Alita: A harc angyala filmkritika

Yukito Kishiro többkötetes mangája, az Alita egészen hosszú utat járt be azóta, hogy James Cameron első pillantásra beleszeretett a harcoslány történetébe. A rendező még valamikor a 90-es években ismerkedett meg a Kishiro mangájából készült animációs filmmel, hogy aztán a rá jellemző módon a lehető legmélyebbre ássa magát a témában, megismerve annak minden egyes apró összetevőjét, kezdve a világtól, egészen a szereplőkig. Cameron elképesztő mennyiségű háttértudással felvértezve vágott aztán neki a filmváltozat forgatókönyvének, ami egészen terjedelmesre sikerült, de egyrészt egyéb elfoglaltságok, másrészt a technológiai akadályok miatt végül az elkészült jegyzetek a fiók mélyén végezték. Helyette később megkaptuk másik dédelgetett projektjét, az Avatart, de ahelyett, hogy visszatért volna a régóta vágyott Alita: A harc angyala filmváltozatának elkészítéséhez, inkább továbbszőtte a na'vik történetét, az 1995 óta dajkált projektjét pedig lepasszolta Robert Rodrigueznek.

A mexikói rendezőnek nem volt könnyű dolga, elképesztő mennyiségű hozott anyagból kellett legallyaznia a felesleget, és ennek bizony a történet és a karakterek is megitták a levét. A stúdió kérésére meghatározott kétórás játékidő ugyanis édeskevésnek bizonyult, ami érthető is, hiszen egy többkötetes mangasorozatról van szó, aminek cselekményét, főbb mozzanatait képtelenség 120 percben elmesélni. Rodriguez ugyan nem is tesz erre kísérletet, de helyette igyekezett az egyes epizódok főbb momentumait egybegyúrni, aminek a végeredménye az lett, hogy Alitán kívül mindenki egydimenziós, ide-oda csapongó karakter lett, a történet pedig semmi hátteret nem ad a látottak érdemi megértéséhez. Pedig a filmnek van egy jól követhető íve, aminek Alita fejlődéstörténete adja a gerincét, de aztán az utolsó harmadra egyszerűen elfogy a lendület, a játékidő végéhez közeledve pedig az alkotók kapkodva igyekeznek elvarrni a különböző szálakat, sajnos nem sok sikerrel.

A cselekmény valamikor a 26. században játszódik, közel 300 évvel a mindenki által csak "Bukásnak" nevezett nagy háború után. Ez volt az az idő, amikor a Mars és a Föld ádáz csatát vívott egymással, utóbbi pedig alaposan megsínylette a véres háborút. Bolygónk kietlen síksággá változott, a túlélők pedig két csoportra szakadva élik mindennapjaikat. A jómódúak az utolsó megmaradt, még élhető égi városban, Zalemben, mindenki más pedig a Roncsvárosban él napról napra. Az itt található hatalmas roncstelepen találja meg egy nap Dr. Dyson Ido (Christoph Waltz) a később Alitának (Rosa Salazar) elnevezett cyborg roncsait, aki aztán egy alapos helyrepofozás után, emlékeitől megfosztva próbálja meg újra felfedezni önmagát. Vágyai Zalembe hajtják, közben viszont kiderül, hogy nemcsak a jövőjével, de múltjával is érdemes lenne foglalkoznia.

Amíg a történet több helyen is hézagos és rohamléptékben robog előre, időt nem hagyva, hogy a karakterek kiteljesedhessenek, a cselekmény főbb pontjai összeálljanak, addig Alita karakterének kidolgozottsága elképesztően mesterire sikeredett. Érezhető, hogy a forgatókönyv is inkább a jellemfejlődés ívére, annak bemutatására lett kihegyezve, minden mást csak keretnek használnak, azért, hogy legyen is hol elhelyezni a kezdetben ártatlan, majd szépen lassan kiteljesedő harcos cyborgangyalt. Alita feltámasztását követően ugyanis egy tinédzser naivitásával és ártatlanságával csodálkozik rá az őt körülvevő világra, miközben útkeresése azért bőven ki van kövezve a tinédzserek lázadó, önfejű, "én mindent jobban tudok" hozzáállásával. Lobbanékony természete is bőven közreműködik abban, hogy megtalálja a szerelem, miközben nemcsak magát, de az élet apró örömeit is felfedezi. Az így szerzett tapasztalatok a játékidő előrehaladtával folyamatosan erősebbé, szívósabbá teszik, jellemének kiteljesedése pedig képességeinek újbóli felfedezésével karöltve végül gyönyörűen megkoreografált akciókban ölt testet.

Ugyanez nem mondható el az Alita: A harc angyala szereplőiről. Hiába hozza jól Jennifer Connelly és Mahershala Ali a rájuk kitűzött szerepet, a hézagos cselekmény és az olykor elképesztően ostoba, üres párbeszédek nem segítenek abban, hogy jobban megismerjük az általuk alakított karaktereket, miközben motivációjuk teljesen egydimenziós. Végül a film utolsó harmada pecsételi meg Alita sorsát, a kapkodás teljesen rányomja a bélyegét az addig egyébként a hiányosságai ellenére összeszedett történetre, annak végkicsengésére.

Kár, hogy Rodriguezék még ezt a fanyar szájízt is képesek voltak aztán még tovább rontani. A film ugyanis nem más mint egy felvezetés egy lehetséges folytatáshoz, ilyen direkt húzást pedig nem egész estés mozifilmektől, hanem sorozatoktól szokott meg az ember. Az Alita azonban úgy tűnik, elhasal a kasszáknál, mert hiába látványos és mestermunka a CGI, hiába izgalmas hősnő a címszereplő és összességében hiába szórakoztató, amit a kétórás játékidő alatt kapunk, a lezárás nélküli történet, a semmitmondó párbeszédek, a kapkodó cselekmény nem teszi lehetővé, hogy a néző igazán "bevonódjon", így a teremből kijövet már nem is igazán fog emlékezni mindarra, amit látott.

Ha innen nézzük, akkor összességében teljesíti feladatát a film, mert az Alita látványfilmnek piszkosul szórakoztató, de az ember azért az erőteljes alapanyag, meg úgy alapvetően a cyberpunk, sci-fi körítés miatt sokkal többet várna. Egyszóval az Alita pont olyan élmény, mint a Páncélba zárt szellem. Popcorn mellé tökéletes, de ha igazi mondandót, mélyenszántó gondolatokat remélsz tőle, esetleg a klasszikus alapanyag tökéletes átemelését, akkor csalódni fogsz.

Gamekapocs értékelés: 6.5

Alita: A harc angyala
Eredeti cím: Alita: Battle Angel
Rendezte: Robert Rodriguez
Írta: Robert Rodriguez, James Cameron, Laeta Kalogridis
Szereplők: Rosa Salazar, Christoph Waltz, Jennifer Connelly, Mahershala Ali, Eiza González, Michelle Rodriguez, Jeff Fahey, Ed Skrein, Casper Van Dien, Jackie Earle Haley
Játékidő: 122 perc
Magyarországi premier: 2019. február 14.