Julius Avery filmrendezőről nem mondhatjuk, hogy a legnépszerűbb név a szakmájában, leginkább talán az Overlord és a Samaritan filmek miatt lehet ismerős a mozikedvelő embereknek. Ennek ellenére a legújabb alkotásával, A pápa ördögűzője című horror, thriller filmjével mégis egyértelműen sikerült neki valami egészen újat teremtenie. A pápa ördögűzője egy izgalmas koncepciót mutat be a nézőknek, lényegében az egész film egy összeesküvés-elméletről szól, miszerint, a spanyol inkvizíció során megtörtént tömeges mészárlások mögött valójában nem az egyház, hanem egy démon, méghozzá a pokol királya, Asmodeus állt. A film cselekményét viszont egy traumából kilábaló családanya, Julia (Alex Essoe) indítja el, aki a gyermekeivel együtt szerencsétlenül abba a templomba kényszerül beköltözni, ahová a hatalmas démont évszázadokkal ezelőtt elzárták. Egy véletlen folytán ez a pokoli erő rászabadul a családra és beköltözik a kisfiú, Henry (Peter DeSouza-Feighoney) testébe. A helyi pap, Esquibel atya (Daniel Zovatto) ekkor hívja segítségül magát a pápa ördögűzőjét, Amorth atyát (Russell Crowe), hogy közösen megmentsék a családot.
Amikor beültem a moziba és elkezdődött a film, azt gondoltam, hogy ez csak még egy sablonos ördögűzős sztori, amit már ezerszer láthattunk. A kezdőjelenet például nekem erősen hajazott a 2005-ben bemutatott Constantine, a démonvadász című film első pár percére. Mindkét film egy ördögűzéssel indít, és mindkettőről egyenesen ordít, hogy a főhősöknek ez egy abszolút átlagos, mindennapi procedúra. Mintha már unalmasan megszokott lenne egy démon elűzése egy emberi testből.
Olyannyira, hogy Amorth atyának a szeme se rebben a jelente alatt, Constantine pedig még a cigarettáját sem oltja el a démon kiűzése előtt. Ez csak egy példa, de a film során apránként tehát elérkeztünk az összes korábban látott, ördögűzős elemhez: volt feltartott kereszt, latin imakántálás, a saját bűneink pellengérre állítása, kicsavarodott testrészek és trágár beszéd is. A pápa ördögűzője nagyjából mindent felsorakoztatott, amit már az 1973-as Az ördögűző című, a műfaj kedvelőinek alapműnek számító filmben is láthattunk.
A felsorolt kiszámíthatóság ellenére mégis tartom magam a fentebb leírt állításomhoz: ez a film igenis egy reneszánsza lehetne a műfajnak. Amiben ugyanis eltér az elődjeitől, az nem más, mint a humor. Igen, ez a horror, thriller film viccesebb, mint a legtöbb direkt annak szánt vígjáték. Mert mit tehet a rendező, aki egy olyan műfajhoz nyúl hozzá, amiből már szinte minden értéket kifacsartak a múltban? Hát, hogy fenekestől felfordítja azt.
És nem azt mondom, hogy a többi ördögűzős filmben nem voltak poénok. Hanem azt, hogy ez az átfordítás Julius Avery-nek annyira sikerült, hogy maga az ördögűzés folyamata szinte teljesen a háttérbe szorul. Általában a horrorfilmekre az a jellemző, hogy a feszültséget folyamatosan csak növelik, míg végül egy pontban elszakad a cérna, amikor jön egy jumpscare és aztán ez a folyamat a filmvégi megnyugvásig folyamatosan ismétlődik. A pápa ördögűzőjében a poénok lettek a jumpscare-ek megfelelői, amik a legváratlanabb pillanatokban pottyannak az ember nyakába. Ettől szerintem egyáltalán nem lesz rémisztő, vagy feszült a hangulat, talán ezzel is magyarázható az a horror, thriller filmeknél igencsak szokatlan 16-os karika.
A pápa ördögűzője érdemei közé kell sorolnunk a korábban már ismertetett, a cselekményt is irányító összeesküvés-elméletet, mely szerint a múltban, a spanyol inkvizíció idején egy vatikáni pap bőrébe bújt démon irányította a hittérítők erőszakos cselekedeteit. Ez az alapból is érdekfeszítő gondolatkísérlet azért is elképesztő, mert a film valós történeten alapszik. Gabriele Amorth atya a valóságban is létezett és tényleg a pápa ördögűzője volt, egészen a 2016-ban bekövetkezett haláláig. Élete során több, mint 100 000 ördögűzésen vett részt és tapasztalatairól több könyvet is írt (jó könyveket), amiket a film készítői felhasználták a forgatókönyv megírásához: ennek tudatában a néző a mozi közben jobban át tud szellemülni, szinte a vállán érzi a történtek súlyát.
A színészgárda igazán kitett magáért, mindenki kihozta a saját szerepéből a legtöbbet, már amit a film és a karakterek egyszerűsége megengedett. Itt kiemelnék két nevet, elsőként a főszerepet játszó Russell Crowe-t, aki már többször is bizonyított és aki ebben a filmben sem hagyta cserben a nézőt. A színészi játéka és a karaktere egyaránt elvitte a hátán a filmet, mint ahogy, valljuk be, a nevével járó népszerűség is. A másik színész, aki szintén bravúrozott, nem más, mint a megszállott kisfiút játszó Peter DeSouza-Feighoney. Nagyon ritka, ha egy gyerekszínész ilyen beleéléssel, tehetséggel játszik el egy ennyire szélsőséges szerepet. Ha a démon által megszállt kisfiú arcára és mimikájára gondolok, még most is kiráz a hideg, a humor ellenére is.
Összességében A pápa ördögűzője egy kellemes csalódás, ami még újított is a maga nemében. A helyzetkomikumok és a hideglelős háttértörténet egyvelege egy szokatlan, de mégis meglepően szórakoztató filmet eredményeztek, ami igazi kincs a mai világban, amikor már szinte mindent láttunk a mozivásznon. Mivel A pápa ördögűzője nem ragaszkodott szorosan a horror műfaji sajátosságaihoz, ezért olyan embereknek is tiszta szívvel ajánlom, akik nem feltétlenül rajongói a rémisztgetős zsánernek.
Gamekapocs értékelés: 8
Eredeti cím: The Pope's Exorcist
Rendező: Julius Avery
Operatőr: Khalid Mohtaseb
Producer: Doug Belgrad
Forgatókönyv: Michael Petroni, Evan Spiliotopoulos, R. Dean McCreary
Szereplők: Russell Crowe, Daniel Zovatto, Peter DeSouza-Feighoney, Alex Essoe, Franco Nero
Zene: Jed Kurzel
Forgalmazó: Sony Pictures Releasing
Játékidő: 103 perc
Hazai premier: 2023. április 6.
A filmkritikával én egyetértek és a filmet szinte ugyanígy éltem meg.
Nekem a Samaritan is tetszett és abban is érezhető volt egy kicsit új, kicsit sajátos, ahogyan ebben is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.