Lehet eltartott kisujjal közelíteni a Halálos iramban-sorozathoz, csak egyfelől nem érdemes, másrészt valahol tényleg elképesztő, hogy mit hoztak ki belőle a készítők az évek során. Az utcai autóversenyzőkből szuperkémekké avanzsált Család története egy dollármilliárdos szappanopera, amelybe sosem késő bekapcsolódni, ugyanakkor úgy csűrik-csavarják az eseményeit, hogy a rajongók már csak azért is vissza-visszatérnek hozzá. Ha valakiben felmerült, hogy vajon mennyi retcont bír el egy franchise, elég ránéznie a Fast & Furiousra: itt mindig felbukkan elfeledett családtag vagy barát, és ugye sosem hal meg senki igazán.
És nyilván ezer ponton bele lehetne kötni: a színészi játékba, a végtelenül klisés sztoriba, vagy akár abba, hogy mennyire valószerűtlen ez az egész, és nincs ez másképp az új rész esetében sem. De a kilences szám rá a bizonyíték, hogy okkal van ez így, és mindez a cirkusz része; nyolc plusz egy epizód után a készítők nem fogják berántani a kéziféket, és nem viszik el a fekete-fehér művészfilmek irányába a sorozatot, a folytatás dekára kimérve azt hozza, amitől ez a franchise népszerűvé vált. Azt már érdemesebb vizsgálni, hogy mennyi van még ebben a koncepcióban, mennyire fáradt a történet - de először lássuk, hogy merre folytatódnak az események!
A sztori szerint a legutóbbi akciót követően Dom és kiccsaládja visszavonult, egy isten háta mögötti házikóban élnek, ahol a legnagyobb izgalmat az jelenti, ha a traktor mellett meg kell javítani a bojlert is. Az idillbe bruttó három és fél perc után rondít bele az egykori csapat, hogy visszarángassák őket egy kiadós akcióra: Mr. Senki repülőgépe, miután elkapta Ciphert, lezuhan, hőseinknek pedig ki kellene vizsgálni a roncsokat. Hamar kiderül azonban, hogy a támadók nem csak a szupergonoszt szerették volna kiszabadítani, hanem a “világrend rebootolására” alkalmas Aries projekt egyik kulcselemét is - ja, és a vezetőjük Dom sok évvel ezelőtt kitagadott, enyhén komplexusos kisöccse, Jacob volt.
A történet sok meglepetést nem tartogat már, hiszen a készítők nagyjából minden lényeges fordulatot lelőttek a marketinganyagokban, de az elmondható, hogy a rendezésért is felelős Justin Lin pont annyit csavart a forgatókönyvön Daniel Casey íróval, hogy meglegyen az a néhány kapaszkodó, ami elég érdekes ahhoz, hogy végighúzza a nézőt a filmen. Hosszú flashback-sorozat magyarázza meg például, hogy a John Cena alakította Jacob - akiről eddig ugye nem is hallottunk -, hogyan jutott oda, ahová, és arra is kapunk választ, még ha nem is túl kreatívat, hogy Han valahogy mégis túlélte a tokiói autóbalesetet.
Az igazi izgalmat tehát a Fast & Furious-mitológia kiegészítése jelenti, mindig van egy-két utalás vagy visszatérő arc, akire felkapják a fejüket a rajongók, a stáblistáig vezető út azonban alapvetően kiszámítható, és természetesen egységsugarú karakterek rettenetes egysorosaival és coronás üvegekkel van kikövezve - de ezt jól tudjuk már. A forgatókönyv feladata ezenkívül az, hogy asszisztáljon az akciójelenetekhez, ezt pedig tökéletesen ellátja, ráadásul a papírvékony cselekménynek megvan az az előnye, hogy igazából az is tudja értelmezni a látottakat, akiknek kimaradtak a korábbi részek, vagy csak néhányat néztek meg közülük.
Az akció pedig most is pazar, és remekül meg van koreografálva. A készítők itt is megtalálták azt a két-három ötletet, amivel friss vért tudtak pumpálni az eseményekbe, és ahogy azt mostanra megszokhattuk, teljesen szabadon engedték szárnyalni a fantáziájukat, csak az volt a megkötés, hogy jármű, lehetőleg autó kelljen a jelenetekhez. A trailerek után mondjuk ez esetben sem ér majd minket nagy meglepetés, de a hidas jelenet, az elektromágneses bohóckodás, na meg az űrrepülés így is emlékezetes marad. Ez az a pont, ahol nehéz lenne belekötni bármelyik Halálos iramban-epizódba.
Nagyon könnyű lenne cinikusan írni a filmről, de az az igazság, hogy magát sem veszi komolyan, így nekünk sem érdemes. Tény viszont - és ezzel térjünk vissza a cikk elején feltett kérdésre -, hogy erősen kifulladóban van a franchise: oké, a kilencedik (!) részről beszélünk, ráadásul a Halálos iramban-filmek nagy részét nehezen lehetne többszörnézősnek nevezni, de az, hogy az ötletesebb jelenetek elférnek egy trailerben, már erősen sejteti, hogy nincs ennél sokkal több ebben a sztoriban. Mondom ezt úgy, hogy nagy kedvelője vagyok a sorozatnak, és ezen a részen is jól szórakoztam.
Szerencsére érzik ezt a készítők is, hiszen a Halálos iramban-széria fősodra egy kétrészes fináléval lezárul, és legfeljebb mellékágakat kapunk majd a jövőben. Én már csak azért is meg fogom nézni, hogy mivel rukkolnak elő befejezésképpen: sokáig viccesen emlegettük az űrautózást, mint a sorozat lehetséges csúcspontját, de most, hogy ezt ellőttük, nehéz elképzelni, milyen elmebetegséget táraznak be legközelebb a srácok. Akárhogy is, a Halálos iramban olyan, mint a mekis kaja: műanyag, és ártalmas az egészségre, de van, amikor jól esik - és most, hogy újra lehet moziba menni, bizony jól esik!
Gamekapocs értékelés: 6.5
Rendezte: Justin Lin
Szereplők: Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris "Ludacris" Bridges, John Cena, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel, Sung Kang, Michael Rooker, Helen Mirren, Kurt Russell, Charlize Theron
Forgatókönyv: Daniel Casey, Justin Lin
Zene: Brian Tyler
Hazai premier: 2021. június 24.
A 3. rész annyiból volt jó, hogy az egy kicsit visszatért az illegális versenyzős szubkultúrához, csak épp egy mások ország esetében. De arról meg inkább megnézem az Initial D-t.
Azt inkább úgy oldottam volna meg a helyükben, hogy lenyúlnak Elon-tól egy space-ex siklót és azzal csapatnak de hát ez van.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.