A kaszkadőr filmkritika

Hollywood képmutatóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy amíg az Oscarra különböző, jórészt agyament kvótarendszerekkel akarnak egyenlőséget hozni, addig a kaszkadőrmutatványokat, illetve azokat a szakembereket, akik munkájukkal életveszélyes helyzetekben, testi épségüket kockáztatva igyekeznek hozzátenni a magukét a mozi varázsához idestova több mint 100 esztendeje, az Akadémia nemhogy nem kezeli együtt a rendezői, írói, színészi vagy technikai bravúrokkal, hanem nagyvonalúan semmibe is veszi. A kaszkadőrök kb. 30 éve lobbiznak egy új díjkategóriáért, ami, ha belegondolunk, hogy nélkülük a mozi (vagy legalábbis az akció-műfaj) talán már rég halott lenne, és hogy enyhe túlzással a kávéhordó fiúkon/lányokon kívül lassan már mindenki kaphat aranyszobrot, valahol tényleg jogos. Ehhez képest még mindig ott tartunk, hogy miközben az Oscar-gálán minden kollégájuk szmokingban feszít a helyszínen, őket maximum a kulisszák mögött készült felvételeken vagy egy-két Facebook-posztban lehet elcsípni – pedig ha van egy rizikós jelenet, akkor a piszkos munkát mindig ők végzik, ők viszik vásárra a bőrüket annak érdekében, hogy jól szórakozzon a közönség.

És lehet itt jönni pl. Tom Cruise-zal, aki nyilván nem kevés melót tesz bele abba, hogy egy-két nehéz mutatvány jól sikerüljön (félreértés ne essék, nem az ő hitelét akarom becsmérelni), de azért tudjuk, hogy az mégsem teljesen ugyanaz. Szóval hiába az erős kampányolás és az egyre terebélyesebb elégedetlenkedés, az Akadémia valószínűleg nem máról holnapra fog változtatni a kaszkadőrökkel kapcsolatos szokásain – és sajnos nem is David Leitch új filmje, A kaszkadőr fogja meggyőzni az illetékeseket arról, hogy másképp gondolkodjanak.

Jól lehet, láthatóan nincsenek is ilyen szándékai. Ugyan van egy-két frappáns, félig elviccelt, félig komolyan vett kiszólás, hogy ideje lenne a kaszkadőröket is emberszámba venni, ha díjazásról esik szó, valamint itt-ott maró gúnnyal figurázza ki a filmkészítést és a filmipar mai állapotát, azt, hogy a produkció komoly és éles kritikával illeti az álomgyárat, nem a mesteri forgatókönyvíró bravúrnak, mint inkább ama rendező személyének köszönhetően lehet belelátni, aki ledirigálta a filmet. David Leitchnél ugyanis kevesen értenek jobban a tárgyalt szakmához: annak idején Hollywood egyik legnépszerűbb kaszkadőrének számított, „helyettesítette” többek közt Brad Pittet, Matt Damont, Jean-Claude Van Damme-ot, és olyan filmek harcjeleneteinek koreográfiájáért felelt, mint a Mátrix 2-3 vagy A Bourne-ultimátum.

Manapság (pontosabban 2014 óta) pedig már a kamera mögött áll, társrendezőként ő hozta tető alá a John Wick első részét, majd szólóban az Atomszőkét, a Deadpool 2-öt, a Halálos iramban: Hobbs és Shawt, és a Gyilkos járatot. Tehát túlzás nélkül a jelenkor legjobb akció-rendezőjéről beszélünk, nem is véletlen, hogy A kaszkadőrnek is azok a legjobb pillanatai, amikor a karakterek csépelik, üldözik és lövik egymást hangos robbanások és lángcsóvák közepette. Az akciószekvenciák káprázatosak és kreatívak, a koreográfia egészen egyszerűen fantasztikus, és az is előnyéle válik, hogy a lehető legminimálisabb CGI használatával oldották meg az egészet, igazi hús-vér kaszkadőrökkel, akiket egyébként a stáblista alatt nemhogy mind vizuálisan, mind pedig írásban is megemlítenek, de frappáns módon még fejet is hajtanak előttük. Leitch, valamint az operatőr, a vágó, valamint a megint csak a piszkos munkát végző, de immáron közel sem arctalan kaszkadőrök tehetségéhez és profizmusához kétség sem férhet – ha csupán ezekről a jelenetekről beszélünk, a film simán viszi az idei évet, maximum a hónap végén debütáló Furiosa miatt kell aggódnia.

