Bright filmkritika

Will Smith és David Ayer újra akcióban. A Suicide Squad, az End of Watch és a Brad Pitt főszereplésével készült Fury rendezője ezúttal egy modern környezetben játszódó urban fantasyt álmodott nekünk képernyőre, klasszikus rendőrsztorival és hatalmas lövöldözésekkel. A Bright két amerikai járőr életébe enged betekintést, akik finoman szólva sincsenek jó viszonyban: Wardra fegyvert rántottak a nyílt utcán, társa, Jakoby pedig nemcsak, hogy egy karc nélkül úszta meg az egészet, de még a lövöldözőt is futni hagyta.

A film különleges szociográfiával nyit. Egy Shadowrun hangulatú világban járunk, Los Angeles városában, napjainkban, ahol három faj él egymás mellett, három társadalmi osztályt képviselve. Az emberek alkotják tágabb értelemben vett középosztályt: dolgoznak, pénzt keresnek, teszik a dolgukat, élik a mindennapjaikat. Az orkok a lecsúszottak: gettóba zárva élnek, sokuk munkanélküli, vagy kisegítő munkát végez, és hiába is próbálna közülük bárki felkapaszkodni, a társadalom szemében a fajtájuk mindig is alsóbb rendű lény marad. Végül pedig a tündék képviselik az elitet: gazdagok, jól menő vállalatokat tulajdonolnak, vagy azoknak dolgoznak magas pozícióban, és még külön városrészük is van, ahová nem lehet csak úgy belépni.

A világ a két rendőrt követve rajzolódik ki előttünk, az osztályok közötti különbségek pedig, mint mindenkit, őket is skatulyába zárja. Ward ember, Jakoby pedig ork. Az első ork, aki rendőr lett. Utálják őket az utcán és a kapitányságon is, a munkájukat viszont jól végzik, még ha nem is többek hétköznapi járőröknél. Egy éjszaka viszont megváltozik minden. Riasztást kapnak egy meglehetősen rossz környékről, odaérve pedig valami olyasmit találnak, amibe nem mindennap fut bele az ember. Egy varázspálcát. És annak tulajdonosát. A Bright világában csak a legnagyobb erejű mágikus lények képesek birtokolni és használni egy pálcát, az események pedig ezen a ponton indulnak csak be igazán - és egyben itt romlik is el az egész film.

Környékbeli gengszterek neszelik meg a ritka eszköz felbukkanását, aztán hamarosan nagy erejű tündék kezdenek el vadászni a varázspálcát birtokló lányra, és ha ez nem lenne elég, az este olyan fordulatot vesz, ami miatt hőseink még a rendőrségre sem mehetnek vissza. A történet darabokra hullik, indokolatlan autós üldözések és lövöldözések sokasága veszi kezdetét, miközben fény derül arra is, hogy ki a lány, és miért keresik annyian - de a film csak nem akar visszaterelődni a helyes útra. Hamarosan már nem is tudjuk, hogy ki kivel van, miért ront éppen hőseinkre, azok hogyan ússzák meg újra és újra a leszámolásokat, a történet elején olyan jól felépített atmoszférából pedig semmi sem marad - csak úgy, mint a hasonlóan káoszba torkollott Suicide Squad esetében.

Pedig olyan jól kezdték kibontani az egészet. Jakoby minden igyekezete ellenére elkezdett apró jeleket adni, hogy az orkok miért is nem illenek az emberek közé, Ward pedig tipikus zsarutárs volt már az elejétől fogva. Ha nem is kedvelte a másikat különösen, végig kiállt mellette, ha kellett. És bár kapcsolatuk egyértelmű buddy cop filmes klisé, jó volt őket együtt látni, a kisebb esetek, riasztások pedig megadták az alaphangulatot is. Milyen kár, hogy nemcsak a történet további része romlik el, de rajtuk kívül a mellékszereplők is mind kiállhatatlanok. A varázslólány alig szólal meg, egyáltalán nem egy olyan karakter, aki miatt tűzbe tenné az ember a kezét, a kapitányságon megismert többi rendőr egytől-egyig egy rasszista seggfej, a törvény jó oldalán álló tündék túl magasan hordják az orrukat, a főgonoszak pedig annyira klisések, hogy az már fáj.

A véget nem érő akció feledteti velünk a jól felépített világot, aztán jön a még rosszabb rész. Egy kétezer éves prófécia, és egy Földet leigázni készülő sötét nagyúr - ha lehet kevésbé kreatív tetőpontot kitalálni egy filmhez, akkor ez az, de hőseinknek köszönhetően megoldódik minden. Pont olyan felületesen és hiteltelenül, ahogy az egész kezdődött, és kibontakozott. Végül összekacsintanak a főszereplők, majd valami kis tündér, mintha egy gagyi 3D-s filmet néznénk, belerepül a kamerába, és már pörög is a stáblista - hát így kell egy jó kis modern D&D-történetet elrontani.

Meglepő viszont, hogy a film minden hibája ellenére élvezetes. Az atmoszféra olyan jó ugyanis, hogy az magába szippantja az embert és nem ereszti, a két főszereplő végig nagyon szimpatikus, és teljesen rendben van a fényképezés, meg a zene is. A lineárisan egymásra épülő rangokba és az orkokat sújtó előítéletekbe bele lehet látni több aktuális társadalmi problémát is, éljen az ember bárhol a világban, és bár sokan kritizálják a filmet a humora miatt, az sem rossz azért - oldja legalább a feszültséget a kellemetlen részeknél. De amúgy is egyben van az egész: a Netflix minden korábbi filmjénél nagyobb, 90 millió dolláros büdzsét szavazott meg a rendezőnek, aki élt is a kerettel. Nagyszerűek a díszletek, szuper a világ, amit pedig fel kellett robbantani, az robban is szép nagyot.

Összességében ajánlom a Brightot mindenkinek, aki elég kocka ahhoz, hogy megnézzen egy fantasy zsarufilmet. Sok dolog nem fog benne tetszeni, de emlékezetes lesz - és ez a lényeg. Aki pedig már látta, biztos hallotta a hírt: már forog a második rész!

Rendezte: David Ayer
Írta: Max Landis
Szereplők: Will Smith, Joel Edgerton, Noomi Rapace, Edgar Ramírez és Lucy Fry
Producer: Eric Newman, David Ayer, Bryan Unkeless
Zene: David Sardy
Premier: 2017. december 22.

Gamekapocs értékelés: 5/10