Hang nélkül: Első nap filmkritika

2018-ban, a komikus, tévésorozatos mellékzöngékből rendezővé, forgatókönyvíróvá, nem utolsó sorban pedig komoly színésszé avanzsált John Krasinski egy sokáig a fiókban heverő szkriptből lerakta a posztmodern horrorfilmek egyik legnépszerűbb darabját, a Hang nélkült. Tulajdonképpen egy realisztikus, tökéletesen komolyan vehető, valódi tétekkel bíró családi drámát ültetett bele az unalomig ismert inváziós horror-sci-fik szubzsánerébe, egyúttal szemtelenül kiforgatta, újraértelmezte és többletjelentéssel ruházta fel a sokszor lenézett, olcsó szórakozásnak bélyegzett műfajt. A nagy (bár egyáltalán nem eredeti) truvája az volt, hogy Krasinski a hangot tette meg a produkció szervezőelemének, a csendet pedig a történet szerves részének. Bár a koncepció nem működött teljesen flottul (azért itt-ott többször csapták agyon a logikát, mint azt toreláni lehetett volna), a szakma és a közönség egyöntetűen borult le előtte, és az anyagi siker is egyértelművé tette, hogy ezt bizony folytatni kell.

A Hang nélkül 2 alaposan rá is licitált az első részre, de ahogy az a jó öreg hollywoodi szabálykönyvben meg vagyon írva, egy sikeres franchise-ból a legeslegutolsó szuflát is ki kell sajtolni, azaz az elvileg jövőre érkező Hang nélkül 3 mellett más módokon is elkezdik bővíteni a filmek világát. És így érkeztünk el a teljesen új karaktereket és egy teljesen új történetet felvonultató előzményhez, az Első naphoz, ami nem a hányattatott sorsú Abbott-család sztoriját meséli tovább, hanem egy rákos beteg nő, Samira és a mellé szegődő egyetemista srác, Eric megpróbáltatásait mutatja be New York City betondzsungelében – ezen belül is azt az időszakot, amikor a legapróbb neszre is támadó vak szörnyek megvetették a lábukat a Föld bolygón.

Mondhatnám, hogy az előző két epizód ismeretének fényében és a korábban látottaknál jóval mozgalmasabb és monumentálisabb filmet ígérő trailerektől függetlenül cseppet sem meglepő, hogy az Első nap végül nem a „nagyobb, jobb, látványosabb”-folytatások, valamint a tendenciakövető észbontó eredettörténetek sorába állt be. Ám az előzmény még így is kifejezetten személyes és intim hangot üt meg, amelyben a szörnyetegek, mint olyanok, pusztán csak a karakterdrámát elősegítő katalizátorokként vannak jelen. Aki tehát egy vérgőzős, brutális tempót diktáló inváziós horrorra számít, ahol az agresszív alienek földön és levegőben egyaránt támadva szaggatják széjjel a sikítva menekülő civil lakosságot és az össze-vissza lövöldöző, bepánikolt katonákat, miközben robbannak a járművek, zuhannak a helikopterek, repülnek az üvegszilánkok és dőlnek az épületek, annak kissé bilibe lóg a keze.

Az apokalipszis gyakorlatilag offscreen zajlik, egy-két látványos és ütős momentumon kívül nem nagyon kapja el a nézőt „az emberiség elveszett, minden odavan, meghalunk, kipusztulunk”-féle tipikus világvége feeling, és a kamera még ilyenkor is szinte csak és kizárólag a főhősnőre fókuszál. A film nagyjából mindent Samira szemszögéből mutat be, az ő személyes drámája a lényeg, és ezzel kapcsolatban a forgatókönyv sem a szokványos sablonokkal él. Ezúttal nem a túlélés a legfontosabb szempont, hanem valami egészen más, ami papíron talán nevetségesnek tűnik, gyakorlatban viszont megérinti az embert – már amikor képes rá. Igen, az Első nap legnagyobb problémája az, hogy a karakterdráma sokszor borzasztóan sekélyes vagy épp semmilyen, nem igazán tud megható és érzelmes reakciókat kiváltani a nézőből, és mivel ez akar lenni a film egyetlen fegyverténye, ezért olyan tulajdonságokat is magával ránt, amikkel alapvetően nem lenne gond, ha működne a mű érzelmi vetülete.

Kérdés, hogy ha a drámai szál ennyire nyögvenyelős, a világvége káoszából alig-alig kapunk valamit, új dolgokat pedig nemigen tud mutatni a film, akkor mégis mi marad. Hát, nem sok. A támadás kezdetét voltaképp már a korábbi részekben is bemutatták, a minimalista szüzsé miatt a földönkívüli lényekhez is pont annyit adnak hozzá, hogy az őket körülvevő misztikum ne sérüljön (ez mondjuk egyáltalán nem baj, viszont ironikus módon csak még tovább csökkenti az Első nap létjogosultságát), a logikai bakikat meg már fel sem hozom részletesebben. Ahhoz, hogy a hanghatások, azok erőssége és intervalluma borzasztóan inkonzisztens (egyszer egy darab fém csörrenését meghallják a szörnyek, máskor egy könyvespolc felborulását se), és ahhoz, hogy a vak alienek rohamozás közben sem ütköznek neki semmilyen tereptárgynak, már hozzászokhattunk, és végül is a halhatatlan macska sem nagyobb hülyeség, mint egy vérszomjas földönkívüliekkel teli poszt-apokaliptikus világban hagyni, hogy az 5 éves kisgyereked mögötted sétáljon egy zenélő játékkal a kezében.

Már eddig is sejthető volt, de most végképp bebizonyosodott, hogy Krasinski ötletében pont annyi érdemi kraft volt, amit az első két részben sikerült prezentálni. Mert fel lehet erre húzni akár még öt vagy teszem azt, tíz filmet is, viszont akkor a koncepció és a hatásmechanizmus sérül, mivel minden további epizód az újdonság varázsának hanyatlásával és a hitchcocki suspense gyengülésével fog járni. Ilyen formán az Első nap is egy totál fölösleges film, semmit sem rak hozzá a frencsájhoz (igaz, legalább nem is vesz el), nyugodtan meglettünk volna nélküle, ha nem készül el, senkit sem zavarna.

Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő, mármint a 2025-ben debütáló Hang nélkül 3-at követően, ami ide a rozsdás bökőt, vért izzadva fog küzdeni azért, hogy komolyabb mítoszrombolás nélkül meséljen még valamit erről a világról. Esetleg egy űrben játszódó spin-off? Tojásokat rakó gigantikus szörnykirálynő? A lehetőségek végtelenek, csak a franchise alapgondolatát ölik meg vele. Mondjuk nem ez lenne az első eset a filmiparban.

Gamekapocs értékelés: 6

Eredeti cím: A Quiet Place: Day One
Rendező: Michael Sarnoski
Producer: Michael Bay, Andrew Form, Brad Fuller, John Krasinski
Forgatókönyv: Michael Sarnoski
Történet: John Krasinski, Michael Sarnoski
Szereplők: Lupita Nyong'o, Joseph Quinn, Alex Wolf, Djimon Hounsou
Zene: Alexis Grapsas
Operatőr: Pat Scola
Vágó: Gregory Plotkin, Andrew Mondhsein
Gyártó: Platinum Dunes, Sunday Night Productions
Forgalmazó: Paramount Pictures
Játékidő: 99 perc
Eredeti premier: 2024. június 28.
Hazai premier: 2024. június 27.