Warcraft: A kezdetek filmkritika

A film létrejöttének története gyakorlatilag tíz esztendőre nyúlik vissza, a Blizzard 2006-os sajtóanyagában már szó esett a Legendary Picturesszel való együttműködésről. Azok a bizonyos malmok mindenesetre lassan őrölnek, a development hellből pedig a hivatalos bejelentés révén csak tavaly került ki az alkotás. A készítők tehát nem voltak egyszerű helyzetben, mert a franchise leginkább 2008 végén élte aranykorát, melyben nyilvánvalóan nagy szerepet játszott a World of Warcraft kimagasló sikere. Az online anyag több mint 11,5-12 millió aktív előfizetővel rendelkezett abban az időben, amikor épp hogy megkezdődtek a forgatókönyv munkálatai..

Tekerjünk éveket előre az időben, a jelenbe. Az adaptáció körüli (azért még mindig jelentős) hype jócskán leülepedett, de a készítők igyekezetén abszolút meglátszik, hogy a néven kívül is szerettek volna valamit villantani - leginkább mindent. Bánatomra pontosan ez az, ami ha nem is okozza A kezdetek vesztét, de hagy maga után némi keserű szájízt filmes élményként. Számos fontos kérdés merült fel vele kapcsolatban: vajon élvezhetik-e azok is, akik korábban nem találkoztak az univerzummal? Mennyire hű adaptációt kapunk az azóta amúgy is jócskán átdolgozott forrásanyaghoz képest? Lássuk az elejéről!

Az orkok lakhelye, Draenor szinte megsemmisült, így a szörnyűséges fel-mágiát alkalmazó Gul'Dan (Daniel Wu) vezetésével új otthont akarnak maguknak - Azeroth-ot. A Sötét Portálon át pusztán egy brutális előőrs érkezik, az ő feladatuk lesz az átjáró megépítése és a Horda átengedése a túloldalon, akár vér, pusztítás és emberi áldozatok árán is. A vérszomjas orkok feldúlják az emberi királyság által uralt vidéket, foglyokat ejtenek, komplett seregeket végeznek ki, de messze nem egységesek: a becsületet mindenek felé helyező Durotan (Toby Kebbell) törzsfő végül megelégeli Gul'Dan halált hozó mágiáját.

Az embereket képviselő főszereplőnk nem más, mint a legendás Anduin Lothar (Travis Fimmel), az invázió által érintett emberi birodalom királyának barátja, és a viharváradi erők egyik parancsnoka. Lothar körül összpontosul végül szinte mindenki, akinek valamilyen érdeke fűződik az Azeroth-ot ért támadáshoz, és ez egészen gyorsan meg is történik, méghozzá gyakorlatilag a film első negyedében. Kapkodva mutatják be az akkori éra szinte minden fontosabb alakját: a birodalmat védelmező nagy erejű mágust, az Őrző Medivh-et (Ben Foster), Llane királyt (Dominic Cooper) és Khadgart (Ben Schnetzer), a szökevény mágustanoncot.

Ebbe a fél órába az alkotók hihetetlenül sok mindent gyömöszöltek bele, kapkodjuk majd a fejünket a nevek és titulusok hallatán: talán pont azért, hogy elegendő tudással vértezzék fel Warcraft-szűz nézőket is. Időt cserébe egyáltalán nem hagynak nekünk arra, hogy leülepedjen ez a sok-sok információ, folyamatosan váltunk a helyszínek, főszereplők és emiatt tulajdonképpen a világnézetek között. A film közben nem áll meg, pedig a kétórás játékidő elbírt volna még plusz tíz percet, hogy jobban kibonthassák a hirtelen becsatlakozó szereplők történetét, melyek lógnak a levegőben.

Pont úgy ugrálunk oda-vissza a narratívában, ahogyan a filmbéli mágusok teleportálnak városról-városra. Az egyik klasszikus karakter, a félork Garona (Paula Patton) bevezető jeleneteire messze ráfért volna némi polír, idegen megszállóként egyszerűen túl gyorsan vált a király bizalmasává, ebből alig láttunk valamit, ezen kívül pedig ő az, aki dizájnban, sminkben kilógott az egyébként fantasztikusan felépített látványvilágból.

De mit tartogat a film a rajongóknak? Nos, az adaptációban ugyan számos történés változott az eredeti sztorihoz képest, cserébe alapvetően szellemiségben nem sok minden sérült. Ahogyan a WoW haladt előre az idők folyamán, úgy lett folyamatosan átírva-bővítve a háttéranyag, úgyhogy hozzászokhattunk sajnos... Mindenesetre lesz Dark Portal, Medivh, a híres emberi hősök, kapunk egy-egy beállítás erejéig törpéket, nemes tündéket, viszont a vad orkok eredete, Mannoroth vére, Sargeras említése mind-mind kimaradtak, talán ezzel emészthetőbbé téve a nagyközönségnek a mozit (mennyi utalás is volt ebben a mondatban, ugye?). A démoni szálat maga a fel-mágia képviseli és helyettesíti a történet folyamán.

