Terminátor: Sötét végzet filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 29.
Link másolása
A Terminátor egyik üzenete szerint "nincs végzet, csak ha magad is bevégzed". A franchise évtizedek óta tartó pokoljárása után önreflexívnek tűnik a mondat - talán pont a Terminátor: Sötét végzet végzi be a sorozat sorsát?

Közel három és fél évtized óta képtelen mit kezdeni a Terminátor-sorozattal Hollywood. Az Álomgyár egyszerűen nem tudta elengedni a Connor-család és a T800-as kezét, pedig ha némi önvizsgálatot tartottak volna az illetékesek, akkor bőven lett volna idejük, hogy belássák, a történetben egyébként teljesen huszadrangú időutazással hiába bolygathatóak meg az idővonalak, az alapkoncepció gyakorlatilag az 1991-ben bemutatott Terminátor 2. - Az ítélet napjával kifújt. Egyszerűen már akkor sem volt több kraft a történet továbbszövésében. Így elbaltázott próbálkozások sora követte minden idők egyik legjobb folytatását, hogy aztán több évtizednyi hullagyalázás után visszavándoroljanak a jogok James Cameronhoz, aki azonnal be is jelentette, komoly tervei vannak.

Az öröm egészen addig tartott, amíg ki nem derült, hogy Cameron csak felügyelni fogja a munkálatokat, az alkotói folyamatba nemigen fog beleszólni. Sajnos ideje sem lett volna rá, hiszen az Avatar évek óta tervezett folytatásain dolgozik, így a rendezői székbe a Deadpool rendezőjét, Tim Millert tették, ami azért elég gyorsan beárazta, mire is lehet majd számítani. Az első előzetesek nem is voltak túl biztatóak, sőt, a manapság úton-útfélen erőltetett női emancipáció jegyében íródott történet alapján úgy tűnt, vissza fogjuk sírni a sorozat korábbi próbálkozásait.

A Terminator: Sötét végzet ehhez képest nem hogy csalódást nem okoz, de tulajdonképpen könnyedén ugorja meg és emeli a közepesnél egy kicsit magasabbra az elmúlt évtizedek során bemutatott folytatásokkal egészen alacsonyra emelt lécet. Nem ez az epizód fogja kirángatni a mocsárból a sorozatot, de legalább nem is ássa tovább azt a gödröt, amit egyébként már réges-régen be kellett volna temetni. A kellemes meglepetés csak kis részben Tim Miller érdeme, a Deadpoollal nagyot robbantó, egykori kaszkadőrből lett rendező ugyanis filmről filmre bizonyítja, hogy nem több egy jó iparosnál. Az akcióhoz és a koreográfiához viszont piszkosul ért, ezt most is maximálisan kamatoztatja, így a Sötét végzet tulajdonképpen kisebb üresjáratokat leszámítva egy, az elejétől a végéig maximális fordulatszámon pörgő adrenalinbomba. Látványos, jól megkomponált akciószekvenciák teszik hangsúlyossá a tétet, vagyis az emberiség sorsáért folyó küzdelmet.

Az összképbe egyedül a CGI minősége rondít bele, ami ha nem is mindig, de sajnos elég sokszor teszi zárójelbe gép és ember közötti, elsőre talán előre lejátszottnak hitt csörtét. A helyzet a történetmeséléssel orvosolható lenne, de a forgatókönyv igazából meg sem próbálja továbbgondolni Cameron előző két filmjét. Ehelyett az alkotók fogták magukat és újrahasznosították a klasszikus Terminátor-epizódok elemeit. Itt nem egy-egy jól beillesztett pillanatról van szó, hanem konkrétan a teljes cselekményről, a fordulatokról, de még a poénokról is. A Terminator: Sötét végzet így csak egy nagyon drága és felesleges biztonsági játék lett, egy remake, amiben ugyanazt a sztorit mesélik el, csak újracsomagolva, minimálisan napjaink igényeihez igazítva.

