Halálos játszma – Bruce Lee utolsó filmjének szomorú története

Bruce Lee pályafutása a 32. életévében bekövetkezett váratlan és megdöbbentő halála miatt nem mondható épp hosszúnak, mégis példátlan és színes örökséget hagyott maga után – elvégre kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen rövid idő alatt egyszerre két nagykönyvbe is beleírták a nevüket. Egyrészt harcművészként elért hihetetlen, azóta is lenyűgözőnek számító teljesítményének köszönhetően már egészen fiatalon legenda lett belőle (a Yip Mannél tanult technikák után számos viadalt megnyert, saját küzdőstílust fejlesztett ki, iskolákat alapított, hollywoodi sztárokat edzett – és ez még közel sem minden), másrészt Lee a mozivásznon is kamatoztatta tudását, nem mellesleg filmjeivel gyakorlatilag addig járatlan utat taposott ki a jövő mozgóképre vágyó pofonosztói előtt.

Hazájában már gyerekkorától kezdve színészkedett, majd Amerikába költözve csak kisebb szerepek találták meg (mivel akkoriban az Álomgyár nem igazán preferálta az ázsiai és egyéb kisebbségi arcokat, nagyobb lehetőségeket nem kapott), végül, megelégelve a körülményeket, visszatért Hong Kongba, ahol viszont a Zöld Darázs című tévésorozat miatt (amelyben a címszereplő sidekickjét alakította) ünnepelt sztárként fogadták, és a stúdiók két kézzel kapkodtak utána.

Lee előtt addig soha nem látott kapuk nyíltak meg, ám ő ahelyett, hogy a Shaw Brothershez vagy a korabeli prémium stúdiókhoz ment volna, az akkoriban még szinte ismeretlen Golden Harvesttel szerződött le, és hamar összebarátkozott a cég főnökével, Raymond Chow-val. Chow adta a pénzt és a kreatív szabadságot (Lee maga tervezhette meg az akciójeleneteket, a koreográfiát és még a forgatókönyvírásba is beleszólhatott), a fiatal, ambiciózus harcművész pedig menetrendszerűen szállította nekik a filmeket. A munkakapcsolat több volt, mint gyümölcsöző: Lee összesen három filmet forgatott a Golden Harvestnek (A nagyfőnök, Tomboló ököl, A Sárkány útja), amelyek külön-külön is elképesztő sikert arattak – akkorát, hogy nemsokára Hollywood is felfigyelt rá, és megkereste A sárkány közbelép ötletével.

A többi már történelem: a produkciót tető alá hozták, ahogy kell, Lee viszont a bemutatót már nem érte meg, és részben ennek köszönhetően A sárkány közbelép óriásit ment. Globálisan 400 millió dollárt termelt a kasszáknál (mai árfolyamon ez több mint 2 milliárd dollárnak felel meg), a közönség hihetetlenül rákapott, az egész világ kung fu lázban égett, és Lee-nek hála a harcművészeti filmekre nagyobb figyelem irányult, mint addig bármikor – hatása pedig mind a mai napig érezhető. Volt azonban egy másik Bruce Lee-film is, ami ugyan nem veszi fel a versenyt sem A sárkány közbeléppel, sem semelyik korábbi munkájával, az elkészítésének története mégis sokkal érdekesebb azokénál. Az 1978-as Halálos játszmáról van szó, mely a konszenzus szerint, ha eredeti formájában készül el, akkor Lee legjobb filmje lehetett volna, és mely a sajnálatos, szomorú események fényében azóta is fájó seb a rajongóknak, vagy, ahogy a kész verzióról tartják: egy pofátlan, pénzhajhász rókabőr, minden idők egyik, ha nem a legnagyobb hullagyalázása.

