Éles tárgyak sorozatkritika

A Holtodiglan írónőjének regényéből az HBO forgatott miniszériát, a rendezést a Hatalmas kis hazugságokkal berobbanó Jean-Marc Vallée-nak köszönhetjük. Hollywood mostanság nagyon rákapott Gillian Flynn műveire, ám hiába kiváló az alapanyag, ha egyszer hanyag megvalósítást kap - lásd a Sötét helyek esetét. Szerencsére Vallée legalább olyan tehetséges direktor, mint David Fincher, így az Éles tárgyak egy teljesen hű adaptáció, és ami a legfontosabb, van ideje megteremteni azt a depressziós atmoszférát, amit beszippantva, mi is borotvával vagdosnánk a bőrünket. A jó értelemben véve, ha lehet ilyet írni.


A Missouriban található Wind Gap legalább olyan bűzös posvány, mint az a vidék, ahol fekszik. Lakói sem barátságosak, mindenki leragadt a múltban, a fiatalok menthetetlenül a gyakran a pohár fenekére néző szüleik sorsára jutnak. Kiugrási lehetőség nem sok van, néhány hölgy már azzal is beéri, ha megjelenik a neve az újságokban. A seriff inkább a földbe dugja a fejét, a kevés munkalehetőségek egyike pedig a helyi sertéstelep. Camille Preaker szerencsére el tudott menekülni otthonról, Chicagóban dolgozik újságíróként, főszerkesztője azonban mégis hazaküldi, hogy egy rejtélyes sorozatgyilkosságot bogozzon ki. Wind Gapben egy éve már megöltek egy tizenéves lányt, egy másikat pedig nemrég elraboltak.

A visszatérés azonban nem egy sima ügy. Camille sebei még egyáltalán nem gyógyultak be. Még gyerekkorában egy furcsa betegség miatt elveszítette húgát; anyjától, a dúsgazdag Adorától egy fikarcnyi szeretetet sem kapott. Mostohaapja egy gyenge jellem, nem vesz tudomást a családi bajokról. Camille tinédzser féltestvére, Amma pedig otthon eminens, babaházzal játszó kislányként tetszeleg, de amikor nincs otthon, a barátaival féktelen bulizásba kezd. Nagyon is önmaga fiatal mását látja benne Camille. A nő tehát munkához lát, és rádöbben, a városban semmi sem változott azóta, mióta eljött. S mikor tükörbe néz, csak egy beteg és szárnyaszegett embert lát maga előtt.


Persze az első részek során vajmi keveset tudunk meg a Camille-t ért sérelmekből, de ahogy a nő autóval némán járja a várost, vagy amikor egy ismerős helyre ér, felidéződnek benne az emlékek. Így aztán néhány múltbeli montázst látva, máris tudjuk, hogy mit érez a nő az adott pillanatban: ott kell keresnünk minden baj forrását, Camille ugyanis egy roncs. Egész napja alkoholgőzös mámorban telik, hiába szeretne kívülálló lenni, ő nagyon is Wind Gapbe tartozik. Pontosabban a város és családja áldozata, hiába számított régen nagymenőnek, a megfelelési kényszer (anyjának és a közösségnek) szép lassan – testileg és lelkileg – felőrölte őt.

Maga a rejtély pedig abszolút érdekes, noha az írók nem kapkodják el a cselekmény kibontakozását, a tempó lassú, gyakran időznek el a nyomozás szempontjából nem fontos részleteken. De egy egyszerű sikátor, egy szobabelső is lehet sokat mondó, ha ott valamikor régen valami történt, vagy csak utal az elkerülhetetlenre. A rendező mégsem húzza az időt, hiszen a mellékszereplők is összetettek, és mindenkire sebzett vadként tekinthetünk. A sorozat még véletlenül sem esik abba a hibába, hogy a töredezett emberi sorsokat jobb színben tüntesse fel, itt nincsenek túlzások, maga a valóság olyan, mint egy sötét verem, amiből lehetetlen kimászni, senki nem fog megváltozni a végére, arra már túl késő.


Kétségtelen, hogy Amy Adams elképesztő alakítást nyújt, csak kár, hogy a szerep hálátlan. Nehéz eljátszani egy önmagát semmire sem tartó, végletekig önpusztító nőt, anélkül, hogy magán a színésznőn is nyomot hagyna. Adams pont ezért nem vállalta a második évadot, ami nem is baj, lévén a széria kerek egészet alkot, az utolsó epizóddal lezártnak tekinthető. Nem hagy űrt maga után, csak egyszerűen túl megterhelő nézni – mi magunk is összezuhanunk Camille-lel együtt.

Pedig a képek gyönyörűek: a barnás színvilág, az omladozó házakkal teli, elhanyagolt utcák, valamint a göcsörtös fákkal teli erdők nagyon is bizonyítják, milyen lehangoló tájon járunk. És az a folyamatos rovarzümmögés mindig és mindenhol hallatszik. Nem rágnak a szánkba mindent, sok esetben nekünk kell kisilabizálnunk, hogy pontosan mit látunk, mire utal az az apró tárgy, vagy felirat. (A finálé stáblistáját még véletlenül se kapcsoljátok el!)


Az Éles tárgyak műfaján belül abszolút kiemelkedő alkotás. Itt nincsenek minden részben feltűnő hullák, de mint krimi, nagyon is megállja a helyét. Mindenki gyanús, simán elképzelhető, hogy a körülmények hatására egyszer csak bekattan valaki, elég csak egy szikra hozzá. A nyomozás viszont csak egy nagyon erős váz, amire a karakterközpontú cselekmény épül. Ráérősen, időt hagyva arra, hogy minden keserűség átjárjon minket. Mire a gyilkos kilétére fény derül, már amúgy is minden odavan, ennyi fájdalom után már nem érezzük azt, hogy jobbak lettünk, tudjuk, hogy Wind Gap és mi magunk is menthetetlenek vagyunk. 

Gamekapocs értékelés: 8

Sharp Objects
Showrunner: Marti Noxon
Szereplők: Amy Adams, Patricia Clarkson, Chris Messina, Eliza Scanlen, Matt Craven, Taylor John Smith, Sophia Lillis, Elizabeth Perkins
Rendezte: Jean-Marc Vallée
Írók: Gillian Flynn, Marti Noxon, Ariella Blejer és mások
Producer: Amy Adams, David Auge, Jason Blum
Fényképezte: Ronald Plante, Yves Bélanger
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 8