Merthogy amikor Sarah, John és a T800-as megakadályozták, hogy a Skynet öntudatra ébredjen, akkor valójában hiába mentették meg több milliárd ember életét. Az emberiség képtelen tanulni a hibájából, így újabb fegyverkezésbe kezdünk, és Legion néven hozunk létre egy olyan védelmi rendszert, ami természetesen később ellenünk fordul. Vagyis az Ítélet napja így vagy úgy, de bekövetkezik, csak abban a jövőben nem John Connor lesz az ellenállás vezetője, hanem Dani Ramos (Natalia Reyes), akit ezúttal nem a T800-as fog védelmezni, hanem a jövőből visszaküldött ellenálló, Grace (Mackenzie Davis). Később hozzájuk csatlakozik majd Sarah Connor (Linda Hamilton), illetve a T800-as terminátor (Arnold Schwarzenegger), akik ezúttal egy szuperfejlett, nanotechnológiás pusztító (Gabriel Luna) elől menekülnek.

A színészek teljesítményét viszont abszolút nem érheti szó. A Rev-9-es halálosztót alakító Gabriel Luna ugyanúgy nem ér fel Robert Patrick teljesítményéhez, de a korai jelek után óriási meglepetés volt, mennyire jó terminátor. Amikor kell, hűvös, kimért és könyörtelen, amikor pedig szükséges, akkor baromi jól hozza ennek az ellenpólusát. Mackenzie Davis olyan, mint fiatal korában Linda Hamilton volt Sarah Connorként. Grace egy igazi anyatigris, aki az utolsó leheletéig küzdeni fog azért, hogy megmentse Danit, aki Natalia Reyes alakításában szintén remekül változik át. A kezdeti ártatlanság a szerettei halálával tovaszáll, az edzett csapatban pedig hamar felveszi a ritmust, így a film végére tényleg el lehet hinni róla, hogy képes lenne elvezetni a jövőben az ellenállást. Linda Hamiltonnak nagyon jó dumákat írtak, és még mindig mocskosul badass, amikor fegyvert ragad. Schwarzenegger kötelező jelenléte is jobban sült el, mint eddig bármikor, de azért érezhető, hogy sem neki, sem Hamiltonnak nem kellene már erőltetnie a visszatérést.

A Terminator: Sötét végzet minden hibája ellenére egy tisztességesen összerakott, szórakoztató akciómozi, amiben borzasztóan jók a karizmatikus karakterek. Nem tesz hozzá franchise-hoz, de szerencsére nem is vesz el belőle. Megágyaz egy új trilógiának, de ha továbbra is képtelen túllépni múltján a sorozat, akkor ezt a jövőben már nem kellene erőltetni. Egyszerűen fogadjuk el, hogy ebben a történetben nincs több.

Gamekapocs értékelés: 6.0

Terminator: Sötét végzet
Eredeti cím: Terminator: Dark Fate
Rendezte: Tim Miller
Írta: Josh Friedman, David S. Goyer, Billy Ray, Justin B. Rhodes
Szereplők: Edward Furlong, Mackenzie Davis, Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton, Diego Boneta, Gabriel Luna, Natalia Reyes
Játékidő: 134 perc
Magyarországi premier: 2019. október 31.

63.
63.
Heldengeist
#62: John jelentőségét a jövőben akkor lehetne megítélni, ha látnánk egy rá koncentráló, ítélatnap után játszódó filmet, ami bemutatja, hogyan is vezette győzelemre az ellenállást. Tele a történelem olyan vezetőkkel és hadvezérekkel, akik életük során birodalommá tettek egy országot és uralmuk alá vonták az ismert világot, szóval annyira nem ördögtől való, hogy van egy ember, aki alkalmasabb az ellenállás vezetésére, mint bárki más. Plusz a 3. rész kissé féltökű módon foglalkozott azzal is, hogy azért voltak neki emberei, akik szintén elég fontos szerepet játszottak az ellenálláson belül, hogy megérje a TX-nek őket is megcélozni.

