A galaxis őrzői: 3. rész filmkritika

Leírtam már párszor, de a biztonság kedvéért álljon itt még egyszer: lassan úgy vagyok a Marvel-filmekkel, mint Sheldon Cooper a Smallville-lel. Annak idején ígéretesen indult, nagyszerű, sőt, bámulatos dolgokat hoztak össze bennük, egy egységes, összefüggő univerzumot alkottak meg, és nem utolsó sorban zseniálisan ültették át a rajzolt szuperhősöket a mozivászonra, úgy, ahogy arra azelőtt alig-alig akadt példa. A képregényolvasók legnedvesebb álmai váltak valóra évente minimum kétszer, a frencsájz elsöprő sikerének hála valóságos tömegek szerették meg a rettenthetetlen, világmegmentő héroszokat. A mozikasszák menetrendszerűen robbantak egy-egy új film premierjekor, és sokáig úgy tűnt, hogy az MCU egyeduralkodása tényleg örökké fog tartani. Aztán valami történt: a grandiózus Bosszúállók: Végjáték után szép lassan romlani kezdett a minőség.

Időközben a tévésorozatok is becsatlakoztak az univerzumépítésbe, amelyek a színvonalas, biztató kezdetet követően szintén hanyatlásnak indultak, és bár egy ideig valóban költői túlzásnak érződött a hamar klisévé vált, csordaszellem-jellegű megállapítás, hogy az MCU Tony Stark és Thanos halálával véget ért, a csökkenő bevételek és a gyenge kritikák okán már a vészharangok is megkondultak. Az ügyön az sem segített, hogy a Marvel mára már lényegében egy tömegcikk lett, amely minden létező fronton támad és nagyjából minden létező generációt meg akar nyerni magának, ráadásul egy ideje láthatóan többnek akar tűnni, mint ami – de ezt egy-két ritka kivételen kívül rettenetesen rosszul teszi.

Egyre bugyutább poénok, egyre gyerekesebb karakterek, egyre cukormázasabb koncepciók és egyre kontraproduktívabb aktuálpolitikai üzenetek ásnak ki egy-egy újabb földdarabot abból a gödörből, amibe majd az MCU koporsóját temetik, már ha a fejesek nem találnak ki valamit sürgősen, amivel átbillenthetnék a mérleget – máskülönben a szuperhősmániának hamarabb vége szakad, mint azt Kevin Feige producer gondolja. Szóval, amire az első bekezdésben utaltam: hiába tart a franchise a gödör mélyére, én ennek ellenére szakadatlanul kitartok mellette és nézem az újabb filmeket, sorozatokat, legyen ez bármennyire is nehéz. Mert ha már ott voltam az elején, akkor ott akarok lenni a végén is.

Az utóbbi néhány év termésének fényében A galaxis őrzői 3-mal kapcsolatban sem voltan nagy elvárásaim. Nem sokat számít a zseniális első és a kissé halványabb, de még így is jó második rész, nem sokat számít James Gunn, sem a nagyobb kreatív kontroll, ha a Marvel már megint megmutatja, hogy önmagában mit sem jelent, ha egy tehetséges, egyedi rendező áll egy projekt mögött, ha annak elképzeléseit a kötelező recept, az állandó megfelelési vágy és az egyre unalmasabb sablonok ismét bedarálják. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de visszatekintve valahol teljesen nyilvánvaló volt, hogy Gunn stílusa, humora, jellemábrázolása és gondolatvilága megint ütni fog, és minden erejével azon lesz, hogy tűzön-vízen keresztülvigye az akaratát. És valóban: az ember, aki anno összeverbuválta az MCU legelvetemültebb csapatát, majd letette az asztalra a franchise egyik legikonikusabb filmjét, és aki kirúgása után a rivális DC-hez átvándorolva megörvendeztetett minket egy, még az Őrzőknél is betegebb kompániával, aztán az abból a filmből kinőtt tévésorozatban tragikus hús-vér figurává varázsolt egy kőbunkó izomagyat, most megint megcsinálta!

A galaxis őrzői 3 keresztben lenyeli a 2019 óta készült összes Marvel-produkciót, Gunn remekül egyensúlyozik a debil humor és a megindító, szinte már könnyfacsaró pillanatok között, hovatovább, milliószor felnőttesebb, harsányabb és komolyabb, mint bármi, ami a Végjáték után gördült le a Marvel Studios futószalagjáról. Emberünk láthatóan sokkal szabadabb kezet kapott, mikor a Disney hosszú huzavonát követően engedett a nyomásnak és visszahívta még egy utolsó menetre – és ezt a lehetőséget maximálisan ki is használja. Bátran feszegeti a határokat, sőt, nemegyszer át is lépi azokat.

