A 2010-es évek elején nagy lépésre szánta el magát a Marvel Comics: a diverzifikáció jegyében egy sor új karakterrel gazdagította a már addig is kiterjedt, több száz figurát megmozgató képregény-univerzumát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy új olvasói rétegeket nyerjen meg magának. Az már egy másik dolog, hogy ez a bizonyos diverzifikáció kereskedelmileg nem pont úgy sült el, ahogyan tervezték – ugyanis az új karakterek receptje nagyjából úgy nézett ki, hogy az írók vettek egy rakás népszerű, bejáratott szuperhőst, és megalkották azoknak az ellenkező nemű, más bőrszínű vagy épp más etnikumú megfelelőjét. A vérfrissítés tehát nagyjából kimerült annyiban, hogy hosszú múltra visszatekintő karaktereket formáltak át és próbáltak eladni, több-kevesebb sikerrel. Így persze elkerülhetetlen lett, hogy a rajongók tetemes része ne kezdjen el eltúlzott, olcsó, politikai korrektséget hirdető marketingfogásról fröcsögni. Szerencsére ebben a modern felfogású csapásvonalban is akadtak üdítő kivételek, amelyek puszta kreativitásukkal és magas minőségükkel fogták be a propagandát kiáltó tömeg száját – elég csak a Jane Foster-féle női Thorra, vagy Miles Morales fekete-hispán Pókemberére gondolni. Olyan kiemelt, ritka példák ezek, amelyekkel az írók sikeresen fecskendeztek friss vért a megfáradt, önismétlő és a merész ötleteket akkor már többségében nélkülöző Marvel-formulába, hovatovább a végeredmény annyira sziporkázónak bizonyult, hogy az alkotók és a karakterek neve örökre egybeforrt, a diverzitást hirdető szuperhősök pedig azóta is fontos, elvitathatatlan képviselői a Marvel-univerzumnak.
Ilyen Kamala Khan, azaz Ms. Marvel is: 2014-es debütálása óta a kiadó egyik legnépszerűbb új karakterévé nőtte ki magát, az író G. Willow Wilsonnak és a rajzoló Adrian Alphonának köszönhetően. A szeretnivalóan csetlő-botló, nem egyszer esetlen, ügyefogyott, de hatalmas szívű, pakisztáni felmenőkkel rendelkező muszlim tinédzser sikerének a kulcsa nagyjából abban keresendő, hogy ő maga is hatalmas szuperhősrajongó, emellett a való életben is létező serdülőkori problémákkal küszködik. Így máris könnyen azonosulhatnak vele a fiatalabb olvasók, ráadásul Wilson annyira zseniálisan egyensúlyozik a John Hughes-féle coming-of-age tinisztorik és a komolykodó, érettebb felfogású történetmesélés között, hogy az idősebb korosztály számára sem okozhat gondot feltenni a polcra egy-egy Ms. Marvel-kötetet.
Nem túlzás tehát a modern Marvel-képregények Peter Parkerjének kikiáltani Kamalát. És ha figyelembe vesszük a karakter lassan tíz éve tartó, sikert sikerre halmozó pályafutását, a diverzitás minden létező médiumra kiterjedő hatását (ugye az sem véletlen, hogy Kamala volt a Marvel’s Avengers videojáték kulcsfontosságú figurája), valamint a Marvel Studios most már tényleg megállíthatatlan szuperhős-lavináját (akiknek már az évi kettő-három filmtől is csömörük volt, vajon most mit szólnak?), teljesen magától értetődik, hogy Ms. Marvel is megkapta a maga szeletét az egyre hatalmasabb MCU-tortából. A hat epizódot magában foglaló, Disney+-os minisorozat nagyjából ugyanazt szeretné sikerre vinni, ami az eredeti alapanyagnak egyszer már összejött: elsősorban a fiataloknak szól, ugyanakkor komoly, elgondolkodtató, valós történelmi eseményekre reflektáló tulajdonságaival a felnőtt nézőket is meg akarja szólítani.
Egyszóval nagyon ambiciózus, sokszínű produktum, ám ezzel az ambícióval ezúttal kéz a kézben jár a túlzsúfoltság, a fókuszvesztés és a sokat markol-keveset fog kényelmetlen alapelve is. Mert ha előbbit, azaz a tinidráma- és vígjátékvonalat nézem, akkor a Ms. Marvel piszkosul jól indul. A sorozat képi világa kétségkívül fantasztikus, a pakisztáni kultúrát prezentáló ruhadarabok és helyszínek sajátos ízt adnak a szériának, és remek menekülőutat biztosítanak a tizenkettő-egy-tucat jellegű Marvel-formulából, ahogy a színészügyileg még tapasztalatlan, ámde ígéretes Iman Vellani is végletekig aranyos és imádnivaló a címszerepben. Az ezerszer, ezerféleképpen ellőtt, éppen ezért már alanyi jogon sablonosnak és klisésnek számító eredettörténetet a Pókember: Irány a Pókverzum! stílusára hajazó rajzfilmes hatásokkal egészítik ki/fogják össze. Füzetekből és papírlapoktól kivágott, önálló életre kelt rajzokkal, közösségi odalakat idéző grafikákkal, élőszereplős jelenetekbe belemászó szövegbuborékokkal és házfalakon mozgó, szuperhősöket ábrázoló graffitikkel hozzák az autentikus képregényes hangulatot, szóval ha az iskolás mindennapokról, a kamaszproblémákról és a főhősnő szenvedélyes, álmodozó, vágyakozó lelkivilágának képi kivetüléseiről van szó, akkor abban a Ms. Marvel vitán felül remekül teljesít.
