11.22.63 sorozatkritika

A Netflix és az Amazon után a Hulu is előrukkolt egy saját gyártású sorozattal, és ha már belevágtak a tartalomgyártásba, akkor semmit se bíztak a véletlenre. Első munkájuk ugyanis Stephen King 2011-ben bemutatott regényének, a 11.22.63-nak az adaptációja, ami a John F. Kennedy ellen elkövetett merénylet lehetséges megakadályozását belengetve olyan csavaros cselekményt ígér, amire azonnal ugrik a néző. Egy ilyen nehéz, nem mellesleg masszív alapanyagból azonban nem egyszerű egy nyolcrészes minisorozatot készíteni, így nem meglepő, hogy a regény írója mellett olyan nevek is bábáskodtak a sorozat felett, mint a rejtélyeket kedvelő J.J. Abrams és Bryan Burk párosa, vagy Bridget Carpenter. Az összkép azonban még így is felemás, akik ugyanis eddig nem olvasták a 11.22.63-at, azok számára zavarba ejtően meglepő lesz, amikor szembesülnek vele, hogy King regénye lényegében egy őszinte, megható szerelmes regény, amit a klasszikus időutazós sci-fi elemeivel és némi politikai vonallal turbózott fel.

A történet főhőse egy kisvárosi, jóképű, harmincas, művelt fiatalember, Jake Epping (James Franco), aki átlagosan induló napját egyik legjobb barátja, Al Templeton (Chris Cooper) éttermében indítja. Ekkor még nem is sejti, hogy azon a napon alaposan felborul addig megszokott, kissé unalmas, keserédes élete. Al ugyanis megosztja Jake-kel élete nagy titkát, miszerint a konyhában található spejz egy általa csak nyúlüregnek hívott időkaput rejt, aminek segítségével vissza lehet menni a múlt egy adott napjára. Al már hosszú évek óta a kapu aktív használója, ő ugyanis szentül hiszi, hogy ha sikerül megmentenie az 1963. november 22-én meggyilkolt John F. Kennedyt, akkor azzal nem csak az Amerikai Egyesült Államok, de a világ történelmét is jobb irányba tudja majd terelni. Al azonban tüdőrákban szenved, így az ereje teljében lévő, felesége válása óta megkeseredett Jake remek választásnak tűnik arra, hogy továbbvigye Al örökségét, és megakadályozza Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában.

A múltban tett látogatásnak azonban akadnak hátulütői is. Egyrészt, ha valamit megváltoztatunk, akkor az csakis addig marad érvényben, míg vissza nem térünk. Egy újbóli látogatás ugyanis töröl mindent, amit addig cselekedtünk. Jake a feltételek megismerése után, ha kicsit vonakodva is, de végül beadja a derekát, a beilleszkedés azonban nem lesz zökkenőmentes. Kalandja során gyilkosságokba bonyolódik, a nagy szerelem is megtalálja, egy bosszúszomjas férj is felbukkan, miközben egyetlen percre sem tévesztheti szem elől elsődleges célját, Kennedy meggyilkolásának megakadályozását. 

Nem véletlenül említettem fentebb, hogy aki nem ismeri a regényt, annak akár csalódás is lehet a 11.22.63, a Kennedy ellen készülő merénylet, az időutazás ugyanis csak egy keret. Ez a múltba való visszatéréshez szükséges kezdőlökés, és bár a nyomozás vagy a múlt befolyásolásával járó következmények mindvégig érezhető jelenléttel nehezednek a főszereplő vállára, ez a történet akkor sem erről szól. King egész egyszerűen kísérőnek használja ezeket a történetmesélési eszközöket, mert megálmodott története nem más, mint egy megható szerelmes regény. És mivel én se olvastam a könyvet, engem is hideg zuhanyként ért a felismerés, hogy a nyolcrészes minisorozat fele lényegében nem is arról szól, amivel a Hulu beharangozta első saját gyártású sorozatát.

De ez senkinek se szegje a kedvét, mert nem egy nyálas, unalmas, vívódásokkal teli szerelmi szálon keresztül vezet az út a Kennedy-gyilkosságig.  Az íróra jellemző sajátosságok ugyanis itt is tetten érhetőek, így miközben éppen nem az Oswald elleni nyomozással telnek Jake '60-as években játszódó hétköznapjai, valójában addig is rengeteg bonyodalom veszi körül. Ott van például szerelme, Sadie Dunhill (Sarah Gadon) váratlanul felbukkanó elmebeteg férje, Johnny Clayton (T.R. Knight) vagy az a bizonytalanság, ami fokozatosan válik egyre erőteljesebbé társa, Bill Turcotte (George MacKay) irányába, és ami aztán egy meglehetősen drasztikus, de valószínűleg szükségszerű tettre ösztökéli főhősünket. És közben mindvégig ott lebeg a feje felett a legnagyobb fenyegetés, maga a múlt, ami annyira csökönyös, hogy foggal-körömmel küzd az ellen, hogy megváltoztassák. Ha próbálkozol, egyszerűen nem csak visszatámad, de szó szerint az életedre tör, ezzel is jelezve, hogy ami történt, megtörtént, kár azon változtatni.