De ne rohanjunk ennyire előre, menjünk csak szépen sorjában! A Halálos játszma előkészületei még 1972-ben kezdődtek meg, ám a munkálatok félbeszakadtak, amikor a Warner Bros. felhívta Lee-t A sárkány közbeléppel kapcsolatban. Mivel ez volt az első olyan eset, amikor egy nagy hollywoodi stúdió kung fu filmet akart forgatni, nem lehetett nemet mondani a csábító ajánlatnak, így a Halálos játszma egy időre a kispadra került, ám mire befejezhették volna a filmet, már megtörtént a tragédia. Lee-t nem csak Hong Kong, hanem az egész világ gyászolta, és halála nem csupán azért volt lesújtó, mert fájdalmasan korán következett be, hanem mert mind a moziba járó közönség, mint pedig a hozzá közel állók életerőtől duzzadó, fitt és nyughatatlan emberként ismerték, aki számtalanszor megküzdött már a lehetetlennel és mindig győzött. A halálát követően tetőfokára hágott a személye köré szerveződött kultusz, sőt, A sárkány közbelép bemutatója után szabadult csak el igazán: a harcművészeti iskolák megteltek lelkes ifjoncokkal, az iskolákban és a játszótereken mindenki őt akarta utánozni, és ez olyan hatalmas hullámot gerjesztett, amit a filmipar is mindenképp meg akart lovagolni.

Mivel gyorsan híre ment a Halálos játszma történetének (aminek forgatókönyvét egyébként maga Lee írta és a rendezői székben is ő ült volna), nemsokára stúdiók és filmkészítők tömegei készítették el saját verziójukat (nem csak a Halálos játszmából, hanem gyakorlatilag az összes Bruce Lee-filmből), jóval azelőtt, hogy a Golden Harvest moziba küldte Lee már leforgatott jeleneteiből áll és azokat kitöltő változatot. Ezekből a „másolatokból” olyan sok készült, hogy egy teljesen új szubzsáner, a „Bruceploitation” megszületéséhez vezetett: a főszereplők gyakran Bruce Lee-hez hasonló művészneveket vettek fel, a harcjelenetek koreográfiáit illetően is az ő filmjeit próbálták meg leutánozni, és bár valószínűleg alapvetően a jószándék vezérelte ezeket az alkotókat, összességében negatív végkicsengése lett a dolognak. A többség szerint nem tisztelgés volt ez a halott legenda felé, inkább csak pénzéhes piócákként élősködtek az örökségén, a puszta haszonszerzés érdekében.

A műfajt övező etnikai aggályok ellenére azonban néhány film ezek közül igencsak népszerű lett a maga idejében, és néhány évvel a zsáner fellendülése után a Golden Harvest végül kiadta a Halálos játszma befejezett verzióját – azonban a műben, a szépnek mondható anyagi sikertől függetlenül nem volt sok köszönet. De hogy nézett volna ki eredetileg a koncepció? Nos, zsebkendőket bekészíteni! A projekt valamikor 1972 júliusa körül fogant meg Bruce Lee fejében, A Sárkány útja forgatásának utolsó szakaszában, az abban látható végső összecsapás nyomán, amely tökéletesen bemutatta a Lee által még 1967-ben kiötlött Jeet Kune Do harcművészeti forma filozófiáját. A fináléban Lee megküzd a Chuck Norris alakította főgonosszal a római Kolosszeumban, végül egy sor pofáraesés után úgy győzi le, hogy megváltoztatja addigi stratégiáját, és alkalmazkodik ellenfele harcmodorához. Lee erre a koncepcióra egy komplett filmet akart építeni, amelyben a főhős (aki itt még Hai Tien néven futott) többedmagával verőemberek garmadájával néz szembe, és mindig az adott ellenfél stílusához idomulva kerekedik felül rajtuk.

A történet szerint Hai egy visszavonult harcművészbajnok, aki konfrontálódik a koreai maffiával, melynek főnöke mesél neki egy titokzatos pagodáról, ahová tilos lőfegyvert bevinni, és ahol magasan képzett profik őriznek valamiféle nagybecsű tárgyat az épület legfelső emeletén. A maffiafőnök azt akarja Hai-tól, hogy csatlakozzon egy négy fős csapathoz, és szerezze meg az említett tárgyat, miután egy korábban odaküldött csoport kudarcot vallott a feladattal. Amikor a főhős ezt megtagadja, húgát és öccsét elrabolják, hogy így kényszerítsék rá a megbízás elvállalására. Végül Hai beadja a derekát, és a négy másik harcművésszel az ötszintes pagodán haladnak felfelé, végigverekedve magukat a sorban rájuk támadó ellenfeleken. Az épület tövében 10 fekete öves karate-bajnokkal harcolnak, majd minden emeleten más-más riválissal találkoznak, és minden következő összecsapás nagyobb kihívást jelent az előzőnél.

