Andor sorozatkritika

George Lucas gyakran hangoztatta, hogy a Csillagok háborúja aligha több egy gyerekeknek szóló mesénél. Lézerspádéval hadonászó mágusok, simlis űrcowboyok, mókás idegen lények, látványos űrcsaták, az egész mögött pedig egy olyan dekára kimért klasszikus hősmítosz, ami képes bármely korosztály tagjait egy életre magához láncolni. Mézes-mázas az egész, kétség sincs efelől, azt viszont a legszigorúbb cinikusok sem vitathatják, hogy a meseszerű külső mögött egy elképesztően hatalmas és érdekes univerzum áll, ami végtelen lehetőséget kínál gyakorlatilag bármiféle történetnek. Csak éppen a Disney a franchise kivásárlása óta, vagyis az elmúlt bő tíz évben teljes biztonsági játékot játszott. Egészen mostanáig.

Az Andor ugyanis szembemegy Mickey egér végtelen médiabirodalmának összes íratlan szabályával. Tony Gilroy fogta Hollywood egyik leghatalmasabb filmuniverzumát és egy újabb könnyen fogyasztható popcornsorozat helyett készített egy lassú, kimért politikai thrillert és kőkemény karakterdrámát, amit ráadásul ráhúzott egy arányaiban kevés port kavaró spin-off film egyik támogató karakterére. Tegye fel a kezét az, aki már a bejelentéskor lázba jött egy Cassian-sorozat hallatán! Senki? Én arcpirítóan nagy Star Wars junkie-nak vallom magam, de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor még engem sem mozgatott meg különösebben az Andor érkezése. Talán éppen ezért ütött ilyen hatalmasat végül a sorozat. 

Az persze más kérdés, hogy ezzel a felállással Gilroy némileg bokán lőtte magát, hiszen ember legyen a talpán az a showrunner vagy producer, aki a The Mandalorian árnyékában össze tud elég pénzt kalapolni egy komoly költségvetésű folytatáshoz. A különbség a két sorozat közt az, hogy az Andor mögött egy határozott, alaposan átgondolt koncepció áll. Oké, a sisakos fejvadász kalandjainak is megvan a maga célja, csak valami egészen, egészen más. Mando és Grogu csillagközi matinéja a klasszikus Star Wars-formulát követve könnyed történetekkel, rengeteg easter eggel és cameók tucatjaival tölti ki a mozifilmek közti űrt, miközben tovább építi az MCU-szerűen egybehálózott filmes univerzumot. Ja, és persze az sem hátrány, hogy közben a sorozat milliónyi plüsst és LEGO-szettet hajt a vásárlók kosara felé.

Tony Gilroy célja más volt. Ő be akarta bizonyítani, hogy a messzi-messzi galaxisban van helye a jóval érettebb, felnőtt történeteknek is, még a tizenhármas karika határain belül is. Gilroy a Rogue One társírójaként korábban egy meglepően földhözragadt háborús filmet segített a vászonra, az Andornál pedig ennyire sem fogta vissza magát. A négy nagy felvonásra osztott, összesen tizenkét epizódot számláló első évad alatt csak ritkán kerültek elő a Star Wars védjegyszerűen látványos akciójelenetei, amikor azonban eldördült egy sugárvető vagy felsikoltott egy TIE Fighter, azt mindnyájan megéreztük a gyomrunkban. A folyamatos pörgés helyét olyan 40-50 perces epizódok váltották ki, amelyek bőven engedtek teret a karakterek és az őket körülvevő világ kibontakozásának. Szokatlan ez a visszafogott tempó a Disney+ popcornízű produkcióitól, az viszont vitathatatlan, hogy sosem érezhettük ilyen valósnak, emberinek és kétségbeejtően kegyetlennek a Star Wars-univerzumot. 

Mert hiába világítja meg egy távoli csillag drámai fénye Cassian Andor (Diego Luna) nevét minden epizód előtt, ha a képernyőn látható főszereplőnk a lehető legmesszebb áll azoktól a mitikus Star Wars-hősöktől, akik rendszerint megérdemlik az osztatlan reflektorfényt. Cassian nem hősies. Már az első epizódban kiderül, hogy sokszor gyáva, önző, és ha sarokba szorul, képes a hidegvérű gyilkosságra is. Gyakran teher a közösségére és fogadott családjára nézve, és csakúgy, mint Jyn Erso, ő is egészen addig lehajtja a fejét a Birodalom kegyetlen uralma alatt, amíg a rendszer elnyomása nem válik számára is személyessé.

Az Andor igen terjedelmes szereplőlistája csordultig tele van olyan hétköznapi, emberi karakterekkel, akikről abszolút könnyű elhinni, hogy létezhetnének nemcsak a messzi science-fantasy világban, de akár a mi szomszédságunkban is. Dave Filoni rajzfilmsorozataiban, illetve a régi kibővített univerzum műveiben már sokszor láthattuk a lázadás születését, de sosem érezhettük azt, hogy valódi, hihető emberek emelnének fegyvert a sebezhetetlen Birodalom fasiszta elnyomása ellen. Tony Gilroy sorozatában a felkelők sem feddhetetlenek. Itt a hagyományos értelemben vett “jófiúk” is a saját eszközeikkel, a saját lehetőségeihez és moralitásukhoz mérten szállnak szembe a birodalommal. Láthattunk már hasonlót az új kánon megszállott gerilla-hadvezére, Saw Gerrera (Forest Whitaker) karaktere által, az Andor azonban sokkal finomabb ecsetvonásokkal viszi képernyőre az apátia és a fanatizmus közti színárnyalatokat. 

