Power Rangers filmkritika

Tulajdonképpen a Marvel Vasemberrel útjára indított sikerreceptje óta Hollywoodban mindenki csak univerzumépítésben tud gondolkodni, mindegy mennyire elborult ötlet például Godzillát és King Kongot egy azon világba helyezni. A Lionsgate az Éhezők viadala óta nem talált megfelelő alapanyagot ahhoz, hogy talpra állítsa saját filmes univerzumát, amikor egyszer csak felbukkant a színen a 90-es években az Egyesült Államokban baromi zajos sikerrel vetített, és leginkább a merchandise ágazatban nagyot szakító Power Rangers (eredetileg Mighty Morphin Power Rangers). A stúdió annyira komolyan gondolta, hogy az itthon kevésbé ismert sorozatból méretes világot épít fel magának, hogy az első felvonásba közel 100 millió dollárt öltek. Hogy pontosan mire ment el ez a pénz, még úgyis rejtély számomra, hogy a megtekintés óta eltelt egy napban bőven volt időm emészteni a látottakat.

Merthogy ez a Power Rangers amikor látványos akar lenni, akkor is szolgalelkűen és ötlettelenül nyúlja le a 90-es évek hangulatát és a már akkor is vérciki megoldásokat, másrészt a játékidő jelentős részét nem az akció, hanem az alapozás teszi ki. Persze egy eredettörténettől elvárás, hogy azokkal is megismertesse az univerzumot és a szereplőket, akik átaludták a 90-es éveket, és nem tudják hova tenni a színes latexjelmezben mókásan hadonászó, fura lényekkel bunyózó maszkos jótevőket, de kicsit túlzásnak érzem, hogy egy kétórás film esetében lényegében az utolsó negyedóra szól csak arról, hogy a szuperötös lecsapja a Föld létét fenyegető főgonoszt.

A történet kezdetén még a dinoszauruszok idejében járunk. A gonosz sosem alszik, így a Rangereknek már akkor is bőven volt tennivalójuk. Zordon (Bryan Cranston) és csapata a Földön vívott ádáz küzdelemben ugyan legyőzi a hatalom érdekében egykori barátait eláruló Rita Repulsát (Elizabeth Banks), de ez önfeláldozással is járt. Zordon a nagy kataklizma előtt még biztonságba helyez öt különböző színes érmét, amelyek csak akkor fedik fel magukat, ha arra méltó emberek találják meg. Végül úgy alakul, hogy öt, egymást alig ismerő, problémás gimnazista tini, Jason (Dacre Montgomery), Kimberly (Naomi Scott), Bill (RJ Cyler), Trini (Becky G.) és Zack (Ludi Lin) a helyi aranybányában lelik meg a különleges erővel rendelkező érméket, ami így végzetszerűen és végleg összefonja sorsukat.

A megszerzett természetfeletti erő viszont nagy felelősséggel is jár, így amikor a fiatalok megismerik új mentorukat, Zordont, kiderül, hogy Rita bármikor visszatérhet és ismét megkísérelheti a Föld elpusztítását. A srácoknak össze kell fogniuk, hogy mint a Power Rangers légiója, együtt nézzenek szembe a világuralomra törő gonosz hatalommal. Azonban ahhoz, hogy csapatként is működni tudjanak, rögös út vezet.

Nemcsak a történet, de a szereplők is sablonosak és egysíkúak. Tipikus tinikaraktereket személyesítenek meg, falra kent problémákkal, amelyek a csapategység kialakulásának és így a Rangerré válásnak is akadálya. Ebből akár lehetett volna érdekes cselekményt skiccelni, de a rendező Dean Israelite és csapata baromira nem tudta eldönteni, kinek is akarja elmesélni ezt a történetet. Amíg a játékidő jelentős részében a tinik hangján szólal meg a film, és az ő mindennapjaikat jellemző problémák megoldásán keresztül próbálják meg összekovácsolni a csapatot, addig a készítők igyekeztek a nosztalgiától elvakult rajongókat is kiszolgálni. De valahogy nincs meg az egyensúly, így végig olyan érzésem volt, hogy egész egyszerűen nem hogy a közös hangot nem találja a közönségével a film.

A helyzeten némileg javít, hogy egy-két poén nagyon ül, és némi önreflexió is felfedezhető bennük, de ezt pillanatok alatt hazavágja egy-egy teljesen bugyuta, egysíkú, értelmetlen lelkesítő beszéd. Aztán amikor végre összeáll az ötös, a divatjamúlt, még mindig rém kínos, páncélnak hazudott csilivili szerkókat is sikerül magukra aggatniuk, akkor jön a nagy összecsapás. Amivel összességében két komoly probléma is van: egyrészt az elejétől a végéig fájdalmas nézni az ötlettelen koreográfiával megkomponált bunyókat, másrészt meg sem próbálja letagadni, hogy a tinik a 90-es évek gagyi mozdulatait kölcsönvéve gyűrnek le fura sziklaszörnyeket, hogy aztán a mindig kiválóan ripacskodó Elizabeth Banks Ritája is megkapja a magáét. Hogy ebből a végső csörtéből nem látsz semmit, az már mellékes, mert nagyjából egy órája a kijáratot szuggerálod. Feltételezem, itt fogyhatott el az a 100 millió dollár, amit elszórtak a filmre, mert sem az óriási a dinórobotokból, sem az akcióból nem látsz sokat, amit meg igen, az is nagyon kínos.

Ha a Lionsgate ilyen könnyelműen szórja a pénzét, akkor még azzal is jobban jártak volna, ha egyben elégetik azt a 100 milliót. Egyszerűen nehéz belátni, hogy ennek, így, ebben a formában mi értelme volt, ugyanis nem tudom elképzelni, hogy az egyébként tengerentúlon nagyon népszerű franchise ellenére ez a mozifilm alternatív válasz lehet a stúdió részéről egy Marvel- vagy DC-univerzumra. Persze ha már a 90-es évek gagyija sem zavart, akkor egyébként jó eséllyel ezen is tudsz majd szórakozni, de a látottak akkor is csak éppen hogy jobbak, mint amit a legutóbbi Kaptár-filmtől kaptunk.

Gamekapocs értékelés: 3

Power Rangers
Eredeti cím: Saban's Power Rangers
Rendezte: Dean Israelite
Írta: John Gatins, Shuki Levy, Haim Saban, Matt Sazama, Burk Sharpless
Szereplők: Elizabeth Banks, Becky G., Ludi Lin, Dacre Montgomery, Naomi Scott, RJ Cyler, Bryan Cranston, Bill Hader, David Denman, Emily Maddison, Lisa Berry, Patrick Sabongui, Anjali Jay, Kayden Magnuson, Tanis Dolman, Donald Adams, Ranjit Samra, Jason P. Tremblay
Játékidő: 124 perc
Magyarországi premier: 2017. április 6.