Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni Damien Chazelle munkásságát, 2014-ben szó szerint berobbant a köztudatba a Whiplash című filmjével, két évre rá pedig a La La Landdel egy Oscar-díjat is bezsebelhetett. A legújabb filmje nem kevésbé érdekes alapkoncepcióra épül, mint hogy bemutassa Hollywood születését, illetve az átmeneti időszakot a néma- és a hangosfilmek között. Ugyan a téma feldolgozását korábban már több filmben is láthattuk, azonban ilyen megvalósításban még egész biztosan nem volt hozzá szerencsénk!
A történet több szálon fut, melyek nem csak sokszor keresztezik egymást a bő háromórás játékidő alatt, hanem indukálják is az egyes szálakon kialakult történéseket. Nelly LaRoy (Margot Robbie) egy sztárnak született, ambiciózus lány, aki valóságos tornádóként érkezett meg Hollywoodba, és semmi sem állhatja meg abban, hogy elérje célját, és színésznővé váljon. Jack Conrad (Brad Pitt) a kor legnagyobb színésze, Manny Torres (Diego Calva) pedig kívülállóként csöppent Hollywood világába, egy álmodozó, aki igyekszik megtalálni a helyét a forgatagban. A főszereplőkben egy közös van: mindhármukban megvan az ambíció, hogy önmaguknál valami sokkal nagyobb részeseivé váljanak, amiért hajlandóak is mindent megtenni. És erre Hollywood vad világánál nincs is alkalmasabb hely.
A Babylon nem bánik kesztyűs kézzel a nézővel, már a nyitójelenet első képkockájától kezdve minden adandó alkalmat megragad arra, hogy sokkolja és megbotránkoztassa a nézőt. A cím tökéletesen reprezentálja a korabeli és a mai Hollywoodot: a kívülről pompás és fényűző város belülről egy Istentől eltávolodott, bűnös hely, a romlottság miatt pedig az idők során felemészti önmagát, és a pusztulásra van ítélve. Ezt az érzést remekül sikerült átadnia a rendezőnek, van valami borzongató, és egyúttal gyönyörködtető abban, amit a képernyőn látunk.
A film számtalan grandiózus jelenetet tartogat, melyek mindegyike szó szerint kívánja, hogy nagy filmvásznon láthassa őket a néző. Egyszerűen annyira sok dolog történik egyidejűleg ezekben a jelenetekben, hogy kisebb képernyőn elveszne a varázsuk, és pont az ilyenek miatt érdemes a Babylont moziban látni. Persze nem ez az egyetlen ok rá, hiszen a bámulatos prezentációhoz elengedhetetlen a mesteri zene is. Erről Justin Hurwitz gondoskodott, akinek sikerült megidéznie a ’20-as évekbeli hangzásvilágot, mindemellett modern zenei stílusokat keverve egy egészen újszerű egyveleget alkotott, mely garantáltan a néző fejében fog járni a film megnézését követő napokban.
A Babylon egy valóságos érzelmi hullámvasút, remekül keveri a különböző műfajokat, a végeredmény pedig egy olyan massza lett, amit ugyan nem minden néző tud hova tenni, ám kétségkívül elismerésre méltó. A film nagyon sok dologról akar szólni, és nagyon sok témát érint, ilyen például gyász és a magány feldolgozása, a szerelem, önmagunk megtalálása, vagy épp az élet és a filmművészet értelme. A rendező jelentről-jelenetre játszadozik az érzéseinkkel, egyik pillanatról a másikra együtt nevetünk a szereplőkkel, meghatódunk a történteken, sírunk, rettegünk és szörnyülködünk azon, amit látunk. Egy igazi érzelmi kavalkád ez, melyhez foghatót nem minden nap tapasztalhatunk meg.
Ezen érzelmek átadására kiváló stáb állt Chazelle rendelkezésére, Brad Pitt profi szinten játssza el a szinte rá írt szerepet, Margot Robbie pedig élete eddigi legjobb alakítását nyújtja. Remek élmény ezeket a nagy neveket közös jelentekben látni, és általuk átélni Hollywood fejlődésének rögös útját. A Babylon viszont ennek ellenére sem tökéletes alkotás. Egyrészt a hosszú játékidő ugyan indokolt a rengeteg szereplő és az epikus jelenetek miatt, viszont bizonyos részeknél a néző akkor is jogosan teheti fel magában a kérdést, hogy „Biztos kellett ide még ez a jelenet?”. A stáblista után persze kiderül a válasz, hogy igen.
A másik probléma abból adódik – és talán emiatt lett ennyire megosztó a film is – hogy a jelenetek, a karakterek és lényegében minden alá van rendelve a film üzeneteinek metaforikus tálalására. Így nem minden karakter kidolgozására jut elég idő, ami lehet, hogy a rendező víziójába belefér, hiszen a karaktereket csak eszközként használja az érzelmek és az üzenetek közvetítésére, ám a néző nem feltétlen fogja díjazni ezt. Viszont, ha képesek vagyunk elfogadni a rendező stílusát és döntéseit, akkor egy olyan felejthetetlen élményben lesz részünk, melyet minden filmrajongónak át kell élnie.
Mert ezekért a filmekért éri meg elmenni moziba. Olyan dolgokat láthatunk, illetve olyan élményeket és üzeneteket kaphatunk, melyeket más médium nem tudna ilyen formában átadni. És ez mit sem változott a ’20-as évekbeli olcsó mozik és némafilmek óta, mind a mai napig ugyanezt a célt szolgálják a filmek. A Babylon pedig a mozi és a filmművészet előtt tiszteleg, minden képkockájáról tükröződik az alázat. Mert a Babylon egy himnusz, és a stáblista legördülése után a néző annak örül, hogy meghallgathatta azt.
Gamekapocs értékelés: 9
Rendező: Damien Chazelle
Producer: Michael Beugg, Dave Caplan, Jason Cloth, Helen Estabrook, Wyck Godfrey, Olivia Hamilton, Tobey Maguire, Suraj Maraboyina, Padraic Murphy, Marc Platt, Matthew Plouffe, Adam Siegel, Christa Vausbinder
Forgatókönyv: Damien Chazelle
Szereplők: Margot Robbie, Brad Pitt, Diego Calva, Jovan Adepo, Tobey Maguire, Li Jun Li, Jean Smart, Shane Powers, Phoebe Tonkin, Olivia Wilde, Flea, Jeff Garlin, Troy Metcalf, Telvin Griffin, Cutty Cuthbert
Zene: Justin Hurwitz
Operatőr: Linus Sandgren
Vágó: Tom Cross
Gyártó: Paramount Pictures
Most hogy láttam, nem értem miért nem kapott jelölést sem.
Ám amit a filmben láttam, és amit a dimenzióján túl közöl, mégis megértem.
Minden jelenet önmagában egy mestermű, ahogy kinéz és ahogy megvan rendezve. Számomra pedig végig szórakoztató maradt, mindig vártam, hogy az aktuális események milyen elmebajban fognak kicsúcsosodni. Egyedül a végére ült le egy picit, de erre valószínűleg szükség is volt, hogy visszahozza egy picit a nézőt a valóságba.
Mellesleg, még soha nem fordult elő moziban ezelőtt olyan, hogy annyira nevettem, hogy a könnyeimet és a taknyomat kellett törölgetnem és azt hittem, és először azt hittem, ki fognak vitetni a teremből. Konkrét röhögőgörcsöt kaptam :D Szerencsére, úgy érzékeltem, hogy a közönség többi része is hasonlóan jól szórakozott.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.