Bár szövetségesei megpróbálnak segíteni Hai-nak, sorban vereséget szenvednek, így a főhős a film végére magára marad, és egyedül kell megütköznie Kareem Abdul-Jabbar karakterével, aki Lee szabad és gördülékeny stílusát, a Jeet Kune Do-t használja. Abdul-Jabbart, nagy méretének, erejének és a Lee-hez hasonló harcmodorának ellenére Hai úgy győzi le, hogy fegyverként használja ellenfelének gyengeségét, a fényérzékenységet. Ezután a főhős megfordul, és egy lépcsősoron keresztül elhagyja a pagodát – arra, hogy mi történt a titokzatos tárggyal, és hogy Hai végső cselekedete milyen hatással van elrabolt testvéreire, egyetlen fennmaradt jegyzet sem ad választ.

Ami a megszerzendő tárgyat illeti, állítólag Lee-nek nem volt világos elképzelése arról, hogy pontosan mi is legyen az, csupán egy alibi-szerű MacGuffinként használta volna, ami előre lendíti a cselekményt. Számára inkább a film filozófiája volt fontos, az egész történetet az ember azon képességére akarta kihegyezni, hogy képes alkalmazkodni a változó körülményekhez a problémák megoldása érdekében. Ezt a filmben a különböző viadalok képviselték, melyeket a főhősnek kell megvívnia az útja során. A gondolatmenet Lee szerint szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen, saját szavaival élve, ha valaki képtelen alkalmazkodni a folyton változó világhoz, a számára addig ismeretlen szituációkhoz, és úgy en bloc a hétköznapi élet folyton szembejövő nehézségeihez, akkor létezése végül értelmét veszti. A központi témát már a nyitójelenet kihangsúlyozta volna, amiben a kamera egy erős szélviharban ide-oda billegő hatalmas fát mutat, amit vastag hóréteg borít. Végül a hó súlyától és a szél erejétől megadja magát, és letörik az egyik vaskos ága. Ezután a kamera egy fűzfára vándorol, ami „alkalmazkodik” a durva időjáráshoz, zavartalanul lengedezik összevissza a viharban. Lee az ilyen és ehhez hasonló, szimbolikus jelenetekkel szerette volna kiszélesíteni az akcióműfaj perspektíváját.

Érdekes módon akármennyire is nagy barátságot ápolt Raymond Chow-val, a producer először nem akarta finanszírozni a projektet, de aztán meggondolta magát, miután Lee találkozót szervezett a Golden Harvest konkurenciájával, a Shaw Brothersszel, hogy azok képeket készítsenek róla, amint a Halálos játszma karaktereinek jelmezeiben pózol. A forgatás 1972 augusztusának végén kezdődött, a pagoda harmadik, negyedik és ötödik szintjének az akciójeleneteivel, még a forgatókönyv befejezése előtt. A korszak népszerű NBA-s kosárlabdázója, a több mint két méteres Kareem Abdul-Jabbar ezidőtájt pont ráért, ezért ő is kamera elé tudott állni – amúgy a Bruce-szal való barátságuk egészen 1968-ra nyúlt vissza, amikor egy Los Angeles-i találkozó alkalmával Jabbar felvetette, hogy a kínai közönség két pofára zabálná, ha Lee egy hét láb magas sráccal harcolna a mozivásznon. Az sem mellékes, hogy egy ideig többek közt ő is Bruce Lee tanítványa volt, szóval konyított valamicskét a harcművészetekhez, és karizmájának köszönhetően rá osztották „Az ismeretlen templom” névre hallgató ötödik emelet őrének a szerepét.

