Creed: Apollo fia filmkritika

Jó tíz éve már, hogy az egyébként idén negyvenedik születésnapját ünneplő Rocky, az Olasz Csődör végleg szögre akasztotta kesztyűjét. Nem is csoda, hogy amikor Ryan Coogler, A megálló rendezője megkereste a Creed ötletével, nem igazán örült neki, hogy az egyébként gyönyörű, könnyes búcsút kapott Rockynak ismét a ringbe kell szállnia. Coogler azonban tisztában volt vele, hogy Stallone nélkül nincs Creed-film, így egy olyan forgatókönyvvel lepte meg a Rocky- és Rambo-filmek sztárját, amelyből Stallone számára is világossá vált, hogy nem egy újabb bőrnyúzásról van szó, hanem egy modernkori tisztelgésről, amiben nem csak Rocky, de Apollo Creed is megkaphatja tiszteletteljes, jól megérdemelt végső búcsúját. Stallone pedig hihetetlenül hálás lehet Cooglernak, és nem csak a már megnyert Golden Globe miatt. Vagy azért mert valószínűleg az Oscar-díjat is zsebre vágja azért a szerepért, ami negyven évvel ezelőtt meghozta neki az áttörő sikert. Hanem azért, mert egy olyan arcát ismerhettük meg, amit eddig sose. Mert senki se higgye, hogy a megnyert Arany Glóbusz a véletlen műve. Stallone 70 évesen érett be, és szerencsénk van, hogy ennek szemtanúi lehetünk.

Adonis Johnson (Michael B. Jordan) igazán problémás gyerekkort tudhat maga mögött. Édesapját, a világhírű, nehézsúlyú bajnok Apollo Creedet sosem ismerhette, balhéi miatt pedig javítóintézetről javítóintézetre járt. Végül Apollo özvegye, Mary Anne Creed (Phylicia Rashad) veszi magához, de hiába is próbálkozik mindent megadni a fiúnak, azt mégis csak a vére hajtja, aki úgy dönt, hogy jól fizető, öltönyös munkáját maga mögött hagyva Philadelphiába költözik, ahol legendás apja egykori legnagyobb ellenfelét, majd későbbi barátját, Rocky Balboát (Sylvester Stallone) kéri meg, hogy legyen az edzője. Adonis ugyanis hiába született tehetség, rendes képzést sosem kapott. Rocky kezdetben vonakodik elvállalni a feladatot, de látva egykori barátja fiának eltökéltségét, vállalja a feladatot.

A történet amellett, hogy faék egyszerűségű, meglepően ismerős, ugye?. A Creed egyébként nem is titkolja, hogy honnan merít, bátran, de mindvégig tisztelettel nyúl vissza a Rocky lefektetett alapjaira, miközben nagyon ügyesen modernizálja is azt. Ahogy Adonist is az hajtja előre, hogy apja árnyékából kitörve, önerőből vívjon ki magának elismerést, úgy ez a film egészére is teljes mértékben átültethető. Coogler rendezése ugyanis arról szól, hogy ezt a negyvenéves, a felemelkedésről és őszinte küzdelemről szóló eposzt új megvilágításba helyezze. Éppen ezért nem szolgalelkűen másolja, hanem egészen új szintre emeli Rockyt, aki legalább akkorát küzd ebben a verejtékkel teli, fájdalmas küzdelemben, mint Apollo eltitkolt gyereke. Abban a küzdelemben, ami nem csak Adonisról, de Rocky személyes harcáról szól, ami egyszerre tekint múlt és jelen egykori problémáira.

Ettől függetlenül persze a film le sem tagadhatná a párhuzamokat, kezdve az Adonis és Bianca (Tessa Thompson) között kialakuló kapcsolattal - Rocky és Adrian románca), a jól ismert helyszínekkel, dallamokkal, beállításokkal, na és persze a mentor-tanítvány párossal. Szerencsére ezt továbbgondoltak a készítők, így a későbbiekben egyfajta apa-fiú kapcsolattá alakul kettejük viszonya. És amikor erre az új, mélyebb szintre emelkedik kapcsolatuk, érezhető, hogy Stallone játéka is érettebbé, őszintébbé válik. Nem véletlenül, hiszen minden korábbi valós és filmbéli keserűségét beleadja a szerepbe, így mindenféle elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy megérdemelt helyre került az a Golden Globe-díj, és jó eséllyel megérdemelt helyre fog kerülni az Oscar-díj is. Cooglernek sikerült mélységgel, újabb réteggel felruháznia Rockyt, Stallone pedig meghálálta ezt. Játéka ugyanis mellőz mindenféle manírt, még csak elmaszkíroznia se kellett magát, egész egyszerűen őszinte, minden tekintetben hiteles alakítással bizonyítja, hogy 70 éves korára beérett.

Persze mindez mit sem érne, ha nem lennének partnerei. Amíg ő a köteleken kívül vívja saját harcát, addig Adonis is küzd, leginkább saját magával. Michael B. Jordan útkeresése elején egy zabolátlan lónak tűnik, akit szépen, fokozatosan kell betörni. Makacs győzni akarása, elszántsága és forrófejűsége pedig egy nagyon erőteljes játékkal elevenedik meg a vásznon. Jordan jelenetei duzzadnak az energiától, minden momentuma intenzív, legyen szó az önfejűségből eredő kirohanásairól vagy a ringben tanúsított, sportszerűség határain belüli könyörtelenségről. Ez az energia pedig a nézőre is kisugárzik, így hiába tudod, hogy ennek az útnak mi a vége. Drukkolsz neki, hogy sikerüljön kitörnie édesapja árnyékából és önerőből valami olyan maradandót alkosson, amire méltán lehet büszke. Vannak viszont pillanatok, amelyek nem a sportról szólnak. A film ezen drámai szálán is ugyanúgy helyt áll Stallone és Jordan, akiknek a kettőse között egyébként a legelső találkozásuk kezdete óta érezhető, hogy megvan az összhang.

Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára olyan filmet, ami ennyire méltóságteljesen adózik a múlt előtt, és nem csak arra akarja használni a múltidézést, hogy újabb bőr egyszerű lehúzásával becsapja a rajongókat. A Creed azért működik, mert friss, fiatalos, de közben tisztességgel adózik Rocky előtt. És erre a legjobb példa a film lezárása, ami nem csak a Creedet, de az egész Rocky-sorozatot keretbe foglalja.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem talál itthon forgalmazóra a film, aztán a kritikai elismerések és a Stallone Arany Glóbusz-díja minden bizonnyal mindenkit meggyőzött. És a Creed tényleg az elmúlt esztendők egyik legjobb sportfilmje, amit már csak Stallone játéka miatt is érdemes megnézni.

Gamekapocs értékelés: 8.0
Metascore: 82/100
Rotten Tomatoes: 94% 

Creed: Apollo fia
Eredeti cím: Creed
Rendezte: Ryan Coogler
Írta: Ryan Coogler, Aaron Covington, Sylvester Stallone
Szereplők: Michael B. Jordan, Sylvester Stallone, Graham McTavish, Tessa Thompson, Phylicia Rashad, Hans Marrero, Will Blagrove
Játékidő: 133 perc
Magyarországi premier: 2016. január 21.