Scooby! filmkritika

Scooby-Doo és a Rejtély Rt. tagjai már több mint ötven éve kergetik a szellemeket. Ez idő alatt a sorozat mindig releváns tudott maradni, számos feldolgozás tett arról, hogy máig velünk maradjanak a kotnyeles kölykök – szemben William Hanna és Joseph Barbera más alkotásaival. Volt, amikor szimplán vizuálisan frissítették fel az eredeti formulát (Mizújs, Scooby-Doo?) és volt, amikor alapjaiban próbálták felrázni a mesét (Scooby-Doo: Rejtélyek nyomában) – a Scooby! az utóbbi kategóriát erősíti.

Ahányszor hozzányúlnak egy gyermekfranchise-hoz, felmerül a kérdés: kinek is szól a remake? Vajon szimplán a mai kor gyerekeit próbálják vászon elé csábítani, vagy épp a már felnőtt, nosztalgiára vágyó korosztályt? A Scooby! készítői egyértelműen a fiatalabbak mellett tették le a voksukat, ehhez pedig felhasználtak minden divatos eszközt, amit manapság a mozifilmekben láthatunk; igaz, az alkotást végül mégsem moziban mutatták be, mert a koronavírus-járvány a VOD-szolgáltatásokra kényszerítette.

A Scooby! ráadásul egy különös vállalással érkezik: egy Hanna-Barbera filmes univerzum sarokkövének szánták. Ez már a filmben is teljesen nyilvánvalóvá válik, a főszereplők mellett több másik meséből szökött karakter is felbukkan, másokat pedig kisebb easter eggek idéznek meg. Ennek eredményeként a Scooby! valójában nem egy Scooby-Doo-film, hanem egy rajzfilmes osztálytalálkozó – egy kvázi-blockbuster, aminek történetesen Bozonték a főbb hősei.

A film egy rövid előzménysztori után akkor veszi fel a fonalat, amikor a Rejtély Rt. egy már futó, de akadozó vállalkozás. A banda kap egy tippet, hogy fejlődhetnének: ejtsék Bozontot és Scooby-Doo-t, mert kettejüknek nincs hozzáadott értéke. A páros hamar új csapatot talál Kék Sólyom (Blue Falcon) csili-vili űrhajóján – Scooby védelemre szorul, mert Gézengúz Guszti (Dick Dastardly) épp rá feni a fogát. Az ördögi gonosztevő ugyanis vele akarja megnyitni az Alvilág kapuját.

Kezdetét veszi egy kontinenseken átívelő kaland, amely során megkapunk minden „kötelezőt”: cuki robotokat irányító főgonoszt, kütyükkel felszerelt szuperhőst, sok robbanást, celebcameót, modern kikacsintásokat. Ezzel szemben nem találunk sokat a klasszikus Scooby-Doo-elemekből: nincsen nyomozás, maszkos gazfickó, akit le kell leplezni, nincsenek nevetségesen túlbonyolított csapdák, sőt a Scooby Snack is csak egy nyúlfarknyi megjelenést kap.

Ezekhez a visszatérő elemekhez még a filmadaptációk is tartották magukat valamelyest. A hiányuk tovább erősíti, hogy Scooby és a többiek inkább csak népszerűségük okán lettek megtéve ennek az univerzumépítő filmnek a főszereplőivé. Kapunk néhány kikacsintást, és még a klasszikus főcímdalt is újraalkotják, de ezen túl nem a nosztalgiafaktorra apellálva próbálnak hatni a nézőkre. Helyette kapunk egy tipikus modern kalandfilmet, aminek a legnagyobb tanulsága az, hogy a barátság fontos – ezt nyilván sosem hallottuk még.

Az egész alapfelállás, a sztori annyira klisés, hogy kilométerekről látjuk, egy-két jelenet csak azért van benne, hogy arra reflektálva később elhanyagolható komolyságú konfliktust generáljanak. Ha a forgatókönyvtől nem várhatunk sokat, akkor a film humorán és karakterein áll vagy bukik, mennyire szórakoztató a végeredmény.

Szerencsére ezek az aspektusok úgy-ahogy működnek. Egyrészt hiába az animációs látványfrissítés, nem felejtették el a karakterek és a világ eredetét – a figurák rendre komikusan viselkednek, mozognak és a fizika is rajzfilmes szabályok alapján működik. Az szintén a készítők (főleg a karakterdizájn) számlájára írható, hogy sikerült a meséből átmenteni a szereplőket: különösen Bozont és Scooy-Doo maradt hű a gyökerekhez, de még Gézengúz Guszti friss változata is a jobb döntések közé sorolható. Velük szemben Fred, Vilma és Diána kevésbé stilizált, új külseje inkább homlokráncolást eredményező. Kék Sólyom, Robokuty (Dynomutt) és Dee Dee Skyes a Hanna-Barbera kevésbé emlékezetes figurái közé tartoznak, így az ő frissítésük nem is érződik annyira idegennek.

Ha valahol, hát akkor a színészek terén nem spórolt a Warner Bros. – és itt cinikusan meg is jegyezhetnénk, hogy látjuk, hová ment a pénz a forgatókönyv helyett. Egyedül Scooby eredeti szinkronhangja tért vissza, a többieket olyan színészek szólaltatják meg, mint Zac Efron, Amanda Seyfried, Jason Isaacs vagy Mark Wahlberg. A végeredményt tekintve nem sok minden indokol efféle sztárgárdát.

Annak ellenére, hogy a humorral elsősorban a kisebbeket célozták, a legtöbb poén betalál, és csak keveset tolnak túl kényelmetlenül. Az idősebb nézők pedig szemezgethetnek a Netflixre és társaira tett megjegyzésekből vagy az önkritikus viccekből. A legjobb beszólásokat a cinikus Robokuty szállítja, aki sosem felejti el megjegyezni, milyen béna szuperhős is Kék Sólyom. A humor mellett egy kis szív is fért a Scooby!-ba: könnyezni sosem fogunk rajta, de egy-két jelenetébe azért szorult érzelem.

A Scooby-Doo-ra mindig is jellemzőek voltak a különféle crossoverek, találkoztak ők már Batmannel és John Cenával is, sőt, a legtöbb Hanna-Barbera-mesének volt valamiféle különkiadása, amiben egy másik rajzfilm figuráival parádéztak: Frédi és Béni is nyomta együtt a Jetson családdal, például. Ennek ellenére el nem tudom képzelni, hogy egy Hanna-Barbera filmes univerzum mégis hogyan működne. A Scooby! sem bizonyítja, hogy szükség volna rá.

Ha gyerekként szeretted ezt az ijedős, rejtvényfejtő, folyamatosan zabáló kutyát és kompániáját, adhatsz egy esélyt a Scooby!-nak is. Kevésben emlékeztet a klasszikus mesére, de ez tekinthető akár előnynek is, hiszen másfajta élményt ad a megnézése. Scoobyék nem akciósztárok, a világmegmentés sem áll túlságosan jól nekik, de mégis sikerült annyi élettel megtölteni a fő- és mellékszereplőket, hogy egy szórakoztató, egyszernézős végeredményt kapjunk.

Gamekapocs értékelés: 6.0

Rendezte: Tony Cervone
Szereplők: Frank Welker, Will Forte, Amanda Seyfried, Gina Rodriguez, Zac Efron, Jason Isaacs, Mark Wahlberg
Forgatókönyv: Matt Lieberman
Zene: Junkie XL
Digitális megjelenés: 2020. május 15.