A harmadik szint („A tigristemplom”) főnökét a Los Angeles-i Jeet Kun Do iskola vezetője és a filippínó harcművészetek szakértője, Dan Inosanto alakította, a negyedik emelet („A sárkánytemplom”) góréját pedig Ji Han-jae, a koreai Hapkido mester, akivel Bruce 1969-ben barátkozott össze egy amerikai harcművészeti bemutatón. A leforgatott jelenetekben Lee két filmbéli társa is szerepel, az egyikük James Tien, hongkongi színész (aki korábban a Tomboló ökölben is feltűnt), a másik Chieh Yuan kaszkadőr megformálásában. A nyakatekert bunyókon ők feleltek a finom humoros vonalért is, ami időnként könnyed színt vitt volna az amúgy erőszakos akciójelenetkel teli alkotásba. Előző filmjéhez, A Sárkány útjához hasonlóan Bruce Lee ezúttal is teljesen elköteleződött a projekt mellett: ő felelt a rendezésért, a forgatókönyvért, a koreográfiáért, ő volt az egyik társproducer, valamint részt vett a díszletek felállításában és megvilágításában. Maximalistaként gondosan odafigyelt a részletekre, többször is újra vett jeleneteket, ha azok nem nyerték el a tetszését (például négy napba telt, mire egy mindössze 5 perces verekedést akarata szerint valósított meg).

A pagoda első két őrzőjének castingolásánál szóba jött Wong Shun-leung, de ő nem vállalta, aztán James Coburn amerikai színésznek ajánlották fel a ehetőséget, aki egyébként Bruce Lee tanítványa volt, és régóta fontolgatták, hogy The Silent Flute címen forgatnak majd egy harcművészeti filmet az Egyedül Államokban. Végül a Hapkido mester, Hwang In-shik kapta meg az első emelet, Taky Kimura, a Seattle-i Jeet Kune Do iskola vezetője pedig a második szint ellenfelének szerepét. De a legnagyobb fájdalom, amiért tényleg krokodilkönnyeket lehet ejteni, hogy a pagoda tövénél állomásozó 10 verőember vezérét Bolo Yeung játszotta volna, akivel Lee A sárkány közbelépben is együtt szerepelt, csak ott nem találkoztak az ökleik. Mivel Bruce-nak rögtön szemet szúrt Bolo jellegzetes mozgása és robosztus fizikuma, mindenképpen szerepeltetni akarta a Halálos játszmában, ám ezúttal meg is küzdöttek volna egymással – viszont sajnálatos módon az ismert okok miatt erre végül sosem került sor.

Az ikonikus sárga kezeslábasnak is külön sztorija van. Andre Morgan, a film egyik producere szerint, amikor Bruce Lee megérkezett a forgatásra, a jelmezesek két ruhát ajánlottak neki, egy feketét és egy sárgát, de ő az előbbi mellett döntött, mivel Kareem Abdul-Jabbar lábnyoma láthatóbb volt annak mellkas részén. Egyébként a jelmez ötletét egy síruha ihlette, amelyet Lee egy Svájcban töltött vakációja során látott, még 1969-ben. Ennek fényében a maskara sem hagyományos harcművészeti viselet volt, ellentétben a pagoda őreinek jelmezével, így többek közt ez is a Jeet Kune Do stílus nélküli stílusának filozófiáját prezentálta: teljes mozgásszabadságot adott neki, ami elengedhetetlen volt a bunyós jelenetek tökéletesítéséhez, egyúttal remekül idomult Jabbarhoz is, aki szintén „sima” öltözőkét viselt a filmben – ez is a Halálos játszma központi témája alá dolgozott.

Hai útja afféle beavatási szertartásnak is számított, minden szint teljesítése lehetővé tette számára, hogy jobb harcos legyen, és jobban megismerje önmagát. Az utolsó emeleten szembekerül egy ugyanolyan stílus nélküli stílusú emberrel, amilyen ő, gyakorlatilag majdnem a saját tükörképével, annyi különbséggel, hogy az nem nyerte el a legfelsőbb tudást, azaz a sötétségben maradt (Jabbar napszemüvege és fényérzékenysége is ezt volt hivatott szimbolizálni), és mikor legyőzi, nyilvánvalóvá válik, hogy a pagoda igazi kincse nem az a bizonyos rejtélyes tárgy, hanem a fenséges fény jutalma, azaz a határtalan önismeret.

