Jojo Betzler egy átlagos tízéves kisfiú, aki szeret egyenruhába öltözni, örül, ha egy közösség tagja lehet, és van egy képzeletbeli barátja is. A bökkenő csupán az, hogy ez a közösség a végnapjait élő náci rezsim, a képzeletbeli barátja pedig nem más, mint Adolf Hitler. Jojo mégis boldogan, egy elszánt fiatal hazafi lelkesedésével éli a napjait egy német kisvárosban. Izgatottan készül arra, hogy részt vehessen a Hitlerjugend táborában és arról álmodik, hogy hamarosan belőle is nagy hős válhat majd a háborús fronton. A pártfanatikus kissrác tervei azonban meghiúsulnak, miután felfedezi, hogy édesanyja egy zsidó lányt bújtat az otthonuk falai mögött. Furfangos tervet eszel hát ki arra, hogy jobban kiismerje a szörnyű ellenségét, de idővel kénytelen ráébrednie, hogy a propaganda, melybe beleszületett, talán nem is annyira feddhetetlen, mint ahogy azt korábban elképzelte.
Taika Waititi munkásságát ismerve fel voltam készülve arra, hogy egy olyan elképesztően poénos szatírát láthatok majd, ami nem fél gátlások nélkül odaszúrni a náci Németország elvakult elmebetegségének. Nem tévedtem, a képzeletbeli Führert is alakító, új-zélandi zsidó rendező tényleg hatalmas karikatúrát csinál a ma is eléggé kényes témából, arra viszont nem számítottam, hogy a vicceket milyen drámai, tragikus és végtelenül emberi történet árnyalja majd. A film elsődleges célja ugyanis nem az, hogy hülyét csináljon a náci németekből (ez csak közeli ezüstérmes), hanem az, hogy bebizonyítsa: az agymosáson és a gyűlöleten felül lehet kerekedni, ha szeretettel, emberként tekintünk egymásra.
A történet alapjait egyébként a szintén új-zélandi származású Christine Leunens Caging Skies című regénye fektette le, Waititi filmje pedig már az első képkockák előtt, az első dal felcsendültével nyilvánvalóvá teszi, hogy mennyire bizarr az, ha valaki gyerekszemmel, ráadásul a nácik oldalán éli meg a világégést. A Hitlerjugend indulója mellett olyan dalok németajkú változatai hangzanak, mint a Beatles I Want to Hold Your Hand című száma, vagy David Bowie klasszikusa, a Heroes, ami egy olyan szerelmes pár történetét meséli el, akiket szétszakított a berlini fal – legutóbb a Wolfenstein-játékokban ütöttek ekkorák a németre átköltött popslágerek.
Ez a disszonancia végigkíséri az egész cselekményt: egy embertelenül tragikus történetet ismerhetünk meg, azt viszont olyan könnyedséggel és gyermeki huncutsággal meséli a film, hogy ezzel teljesen lefegyverezi a fasiszta rezsimet és egyértelművé teszi, hogy a dogmatikus gyűlölet milyen abszurd is valójában. A Boy és a Hunt for the Wilderpeople már bebizonyította, hogy Waititi milyen nagyszerűen dolgozik gyerekszínészekkel, és ez nincs másként a Jojo Nyuszi esetében sem. Hiába volt ez a főszereplő Roman Griffin Davis első valódi munkája, mégis öröm nézni az összes jelenetét. A tizenkét éves kissrác egyedül vagy a képzeletbeli barátjával is brillírozik a poénzáporban, de egy pillanatra sem veszik el a szívszorító jelenetek alatt sem.