Ami Reese-t, mint John apját illeti, terjeng egy elég érdekes fejtegetés a dologgal kapcsolatban, miszerint a Terminátor 1. része egy harmadik idővonalat mutat be.
A három:
1. John Connor idővonal. John apja nem Reese, John teljesen átlagos körülmények között nőtt fel, valószínűleg valamikor katonai pályára lépett, valamikor megtörtént az ítéletnap, amit követően John az ellenállás vezetője lett, a győzelem küszöbén a Skynet visszaküld egy terminátort, hogy megölje John anyját, mielőtt ő megszületik, John utána küldi egy alkalmasnak ítélt emberét a védelmére.

2. Kyle Reese idővonal. Az itteni John apja már az előbb visszaküldött Reese, egyben egy teljesen másik személy, mint az eredeti John. Reese és Sarah fia itt már úgy nevelkedett és emelkedett az ellenállás élére, hogy gyerekkorától kezdve készült a szerepére. A győzelem küszöbén, amikor a Skynet visszaküld egy terminátort, hogy megölje John anyját, mielőtt ő megszületne, az új John célzottan a saját apját küldi vissza, akit valamilyen mértékben már előkészített a szerepére.

3. Sarah Connor idővnal. Ezt dolgozza fel az első film.

Ez így elég jól feloldja szerintem az időutazó paradoxont. Az időutazás "szabályait" pedig addig nem érdemes kőbe vésni, amíg nincs időutazás, hogy megtapasztaljuk, mik az időutazás szabályai valójában. Mindaddig bőven elég, ha az adott szórakoztatóipari cikk univerzumán belül értelmezni lehet.
61.
61.
flydomi
A cikkiro kicsit tuloz.A sotet Vegzet nem az idoutazasal akarja megoldani a problemat.A film cimeben is benne van:Vegzet.
Az emberiseg nem kerulheti el sorsat,az onpusztitast.Az MI-t letrehozza,legyen az Skynet,vagy mas,ami ellene fordul.A T2-ben mondta a T-800-as:onpusztitoak vagyunk,ami a verunkben van.Es tobbszor elhangzik,meg a T1-ben is:nincs vegzet,csak ha magad is bevegzed.Az emberisegnek be kell vegeznie a sorsat.Ahogy a gepeknek is.Nemhiaba volt a mostani Karl emberszeru.Ra is vilagitott,h egy "cel" miatt erdemes elni,ahogy az embereknek.Sokat hozzatesz a h franchise-hoz es tullep rajtuk is.
57.
57.
végre egy értékelhető T mozi. Számomra ez a T3, a többi selejt. A Salvation elment egy mellékágnak.
55.
55.
godach
#54: Rendben és bocsánat ha úgy érezted, téged minősítelek vele nem ez volt a célom.
Nem mondom hogy tetszett, azt sem hogy a terminator filmek közül a kedvencemmé vált. Le se merem írni, melyik rész tetszett az elmúlt részekből a legjobban :)
Érthetőek a negatív véleményeid is, csak nekem kicsit túl szigorúnak tűnnek, ennyi :)
54.
54.
Seeker54
#53: Én úgy érzem, hogy jól kifejtettem, hogy mi a bajom a filmmel, sajnálom, ha nem jött át.
Örülök, hogy Neked tetszik, és elégedett vagy a filmmel.
Nem az a célom, hogy akinek tetszett, az az én véleményemtől gondolja meg magát, vagy kedvetlenítsek el olyat, aki még nem látta és ez alapján döntené el, hogy elmegy e megnézni.
Én csak leírtam a véleményem a filmről, nem rólad.
Én nem degradálok senkit, akinek tetszik. Annyi biztos, hogy ez a film nem nekem szól, pedig szeretem ezt az univerzumot.
53.
53.
godach
#52: Elfogadom a véleményed, de szerintem nevetséges a pontozással együtt.
Inkább érzem a hozzászólásodon egy sértődött kisgyerek jólmegmondom stílusát, mint egy kritikát vagy élménybeszámolót, érvekkel és ellenérvekkel.
52.
52.
Seeker54
Premier előtti napon mentem el megnézni.
DIREKT, egy darab előzetest nem néztem meg, hogy még véletlen se lehessen semmi előítéletem.

