb lépve pedig már kezdődnek a hidegháborús idők. A 60-as évek űrversenye során a két nagyhatalom egymást túlszárnyalva gyűjtötte be a sikereket, a kiállításon megnézhető a Szputnyik kicsinyített másolata, és az Explorer-1 is, az első amerikai műhold, aminek a sikere után megalapították a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt, vagyis a NASA-t.
A kiállítás ezek után újabb szkafanderekkel, rakéta- és űrkapszula másolatokkal folytatódik, megtekinthető a Space Shuttle pilótafülkéje, az Apollo-sorozat krónikája, a Szojuz és a MIR makettje, illetve a tíz Mariner űrszonda közül az egyik utánzata is. A program a Vénusz és a Merkúr mellett a Mars felfedezésében is hatalmas előrelépéseket hozott, nagy kár, hogy szinte minden másolat csupán. A kiállítás nem túl interaktív, a tárgyak sokszor tűnnek olcsó műanyag játékoknak, mintsem hiteles másolatoknak, és bár mindenhol információs táblák mesélnek a sikerekről és áttörésekről, mégsem érezhetjük úgy, hogy valaminek a részesei vagyunk. Nem könnyű eldönteni, hogy a kiállított cuccok közül mi másolat és mi eredeti, ez pedig rendkívül fontos lett volna. Ha megnézhetek, vagy megérinthetek valamit, amiről tudom, hogy járt kint a világűrben, igazi űrhajósok használták, igazi expedíciókon, az többet ér tíz, de akár ötven másolatnál is. Csak ebből a kiállítás sajnos nem bővelkedik.
Lehet viszont holdkőzetet simogatni, ami tényleg egy olyan dolog, amire életemben először, és valószínűleg utoljára volt lehetőségem, illetve imádtam még a kijárat mellett parkoló holdjárót is. A Lunar Rover járművek mindössze másfél év fejlesztés után születtek meg, mégis komolyabb problémák nélkül használták őket az űrhajósok a nagy sziklán való közlekedésre, a 70-es évek óta 3 darab még mindig a Holdon van, és talán még mind működnek. A kiállított darab persze nem járt soha idegen bolygón, hiszen az ilyeneket annyira nem hozzák vissza, de valószínűleg a NASA-nál rakták össze, igazi mérnökök tervezték, és még az is lehet, hogy űrhajósok pont ezen gyakoroltak a küldetés előtt.
A Gateway to Space kiállítást ajánlom mindenkinek, aki rajong az űrutazásért, és szeretné testközelből is megismerni az univerzum felfedezéséért felelős legfontosabb eszközöket. A kijárat előtt van belebújható szkafander, több űrszimulátor, meg egy giroszkópos kiképzőkapszula is kiállítva, de ezeken kívül nincsenek nagyon interaktív darabok a kiállításon. És ez utóbbi kettőért is plusz pénzt kell fizetni, 500 forintba kerülnek, amihez még hozzájön a belépő is. A tanulójegy hétfőn 2000, utána 2300, hétvégén pedig 2900 forintba kerül, míg a felnőtt ugyanilyen logika szerint 2600, 2900 és 3600 forint. Ha nincs pénzed elmenni a floridai Kennedy Űrközpontba, vagy megnézni a New York kikötőjében állomásozó Intrepid hadihajó Enterprise kiállítását, akkor a Gateway to Space tudja legjobban elhozni neked azt az érzést, amit csak az űrhajósok élhettek át. Nem az év múzeumi élménye, de nem is szabad róla lemaradni.
Jol eltretunk a tematol. Temahoz valaki? Ki volt meg?
Hát, végülis a saját filmünkben mi vagyunk a főszereplők, inkább azon a maradék 6 %-on csodálkozom, szerintem ők nem voltak őszinték. :-D
Csak annyit, hogy ez tényleg egy hivatalos, statisztikai adat:
"A magyar lakosság 94,1 %-a" okosabbnak képzeli magát az átlagnál."
Olyan vicces, hogy ezt leírod, miután a valódi énemet nem ismerve szórod a következtetéseket! :-)
Ki van mosva az agyam, ez tény. Udvarias, előzékeny, empatikus ember vagyok az életben, aki bizonyos értelemben soha nem fogja semmire vinni. Nem lesz rózsadombi villám és talán földkörüli luxusutam sem. Ezt némileg kompenzálja a szűkebb környezetemmel való kölcsönös megbecsülés és harmónia. A szüleim kimosták az agyamat kiskoromban, amiért örökké hálás leszek nekik.
Én nem haragszom rád és nem vitatom, hogy amatőr csillagászként bizonyára többet tudsz a témáról, mint bárki a GK-n, aki eddig hozzászólt, beleértve a cikkírót is. Viszont az agresszív, asszertív és passzív kommunikáció kérdésköréről attól még nem biztos, hogy eleget tudsz. Az, hogy ajtóstól rontottál a házba, akkor is kontraproduktív, ha igazad van. Gondolom nem célod a nickeddel (akkor sem, ha csak szerep), hogy megbánts másokat, ellenszenvesnek tűnjél, stb. Ha én írok egy cikket, aztán ostobának neveznek engem is és a cikket is, az maximum megsért és megbotránkoztat, de nehezebben fogom a felháborodás ködén keresztül átlátni, miben van igazad. A józanságot nem segíti az agresszivitás, a Daks észrevételeit meg lehetett volna egészen más hangnemben is válaszolni.
