Az oroszlánkirály filmkritika

Kereken huszonöt évvel ezelőtt történt meg, hogy egy szurikáta és egy varacskosdisznó örökbefogadott egy kallódó oroszlánkölyköt, akiről több évnyi éneklés után kiderült, hogy valójában a szavannai trón várományosa. Bizony, egy emberöltő telt el azóta, hogy mozikba került Az oroszlánkirály. A megható, tanulságos történet, a mókás szereplők, a fülbemászó dalok azóta is velünk élnek – sokaknak a gyerekkorát képezték. De a nosztalgia, azon túl, hogy megszépíti az emlékeket, kiváló termék is.

Hollywoodban a nosztalgiára épülő filmgyártás épp a csúcsra jár, úton-útfélen visszaköszönnek ránk a nyolcvanas-kilencvenes évek motívumai. A Disney élen jár ebben, és nem is megy túl messzire az alapanyagért. Előhalássza legnépszerűbb rajzfilmjeit, és új köntösbe öltöztetve őket újra moziba küldi. Várható volt, hogy a világ legnagyobb bevételét hozó kézzel rajzolt alkotása is elfoglalja majd helyét az élőszereplős remake-ek sorában.

Az oroszlánkirály-remake esetében az élőszereplős kifejezést csak idézőjelek között használhatjuk. Ebben a filmben az afrikai napfelkeltét leszámítva ugyanis semmi élőt nem látunk, mindent a lehető legprofibb számítógépes animációval valósítottak meg. A látványért nem érheti szó a ház elejét, ilyen szép, valósághű animációt nem gyakran látunk. Egyes jelenetek mintha egy természetfilmből szöktek volna, annyira igazinak hat a Büszke Birtok és a sok állat, ami benépesíti.

Olyan hiteles, amennyire csak lehet, és itt a gond. Láttatok már táncoló-éneklő-zsiráfokon ugráló oroszlánt a való életben? Ezúttal sem fogtok, ennyire élethű ez a remake: az állatok többnyire úgy mozognak és cselekednek, ahogy azt egy valóditól elvárnánk. Így viszont a mimikájuk is csak annyira összetett, amennyire mondjuk egy oroszláné vagy egy hiénáé lehet – az pedig semmilyen. Hiába erőltetik meg magukat a szinkronszínészek (akár az angol, akár a magyar változatban), a szereplők arca lelketlen marad, egy-egy mosoly a legtöbb, amit ki tudnak préselni magukból.

Ez pedig sokkal nagyobb gond, mint hinnénk. A legtöbb élőszereplős Disney-remake (mint A szépség és a szörnyeteg vagy az idei Aladdin) úgy merít az eredeti meséből, hogy a történeten túl a látványt és a hangulatot is utánozni próbálja. Az oroszlánkirálynál a cél a valósághű animáció volt, aminek mindent alárendeltek. Így pedig a mese világából eltűnt a szín és a szereplők jellegzetes karakterjegyeket vesztettek el.

A kérdés: kaptak is valamit cserébe? A cinikus válasz erre az lenne, hogy plusz félórát. És tényleg, A dzsungel könyvét is rendező Jon Favreau nem álmodott sokkal többet a történethez, mint ami a rajzfilmben is megtalálható. A remake ezúttal nem az eredeti feldolgozása, hanem csak újramegvalósítása, a végeredmény a mese szolgai másolata. Viszont cserébe legalább az a bónusz anyag, ami a plusz félórát jelenti, nem érződik feleslegesnek, hanem a történet szerves részének hat.

A történet ugyanaz. Simba boldogan tölti mindennapjait, míg az apja, Mufasa halálát nem leli egy előre megtervezett, cserbenhagyásos gázolásban. A gonosz Zordon elzavarja az oroszlánkölyköt, hogy magának szerezze meg a trónt, az idő közben felcseperedő Simba azonban barátai segítségével végül szembeszáll vele és elfogadja a sorsát. A sztori lényegesen nem lett kibővítve, a szövegkönyv ugyanaz, még egyes jeleneteket is egy az egyben újra elkészítettek – de ez eddigre már nem meglepő a Disney remake-jeinél.

Ami igazán meglepő, hogy miközben a film minden technikai aspektusból remekel, képes volt kiüresíteni az eredeti mese varázsát. Ez persze akkor igazán gond, ha azért akarod megnézni, hogy újraéld a gyerekkorod, csak feltekert grafikán. Egyszerre bosszantó, hogy nem a mesét kapjuk, és az, hogy voltaképpen a mesét kapjuk – furán két szék közé esik a remake. Vajon lehet jóindulattal viseltetni iránta, van benne valami működőképes?

A szereplők nem olyanok, mint régen: Zordon nem annyira fenyegető, Zazu nem annyira karikatúraszerű, Timon pedig négy lábon jár, ahogy azt a szurikáták teszik. A szerepüket mégis mindannyian ellátják, és az az állattársadalom, amit elénk tárnak, hitelesnek látszik. Ennek a Zordonnak is elhisszük, hogy egy hatalommániás köpönyegforgató, aki mindent tönkretesz maga körül, csak azért, hogy magát nevezhesse felsőbbrendűnek. A jelenetei Simbával és Mufasával működnek, ahogy az is, amikor Sarabi és a nőstényoroszlánok támogatását próbálja elnyerni. Ez igaz minden más szereplőre is: Rafiki különc bölcsességei vagy Timon és Pumbaa poénjai továbbra is a helyükön vannak.

Az énekes betétek hasonlóképpen megkapóak. Ugyan nincsenek ugrabugrák és látványos koreográfiák, de jól vannak időzítve és illenek a karakterekhez, akik előadják. Az „A trón úgy csábít” baromi mozgalmasra sikeredett, „Az élet az úr” most is grandiózus, egyedül talán az „Érzed már a szív szavát” lett nagyon erőtlen. Hans Zimmer aláfestő zenéje pedig most is képes súlyt adni a látottaknak, amit jól kiegészít bizonyos jeleneteknél a valósághű ábrázolás: például Simba és Zordon csatájában szinte érezni az erőt, ahogy két kifejlett nagymacska feszül egymásnak. A csillagok közül szóló Mufasa megjelenítése pedig jelzi, hogy, ha akarnak, kreatívak is tudnak lenni a látvánnyal az alkotók, úgy, hogy közben megmaradnak az élethűség talaján.

Mindent egybevetve a 2019-es Az oroszlánkirály feleslegesen készült el, de nézhető, sőt még akár élvezhető is, ha elég kompromisszumot megkötünk. El kell fogadni, hogy ez egy természetfilmbe oltott musical. Ezt azonban végtelenül szomorú leírni erről a meséről – annyival többet érdemelt volna (ha már egyszer elővették), mint amit végül kapott. Hiába minden erőfeszítés, hiába lehet ellenni vele, ezt az eredeti is tudja, és sokkal jobban teszi. Ha azért ülnénk be rá, mert a mesét akarjuk látni, nyugodtan nézzük meg inkább a rajzfilmet, ez a remake ugyanis nemcsak, hogy nem nőtt túl rajta, de nem is nőtt fel hozzá.

Gamekapocs értékelés: 5.5

Rendezte: Jon Favreau
Szinkronhangok: Donald Glover, Billy Eichner, Seth Rogen, Chiwetel Ejiofor, James Earl Jones,             Beyoncé Knowles-Carter
Forgatókönyv: Jeff Nathanson
Zene: Hans Zimmer
Hazai premier: 2019. július 18.