SPOILEREK akadnak a véleményemben!!!:

A tapasztalatom a filmmel kapcsolatban botrányos. Számomra ez a film értékelhetetlen. Történt itt egy ctrl+c, ctrl+v, csak már más a " világ megmentő", aki 2 óra alatt a családját elvesztő félénk lányból egy pusztító katonánál és egy terminátornál is határozottabban dönti el a végső csata kimenetelének helyszínét (tudom, biztos én vagyok a hülye, mert hát ő az új John Connor, hát hogy is ne változhatna 2 óra alatt vezetővé) .
Az, hogy annyit sikerült kihozni a történetből, hogy a Skynet helyet egy Legion nevű rendszer fog világuralomra törni és egy John Connor helyett egy lányból lesz az ellenállás vezetője, akinek szintén ugyan az a megoldása, mint a 2-ben volt John-nak, hogy visszaküldi a legjobb katonáját (Na jó, John egy terminátort küldött vissza....jééé csak van különbség) hogy megmentse a seggét azért ez teljesítmény.
A Karakterek....hááát......Linda Hamilton a 2-ben jól hozta a szerepét, de most látszik, hogy rohadtul ki van égve és ez a Rambo szerű kiöregedett vénlány engem nem győzött meg, hogy rezzenés nélkül indítja a válláról a rakétavetőt.
Nekem a női szereplőkkel soha semmi bajom nincs, mint mondtam Hamilton a 2-ben egy kemény és hiteles szerepet adott elő, de az új "John Connor" ....nekem csak mosolyt tud csalni az arcomra....abszolút nem hiteles a karakterfejlődése és a végén a vergődése, amikor elveszti a jővőbeni legjobb katonáját a feláldozása miatt, az nekem inkább komikus volt, mintsem egy együttérzés, hogy szegény tényleg szenved.
Arnie "Család" storyja és a magyarázata az egész cselekedetére....inkább hagyjuk...ezt tényleg komolyan gondolták ???? (persze, hogy igen)
Amit imádnak századszor is előadni, hogy most Linda Hamilton mondta a "Visszatérek" dumát, és Gabriel Luna zuhanása után a 2-ből ismert kocsmában szólt zene szól a családi sütögetésen, illetve az elején Mackenzie Davis kéri el a sráctól a ruháját, nekem nem nosztalgiát adnak, hanem azt az érzetet, hogy semmi,de semmi ötlet és koncepció nincs ebben a történetben.

Nem értem, hogy miért kellett ezt a részt úgy előadni, hogy majd ez helyrehozza, amit a 2 utáni részek elrontottak. Sajnos ez nekem legalább, ha nem nagyobb csalódás, mint az elkaszált részek.
Nekem a 2 utáni részek közül egyedül a Salvation tetszett és állja meg szerintem a helyét. Az, hogy abban is vannak logikai bakik. Persze, hogy vannak, de nem olyanok, mint ebben. Ez az egész film egy logikai baki.
Csak, hogy valami jót is tudjak mondani. Gabriel Luna jól hozta a szerepét.....és itt rakok is egy pontot.