Ha A kaszkadőr minőségét kizárólag az akciók dinamikájával mérnénk, közel tökéletes lenne az végeredmény – nem úgy a történetmesélés, a dramaturgia és a humor esetében. Igaz, ezek sem katasztrofálisak, de itt már lényegesen több szó érheti a ház elejét. Pontosabban inkább az a probléma, hogy a felsorolt három alkotóelem gyengélkedését A kaszkadőr a látvánnyal és a tempóval nem tudja teljes mértékben kompenzálni. Kicsit joggal érezhetjük magunkat átverve a kissé mást ígérő trailerek után, mivel a sztori gerincét (azaz a főszereplő páros oknyomozását egy filmforgatás mögött meghúzódó titokzatos haláleset miatt) folyamatosan háttérbe szorítja Ryan Gosling és Emily Blunt kettősének romantikus évődése, ami ugyan szolgál kellemes pillanatokkal, nagyrészt csupán repetitívvé és monotonná teszi az amúgy is indokolatlanul hosszú (126) perces játékidőt.

Azok a bizonyos kellemes pillanatok leginkább annak az amúgy fiktív filmnek, a Metálviharnak a forgatásán játszódik, vagy ahhoz kapcsolódik, amit Blunt karaktere, Jody akar megrendezni. Amikor Jody a film forgatókönyvét ismerteti Gosling figurájával, Cody-val, és kiderül, hogy a Metálviharban szereplő űrcowboy és a földönkívüli nő zaklatott viszonya valójában az ő szerelmi csalódásán és kettejük vakvágányra futott kapcsolatán alapul, vagy amikor a főszereplők osztott képernyőn keresztül vitatják meg a filmbeli karakterek szerelmének alakulását, de közben a sajátjukról beszélgetnek, azok vitathatatlanul A kaszkadőr pozitívumait erősítik – kár, hogy ezekből kevés van. Mert mindent összevetve Cody és Jody kapcsolata nem elég egyedi, nem elég érdekes, voltaképp nem sokban különbözik a tizenkettő-egy-tucat romkomokban látható színvonaltól, még úgy is, hogy Gosling és Blunt között alapvetően megvan a kémia – de az erőltetett és izzadságszagú poénokon ritkán lehet nevetni, mosolyogni is csak elvétve.

Nagyon haragudni azonban mégsem lehet rá, attól függetlenül, hogy a címben jelölt szakma felé megfogalmazott szerelmeslevél koncepciója (amire Leitch az egész produkciót ráépítette) az érzelmek magas hullámainak sodrásából adódóan kis híján mindent, a narratívát, a dialógusokat, a komikumot és a dramaturgiát is magával viszi. Mert tényleg nehéz másként értelmezni A kaszkadőrt, mint szívvel-lélekkel elmesélt főhajtásként, tisztelgésként eme életveszélyes és kockázatos szakma előtt, amely szerethető, laza stílusával összességében eladja magát. És még ha ez a bizonyos szerelmeslevél megfogalmazása és írásképe itt-ott csúnyácska és hibádzik, A kaszkadőr egy tisztességes, régimódi feelgood mozi, ami bár a filmipar arctalan hőseinek nem hozza el a megérdemelt elismerést, egy szórakoztató és bugyuta egynyári limonádénak bőven megfelel.

Gamekapocs értékelés: 7.5

Eredeti cím: The Fall Guy
Rendező: David Leitch
Producer: Kelly McCormick, David Leitch, Ryan Gosling, Guymon Casady
Forgatókönyv: Drew Pearce
Szereplők: Ryan Gosling, Emily Blunt, Aaron-Taylor Johnson, Hannah Waddingham, Teresa Palmer, Stephanie Hsu, Winston Duke
Zene: Dominic Lewis
Operatőr: Jonathan Sela
Vágó: Elísabet Ronaldsdóttir
Gyártó: 87North Productions, Entertainment 360
Forgalmazó: Universal Pictures
Játékidő: 126 perc
Eredeti premier: 2024. május 3.
Hazai premier: 2024. május 2.