Szeretném leszögezni, hogy mű alapvetően az első stratégia történetének kicsit lazább adaptációja, így kevésbé, illetve semennyire nem találkozunk a Warcraft III-ban és a World of Warcraftban megismert elemekkel, azaz senki ne számítson éjtündékre, taurenekre vagy élőholtakra. Grom Hellscream párszor statisztál a háttérben, de nem nevezik meg, draeneiekkel összefutunk egy rövid és gyilkos jelenet erejéig, valamint jó néhány ismert helyszín tiszteletét teszi a vásznon. Viharváradot (Stormwindet) eredeti pompájában láthatjuk, egy rövid időre a város zenetémája is felcsendül, járunk majd az Elwynn erdőben, az Oroszlánfarka fogadóban, Dalaranban és Medivh tornyában, Karazhanban is. Emellett a szemfüles fanok még több apró utalást fedezhetnek fel, mint akár egy meeting stone az erdő mélyén.

Végső soron amellett, hogy A kezdetek megállja a helyét önállóan is, lássuk be, az egész így is egy hatalmas fanservice, és bár sok jeleneten kifejezetten látszik, hogy csak emiatt került be a filmbe, messze nem zavaró vagy tolakodó.

Az biztos, hogy az "epic" kifejezéshez a Warcraft-világ jelentősen hozzájárult, a hangulatos történeteket több médiumon élvezhetjük - egészen zseniális könyveket, képregényeket kaptunk az RTS-játékok (és persze az MMO) mellé, ahol számos grandiózus, érzelmekkel teli mese részesei lehettünk. A moziban ezek az eposzi jelenetek és a feeling jelen vannak, de rendkívül szórványosan fedezhetők fel, katartikus pillanatokból pedig hiány van. Lelketlennek természetesen nem nevezném, hisz fantasztikus látni a legendás karaktereket megelevenedve egy IMAX-képernyőn.

A CGI minősége kiváló, ahogyan azt elvárjuk bármiféle produktum kapcsán, aminek a Blizzardhoz köze van (még akkor is, ha most ezért a szekcióért nem ők feleltek). Az orkok megvalósítása egyszerűen elképesztő, mozgásban és harc közben pedig csak keresgéltem az államat. A csaták mindenképpen a film fénypontjai, brutálisak, véresek, repkednek a fejek és a lovak mindenütt.

A jelmezekért és a dizájnért felelősök hatalmas műgonddal hozták át a játékokból megismert képi világot, amennyire lehetséges volt - elég megnézni a fogadót, a legutolsó hordó és gyertya is a helyén van. Az emberi sereg páncélzata és fegyverei annyira hűek az eredeti szellemiségéhez, hogy néhol már-már komikusan festenek, szomorú, de nyilván nem mindent lehetett tökéletesen átültetni.

A Warcraft-univerzum első filmes adaptációja végeredményben egy korrekt iparosmunka házon belülről. A hangulata nem tökéletes, a legendásan jó Warcraft-zenék is elmaradnak. Jelentős hibái a struktúrában és a narratívában keresendők, egyszerűen túl sok mindent akar záros határidőn belül megismertetni nézőivel, emiatt az anyag első harmadának ritmusa botladozik. Amint kapunk némi időt megismerni, megszokni szereplőinket, és némileg lineárisabbá válik az előttünk kibontakozó történet, magára talál a film. Hozzátenném, így sem jutunk el az első játék végére sztoriban, annyira tömény a hozott anyag - a háború csak most kezdődik.

A kezdetek igyekszik a világot nem ismerő mozirajongókra is tekintettel lenni, látványban és akcióban félelmetesen erős. Már csak emiatt is hiba lenne kihagyni, viszont az is biztos, hogy nem a messiással állunk szemben, amely megváltja a videojáték-feldolgozásokat. Kötelező azonban a fantasy- és Warcraft-fanoknak, hisz nem vagyunk ellátva sűrűn mozis minőségű zsánerfilmekkel: a Blizzard mozijában egy szórakoztató alkotást tisztelhetünk, csak hát az eredeti matéria nagyszerűségéhez és hangulatához képtelen felérni. 

Gamekapocs értékelés: 7.0

Warcraft: A kezdetek
Eredeti cím: Warcraft: The Beginning
Rendezte: Duncan Jones
Írta: Duncan Jones, Charles Leavitt, Chris Metzen
Szereplők: Travis Fimmel, Paula Patton, Ben Foster, Dominic Cooper, Toby Kebbell, Ben Schnetzer, Robert Kazinsky, Clancy Brown, Daniel Wu
Játékidő: 123 perc
Magyarországi premier: 2016. május 26.