Ez a színvonal a második rész végéig szépen ki is tart. A Ms. Marvel addig kellemesen elevickél a sulis dramedy, a bollywoodi filmeket idéző melodráma, valamint a modern és a tradicionális értékek feszültségének farvizén. Aztán jönnek a komolyabb témák, Pakisztán és India felosztása, a második világháború utáni felszabadulás és az azzal járó káosz, ami egyfajta hajtóerő kellene, hogy legyen Kamalának, az alkotóknak pedig egy remek eszköz, melyen keresztül rávilágíthatnak egy, a pakisztáni kultúrában még mindig aktuális, fájó sebre. Megjelennek a különféle ellenlábasok és szövetségesek, a Kárelhárítási Hivatal, a Homályklán és a Vörös Tőr, amelyeket szintén össze kellene fésülni a főhősnő eredettörténetével, illetve a muszlim kisebbség hányattatott múltjával. Csakhogy az a helyzet, hogy a rövid ideig kitartó középiskolás, tinis vonalon kívül (pedig már az sem kifejezetten csúcsminőség, viszont legalább jó alapot nyújt) az alkotók az égvilágon mindent felületesen kezelnek.
Előbbi azon kívül, hogy itt a képregényekkel ellentétben Kamala erejét egy mágikus karperec hozza elő, ami lényegében az örökségének és a család szentségének a jelképe, nem sokban járul hozzá a figura karakterfejlődéséhez – értsd: a karakter sava-borsát nem a saját népének történelme adja meg, bármennyire is próbálják ezt belénk sulykolni az írók. Utóbbiak, azaz az univerzumot bővíteni akaró titkos szervezetek, de még maga a pakisztáni setting is olyan, hogy nyugodtan meglettünk volna nélkülük is, annyira kevés vizet zavarnak. Főleg, hogy a Homályklán sem az a patinás, emlékezetes gárda, aminek szánták őket – inkább csak logikátlanul, következetlen döntésekkel simulnak bele az egyszer használatos Marvel-gonosztevők közé, mintsem a kidolgozott ellenségek panteonját gazdagítanák.
Soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is le fogom írni egy MCU-produkcióval kapcsolatban, de a Ms. Marvelnek sokkal jobban állt volna, ha megmarad az első két epizódban lefektetett irányvonalnál, azaz a bohókás, tinikomédiás stílusnál. Láthatóan a franchise a jelenlegi állapotában még mindig képtelen kezelni a komolyabb témákat, sőt, egyre inkább hadilábon áll velük, így nem tud olyan mélységekig lemenni, mint teszem azt az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, az MCU-n kívüli filmekről, mint pl. az X-Men meg ne is beszéljünk. Az azokban látható karakterek megélték a történelmet, aktívan részt vettek a tragikus, jellemformáló eseményekben, és az ott szerzett tapasztalatok alapján lettek azok, akik, a Ms. Marvelben viszont hiába szeretnék görcsösen lenyomni a torkunkon ugyanezt, még egy erőltetett időutazós vonatkozással sem sikerül a bravúr – maximum felületesen, úgy meg minek?
Szóval amolyan MCU-s megoldás lett ez is. Kár érte, mert a felütés tényleg sokat ígér, és a főszereplőben is rengeteg kiaknázásra váró potenciál van (ennek valószínűleg a jövő nyárra érkező Marvelek mozifilm ad majd egy nagy lökést, legalábbis a mostani kudarc után rá vár ez a feladat). A Ms. Marvel viszont olyan hatalmas súlyt vett a nyakába, hogy nem is kell rá sokat várni, hogy végleg összeroskadjon alatta, amit csak tovább tetéznek az olyan, tévésorozatokra jellemző gyermekbetegségek, mint a silány CGI, ami ezúttal most még az átlagosnál is rosszabbul néz ki. Ettől függetlenül nem teljes kudarc, de aki igazi, hamisítatlan Ms. Marvel-élményre vágyik, az inkább a képregényekkel próbálkozzon. Azok zseniálisak, míg ez a sorozat csak azt a lagymatag, Made in China-utánérzést képes nyújtani, mint az utóbbi évek Marvel-termésének nagy része.
Gamekapocs értékelés: 6.0
Készítő: Bisha K. Ali
Rendező: Adil & Bilall, Meera Menon, Sharmeen Obaid-Chinoy
Zene: Laura Karpman
Szereplők: Iman Vellani, Matt Lintz, Yasmeen Fletcher, Zenobia Shroff, Mohan Kapur, Saagar Shaikh, Laurel Marsden
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 6
dömpingbe, hogyha meghallom a marvel vagy DC szót menekülök amíg lehet.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.