Másfelől viszont, ha "szerepet játszol" és szándékosan vagy "pofátlan és alpári", akkor a hozzám hasonlók inkább valami heccelő kiskorút vizionálnak a nicked mögé és így a mondanivalót is nehezebb komolyan venni. Amúgy érdekes, hogy szerinted a magyar lakosság "94,1 %-a" okosabbnak képzeli magát az átlagnál, ezzel szemben te vagy az, aki folyamatosan mások agyi képességeit kritizálja.
Részemről ezzel vége is lenne az off-nak, ne vetíts rám dolgokat légy szíves, mert épp abba a hibába esel, amit nekem is tulajdonítasz.
Látszik, hogy nálad a tanult (beléd-erőszakolt-nevelt) viselkedési formák nagyon fontosak az életedben, ami pont annyira szerep, mint az én Nickem mögötti verbális erőszak. Annyi a különbség, hogy én itt ezzel szerepet játszom, nálad meg ez a valódi lényed, egy valódi ember kicsavart személyisége. Ez elég gáz ám!
A többire nem is reagálok, nem érted az egészet. Kitalálod magadnak a kis korlátolt képzelőerőddel, hogy én most mit csinálok és miért, mert a beléd nevelt eszközök korlátok között tartják mind a kreativitásodat, mind a képzelőerődet. A valódi énemet nem ismerve neked már megvannak a tényeket nélkülöző következtetéseid, amikkel békében tudsz este elaludni. Mert a valóság esetleg megfeküdné a gyomrodat, hiszen azt jelentené, tévedtél. Olyan meg nincs! Ahogy a cikkíró is meg van győződve mondandója tartalmának igazságáról, és esze ágában nincs megismerni a tényeket, igy teszel te is, ahogy a magyar lakosság 94,1%, mely meg van győződve arról, okosabb az átlagnál.
Pedig nem vagy rossz gyerek, látszik, hogy van mögötted "tartalom", csak ki van mosva az agyad. De hát, mindenki úgy él, ahogy akar.
Gondold végig, hogyan viselkedsz, idehányod a haragodat, mert megteheted büntetlenül. Vendégségben úgyí dobnának ki érte, hogy a lábad se éri a földet, hogy itt ki mered így élni magad, az jellemtelen és gyáva emberre vall. Én a helyedben nem maradnék ebben a szerepben, mert lehet, hogy csak egy "nick", de esetleg visszahat arra is, aki a valós életben vagy.
Sajnos a világunk elment abba az irányba, hogy sem a tudást nem értékeli, sem a kritikát nem fogadja el. Ha szépen írom le, akkor is le fogja a szerő sz@rni, mert nála van a toll, ő azt posztol a saját weboldalára, amit akar. Ha nem tetszik, elhúzhatok a pics@'ba. Vagy még ki is tilt. Joga van hozzá. Ez az internet 2016-ban.
Álnév mögé bújva, álszemélyiség által úgy nyilatkozok, ahogy akarok. A többi műember, akik válaszolgatnak, pontosan tudják, hogy itt mindenki kitalált szereplő. Sem arccal, sem névvel, sem felelősséggel nem rendelekezik senki. Amíg BTK-ba nem ütközik, addig azt csinál amit akar. Ez egy színház, egy szar szereposztással. Én a "pofátlan, alpári, tudálékos köcsög" szerepét vettem fel, és semmiből nem tartana átvedleni angol úriembernek, mert képes lennék rá.
De elolvasva a többi kis puffancs kommentjét, megkérdezem magamtól.
Ezeknek legyek úriember? MINEK????!!!!
:(
A többi 8-12 éves kisgyerek kommentjére meg nem is érdemes reagálni.
Engem még úgy neveltek, hogy tanult emberek így nem beszélnek.
Mielőtt folytatjuk, kérlek ezt olvasd el (vagy olvastasd fel magadnak):
http://www.libri.hu/konyv/dr_sille_istvan.illem-etikett-protokoll.html
Amúgy annyira tipikusan magyar a mentalitásod. Fontosabb a külcsíny, mint a tartalom, fontosabb a stílus, mint az üzenet. Legvégül pedig: okosabbnak hiszed magad a tanult embereknél. Szégyen...
Ha annyi pénzed van, amennyi, akkor vagy egy Skywatcher 90/900 távcsövet vegyél (EQ2-essel adják, az úgy okés), vagy egy 130/900-as Newtont (szintén EQ2-vel adják).
Számolj azzal, hogy még minimum 10-15 ezret el kell utána költeni okulárra és csillagászati atlaszra. Ez az induló csomag. ;)
Ha kérdés van, írj!
Ha valamit nem értesz, vagy nem tusz, akkor kérdezni kell és tanulni a témában, nem pedig kritizálni.
Régóta szemezgetek vele, csak ugye a pénz ami még egyenlőre akadály.
http://www.tavcso.hu/?o=termek&id=119
(A 90/1250 MC SkyWatcher EQ1- ről lenne szó)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.