Indiana Jones és a végzet temploma visszatekintő kritika

2008: hosszú, csaknem két évtizednyi várakozás után mozikba került a negyedik Indiana Jones-film, A kristálykoponya királysága. A projekt mögött a nagysikerű, egekig felmagasztalt trilógia eredeti alkotógárdája áll, Steven Spielberg, George Lucas, néhány további régi stábtag, és persze a címszereplőt megformáló Harrison Ford, aki hiába van benne a korban, a kiadott reklámanyagok alapján a fanok nagy része már a premier előtt nyugodt szívvel konstatálta, hogy még mindig magabiztosan viseli az ikonikus kalapot. Nem túlzás, hogy a fél világ ezt a filmet várta, és noha bőven volt miért aggódni Indy visszatérésével kapcsolatban, a három generációnyi rajongónak nagyjából sikerült meggyőznie magát arról, hogy nem lesz gond. Aztán mikor lement a stáblista, kiderült, hogy a negatív prekoncepciókat felvázoló tömegnek volt igaza.

A bemutató után elárasztották az internetet a dühös vélemények, a rossz kritikák, a nézők többsége csalódott, elégedetlen volt, a még a frencsájz stílusához mérve is abszolút hiteltelen cápaugrásokat körberöhögték, a túltolt CGI-t és az interdimenzionális lényeknek hívott UFO-kat a pokolba kívánták, sokan odáig mentek, hogy egyszerűen minden idők legrosszabb folytatásának nevezték ki a negyedik epizódot, amely semmiben sem méltó a nagyra becsült, szent és sérthetetlen trilógiához. Csakhogy volt valami, ami időközben a múlt homályába veszett, a nagy öregek már nem emlékeztek rá, a fiatalok még csak nem is éltek akkor, mi magyarok meg teljesen kimaradtunk belőle: hogy nem A kristálykoponya királysága volt az első Indiana Jones-film, ami ekkora felháborodást és ekkora negatív visszhangot váltott ki. Ám ennek felidézéséhez vissza kell repülnünk egy kicsit az időben…

1984: három évvel korábban Az elveszett frigyláda fosztogatói hatalmas sikert aratott. Spielberg és Lucas gyermeki lelkesedéssel, hajthatatlan vággyal alkották meg a definitív kalandfilmek abszolút fokmérőjét, amelyet azóta sem sikerült felülmúlni, nem mellesleg bevezettek egy ikonikus hőst a popkultúra halhatatlan panteonjába, egyúttal a jövő nemzedékeinek is megmutatták, hogy van élet a száraz történelemkönyveken túl. A konklúzió tehát egyértelmű volt: ha a kalandnak nevet kellene adni, az mindenképpen Indiana Jones lenne. És egy ekkora szenzáció alanyi jogon üvölt a folytatásért, amit végül az orwelli esztendőben kapott meg a közönség. Az Indiana Jones és a végzet templomát óriási, még ma is ritkán előforduló várakozás előzte meg: irdatlan mértékű marketingkampány vette kezdetét, a merchandising maximális fordulatszámon pörgött, nemigen volt a világon olyan nagyváros (főleg Amerikában), ahol az utcákat járva ne botlottak volna bele az emberek egy-egy falra kiragasztott plakátba.

Tulajdonképpen félig-meddig az játszódott le, ami majd 2008-ban fog: a rajongók többsége szentül meg volt róla győződve, hogy a folytatás zseniális lesz, nem is volt kérdés, hogy sikerül megismételni A frigyláda mennybemenetelét, az, hogy a közönség esetleg másodjára már nem pont azt fogja kapni, mint az első részben, valószínűleg fel sem merült. Aztán lett nagy meglepődés, mikor a nézők szembesültek azzal, hogy ez már nem épp az a könnyed, szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó kaland, mint 1981-ben, sőt, gyakorlatilag egy komor hangulatú, sötét, horror-elemekkel teletűzdelt, szinte egyetlen egy, amúgy klausztrofób helyszínre beszorított rémálomtúrára (voltaképp egy látens Frigyládára) váltottak jegyet, amely, bár ugyanazt próbálja eladni, mint korábban, mégis sokkal sötétebb színeket használ a műalkotás megfestéséhez.