És ez különösen nagy szó a Marvel esetében, ami nemigen lép ki a megszokott komfortzónájából, és ha meg is próbálkozik valami mással, valami újjal, azt is csigaléptekben, kis adagokban teszi. A galaxis őrzői 3 ezzel szemben hatalmas ugrást tesz a frencsájzban, ami a komoly hangvételt jelenti, továbbá Marvel-mércével mérve kifejezetten véres és brutális is. Persze 2023-ban, amikor már nem divat úgy megfogalmazni véleményt, hogy abban ne legyen benne legalább egy „leg” valamilyen irányban, túlzásnak tűnhet a harmadik rész egekig való felmagasztalása. Mindazonáltal ha az MCU-t nem is menti meg (merthogy a nagy egész szempontjából nem sokat ér, mivel minimum három borzalmas film fog jönni ez után – a következő, a Marvelek mindjárt idén novemberben), azt remekül megmutatja, hogy hogyan kellene egyszerre viccesnek, akciódúsnak és komolynak lennie ezeknek az alkotásoknak, illetve hogy hogyan kellene az emocionálisan sokszor össze nem illő jeleneteket összekapcsolni szerves egésszé.

A galaxis őrzői 3 sokkal inkább érződik egy egyéni mesterember keze-munkájának, mintsem egy hatalmas gépezet sokadik fogaskerekének, ennélfogva a film, csakúgy, mint az első két epizód, gyakorlatilag egy különálló sziget a sorozatban, amely a nagyívű, több szálon futó multiverzumos eseménytől függetlenül meséli a saját sztoriját. Másrészt egyszerre teszi a legbugyutább és a legintelligensebb poénokkal, de nem is ez az igazi bravúr, hanem az, hogy közben olyan torokszorító, traumatikus eredettörténetet kanyarít az MCU egyik közönségkedvenc figurájának, Mordálynak, hogy az garantálja a moziból kifelé jövet elhullajtott könnyeket, és hogy a filmre ne elsősorban a humora miatt emlékezzünk majd.

Sőt, a legkevésé sem arra. A Gunn-féle poénok, az ízléses zenék, a szellemes dialógusok persze maradtak a régiek, de Mordály háttérsztorija a néhol tényleg sokkoló, a PG-13-nál magasabb korhatárral kacérkodó megoldásokkal eleve hozza magával az érettebb megközelítést (tegyük hozzá: mindenféle felesleges hatásvadászat nélkül), emellett a film nem csupán az ő karakterének, hanem az összes többi főszereplőnek az eddigi útját is szépen beteljesíti. Az esetlen és sérült, jószívű balekok, akiknek kalandjait már lassan tíz esztendeje követjük nyomon, és akiket különböző defektjeik tettek szerethető, érző, hús-vér lényekké, most mind-mind eljutnak egy olyan pontra, ahonnan tiszta lappal indulhatnak el életük következő szakasza felé.

Ezt a lezárást pedig olyan logikus és érzékeny tálalásban kapjuk meg Gunntól, amely mind az egyéni, mind pedig a nagy egész szempontjából szépen simul bele a 2014 óta tartó történetbe, és amely emiatt kicsit sem hagyja szárazon a rajongók szemeit. Márpedig erre csakis Gunn képes, senki sem tudta pont így, pont ilyen érzékkel megálmodni, ezért már maga a gondolat is eleve elvetélt ötlet volt, hogy ne ő írja és rendezze a harmadik részt.

Hogy a film vége lehetett volna érzelmesebb? Dehogyis! Pont tökéletesen így, hogy van, hiszen tulajdonképpen nincs miért sírni: kaptunk egy baromi jó első, egy kevésbé jó, de még így is megható és sokatmondó második részt, és most egy, kis híján az eredetihez is felérő zseniális finálét. Az, hogy ez a lezárás pont akkor rúgta be az ajtót, amikor már épp kezdtünk volna kiábrándulni a képregényfilmekből és a meg-megbicsakló szuperhősmániából, csak hab a tortán. A galaxis őrzői 3 sosem jöhetett volna jobbkor a szinte emberfeletti szenvedélyével, a meglepő merészségével és a tökéletesen eltalált arányaival. Mindig így kéne ezt tolni, ilyen lazán, ilyen bevállalósan, ekkora szívvel és lélekkel.

Gamekapocs értékelés: 9

Eredeti cím: Guardians of the Galaxy Vol. 3
Rendező: James Gunn
Producer: Kevin Feige
Forgatókönyv: James Gunn
Szereplők: Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista, Karen Gillan, Pom Klementieff, Vin Diesel, Bradley Cooper, Will Poulter, Sean Gunn, Chukwudi Iwuji, Linda Cardellini, Nathan Fillion, Sylvester Stallone
Zene: John Murphy
Operatőr: Henry Braham
Vágó: Fred Raskin, Greg D'Auria
Gyártó: Marvel Studios
Forgalmazó: Walt Disney Studios Motion Pictures
Játékidő: 150 perc
Eredeti premier: 2023. május 5.
Hazai premier: 2023. május 4.