A gond inkább az, hogy az egyes epizódok nem nyújtanak állandó színvonalat. Az első két rész például elképesztően erősen kezd, és még úgyis vitt előre, hogy bőven voltak benne megválaszolatlan kérdések, logikátlanságok, de a készítők végig fent tudták tartani az érdeklődésemet. Sadie felbukkanásával viszont megtörik ez a lendület, és ugyan nem ül le a sztori, a stílusváltás alaposan kizökkenti a nézőt. A fókusz ugyanis eltolódik, és mintha maga Jake se lenne már annyira határozott abban a kérdésben, hogy Kennedy meggyilkolását meg kellene akadályozni. Egész egyszerűen azért, mert új életet kezdett, és boldog. Persze tisztában van vele, miért is van itt, sokszor mégis elbizonytalanodik. Ez valahogy érződik a sorozat egyes részein is, így ahogy közeledünk a történet végéhez, hirtelen megint irányt vált a 11.22.63. Az események felgyorsulnak, ugrálunk az időben, mi nézők pedig megint csak kapkodjuk a fejünket. Tudom, hogy az alapanyag is ilyen, de szerintem jobban állt volna a sorozatnak, ha jobban ráfeküdnek a misztikumra, az időutazásra, a múlt ellenállásával kapcsolatos kérdésekre, a politikai vonalra, miközben a fő sodornak számító szerelmi szál se csorbul.

Már csak azért is, mert a nagyobb fokozatra kapcsolás az évad utolsó részeire megint izgalmassá tette a szériát. Újra tapintható volt a feszültség, Jake tetteinek ismét volt súlya, jelentősége, miközben a végére kapunk egy klassz, abszolút váratlan csavart és egy szívet melengető, negédes befejezést. Ez utóbbi egyébként azért is fontos, mert az a tölteléknek hitt szerelmi szálnak is értelmet ad, miközben lezárásnak se volt utolsó.

És mindehhez remekül asszisztáltak a színészek is. Még James Franco is meg tudott lepni, akinek nagyon jól állt a hétköznapi fickó szerepe, aki lényegében hétköznapi gondjai elől (is) menekülve dönt úgy, hogy beugrik a nyúl üregébe. Rám azonban mégis a Sadie férjét alakító T.R. Knight és a Billt megformáló George MacKay volt a legnagyobb hatással. Előbbi nagyon hitelesen hozza a beteg, féltékeny volt férj szerepét, jelenléte minden pillanatban nyugtalanító és hátborzongató. Bill pedig hiába áll a jó oldalon, kapcsolata Jake-kel mégis terhes a feszültségektől. Bill ugyanis egy időzített bomba, aki vidéki, tragikus hátterű fickóként csöppen bele az események forgatagába, és akiről a történet előrehaladtával bármikor el tudnád képzelni, hogy akár ő is lehet majd a másik merénylő.

A 11.22.63 tele van csupa meglepetéssel. King regénye nem próbálja megmagyarázni a történelmet, nem keres válaszokat és nem is úgy akar módosítani a történteken, hogy az eddig ismert tényeket figyelmen kívül hagyja. Emiatt lehet, hogy sokaknak csalódás lesz a sorozat, mert mint említettem, itt inkább egy őszinte, megható szerelmes történetről van szó, ahol maga a misztikum sokszor háttérbe szorul. Ha ezzel meg tudsz barátkozni és elfogadod, hogy a sorozat néha pár mondattal letudja a válaszadást és nem akar alternatívát nyújtani, csavarni a történelmen, akkor viszont érdemes egy próbát tenned vele, mert egyébként minden elemében egy szórakoztató, igényes minisorozatról van szó.

Gamekapocs értékelés: 7/10

11.22.63.
Rendező: Fred Toye, John David Coles, James Franco, James Kent, Kevin Macdonald, James Strong
Írók: Bridget Carpenter, Stephen King, Quinton Peeples, Brigitte Hales, Joe Henderson, Brian Nelson
Szereplők: James Franco, Sarah Gadon, George MacKay, Chris Cooper, Daniel Webber, Kevin J. O'Connor, Lucy Fry, Josh Duhamel