Emiatt tudok rá adni 2/10-et.
51.
51.
georgie.70
Szerintem ezzel a filmmel az égvilágon semmi baj sincs. Eszméletlen profi volt. Dinamikus, jó hangulat, nagyon profi színészi jelenlét, és a nosztalgia faktor is megvolt, amellett hogy rengeteg új jó ötlet volt mind az akciókban mind a történetben, pl Schwarci jelenlegi élete stb.... A baj a kritikusok és az átlag mozinézők fejében van. Egyszerűen nem értik meg, hogy sosem lesz már olyan mint 91-ben a T2.-ő... Nem tud mégpedig pont miattunk nem, én 70-es vagyok és a T2 91BEN AKKORÁT ÜTÖTT MINDEN SZEMPONTBÓL AMIT MA MÁR SEMMI SEM TUD, MERT MÁS AZ INGERKÜSZÖB, MÁR MINDENT LÁTTUNK AZÓTA... Ezt kell megérteni, elfogadni, és akkor erre a filmre mint scifi akció simán lehet adni akár 90%-ot is, mert tényleg minden pillanata cool volt ha kellett, ha kellett megvolt az érzelmi alap is, egyszerűen nekem nagyon bejött. Komolyan az utóbbi idők legjobb mozis élménye volt pedig iszonyat fájt a fejem közben, de még azt is leszartam annyira szórakoztató és profi volt. Manapság főleg nálunk itthon, de persze kint is trendi fikázni az amcsi filmeket különösen ebben a műfajban, Star Warsról már nem is beszélve.... Ez röhej egyébként, lévén itthon gyártjuk a szarabbnál szarabb filmeket ahol még csak nem is a technikával van a baj ami a pénz igényes, hanem a dialógusok, a történet, a színészek színház betegsége, hogy képtelenek olyan karaktert írni, eljátszani, akit megszeretsz, vagy akivel azonosulni akarsz. Szóval alapvető dolgokban vagyunk szarok ami nem pénz hanem tehetség kérdése... De bőszen fikázzuk az amcsi filmeket..... Hát ezen sajnos csak röhögni lehet.. Imádom a filmeket és rengeteget nézek, éppen ezért nagyon is képben vagyok, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy történet következetes legyen, a karakter hiteles legyen, és a filmnek legyen hangulata... Ezek az alapok, de a mi filmjeinkben ezek sincsenek meg, tisztelet a kivételnek. Nincs sok....
49.
49.
Nothing
Nem tudom, nekem pont Luna és Reyes voltak sekélyes, jellegtelen figurák. Hamilton eleve paródia-szerű (szereti a chipset...), Arnie a Genisysben is ütősebb volt - viszont Grace karakterét imádtam! Nekem egyébként fel sem tűnt ez a girl-power jelleg. Teljesen belesimult a történetbe.
Összességében nem lett rossz film - sokkal jobb, mint a Genisys (bár ez nem nagy teljesítmény...). Én úgy 6.5 és 7 pont közé taksálnám.
47.
47.
Tibi80
Most néztem meg a filmet cimborákkal...nos nem egészen az lett, mint amire számítottunk, de nem volt rossz egyáltalán...jól az új karakterek is, az akció látványos, csak a lendület időközönkénti megakadása volt számomra elszomorító, meg hogy az új gonosz terminátor gyakorlatilag elpusztíthatatlan, így nincs fair küzdelem, csak menekülés meg mázlifaktor, hogy megint túlélték a főhösök a soron következő összecsapást is...kicsit már Honda ez az új robotka..de ezt leszámítva simán rendben van a mozi, egyáltalán nem bántuk meg, hogy moziban néztük meg a filmet....
46.
46.
Yanez
#45: Ráadásul ez a kép már jó régi.
45.
45.
SLi
#44: A T2-es kinézetét használták fel flashback CGI jelnetekben
nem igazán van akciófilmes állapotban szegény:
https://i2-prod.mirror.co.uk/incoming/article9100832.ece/ALTERNATES/s615/PAY-Edward-Furlong.jpg
44.
44.
Aanash
Edward Furlong-al mi a helyzet?
Sehol semmit nem hallottam róla, ha esetleg nem spoiler valaki válaszol?
41.
41.
Arcadian91
#34: Személyeskedhetsz, de attól még f@szság, amit írtál. Az Alien eleve női főszereplővel volt megírva, ami úgy jó,a ahogy van. De a lényeg, hogy ott eleve így írták meg a történetet, női főszereplőre szabva, nem pedig lecseréltek egy kiforrott férfi karaktert egy nőire, ahogyan azt mostanában szokás. Ugyanolyan ruppótlan lenne, ha Ripleyt-t cserélnék le valami kis bájgúnárra. Újítani akarnak? Akkor újítsanak! Semmi baj a női főszereplőkkel, ha eleve rájuk van írva a szerep, készítsenek új filmeket, új szériákat, ne a régiek nevéből akarjanak megélni! De amikor kiforrott szériák férfi főszereplőit cserélik le, az számomra gyárilag bukó (és a számok sem hazudnak, szellemirtók, ocean's hatalmas bukta volt). Biztosan ez a film is sokaknak fog tetszeni, ízlések és pofonok, én mindössze leírtam, hogy véleményem szerint nagyon rossz úton halad ez a dolog.