Habár a sorozat futamideje jórészt Cassian személyes élményeire fókuszál, gyakran a külső karakterek azok, akik igazán kimagaslóvá teszik a történetet. A Star Wars-univerzum egyik legizgalmasabb új szereplője kétségtelenül Luthen Rael (Stellan Skarsgård) lett, aki habár Gerrerához hasonló eszmeiséget vall, a partizánvezérnél jóval összetettebb, izgalmasabb karakterként lép a felkelők oldalára. Ő képviseli a lázadás valódi árnyoldalát - azt a szükséges gonoszt, aki nem hezitál, hogy az ügy érdekében lesöpörje a sakktábla figuráit, ugyanakkor mégis elengedhetetlennek tűnik a valódi változáshoz. Az ő ellenpólusa Genevieve O’Reilly visszatérő karaktere, Mon Mothma, aki a lázadás morális szíveként és a coruscanti szenátus tagjaként sem ússza meg a cselekményt szívfacsaró személyes áldozatok nélkül.
 

Több tucat oldalt tele lehetne írni a sorozat nagyszerű karaktereiről és arról, hogy már az első évad mennyire bepiszkolja a jófiúk kezét, de az igazi bravúr az, hogy a Birodalom oldalán sem fogott hézagosan az írók tolla. A Star Wars-filmek és -sorozatok (beleértve az eredeti trilógiát is) mindig is hajlamosak voltak karikatúraszerű űrnácikként elbagatellizálni a Birodalom fenyegetését, az Andor azonban már-már kétségbeejtően hihetően viszi vászonra a rendszerszintű elnyomás megtörhetetlen fenyegetését. Előkerülnek a vállalati szektor szemétdombjain kukorékoló kisfőnökök, a karrierjüket mindennél jobban féltő kormányzók és még a Birodalmi Biztonsági Iroda (ISB) ügynökei is, akikről rengeteget hallhattunk már korábban, de csak most tudhattuk meg igazán, hogy mitől is olyan vérfagyasztó az a bizonyos három betű. 

Jókora közhely, hogy egy történet gyakran csak annyira érdekes, mint amilyen a gonosztevője, az Andor első évadában pedig két piszkosul érdekes antagonistát is kaptunk. Minden néző szeret az árral szembemenő “kisembernek” szurkolni, így talán éppen ezért lettek olyan hatásosak Syril Karn (Kyle Soller) és Dedra Meero (Denise Gough) karakterei. A sorozat tempója hagyott időt annak, hogy valódi emberekként jelenjenek a képernyőn. A bürokráciával szembeszegülő, emberi motivációkkal felvértezett antagonistákat úgy építették fel, hogy egy bizonyos pontig akár antihősök is válhattak volna belőlük. Amikor azonban elkerülhetetlenül egybefutottak a szálak, olyan zsigerien kényelmetlen nézői élményben lehetett részünk, amit egy Csillagok háborúja-sorozattól a legvadabb lázálmaimban sem tudtam volna elképzelni.

Az Andor bebizonyította, hogy szemkápráztató űrcsaták és a Volume CGI-mágiája nélkül is lehet kiváló Star Wars-történeteket mesélni. Igen, a sorozat ontja magából az eredeti trilógia koszos és életszerű látványvilágát és be-becsúszik néhány látványos akciójelenet is, de a tizenkét epizódot a kiválóan megírt történet, a nagyszerű karakterek és a színészek alakítása teszi kimagaslóvá. Tony Gilroy és csapata nem az üres szemfényvesztésre hagyatkoztak. Az Andor egy érett, felnőttes, intelligensen megírt és tudatosan felépített sorozat lett, ez pedig olyan nyertes kombináció, amit a Star Wars-univerzumban korábban senki nem mert bevetni ebben a formában. A recept márpedig működik, így hát a rajongók számára nagyon hosszú lesz a második évadot megelőző két év.

Gamekapocs értékelés: 8.0

Készítő: Tony Gilroy
Rendező: Toby Haynes, Susanna White, Benjamin Caron
Producer: Sanne Wohlenberg, Tony Gilroy, Kathleen Kennedy, Diego Luna, Toby Haynes, Michelle Rejwan
Író: Tony Gilroy, Dan Gilroy, Stephen Schiff, Beau Willimon
Szereplők: Diego Luna, Kyle Soller, Stellan Skarsgård, Genevieve O'Reilly, Denise Gough, Adria Arjona, Varada Sethu, Faye Masay, Anton Lesser
Zene: Nicholas Britell
Operatőr: Adriano Goldman, Frank Lamm, Damián García, Jonathan Freeman
Vágó: John Gilroy, Tim Porter, Hazel Baillie, Dan Roberts, Frances Parker, Matthew Cannings, Simon Smith, Yan Miles
Gyártó: Lucasfilm
Forgalmazó: Disney Platform Distribution
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 12