The Walking Dead - 6. évad sorozatkritika

Figyelem, a kritika spoileres!

Pedig a showrunner, Scott M. Gimple nem egyszer játszotta el ugyanezt, szinte hihetetlen, hogy a csapongó részek hogy tudtak átfolyni a rostán. A rajongók joggal háborodnak fel, de aztán valahogy mindig megbékélnek, amikor a készítők egy kikezdhetetlen epizódot tálalnak fel nekik. A recept mindig ugyanaz: egy akciódús nyitány után gyorsan leül a sorozat, majd a sztori egy helyben toporog, csak az éppen aktuális nehézségekkel néznek szembe Rickék. A téli pihenő után már más miatt fáj a csapatunk feje, de itt is pofátlan időhúzással szembesülünk, mígnem megkapjuk a cliffhangerrel záródó finálét. Nos, a hatodik évadban ez utóbbit is sikerült elbaltáznia az AMC-nek.

Kezdődött minden azzal, hogy az alexandriai idillt egy közeli vérszomjas zombihorda zavarta meg. Hamar megszületik a döntés: el kell terelni a járkálókat, mint a juhokat. Az embert próbáló feladathoz a város 90 százalékára szükség volt, szerencsére Rick kézben tartotta az ügyet, csak azzal nem számolt, hogy a védtelen várost egy Farkasoknak hívott csoport támadja meg, ráadásul elég hangosan, így a horda fele a békés kertvárost vette célba. Az évad első fele mindössze pár órát mesél el, mégis olyan volt, mintha egy centit sem haladna előre az a fránya sztori. Aztán az írók előjöttek egy roppant átlátszó, olcsó húzással: úgy tűnt, mintha az egyik fontos szereplőt a járkálók széttépnék, majd több részen át ment az időhúzás, mire kiderült, mi a fészkes fene történt Glenn-nel valójában. A hoax annyira jól sült el, hogy a még a stáblistából is kikerült a színész neve, csak éppen mindez szembement a széria korábbi trendjeivel, miszerint egy fontos karakter halálát minden esetben egy hosszú búcsú követi. Már itt látszott, hogy itt kérem megvezetik a nézők felét.


Az Alexandriában játszódó békésebb jelenetek alatt már lehetett sejteni, hogy az új lakók hamarosan mindenki fejére ránőnek, hiszen a polgármesternő képtelen tartani a helyzetet, szükség van egy erőskezű vezetőre, aki mindenkit meg tud védeni. Rick tehát rendet tesz, bízva abban, hogy itt le tudnak telepedni. Az előző évadban gyökerező melodrámát hamarosan élethalál harc váltja fel, ám a Farkasok támadása végül egy sokkal nagyobb veszély előjelének tudható be. Hullanak az itteni gyenge másodhegedűsök, mint a legyek – a néző legnagyobb megelégedettségére –, ám a kibontakozott helyzet mégis a csapatunkat igazolja.

Az évad második felében hőseink a Megváltók nevű bitang jól szervezett csoporttal akasztották össze a bajuszt, miközben egy igazán ígéretes szereplővel, Jézussal ismerkedhetünk meg. A faszi talpraesett szabadulóművész, csak nagy kár, hogy csoportját egy Negan nevű kurafi, a Megváltók vezére tartja markában. Rickék hamar meghozzák a döntést: eltakarítják az élősködő kompániát, és lefejezik a kígyót némi ellenszolgáltatás fejében. És itt álljunk meg néhány gondolat erejéig. Az évad talán egyik legjobb húzása az volt, hogy a céltudatos, csapatáért mindenre kész Rick szépen szembesül a valósággal. Kicsit elszaladt vele a ló, túlságosan magabiztossá vált, azt hitte, ő diktálhat, és nincs semmi, ami céljaiban megállíthatná. Pedig van: amit letett az asztalra, az sajnos mit sem ér Negan és bandája ellen. És mivel lehetne még jobban feldobni a szériát, mint egy legyőzhetetlen nemezissel?


Ez a képletes pofon pedig nem csak Rickéket rázta vissza a valóságba, hanem a nézőt is. Rendíthetetlen hőseink hirtelen szenvedő alanyokká, behódoltakká váltak. Sajnos Negan belépőjére csak az évadzáró utolsó 10 percében kerül sor, de azt meg kell hagyni, az írók több epizódon át vezették fel. Mindenki valami nagy durranásra várt, amit ugyan megkaptunk, de az előzmények tükrében a bomba mégsem robbant akkorát. Mert addigra már a rétes olyan vékonnyá vált, hogy nem bírta el a tölteléket. Az aktuális főgonosz (és Lucille nevű, szögesdróttal kivert baseballütője) persze kitett magáért, tényleg van benne potenciál, nem kertel, saját törvényei szerint él, és szavahihető ember. Azt hozzátenném, hogy Jeffrey Dean Morgan alakítása nagyban hozzájárul a karakter kiteljesedéséhez – igen, ezt már ebből a tíz percből leszűrtem, és biztosra veszem, hogy a jövőben sem okoz csalódást. Szinte biztos, hogy megtaláltam az új kedvencemet.

