A kegyelem fajtái filmkritika

  • Írta: osan
  • 2024. szeptember 20.
Link másolása
Perverz játékok, öncsonkítás és egy szexszekta – bemutatkozott végre Lanthimos legújabb abszurd alkotása, a Kegyelem fajtái, mi pedig nem is vakarhatnánk jobban a fejünket, miközben az állunkat keressük.

Tavaly hatalmas sikert aratott Lanthimos a Szegény párákkal – egy Frankenstein-szerű coming of age könyvadaptációval, melynek könyv változata nemrég jelent meg először magyarul -, és nem kellett sok idő, hogy egy újabb abszurditással jelentkezzen a szürrealizmusáról elhíresült görög rendező-író. Ezúttal nem egy adaptációt, hanem egy saját produktumot láthatunk a nagyvásznon, a Kegyelem fajtáit ugyanis Lanthimos és Efthymis Filippou (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása) duója írta.

A film három történetből épül fel, melyek alapvetően külön-külön léteznek, mégis egy halvány történetszál összetartja őket, R.M.F. személye. R.M.F. halála, R.M.F. repül és R.M.F. megeszik egy szendvicset – mindhárom cselekményszál a perverz abszurditással kacérkodik, miközben a háttérben (jól elbújtatva) egy magasztosabb mondanivalót is felfedezhetünk – persze, csak ha elég elvont beállítottságúak vagyunk.

R.M.F. halála egy alá-felé rendelt viszonyt mesél el nekünk, melyben Willem Dafoe a vállalatigazgatót, Jesse Plemons pedig az alkalmazottját alakítja. Plemons karakterének minden földi javat megad Dafoe, és a materiális szabadságért egyszerű dolgot vár csak el: adja fel a szabad akaratát, amit aztán Plemons könnyűszerrel áldoz fel az anyagi stabilitás oltárán. Meg van szabva Plemonsnak, hogy mit egyen, milyen ruhát vegyen fel minden nap, mikor közösülhet a feleségével, sőt még az is, hogy gyermeket nem vállalhatnak. Cserébe nincs nélkülözni valója, és ez a függési viszony remekül is működik egészen addig, míg Dafoe arra nem kéri Plemonst, hogy egy autóbalesetbe kerüljön, melynek hatására a másik sofőr jó eséllyel meghal.

Az R.M.F. repülben Plemons egy rendőrtisztet alakít, kinek tengerbiológus felesége, Emma Stone eltűnt egy kutatóút során. Míg a történet első felében a reménytelen, már-már gyászba fulladó feldolgozási folyamatot figyelhetjük meg, addig a második felére visszatér a feleség, csak egy bökkenő van: mintha egy közel azonos, mégis az apróságokban markánsan eltérő személy tért volna haza. Stone karakteréről a gyászmesékből megtudjuk a legfontosabb, legintimebb dolgokat, majd mikor hazatér, annak szinte teljes ellentettjét látjuk a vásznon. Plemons is elkezd gyanakodni és ezzel egy furcsa, éhségsztrájkkal és enyhe testhorrorral átitatott Testrablók-szerű cselekmény veszi kezdetét.

A záróakkord, az R.M.F. megeszik egy szendvicset két utazóügynökről szól (Plemons és Stone), akik a Dafoe által vezetett szexszekta nevében keresik országszerte a megváltójukat. Stone karaktere elhagyta családját a szekta érdekében, és lopva ugyan, de mégis hazajár ahogy tud, hogy meglátogassa, vagy legalább kisebb-nagyobb ajándékokkal ellássa kislányát. Egy ilyen alkalommal volt férje bedrogozza és megerőszakolja, mire a szekta vezetője, Dafoe tisztátalannak kiáltja ki és kiűzetik a paradicsomot jelentő rezidenciából, azaz a szektából.

A 164 percet felölelő alkotás közben sokszor fogjuk vakarni a fejünket, hogy ugyan most mi a jó fenét látunk, és nem azért, mert átgondolatlan vagy követhetetlen lenne bármelyik cselekmény is, inkább azért, mert a koherenciát szolgáltató aspektus jó mélyen el van ásva az abszurditás talajában és csak kellő elvontsággal és töprengéssel tudjuk megkapargatni a felszínt – épp emiatt nem is szándékozom megfejteni a filmet, az maradjon a művelteknek.

Amit viszont nyugodtan ki merek jelenteni: nem volt olyan része a filmnek, amit nem a vászonhoz tapadva töltöttem volna. Egyszerűen az elején megragadja a figyelmünket Lanthimos és nem engedi el, ehhez pedig nem kell neki semmiféle akciójelenet, elég a gyönyörűen kivitelezett pszichológiai feszültség, hogy a történetek folyásakor fogalmunk sincs mi zajlik az összkép mögött és folyton-folyvást jeleket keresünk, hogy össze tudjuk rakni a kirakóst.

A Szegény párákból megismert karaktergárda most is remek munkát végez – igen, Emma Stone ismét táncra perdül –, újoncként Plemons pedig egyszerűen tündököl. A párhuzamba vonása a Kegyelem fajtáinak és a tavalyi kasszasikernek viszont itt megszűnik, hiszen az előbb említett alkotás inkább Lanthimos gyökereihez nyúl vissza és emlékeztet minket az Egy szent szarvas meggyilkolására, mintsem az Alasdair Gray könyvéből készült adaptációra.

Lanthimos kissé öncélú, de alapvetően az emberi természetet, a világot és a vallást megfejteni próbáló rendezői mivolta közel tökéletesre csiszolódott és a lehető legtisztább formában kapjuk meg a jól ismert feketehumort, a szürrealizmust és a társadalmi koncepciókat bontogató magatartást. Nehéz pontszámban mérni Lanthimos műveit, de alapvetően az is nagy kihívás, hogy bármiféle kategóriába kényszerítsük azokat, ami viszont nem nehéz, az az ajánlás: egyértelmű, hogy nem való mindenkinek a Kegyelem fajtái, de Lanthimos-rajongóknak kötelező, viszont akik csak a tavalyi Szegény páráktól fellelkesülve ülnének be a mozikba, azok lehet csalódni fognak. Remek alkotás lett a film, de erősen megválogatja célközönségét.

Gamekapocs értékelés: 8

Eredeti cím: Kinds of Kindness
Rendező: Yorgos Lanthimos
Producer: Yorgos Lanthimos, Ed Guines, Andrew Lowe, Kasia Malipan
Forgatókönyv: Yorgos Lanthimos, Efthimis Filippou
Szereplők: Emma Stone, Jesse Plemons, Willem Dafoe, Margaret Qualley, Hong Chau
Zene: Jerskin Fendrix
Operatőr: Robbie Ryan
Vágó: Yorgos Mevropsaridis
Gyártó: Element Pictures, Film4, TSG Entertainment
Forgalmazó: Fórum Hungary
Játékidő: 164 perc
Eredeti premier: 2024. május 17.
Hazai premier: 2024. szeptember 19.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...