1973 júliusában befejeződött A sárkány közbelép forgatása, ezután Bruce Lee újra elkezdett dolgozni a Halálos játszmán. Finomítania kellett a forgatókönyvön és találni akart egy fehér színészt is: ez lett volna az ausztrál George Lazenby, aki 1969-ben, mindössze egy rész erejéig eljátszotta a brit kémet, James Bondot, az Őfelsége titkosszolgálatában című filmben. Lazenby-t érdekelte a szerep, a Tomboló ököl óta nagy rajongója volt Lee-nek, és a Golden Harvest előtt is megnyílt a lehetőség, hogy egy nagy nemzetközi nevet szerződtessen a produkcióhoz. 1973. július 20-án, halálának estéjén Lee Raymond Chow társaságában találkozott vele, hogy megvitassák a karakterét – de ezzel a nappal az eredeti Halálos játszma története véget ért.

A film fejlesztése Lee elhalálozásával abbamaradt, azonban a harcművész körüli kultusz nem akart csillapodni – így hát Chow elszánta magát, hogy felhasználja a már leforgatott jeleneteket, és más színészekkel, valamint egy átíratott forgatókönyvvel befejezi azt. Abból a szempontból érthető a dolog, hogy Chow a Lee-vel ápolt jó barátság mellett mégiscsak egy kőkemény üzletember volt, akit elsősorban a profitszerzés érdekel, szóval hülye lett volna nem kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Ám amilyen formában megvalósították, az hagy maga után némi kívánnivalót.

Miután újraindították a gyártást, Robert Clouse, A sárkány közbelép rendezője ült a direktori székbe – nem volt könnyű dolga, lényegében egy pótolhatatlan sztár nélkül kellett befejeznie a filmet, lehetőleg úgy, hogy az illeszkedjen annak életművébe és méltó legyen a munkásságához. Mivel az eredeti szkript már akkor sem volt kész, amikor Lee még élt, és egyébként is körülményes lett volna aszerint dolgozni, a teljes sztorit átírták. A végső verzióban a főhős (akit immár Billy Lo-nak hívnak) egy sikeres színész, akit megpróbál megzsarolni a maffia, ezért végül megrendezi a saját halálát, hogy az árnyékban megbújva felvehesse velük a harcot.

Számos módszert alkalmaztak arra, hogy elfeledtessék a nézőkkel, hogy a játékidő nagy részében nem Bruce Lee látható a képernyőn: két kaszkadőr „helyettesítette”, akik nemigen hasonlítottak rá, ezért gyakran napszemüveget vagy álszakállt viseltek, az illúzió fenntartása miatt nem mutatták közelről az arcukat, és sokszor a hátukat vette a kamera. Egy másik színészt is bevontak Lee karakterének szinkronizálásához, sőt, a készítők egyenesen odáig mentek, hogy a főhős, Billy Lo publikum előtt megrendezett búcsúztatásának jeleneténél konkrétan valódi felvételeket vágtak be Bruce Lee temetéséről. Ezzel kapcsolatban fel lehetne tenni a kérdést, hogy ha Lee lánya, Shannon kiakadt Quentin Tarantino-ra, mert szerinte az író-rendező megalázta néhai apját a Volt egyszer egy Hollywoodban, akkor Chow-ék húzása mégis micsoda? Enyhén szólva is kimeríti a hullagyalázás fogalmát.

További gondot jelentett, hogy az újonnan leforgatott jelenetek ellenére túl sok lyuk volt mind a történetben, mint az akciójelenetekben, így archív felvételeket használtak fel Lee korábbi műveiből, például a Chuck Norisszal való harcot A Sárkány útjából, amit a Halálos játszmában úgy állítottak be, mintha egy Billy Lo-mozi forgatása lenne (emiatt Norris neve egyébként megjelenik a stáblistán, holott a hagyományos értelemben egy másodpercet sem szerepel a filmben). Az is megér egy misét, amikor Billy öltözőjében egy kartonból kivágott Bruce Lee fejet illesztettek az effektesek a színész arcára, miközben egy tükörből néz vissza az őt megijeszteni próbáló gengszterre (nemhiába, a film 1978-as, hol volt még az ultramodern CGI-technológia). De ha eltekintünk a beállítás-ellenbeállítás szabályainak teljes hiányától és a nevetséges, amatőr trükköktől (mivel eközött és az előző Lee-filmek között minimum 6 év különbség van, elég feltűnő lett a kontraszt a régi és az új jelenetek összevágásánál), a Halálos játszma akkor sem egy jó film.