Szóval ott tartunk most, hogy egy nyomokban jó részeket is tartalmazó, ám általában egy helyben toporgó évad után kapunk egy nagy pofára esést. Nevezetesen az évad utolsó másodperceiben látható (vagyis nem látható) agyonverés egy fontos szereplő halálát takarja. A készítők úgy gondolták, hogy ez a cliffhanger elég lesz arra, hogy fél évig találgassunk a sértett személyét illetően. Igen, még a képregényben jártasok is agyalhatnak, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy nem pont az a szereplő hal meg, aki ott. A filmesek eddigi szabad döntéseit látva már nem lepődnék meg azon, ha valaki más lenne, de arra mérget vehetünk, hogy az „érinthetetlen” kulcsfigurák ezúttal is kimaradnak a szórásból. Annyira nem tökös a TV-sorozat, hogy a készítők meg mernék ezt lépni - pedig pont ez hiányozik belőle.


A hatodik etap lényeges cselekménye tehát pár mondatban összefoglalható, noha a széria eddig sem a rohamtempóról volt híres. Néhány mellékszál azért akadt, melyek általában egy-egy karakterre fókuszáltak. Érdekes, de annál feleslegesebb volt az a bizonyos szerelmi háromszög Abrahammal és nőivel, illetve Carol pálfordulása is. Úgy hiszem, az írók mindkét esetben bakot lőttek, ráadásul olyan irányba terelték a szereplőket, ahonnan már nem lehet továbblépni, és ezzel együtt pedig a halálos ítéletüket is aláírták. Kicsivel más a helyzet Morgannel és az ő „nem ölök” hitvallásával.  Jól példázza a világ elkorcsosulását, hogy kegyelem itt nem működik, csak ideig-óráig lehet gyakorolni. Megpróbálni persze lehet, egy olyan vezető mellett, ki nyíltan kiáll az „erővel mindent elveszünk” módszer mellett, nincs szükség jámbor alárendeltekre.

Félre ne értsétek, szerintem ebből még váratlan dolog is kisülhetett volna, de pont az írók ásták alá a remény halvány foszlányát is, amikor Carol és Morgan végül enged a kísértésének. Egyik mellékvágányt sem bontották ki rendesen és egy tollvonással lezárták, nem lennék meglepve, ha a folytatásban már mindketten visszatérnének a régi szerepükhöz. Főleg, hogy egy sokkal nagyobb ellenséggel kell szembenézniük, amellett a saját nézetük csupán lényegtelen rigolyának tűnik.. Mindent összefoglalva a jövő a két túlélőcsoport drámai momentumokban dúskáló párharcára koncentrál majd - az utolsó pár rész lényegében ezt vezette elő.


A The Walking Dead abban a kényelmes helyzetben van, hogy történetet bármerre elvihetik, akkor is zabálni fogja mindenki. Még úgy is, hogy a készítők nyilvánvalóan megvezetnek bennünket, és elfelejtik azt, hogy milyen súlyos fegyver van a kezükben. Nem a rajongókat kéne kiszolgálni, hanem épp ellenkezőleg: kíméletlen húzásokkal sokkolni bennünket, meglepni újra és újra, határozott léptekkel és elképzelésekkel haladni előre. Még akkor is, ha többeknek ez nem tetszik, de foghatnák arra, hogy kérem, beütött az apokalipszis, ez nem kívánságműsor, itt bármi megtörténhet. Mérget vennék rá, hogy ezzel nem veszítenének egyetlen nézőt sem, sőt! Én azt várom a hetedik évadtól, hogy Negan kompániája szépen visszarántja Rickéket a valóságba, akik ezután igazodnak is hozzá, nem penészednek bele a saját kis társadalmukba.

Gamekapocs értékelés: 7.8

Szereplők: Andrew Lincoln, Steven Yeun, Chandler Rigs, Scott Wilson, Norman Reedus, Chandler Riggs, Danai Gurira, Lauren Cohan, David Morrissey
Rendezte: Ernest R. Dickerson, Michelle MacLaren, Gregory Nicotero, Guy Ferland
Író: Scott Gimple, Robert Kirkman, Greg Nicotero, Angela Kang
Producer: Frank Darabont, Robert Kirkman, Gale Ann Hurd, David Alpert
Vágó: Julius Ramsay, Hunter M. Via, Nathan Gunn
Fényképezte: Michael Edison Satrazemis
Zene: Bear McCreary