Mindenesetre A végzet templomát nem ölelte annyira keblére a közönség és a kritika (nekünk, magyaroknak ez lényegében mindegy volt akkoriban, a nagy hollywoodi szuperprodukciók sokszor évekkel később érkeztek meg az eredeti premierhez képest, sokat még csak be sem mutattak, szóval örültünk annak, ami van), az indiai kultúra fals bemutatásáért még rasszizmussal is megvádolták az alkotókat (emiatt az országban betiltották a filmet), de már a koncepció kitalálása és leforgatása sem volt zökkenőmentes. Mint utólag kiderült, Lucasnak mégsem volt három filmnyi története, mint azt annak idején állította, a fejlesztésre tovább árnyékokat vetett, hogy abban az időben neki és Spielbergnek is válságba került a házassága, aztán a Kínai Nagy Falnál tervezett forgatás esett kútba, mikor a hatóságok nem adtak rá engedélyt. Néhány nagy, valamint rengeteg kisebb kirakósdarakba, amik miatt a második rész végül szektástul, majomagyvelőstől és aligátorostul zakatolt be a mozikba.

De mind közül a legfőbb ok maga Lucas. Kezdettől fogva egy komorabb, kegyetlenebb filmet képzelt el, valami olyasfajta hangulatváltozást akart véghez vinni, mint tette azt a Csillagok háborúja és A Birodalom visszavág között, csakhogy amíg a Star Warshoz illett a darkosabb hangvétel (mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy bemutatásakor A Birodalom is vegyes kritikákat kapott, csak jóval később érdemelte ki a neki kijáró elismerést), addig Indiana Jones egy kicsit más kávéház. Több lehetséges változat is szóba került, egy rejtett világ, dinoszauruszokkal (ezt az ötletet valószínűleg a 80-as években még kiforratlan filmes technológia vágta el), a legendás Majomkirály (Lucas egyik nagy, azóta is megvalósulatlan vesszőparipája), majd egy skóciai kísértetkastély (ezt Spielberg vétózta meg a Poltergeist miatt, amelynek ő volt a producere – és ahogy nemrégiben fény derült rá, a rendezője is), mielőtt kilyukadtak Indiánál, a fiktív Sankara-köveknél és Káli istennő fanatikus szektájánál.

Noha A végzet temploma az eltelt évek során kifejezetten szépen öregedett és elég tetemes rajongótábort gyűjtött maga köré (persze jómagam is körülbelül ezerszer láttam, a szövegkönyvet álmaimból felkeltve is rögtön fel tudnám mondani bármikor), teljesen megértem, hogy sokakat miért riaszt el ennyire mind a mai napig. Kissé érdektelen McGuffin (a mágikus erejű Sankara-köveknek azért nincs olyan hatásos misztikuma, mint pl. egy Frigyládának vagy egy Szent Grálnak), vallási kultusz, gyerekrabszolgák, az ominózus vacsorajelenet, szívkitépés, rituális emberáldozatok, fekete mágia, amely egy kis időre a főhőst is a hatalmába keríti, majd végül a függőhidas zárás, ahol a folyóba zuhanó rosszfiúkat aligátorok zabálják fel. És ez még csak a dolog egyik fele: Indy sem épp az a dögös és laza hős, aki egyszerre régészkedik és menti meg a világot, a karaktere jóval egysíkúbb lett, itt nem valakiknek a megbízásából és nem is önzetlen okokból indul a kincs után, helyette a „vagyon és dicsőség” közhelyének pajzsát szorongatva veti bele magát a kalandokba.

