Tabu sorozatkritika

Ha a Birmingham bandája atyja, Steven Knight és Tom Hardy összefog, abból rossz nem sülhet ki. Ehhez persze kellett a BBC pénze is, amellyel kompromisszumok nélkül lehet visszaadni a 19. századi Anglia végletekig mocskos és nyomasztó képét. Már a Tabu első epizódja is olyan, mintha nem is tévére, hanem nagyvászonra szánták volna. Az alkotók kitettek magukért, Tom apja is besegített az írásba, a rendezést pedig skandináv krimiken edződött páros vállalta magára. A misztikummal nyakon öntött bosszútörténetben pedig nincsen semmi sallang, a szerepet kimondottan Hardyra írták, aki simán hozza a megszokott szűkszavú és mogorva figurát. Könnyen elhiszem neki, hogy terveit, ha törik, ha szakad, végig viszi, miközben végig kétségek közt hagyja a nézőt – elég sokáig nem tudjuk, hogy mire megy ki a játék.


Az idősebb Delaney utolsó éveiben a saját démonaival küzdött, indián feleségét elmegyógyintézetbe zárta, folyton alkoholmámorban fürdött, míg a méreg elvette az életét. Fia, James egy afrikai kiküldetés után tér vissza Londonba, ám a helyiek azt beszélik, hogy az ördög lakozik benne. Különös tetoválások borítják testét, törzsi nyelven imádkozik. Egyetlen értékes öröksége egy darabka föld az új világban, amit még az apja szerzett meg az indiánoktól. Ezt a helyet a gátlástalan Brit Kelet-indiai Társaság és az amerikaiak is meg akarják szerezni, ám Jamesnek esze ágában sincs megszabadulni  tőle.

Hősünk bigott elhatározása miatt a szemben álló felek céltáblájává válik, ám a férfi eszelős tervet sző, és gyakorlatilag az orruknál fogva vezeti őket. A harc pedig kellően érdekes, James mindig elő tud rukkolni egy szemtelen húzással, emellett különös kapcsolatot ápol féltestvérével is, aki egy tehetős úriemberhez ment férjhez. A Tabu tehát elég sok szálon fut, előkerül a megboldogult apa utolsó felesége is, aki egy csinos színésznő, és esze ágában sincs lemondani a hagyatékról. A fordulatoktól, árulásoktól, kémjátszmáktól és brutális gyilkosságoktól sem mentes történet szépen összeáll a végére, ám pont a széria legérdekesebb részét hagyták nyitva. Ez pedig a folyamatosan jelen lévő misztikus szál, nem tudjuk meg, hogy James pontosan min ment keresztül a pogányok földjén és miért tud kommunikálni a holtakkal, és mire lenne képes még. 


Hiába a civilizáció városa London, itt is farkastörvények uralkodnak. A gazdag kereskedők még véletlenül sem a tisztességről híresek, velük még a hercegek és királyok sem mernek ujjat húzni, a koronának pedig mindenhova elér a keze, ahogy az amerikai kémeknek is. Persze Jamest sem kell félteni, szajhákkal és banditákkal köt szövetséget, mindezt egy nemesebb célból. Úgy tűnik, hogy hősünk szinte elpusztíthatatlan, hiába küldenek rá orvgyilkosokat, ami még jobban felerősíti legendáját.

A sorozat tempója pont megfelelő, sohasem ül le, tömve van izgalmas kulcsjelenetekkel, ugyanakkor a művészi oldalát sem érheti panasz. A fényképezés valami elképesztő, a hullákkal teletömött Temze partja borongós hangulatot áraszt, ahogyan a szegénynegyed bordélyai és a zsebmetszőkkel teli kikötő is. Ugyanakkor a város távoli látképén már kicsit kilóg a CGI, de ez a legkisebb gond. Koszos arcú csavargók közt jár Delaney úr, ám útját nem meri keresztezni senki, magabiztos léptekkel halad előre, fura kalappal a fején. A viktoriánus korabeli London legalább olyan vad, mint a sokat emlegetett Afrika, sőt annál egy fokkal kiszámíthatatlanabb. A kényelmes bársonyfotelokban terpeszkedő, pazar fényűzésben élő, ravasz öregurak sokkal veszélyesebbek bármelyik útonállónál. Soha nem tudhatjuk, hogy mi lesz a felek következő aljas lépése.


Hardy karaktere pedig egyszerűen zseniális. Nem beszél sokat, de amikor igen, annak súlya van. Viszont annál többet morog, mert olykor egy morgás száz szónál is többet mond. Nem véletlenül írták a skót úriemberre a szerepet, határozott megjelenésű, mindig képes valami meglepetésre. Kiemelném meg a Társaság mindenre elszánt vezetőjét, a Trónok harcából ismerős Jonathan Pryce-ot, aki meglett kora ellenére mindenre képes a hatalomért, és a gúnyos félmosolyát soha nem tudja letörölni. James szikár és hűséges komornyikját David Hayman játéka teszi emlékezetessé, de az igazi meglepetést a Blöffből ismert ügyefogyott Stephen Graham nyújtotta. A fickó most egy megátalkodott bandavezért alakít, aki közben könyvet ír, de apróért az anyját is eladná, vagy hátba szúrná. A Tabuban minden figura emlékezetes és összetett, még a legutolsó madám is, rendszerint sötét titkokkal, igencsak élvezetes, amikor egyre többet tudunk meg az identitásukról.

Számomra az idei év legerősebb sorozatélményét eddig a Tabu nyújtotta. Az igényes összhatás megtette a hatását, csupán pár sorozat engedheti meg magának, hogy messziről integessen a kompromisszumoknak, de a Tabu köztük van. Ha pedig a pénz tehetséggel párosul, akkor borítékolható a siker. A kifogástalan színészi játék és a komor, szövevényes sztori miatt nehéz elszakadni tőle, de bízom benne, hogy a második etapban az írók még több titokba beavatják a nézőt, és végre az új világba is elkalauzolnak bennünket.

Gamekapocs értékelés: 8.5

Taboo
Showrunner: Steven Knight
Rendezők: Anders Engström, Kristoffer Nyholm
Írók: Chips Hardy, Tom Hardy, Steven Knight, Emily Ballou, Ben Hervey
Szereplők: Tom Hardy, Jonathan Pryce, Stephen Graham, David Hayman, Oona Chaplin, Richard Dixon, Leo Bill, Edward Hogg
Zene: Max Richter
Fényképezte: Mark Patten
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 8