Star Trek: Mindenen túl filmkritika

Sokak szerint Gene Rodenberry öröksége már rég odaveszett. Hogy pontosan mikor, abban valószínűleg még a Trek-rajongók se értenek egyet, az viszont biztos, hogy a J.J. Abrams-féle újraindított változat nem mindenki tetszését nyerte el. Persze lehet azon vitatkozni, hogy az újkori Star Trek miért nem követi a filozofikus, felfedező attitűdöt, de azt talán még a legelfogultabbak is belátják, hogy ma ez a téma egy sci-fi esetében nem igazán eladható. Így akarva-akaratlanul, de a Star Trek ritmust váltott, méghozzá ügyesen, és ennek a ritmusváltásnak köszönhetően nem csak a már meglévő rajongók egy jelentős részét sikerült megtartania, de bőven szerzett magának újakat is. Mert ha a modernizálás oltárán feláldozva szellemiségében nem is sikerült feltétlenül megőriznie örökségét, látványban és a karakterei közötti dinamikájában azért egy hatalmasat tudott előrelépni a több mint ötven éves univerzum. 

Olyanok persze mindig lesznek, akiknek képtelenség megfelelni, arra azonban lehet törekedni, hogy lehetőség szerint az ősrajongót és az újonnan érkező, popcornmozira vágyó egyszeri néző igényeit is kielégítse egy film. A modern kori Star Trek-széria harmadik felvonása pedig ebből a szempontból jól vizsgázik, igaz, az ebből eredő felszínesség azért itt-ott eléggé rányomja a bélyegét Justin Lin filmjére, amely így is az idei nyári szezon egyik legjobb szórakoztatóbb darabja.

A USS Enterprise és legénysége épp ötéves küldetését tölti, legénysége a határvidék ismeretlen bolygóit igyekszik feltérképezni. A teljes összezártság alaposan megviseli és kikezdi kapcsolataikat, így nagy az öröm, mikor a készletek feltöltése és az űrhajó általános átvizsgálása miatt egy mobilkolónián, a Yorktownon kisebb pihenőt tesznek. A pihenést és feltöltődést azonban hamar megzavarja egy idegen hajó érkezése. Fedélzetén egyetlen egy túlélő található, aki egy rejtélyes fenyegetés miatt kér segítséget. A mentőexpedíció azonban váratlan támadásba torkollik, Kirk és legénysége csapdába kerül, az Enterprise elesik, és míg többségüket foglyul ejtik, addig néhány túlélő párosokba verődve igyekszik kideríteni, mi a fészkes fene is történt. 

Ez a nyomozás azonban éppen a film legnagyobb üresjárata. És nem azért, mert nincsenek benne jól időzített egysorosok vagy hangos akciók. A probléma az, hogy a sokak által hiányolt filozofálás, "a helyünk a világban", "a kiharcolt béke vajon tényleg azt hozza el, amit várunk tőle", a "hogyan lépjünk ki más örökéből és éljük a saját életünket", vagy éppen a "hogyan vigyük tovább más örökségét" kérdések boncolgatása felszínes, elmaszatolt formában vannak felvázolva. Pedig amilyen melankolikus, fásult hangulattal indít a Star Trek: Mindenen túl, az pont annyira biztató, amikor az Enterprise először találja szembe magát Krall seregével. Kirk és Spock dilemmája színesebbé, izgalmasabbá tette volna a jövőt és sokkal érdekesebb lett volna, ha kettejük vívódása hangsúlyosabb szerepet kap.

Ehelyett a film elejét és egy-egy ártatlan mondatot leszámítva nem ezen van a hangsúly, ami részben annak is betudható, hogy a készítők megmerték azt lépni, hogy a főbb karaktereket elszakították egymástól. És ez végig nagyon jól működött: Kirk (Chris Pine) és Chekov (Anton Yelchin), Scotty (Simon Pegg) és az ismeretlen bolygón gyerekkora óta veszteglő Jaylah (Sofia Boutella) duója rávilágít arra, hogy az Enterprise kapitányán és a vulkánin túl is van élet. A legjobb páros mégis Spock (Zachary Quinto) és Dr. Leonard McCoy (Karl Urban) kettőse, akik nem csak a film legszórakoztatóbb jeleneteit hozzák, de a fentebb említett üresjáraton is könnyebben átlendítenek, hiszen Spock kimért, logikus gondolkodása és McCoy temperamentuma ezúttal képes volt egységben működni. A dinamika tehát mindvégig jelen van a duók között, azonban a karaktereknek itt se hagynak időt a készítők a kibontakozásra.

Ez igaz a főgonoszra, Krallra (Idris Elba) is, akiről sajnos nem csak, hogy visszafogottan, de teljesen érdektelenül, a film utolsó negyedében rántják le a készítők igazán a leplet. Pedig motivációi pont olyan kérdéseket vetnek fel, amelyeknek helye lenne egy Star Trek-moziban. Egész egyszerűen a készítők nem vették a fáradtságot, hogy ennek a mélyről eredő haragnak alaposan megágyazzanak, így nem csak logikai bukfencek egész sorával, de elnagyolt karakterábrázolással is tele van a film. Ez egy olyan ziccer volt, amit azért illett volna kihasználnia a készítőknek.

Ami viszont a film látványát illeti, az egy-két sötétben mutogatott akciót leszámítva teljesen rendben volt. Lin szerencsére képes volt maga mögött hagyni a Halálos iramban elrugaszkodott ötleteit, így a Star Trek a maga módján egy meglepően visszafogott, mégis sokszor nagyon látványos, frappáns akciókkal teletűzdelt mozifilm - elég csak a legénység megmentésére vagy éppen a Yorktown elleni invázióra gondolni. Arról viszont már leszokhatnának, hogy mindig a Föderáció megmentése a tét, mert ahogy a történet többször is utal rá, itt nem csak az emberiség, hanem az egész galaxis léte forog kockán, így én speciel szívesen láttam volna egy olyan végső csörtét, amely egy kicsit nagyobb léptékű. 

A kissé negatív csengésű vélemény azonban ne tévesszen meg titeket, mert a Star Trek: Mindenen túl egydimenziós főhőse, néha megbicsakló cselekménye ellenére egy nagyon szórakoztató, kiváló popcornmozi. Akinek már eddig se tetszettek az újkori részek, az most se fogja kedvelni a látottakat, ha viszont azok közé tartozol, aki szereti a a humorral fűszerezett látványos dolgokat, és azt sem veted meg, ha egy film érdekes, elgondolkodtató kérdéseket mer feltenni, akkor bátran ülj be rá. Még akkor is, ha a feltett kérdésekre a választ sokszor magadnak kell majd megfelelned, mert abban viszont még van hova fejlődnie az év egyik legkellemesebb csalódásának. 

Gamekapocs értékelés: 8.0

Star Trek: Mindenen túl
Eredeti cím: Star Trek Beyond
Rendezte: Justin Lin
Írta: Simon Pegg, Doug Jung, Roberto Orci
Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Karl Urban, Anton Yelchin, Simon Pegg Idris Elba, Sofia Boutella
Játékidő: 125 perc
Magyarországi premier: 2016. július 21.