Wonder Woman filmkritika

Hiába termelt egy raklapnyi pénzt a Batman Superman ellen vagy az Öngyilkos osztag, a filmek minőségét tekintve felesleges igazi fokmérőnek tekinteni ezen eredményeket. Éppen ezért a Wonder Woman egyértelműen vízválasztó produkcióként várta sorsát, hiszen ha a stúdió ismét átlagon alulit produkál, akkor univerzumépítés ide vagy oda, valószínűleg nem sok jót jelentett volna az Igazság ligájának vagy a következő különálló eredettörténeteknek, ha Themüszkira csodálatos amazon hercegnője, Diana nem tud kitörni abból az unalmas szürkeségből, ami az előző filmeket jellemezte. És úgy tűnik, elég, ha Zack Snydert kicsit távol tartják (igaz, még mindig túl közel van), mert jól látható, micsoda különbség van rendezői kvalitásokban közte és A rém rendezőnője, Patty Jenkins között. Ettől még a Wonder Woman nem lett tökéletes, sőt, nagyon sok esetben képtelen levetkőzni a DC-filmek sajátosságait, de mindenképpen óriási előrelépés, függetlenül attól, hogy ilyen mély mocsárból azért nem volt nehéz megugrani a lécet.

Diana hercegnő (Gal Gadot) Themüszkira csodálatos szigetén, a világtól teljesen elrejtve nevelkedik Zeusz amazonjai között. Miközben édesanyja, Hippolyta királynő (Connie Nielsen) mindentől védi gyermekét, addig Antiopé tábornok (Robin Wright) titokban megkezdi a nagy tettekre hivatott hercegnő kiképzését. A hétköznapokat aztán egy lezuhant német harcigép bolygatja fel, aminek pilótáját, az angoloknak kémkedő Steve Trevort (Chris Pine) gondolkodás nélkül menti meg Diana. Az emberek védelmére felesküdött amazonok meglepődve hallgatják Trevort, aki elmeséli, hogy odakint már évek óta tombol az első nagy világháború, amiben a nála lévő, Méreg professzortól (Elena Anaya) ellopott jegyzetek hozhatnak fordulatot. A hercegnő tudja, itt az ideje, hogy leszámoljon az egész mögött álló Árésszal.

Ugyan a Wonder Woman cselekménye semmivel sem kínál többet, mint a DC és a Warner korábbi filmjei, mégis elmondható, hogy összességében sokkal jobban felépített, összeszedettebb alkotást kaptunk, ami ráadásul sokkal ügyesebben egyensúlyozik az akció és az általa boncolgatott kérdéskörök között. Mert a Wonder Womant akármennyire is szeretnék egyesek feminista csodafilmként látni, egyáltalán nem az. Patty Jenkins ugyanis képes volt arra, hogy a kor szellemét, a férfijogú társadalmi berendezkedést úgy ábrázolja, hogy abban Diana megmaradjon erős erkölcsű, idealista nőnek, miközben naivitása, a hétköznapokra rácsodálkozása közben Trevor a kezét fogva vezesse végig a számára ismeretlen helyzetekben.

Kapcsolatukban nincs alá- és fölérendeltségi viszony, egyszerűen azért, mert tökéletesen kiegészítik egymást, aminek köszönhetően nemcsak tanulnak a másiktól, de ennek köszönhetően folyamatosan fejlődnek is. Trevor hiába vallja ugyanazon elveket, mint Diana, a háború borzalmaitól megkeményedett katona már csak az összképre koncentrál, így ő komoly, akár egy kisebb városnyi áldozat árán is az emberiséget helyezi előtérbe. Ezzel szemben Diana az egyén képviselője, számára még az ellenség is ugyanolyan ártatlan életet jelent, mint azok, akik a jó oldalán harcolva áldozzák fel magukat. Ez a kettősség azonban csak közelebb hozza a két szereplőt, és amíg Trevor képes magáévá tenni Diana önzetlenségét, addig a hercegnő naivitása, ártatlansága mögé bújva egyre jobban átlátja a kor politikai és társadalmi, mai szemmel lesújtó, de napjainkban is uralkodó berendezkedését.

Ez az egész nem működhetne ennyire jól, ha sokáig lesajnált Gal Gadot nem lenne ennyire jó Wonder Woman. Már a Batman Superman ellenben is ő volt az üde színfolt, eredetfilmjében azonban szerepe nem merül ki a mezei biodíszletben. Karizmatikus, elvei mellett mindvégig kiálló, a világra naivan rácsodálkozó, határozott, idealista nő. Nagy kár, hogy hozzá már csak Chris Pine tudott felnőni, bár az is igaz, hogy a forgatókönyvírók mindenki másról megfeledkeztek, legyen szó Wonder Woman csapatáról vagy a rossz oldalt képviselő Méreg professzorról és Árészról. 

Ez pedig alapvetően rányomja a bélyegét a film egészére, mert amint nem Gadot és Pine kettőse van a középpontban, pontosan ugyanazt az ürességet kapjuk, ami eddig is jellemezte a DC filmjeit. A cselekmény döcögése ilyenkor a legszembetűnőbb és ilyenkor bukik ki az is, hogy a sokszor baromi látványos akciót ócska CGI-vel turbóztak fel. És sajnos ezúttal sem sikerült levetkőzni a teljesen sötét képi világot, pedig a Themüszkira szigetén zajló első félóra biztató, meglepően színgazdag élményt ígér, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre sötétebb és követhetetlenebb a film. Ennek nyilván szimbolikus jelentősége is van, hiszen a paradicsomi idillből először a mocskos Londonba vezet az utunk, majd a frontra, az egyre sötétebb képi világ pedig igyekszik rezonálni a háború borzalmaival.

Viszont az így kapott utolsó félóra eléggé hazavágja az addig látottakat, mert emlékeztet rá, hogy bizony Snyder még mindig ott van a tűz közelében és bizonyos kérdésekben megkerülhetetlen. A Warnernak azonban ideje lenne felismernie, hogy a "látnoki" rendező nem csak a képregényekhez, de a filmkészítés finomságaihoz se ért. A Wonder Womannek ugyanis meglepő módon nem áll jól a grandiózusság, Patty Jenkins nem a hősnő isteni mivoltára, hanem a nőiességére és az abból fakadó erényeire és erősségeire helyezte a hangsúlyt. Kár, hogy a végén erről megfeledkeztek a készítők és a nagy összecsapás kedvéért hazavágták mindazt, amit addig felépítettek. Ennek ellenére a Wonder Woman messze az egyik legjobb DC-mozi, de még mindig korainak tartom, hogy a Marvel aggódni kezdjen.

Gamekapocs értékelés: 7.0

Wonder Woman
Eredeti cím: Wonder Woman
Rendezte: Patty Jenkins
Írta: Allan Heinberg, Geoff Johns
Szereplők: Gal Gadot, Chris Pine, Robin Wright, Connie Nielsen, David Thewlis, Elena Anaya, Lucy Davis
Játékidő: 141 perc
Magyarországi premier: 2017. június 1.