Utóbbihoz egyébként minden segítséget megkapott, hiszen amíg Waititi nagyjából a Chaplin-féle bohócot hozza a Führer szerepében, Jojo édesanyját alakító Scarlett Johansson és a falak mögött rejtőző Elsát játszó Thomas McKenzie elképesztő profizmussal hozzák a lényegesen komolyabb szerepeiket. Johansson kimondottan hálás szerepet kapott, abból pedig ki is hozza a maximumot. A fanatikus kisfiú édesanyja személyesen is átélte a háború tragédiáját, de Az élet szép cselekményéhez hasonlóan mégis igyekszik megvédeni Jojo lelkét a valódi borzalmaktól. A film egészéhez hasonlóan Johansson is ügyesen egyensúlyozik a humor és a fájdalmas valóság között – a színésznő a Lost in Translation óta soha nem volt ilyen nagyszerű.
A fergetegesen poénos első egyharmadot követően aztán előkerül az igazán személyes, szívhez szóló dráma, és habár a film a teljes lefutása alatt azon dolgozik, hogy teljesen kikarikírozza az Übermensch abszurdumát, így később sem veszít a fergeteges lendületéből, Jojo találkozása Elsával teljesen új megvilágításba helyezi az addig látottakat. Egy őrületes mesevilág ez, amelyben a tizenévesek harci tréningje és a könyvégetés csak egy mókás nyári tábor része, a rejtett falak mögött megbúvó, koszos és éhező Elsa viszont minket is emlékeztet arra, hogy nem mindenki éli meg ilyen felhőtlenül a háború napjait. És ez az a pont, ahol a forgatókönyv igazán merészet lép: ahelyett, hogy a film az áldozatok oldalán papolna, Elsát pontosan úgy mutatja be, mint ahogy azt Jojo a propaganda alapján elképzeli.
A fiú csak rémes történeteket hallott még a zsidókról: egyesek szerint pikkelyesek és képesek a gondolatolvasásra, mások viszont azt állítják, hogy fejjel lefelé lógva alszanak, pont úgy, mint a denevérek. Elsa leleplezése vetekszik egy horrorfilmes szörnyeteg belépőjével, ez pedig nem véletlen, hiszen a lány Jojo saját félelmeivel tartja sakkban őt. A patthelyzetbe került kissrác furfangos tervet eszel ki, és Elsát vallatva könyvet ír a zsidók titokzatos mivoltáról, ezzel is végezve a párt szent feladatát. Természetesen idővel ez a terv is csődöt mond, hiszen a fiú Elsa rémmeséi ellenére is ráébred, hogy nincsenek itt ördögszarvak és denevérszárnyak – csupán egy halálfélelemben élő fiatal lány, akit az édesanyja fogadott be, farkasszemet nézve az ezzel járó veszélyeknek.
A Jojo Nyuszi nem tartogat hatalmas csavarokat vagy elképesztő meglepetéseket, cserébe viszont olyan parádésan zsonglőrködik a komédia és a dráma között, hogy így vagy úgy, de szem nem marad szárazon. Az igazán nagy komikusok régen rájöttek, hogy úgy lehet egy diktátort vagy egy eszmét igazán lefegyverezni, ha bolondot csinálunk belőlük, Hitler és bandája pedig talán sosem tűnt ennyire szerencsétlennek. A jó komikusok másik ismérve, hogy értenek a tökéletes időzítéshez, Waititi pedig nem csak a fergeteges poénjaival, de az igazán szívszorító jelenetekkel is mindig telibe talál. Nem véletlenül kapott a film hat jelölést az Akadémiától – reménykedem benne, hogy egy-két szobrocskát sikeresen haza is vihet majd!
Gamekapocs értékelés: 8.5
Jojo Nyuszi
Eredeti cím: Jojo Rabbit
Rendezte: Taika Waititi
Írta: Taika Waititi, Christine Leunens
Szereplők: Roman Griffin Davis, Thomasin McKenzie, Scarlett Johansson, Taika Taititi, Sam Rockwell, Rebel Wilson, Alfie Allen, Stephen Merchant, Archie Yates
Játékidő: 108 perc
Magyarországi premier: 2020. január 23.
Ezt meg a rendező baromkodásával akarták eladni szèlesebb közönsègnek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.