A Family Guy atyja megvalósította gyermekkori álmát. Saját Star Treket rendezett. Jó, nem igazit, mert azért annyira nem jó a dologban, de valamit, ami nagyon hasonlít rá, és ami egyben teljesen más, és tökéletesen egyéni is. 2418-ban járunk, az emberiség felérve civilizációjának valaha volt legfejlettebb fokára, felvirágoztatta otthonát, száműzte életéből a pénzt, és elkezdte meghódítani a világűrt. Napjainkra a Csillagflotta hajói együttműködve a környező galaxisok népeivel, olyan távoli helyekre jutnak el, ahol ember nem járt még - a felfedezés azonban nem csak kalanddal és hírnévvel jár, de rengeteg veszéllyel is.
A történet szerint Ed Mercer kapitányt maga a flotta admirálisa nevezi ki egyik legújabb hajójuk, a USS Orville élére. Viszont ez egyben az utolsó esélye is. Félresiklott házassága után Mercer elindult a lejtőn, alkoholista és munkakerülő lett - ha bizonyít, megtarthatja rangját, ha nem, örökre elbúcsúzhat a csillagoktól. A Seth MacFarlane által alakított kapitány ezzel a teherrel indul neki hát a végtelennek, tizenkét részen át irányítva, terelgetve hajóját és legénységét, néha barátságosan vicces, néha élet-halál között ingadozó helyzetek egész sokaságában.
A The Orville hozza az alkotótól elvárt stílust. Rengeteg poén és elbagatellizált helyzet van benne, minden részben történik hőseinkkel valami nehezen elképzelhető, de mégis érdekes dolog, miközben egyre jobban ismerjük és szeretjük meg a szereplőket. Seth MacFarlane mindig is jó volt abban, hogy olyan karaktereket vonultasson fel, akiket csak imádni lehet - gondoljunk csak akár a Family Guy, akár az American Dad, vagy bármelyik másik sorozatára. Fura szerzetekből pedig itt sincs hiány, a hajón a világegyetem legkülönfélébb egyedei szolgálnak, akik - szintén Star Trek-stílusban - sokszor emberszabásúak, de néha merőben eltérőek tőlünk.
A karakterek közül érdemes kiemelni Mercer volt feleségét, Kelly Grayson első tisztet, aki miatt feszült is a légkör eleinte, érthető okokból - a nő egy földönkívülivel lépett félre, és ezt Mercer nem is fél felhánytorgatni neki, amikor csak lehet. A hídon szolgál még Gordon Malloy kormányos, Mercer legjobb barátja, aki a tehetséges idióta szerepét játssza el, Doctor Claire Finn, a USS Orville mindig józanul gondolkodó főorvosa, és John LaMarr navigátor is, aki meg a 90-es évek sorozataiból ismert vicces feka mellékszereplőként tündököl sokáig, míg egyszer esélyt nem kap a bizonyításra. És a különleges karakterek csak most jönnek. Bortus parancsnok, a hajó másodtisztje egy Moclan nevű, amúgy egynemű fajt képvisel, és semmi humorérzéke nincs, Alara Kitan biztonsági főnök, aki kiemelkedő testi erejével segíti hőseinket, illetve Isaac, a robot, aki minden biológiai életformánál felsőbbrendűnek gondolja magát, és ezt örömmel hangoztatja is.
A különböző epizódok mind egy-egy kalandot mesélnek el. Hőseink járnak idegen bolygókon, rabolják el őket földönkívüli lények, találnak maguknál fejletlenebb és fejlettebb civilizációkat - sőt egyszer még Liam Neeson és Charlize Theron is vendégszerepel náluk, előbbi egy jóságos vezető, utóbbi pedig egy mindenre elszánt roncsvadász szerepében. Ezenkívül minden részben megismerhetünk közelebbről egy-egy főszereplőt is, annak múltjával, magánéletével és gondolkodásával együtt - egyre közelebb hozva nekünk azokat is, akikkel eleinte nem szimpatizáltunk. Nagy kár azonban, hogy a kalandok mögött nincs egy olyan szál, aki végigvezetne minket az évad elejétől a végéig - a The Orville kifejezetten olyan sorozat lett, amiből simán ki lehet hagyni több részt is, nagyon nem marad le az ember semmiről. Tipikus Comedy Central-sitcom, csak random amerikai háztartás helyett egy űrhajóban forgatva.
A sorozat ritka erőtlenül nyit. Az első részekben Mercer csak a volt felesége félrelépéséről tud beszélni, semmi kapitányi tekintélye nincsen, ráadásul olyan poénokkal van tele, hogy valaki engedélyt kér pisilni, egy másik pedig piásan ül a kormányhoz. Peter Griffinnél ezek viccesek voltak, de ők teljesen új karakterek, akik ilyen bemutatkozás után nem sok jót várhatnak a nézőtől - ahogy haladunk azonban előre a történettel, úgy kezd egyre érdekesebb lenni a sztori, és szofisztikálódni a humor is. Egy valami nem változik csak, MacFarlane döglött alakítása. A fickó pocsék színész, drámai helyzetekben totálisan lefagy, az arcjátéka, a beszéde pedig olyan csapnivaló, mintha nem is próbálkozna.
De úgy általánosan gyengék még a párbeszédek, a cselekmények, a tetőpontok és a megoldások is, nem beszélve a CGI-ről, ami még egy évtizede is kevés lett volna ilyen sorozathoz. Minden hibája és hiányossága ellenére azonban megszerettem a USS Orville legénységét. Az évad végére olyan érzésem volt, mint amikor egy Jóbarátok-részt kezdek el nézni - a karakterek szinte a családtagjaim, a barátaim, akik a mindennapok részei lettek, akiket mindig öröm látni, és akikkel jól érzi magát az ember, történjen bármi is. De jó még úgy általánosan a hangulat, és a Star Trekre hasonlító ezernyi részlet is, kezdve a hídtól, a legénység egyenruháján át, egészen a különféle high-tech kütyükig. Ilyen részletek mellett pedig ki tud haragudni a hibákra, nem igaz?
A The Orville összességében egy közepes kivitelezésű, műfajában kifejezetten gyenge és erőtlen sci-fi sorozat lett, sokszor kellemetlen poénokkal, viszont annál szeretnivalóbb karakterekkel és párbeszédekkel. Kicsit olyan, mint a Sliders, ami nem volt túl jó sosem, mégis mindenki nézte és imádta. Ha nem vágysz semmi komolyra, csak egy laza kikapcsolódást nyújtó űrhajós kis baromságra, akkor ajánlom a sorozatot. Nekem bejött, és sokan másoknak is - nem hiába rendelte be a Fox a második évadot.
Gamekapocs értékelés: 5/10
Rendezte: Seth MacFarlane és Jon Favreau
Szereplők: Seth MacFarlane, Adrianne Palicki, Penny Johnson Jerald, Scott Grimes, Peter Macon, Halston Sage, J. Lee, Mark Jackson és Chad L. Coleman
Zene: Bruce Broughton, Joel McNeely, John Debney és Andrew Cottee
Készítette a Fuzzy Door Productions és a 20th Century Fox
Amerikai premier: 2017. szeptember 10.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.