A dialógusok rettenetesek, a színészek borzalmasak, a bunyók túl műviek és tisztán látszik rajtuk, hogy begyakoroltak (persze Bruce Lee-hez lehetetlen felnőni, de akkor is gyengék, ha ezt a tényt figyelmen kívüli hagyjuk), összességében hiányzik belőle a kohézió és az összefüggő, átgondolt vízió. Mindenesetre hiába kapott vegyes kritikákat, hatalmas siker lett, világszerte 50 millió dolláros bevételt termelt (mai árfolyamon több mint 220 milliót). Lee neve tehát bevonzotta az embereket, és bár a vele leforgatott anyagból csak 11 percet használtak fel, az a bizonyos 11 perc bevonult a mozgóképes történelembe, és azóta is kimeríthetetlen inspirációs forrásként operál gyakorlatilag mindenféle médiumban, a filmektől kezdve a képregényeken át a videojátékokig. Ennek köszönhetően az eltelt évtizedekben számos rendező és producer ügyködött azon, hogy archívumokban kutatva és az ott talált anyagokat felhasználva egy olyan verziót hozzon tető alá, ami a legközelebb áll Bruce Lee eredeti elképzeléseihez.

A Criterion Collection blu ray formátumban megjelent ötfilmes Bruce Lee box set nem csupán Robert Clouse 1978-as Halálos játszmáját tartalmazta, hanem egy Game of Death Redux nevű 40 perces verziót is, amely Lee felvételeit használta fel. Az Alan Calvin producer által felügyelt Redux igyekezett a lehető legjobban ragaszkodni a sztár koncepciójához. Majd az Arrow Video szintén kiadott egy díszdobozos kollekciót, amiben szerepel egy hosszú dokumentumfilm is, a The Final Game of Death, ami viszont már a teljes eredeti anyagot tartalmazza, valamint concept artokat, képeket és interjúkat a forgatáson dolgozó szakemberekkel. Kevés olyan „befejezetlen” filmet övez ekkora kultusz, mint a Halálos játszmát, és talán soha senki nem feccölt ennyi melót egy mozgóképes alkotás restaurálásába – és akkor a mű bizarr vetületéről még nem is beszéltünk.

Bruce Lee halála után számtalan spekuláció látott napvilágot, és ezen a Halálos játszma sem segített, sőt, csak további hullámokat gerjesztett: a főhős, Billy Lo megrendezett halála miatt sok olyan elmélet kapott szárnyra, miszerint Lee valójában nem is hunyt el, és az egész csak egy frappáns átverés volt, hogy nyomtalanul eltűnhessen a világ szeme elől. A másik dolog viszont egyenesen szürreális: a főhőst a filmben úgy próbálja megölni a maffia, hogy az egyik emberük forgatás közben igazi töltényt rak egy kellékpisztolyba és lelövi Billy Lo-t (ezért hiszik halottnak, és ezért nyílik lehetősége az átverésre). A sors iróniája az, hogy 1993-ban Bruce Lee fia, Brandon is hasonlóan végezte A holló forgatásán, amikor egy kellékként használt fegyverbe beszoruló és a ravasz elsütésekor kirepülő lövedék halálos sebet ejtett rajta.