40.
40.
godach
#36: Mondjuk ez igaz. A könyvekben legalább törtek csontok, vagy megoldották úgy, hogy nem sikerült elkapnia csak a ruháját, haját stb.
39.
39.
gabor730d
Nem olvastam el a kommenteket szal bocs ha ezt mar vki elottem elmondta. Jo film.
Jo effektekkel, Jo akciokkal. SPOILER Arnie es Hamilton mar csak supporting, Furlong meg az se SPOILER OVER ami szerintem azert van, mert az eredeti szineszek mar kioregedtek,Furlong meg egy drogroncs, vaszonra nem valo. Uj, fiatal szineszekkel viszik tovabb a franchise-t, hogy a kovetkezo 10 evben is tudjanak peznt csinalni belole, ki tudja van e meg 10 eve Hamiltonnak vagy akar Arnienak. Ha szeplassan elejtik oket a castbol kesobb nem kell annyit CGIzni, es annyit kolteni ra. Nekem mindenesetre tetszett, megerte a mozijegyet, jol szorakoztam vegig. a Youtube kritikusok mondjak hogy gaz ahogy kitoltak az eredeti szereploket oldalra, dehat money money money. A sorozatot folytatni kell, uj emberekkel.
37.
37.
Macifasz
Most értem haza, és vegyes érzések kavarognak bennem. Egyfelől vannak remek pillanatai, az akció jelenetek többsége jól néz ki, Arnoldot és Linda Hamiltont pedig újra együtt látni a vásznon...nekem eddig így kb. az év filmes élménye volt az ő első, közös jelenetük itt. Nem mellesleg Linda Hamiltonnak még midig nagyon jól áll Sarah Connor karaktere, aki számomra továbbra is a legkeményebb női akciósztár, akit valaha láttam. Szóval kedves Brie kisasszony, játszhatod itt az agyadat, meg beugathatsz hetente a férfiaknak, meg pózolgathatsz a játék fénykardoddal, de a cipőfűzőjét nem köthetnéd be ennek a nőnek. Khm, elnézést a kilengésért, szóval...Mackenzie Davis is fantasztikus, hiába gúnyolódtak vele kapcsolatban, hogy egy mellesenincs, elől deszka, hátul léc, de valszeg az összes ilyen pitypangheréjű-rejszmatyinak letudna keverni egy akkora pofont, hogy sírva kaparná magát vissza az összes az anyja méhébe, valamint Natalia Reyes kisasszonynak is elhittem a végére, hogy megtudná menteni az emberiséget. Gabriel Luna pedig rohadt jó gonosz Terminátor, egy-két pillanatában Robert Patrick T-1000-ét idézte nálam. Másfelől viszont ordít a filmről, hogy rendes forgatókönyve nem volt...ha jól emlékszem a stáblistára, valami négyen írták a sztorit és ebből szintén négyen írták magát a forgatókönyvet, és ez meg is látszik. Nem tudták eldönteni, hogy most akkor egy új trilógia első részét írják meg vagy a legelső Terminátor filmet remakeljék, valamint a tempója se volt éppen a legjobb. Amikor üresjárat volt, ott nagyon érezni lehetett, hogy Tim Miller nem több egy középkategóriás iparosnál, akinek vannak ugyan jó meglátásai, de se a stílusa, se a karizmája nem elég ahhoz, hogy valaha kultuszt alkosson. Félreértés ne essék, imádom a Deadpool első részét, de annak a filmnek pont a rendezés a leggyengébb pontja.
Szóval kavarognak most az érzések bennem keményen, így aludnom kell rá egyet, mire meglesz a végleges pontszám. Viszont szégyent azt nem hozott a szériára (khm...Genefos, feléd pislogok...khm), ellenben nem szabad (nagyon de nagyon nem szabad) az első két részhez hasonlítani. De ez valszeg már az összes jövőben érkező(?) Terminátor filmről előre elmondható. Egy mozit viszont mindenképpen megér.
36.
36.
unrealnoise
#8: a Salvation egy retek sz*r. Ott cseszett fel leginkább, amikor a Terminator nem kitöri, szétporrantja az ember nyakát, hanem elkezdi dobálgatni. :D