Szóval A végzet temploma összességében túl komor, túl komoly, túl felnőttes, túl brutális (sőt, annyira, hogy ez volt az a film a szintén 1984-es Szörnyecskék mellett, ami miatt bevezették a PG13-as korhatárt), a könnyed, felhőtlen szórakozás már korántsem működik annyira, mint korábban. Azonban itt jön a de (és ez egy nagyon nagy de): minden hibája ellenére egyszerűen baromi jól el van mesélve az egész, elejétől a végéig. És ez kétségkívül Spielberg érdeme, mivel bármennyire is túltolt egy-két jelenetet, A végzet templomában így is felfedezhető az a hatalmas gyermeki fantázia, az a határtalan lelkesedés, amivel a régi filmjeit vezette, és ami sajnos a negyedik részben már nem volt meg, mára pedig teljesen elveszett.

Sőt, megkockáztatom, ha nem lett volna A végzet temploma, akkor Indy is egy fokkal közelebb állna egy gyerekes, Happy Meal menüs hőshöz, aki ugyan zokszó nélkül népszerű a kissrácok körében, de mint karakter, nem túl komolyan vehető. A második epizód viszont megmutatta, hogy ennél sokkal több van benne: nem csupán egy gazembereket pofozgató, ostorcsattogtató régészprofessor, hanem van sötét oldala is, ami bár átveszi felette a hatalmat, végül megküzd vele és győz. Azt mondjátok, hogy Az utolsó kereszteslovag a legemberibb, legintimebb felvonás? Nos, én a fent leírtak fényében azért nem lennék annyira biztos benne. A finálé ezt követően már a klasszikus Indiana Jonesos mederben zajlik: látványos akciók, nyaktörő kaszkadőrmutatványok, Spielberg a templomban eltöltött, kissé elnyújtott, tökörészős események után erőre kap, tetőfokára hág a feeling, végre érezni azt a különleges esszenciát, ami a többé, jobbá teszi ezeket a filmeket az erőltetett, gagyi másolatoknál.

Az utolsó fél órában irgalmatlanul beizzik a cselekmény, a főhős fújtató gőzgépként nyomul előre, egyik hajmeresztő szituációt követi a másik, a döntő küzdelemnél pedig a néző már rendesen szorítja a karfát – mindezt John Williams felülmúlhatatlan muzsikájának kíséretében. Illetve pontosítanék: a zárás mégsem annyira klasszikus értelemben vett Indys finálé, mint a többi epizód esetében. Azokban a cselekmény alapvetően három részre osztható. Ott az előétel (egy rövidebb, felvezető kaland, az aktuális kincs bemutatása, a karakterek lefektetése), jön a főfogás (látványos csihipuhik, frappáns fordulatok, a becses ereklye megtalálása), majd a desszert (a hatalmas erejű kincs elszabadul, az azt rejtő építmény összeomlik, hőseink pedig menekülnek, végül pedig elköszönnek). Ezzel szemben A végzet temploma fináléja roppant intenzív, jobban belevonja az eseményekbe a főszereplőt, így messze a legütősebb az összes közül.

A második epizód, noha a trilógia leggyengébb darabja, még így is zseniális film. Manapság csak álmodozhatunk róla, hogy egy folytatás minősége legalább ilyen magas szinten mozogjon, arról meg főleg, hogy egyáltalán készüljenek ehhez hasonló, nagyszerűen elmesélt, remek kalandmozik. Kellett hozzá némi idő, amíg beért és elfoglalhatta az őt megillető helyet. Lehet, hogy egy kissé más közegben mozog, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói vagy Az utolsó kereszteslovag, de azoknál egy fikarcnyival sem kevesebb.

Gamekapocs értékelés: 8.5

Eredeti cím: Indiana Jones and the Temple of Doom
Rendező: Steven Spielberg
Producer: Robert Watts
Forgatókönyv: Willard Huyck, Gloria Katz
Történet: George Lucas
Szereplők: Harrison Ford, Kate Capshaw, Ke Huy Quan, Amrish Puri, Roshan Seth, Philip Stone
Zene: John Williams
Operatőr: Douglas Slocombe
Vágó: Michael Kahn
Gyártó: Lucasfilm Ltd.
Forgalmazó: Paramount Pictures
Játékidő: 118 perc
Eredeti premier: 1984. május 23.
Hazai premier: 1986. július 31.