Akárhogy is, a Halálos játszma minden hibája ellenére valódi popkultúrális mérföldkő – igaz, természetesen nem az utólag leforgatott jelenetek miatt, hanem azoknak az anyagoknál hála, amik még Bruce Lee-vel készültek el. Egyrészt ott van maga az eredeti koncepció, hogy egy épületben felfelé haladva küzd meg az ellenfelekkel a különböző szinteken. Több filmesztéta is az „árkádfilm” nevű szubzsáner előfutárának titulálja az eredeti Halálos játszmát, amelynek három fontos jellemzője (a kitűzött cél elérése, a szintek teljesítése, az akár fizikai, akár szimbolikus úton történő felemelkedés) több későbbi klasszikusban visszaköszön. Mint például a Drágán add az életed!-ben, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban, az 1995-ös Mortal Kombatben, vagy a Jean-Claude Van Damme-féle Hirtelen halálban, de a 2011-es The Raid – A rajtaütést is nagyban áthatja a Halálos játszma szelleme, és nyugodtan idevehetjük a 2012-es Dreddet is. A második szintén emlékezetes dolog a Bruce Lee és a Kareem Abdul-Jabbar közti akciójelenet, aminek kettő Jackie Chan-film is emléket állít: a Városi vadász, ahol a főszereplő két magas fekete férfival verekszik egyszerre, és a Csúcsformában 3, melyben gyakorlatilag a klasszikus jelenet fordítottjával találkozunk, azaz az alacsony Chris Tucker bunyózik egy nálánál minimum két fejjel magasabb kínaival. A John Wick 3 a történet fináléjában formanyelvileg tisztelet a Halálos játszma előtt, de Boban Marjanovic NBA-kosara rövid szerepe is főhajtásként fogható fel.

A Halálos játszma felépítése, hogy a főszereplő minden szinten szembe találja magát egy hatalmas harcossal, akinek mindig van egy gyengesége, amit ki kell használni a győzelem érdekében, lényegében megteremtette a beat ’em up videojátékok által már évtizedek óta használt „szintvégi boss” struktúráját is. Ez a séma először az 1984-es Kung-Fu Master című arcade stuffban jelent meg, amely gyakorlatilag megalapozta az egész műfajt, valamint olyan verekedős játékok fontos elemévé vált, mint például a Street Fighter. És ha belegondolunk, hogy az előbb említett Kung-Fu Master inspirálta többek közt a Super Mario Bros.-t, a Dragon Ball manga- és animesorozat Red Ribbon Sagáját, akkor biztosra vehetjük, hogy rengeteg popkultúrális alapvetés sorsa máshogy alakult volna, vagy egyáltalán nem is létezne, ha nincs a Halálos játszma. A Marvel Comics szuperhőse, Shang-Chi is A sárkány közbeléppel elszabaduló kung fu őrület eredményeként jött létre, Paul Gulacy rajzoló pedig többször is elmondta, hogy Bruce Lee-ről mintázta a karaktert, sőt, a Game of Rings című történet is magán viseli a Halálos játszma hatását.

A sárga jelmez rengetegszer feltűnt már filmekben, tévésorozatokban, rajzfilmekben, videóklipekben, mangákban, animékben, képregényekben és videojátékokban. Hogy csak kettőt említsek: a Kill Billben Uma Thurman is hasonló ruhát visel, a Tekken 3-ban pedig az amúgy erősen Bruce Lee-beütésű Forest Law megnyitható skinjei közt szerepel egy ilyen maskara – de a sort nagyon-nagyon hosszan lehetne még folytatni. És már ez az egy dolog is tökéletesen kifejezi Lee munkásságát és örökségét.

Mert a Halálos játszma kész változata hiába lett olyan, amilyen, hiába gyenge, sőt, egyenesen csapnivaló film, az a rövid idő, amíg Lee teljes testi valójában szerepel benne, kitörölhetetlenül a mozgóképes történelem részévé vált. És ilyen kérem szépen, nem mindennap fordul elő. Mert Lee, noha 32 éve alatt sok mindent elért, többet, mint amit a legtöbb ember egész élete során (filmjei még mindig óriási népszerűségnek örvendenek, harcmodorát a mai napig tanítják, a róla szóló könyvekkel rogyásig vannak a polcok), de ha választani kellene egy olyan pontot, ami tökéletesen kifejezi ennek az embernek a jelentőségét és megmagyarázza, hogy miért ikonikus legenda több mint 50 évvel a halála után is, akkor az a Halálos játszma 11 perce lenne. És egyúttal ezért is szomorú, hogy ez a film eredeti formájában sosem készült el. Persze szökőévente felmerül, hogy esetleg animációs formában feldolgozzák, és amilyen modern ma a CGI-technológia, valószínűleg Lee arcát is rászerkeszthetnék bárkire, de nem, semmi értelme, és amúgy sem működne. Mert kevés emberre mondjuk, hogy pótolhatatlan – de Bruce Lee köztük van.