Nah az volt az összes terminator legalja.

Voltak benne értékelhető momentumok, de az ilyenek, mint amit fent említettem, totál hiteltelenné tették. Ha egyszer hátba, mellbevágna a terminator, meg is halnék menten, de nem ő, elkez dobálgatni... :D
34.
34.
SLi
#29: azért mert valamiben női szereplő van még nem feminista lol Mi lenne veletek ha most jelenne meg az Alien...
amúgy ha ennyire erőltettetnek érzed a nők látványát ajánlom szaud-arábiát ott az egész életed leélheted úgy hogy nem kell rájuk sem nézned
33.
33.
adamsfamily
#26: Nem láttam a filmet,valószínűleg nem is moziban fogom megnézni.
De a Salvation szerintem is jó volt és mai napig nem értem,hogy miért fikázzák sokan.
Az első 2 Terminátorban ez az időutazós sztori még jó volt,de amikor a 3. részben és a Genisys-ben is még mindig ezzel bohóckodtak,az valahogy ötlettelennek hatott.Szerintem szánalmas,hogy ennyire nem törték magukat annál a 2 résznél,hogy egy eredeti történetet hozzanak össze hanem szimplán újrahasznosították az első 2 rész alapelemeit.Simán fel lehetett volna építeni egy tisztességes trilógiát,ha John Connor történetére végre pontot tesznek,lehetőleg a jövőben.
31.
31.
hedzsooo
#27: Annyiban igazat adok nekik, hogy tényleg nincsen melle, illetve nem túl nagy! :D DE amúgy ez atletikus, szálkás testalkatnál nem szokatlan, sőt! Implantátumok nélkül eléggé nehéz is elképzelni máshogyan ezt a testalkatot, persze vannak szerencsés kivételek, remek génekkel.. De rendszerint az igen szálkás, sportoló hölgyek nem rendelkeznek óriási dudákkal.
(Meg persze nem csak a sportoló hölgyek, pl. a standard modellek is ugye, akik már olykor sajnos betegesre fogynak, meg a szálkás testükön izom sincsen építve igazán, így komplett élő, mozgó csontváz némelyik de az már 1 másik téma megint..)

Ha jól tudom, a film előtt jó pár hónapra 1 edzőtáborba bedobták, hogy alakra megfeleljen a szerepéhez a filmben.., Gondolom ott szálkásodott ennyire, aminek a kevésbé előnyös hozománya, hogy a mell mérete is csökken..
Amúgy szerintem is király volt a filmben, szerintem sem igaz, hogy csak Linda Hamilton remekelt a hölgyek közül a filmben!
Ez meg, hogy "jujj, már itt is nők vannak de mennyi" engem kutyára nem zavart! :)


...Csak amikor szóvá teszik, tűnt ez fel igazán, ám így sem zavar, ahogyan az sem zavar ha 1 adott filmben meg éppen a férfi szereplők vannak többségben.. Szerintem beteg dolog 1 picit ilyen dolgokon fent akadni. :)
29.
29.
Arcadian91
Asszem a feministák végre eljutottak a csúcsra, ezúttal 3 női főszereplő van! Az egyetlen, aki hiteles, az Linda Hamilton, ő tökéletes karakter, nélküle nincs Terminátor, ugyanúgy, mint Schwarzi nélkül sem, de ezt már nagyon erős túlzásnak érzem... Star Wars, Man in black, Szellemirtók, Ocean's, James Bond, hány sorozatot akarnak még elb@szni beleerőltetett női főszereplőkkel?
28.
28.
delphijos
#23: ”aztán megmondom neki, hogy jöjjön velem, ha élni akar”

Ez jó volt :D
27.
27.
madSci
A "Nem láttam, de egy rakás sz.r" kommentelők melyik gödörből ásták ki magukat?
Egyébként meg Mackenzie Davis, akit elég sok suttyó kretén gúnyolt hónapokon át, hogy nincs melle, meg nem is nő, kb. a legjobb része a filmnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...