Mindvégig Agatha sorozatkritika

A múltban többször is említettem már azon fogadalmamat, miszerint ha már ott voltam az MCU kezdetén, 2008-ban, mindössze 15 éves fejjel, akkor ott leszek a végén is, és ha törik, ha szakad, kötelező jelleggel végignézek minden marveles filmet és sorozatot, még ha mindnyájan bele is döglünk. Ezzel a Bosszúállók: Végjátékig egyáltalán nem volt probléma (pedig már addig a pontig is bőven voltak gondok a franchise-zal), sőt az elkövetkezendő esztendőkben is kitartottam mellette, noha a 2022-es és a 2023-as termés rendesen odacsapott a rajongásomnak. „Nem baj, a sok rossz mellett majd úgyis érkezik valami jó” – nyugtatgattam magamat, és valóban, mert bár a széria az idei esztendőt a mérsékelten sikeres Echóval nyitotta, a Deadpool & Rozsomák végre visszahozta egy kicsit a műfajba vetett bizalmamat. 2024-ben ezzel az egy mozifilmmel erősített a stúdió, és a hatalmas sikernek köszönhetően egy csapásra kikiáltották a komplett franchise megmentőjének, amiből persze Kevin Feige-ék is levonták a „megfelelő következtetést”: a Marvelre szükség van, szóval jövőre megint dézsából öntik ránk a szuperhősöket – mint a mozgássérült, aki újra tud járni, és rögtön 200 kilóval guggol.

És most megérkezett az idei Marvel-felhozatal utolsó előtti dobása, a Mindvégig Agatha, amivel kapcsolatban két dolog ütött szöget a fejemben. Az egyik, hogy milyen jó volt annak idején úgy nézni ezeket a filmeket és sorozatokat, hogy tudtam, nekem csinálják őket, és képes voltam élvezni, képes voltam szórakozni rajtuk, mert nekem szóltak, a másik pedig az, hogy a stúdió mostanában elég erősen ügyködik azon, hogy megszegjem a fent említett fogadalmamat, és már itt is szelektáljak. Utóbbi egyenesen következik az előbbiből: nem arról van szó, hogy egyes egyedül ez a széria okolható a pálfordulásért, és nem ez a legeslegutolsó csepp a pohárban, de az tény, hogy sok más rajongótársammal együtt (mert teszem fel, biztos nem vagyok egyedül) én sem tudok már rezonálni egy spinoff-sorozat spinoffjával, aminek még a célközönségét sem igazán lehet beazonosítani (jobban mondva belehet, csak akkor megint ott tartottunk, hogy ismét pont azt a fanbase-t hagyták figyelmen kívül, ami eltartja ezeket a produkciókat), és egyáltalán nem azoknak csinálták, akik a kezdetektől a Marvel mellett vannak.

Nem ez az első, és tartok tőle, hogy nem is az utolsó ilyen MCU-alkotás, és nem kell sem profi kritikusnak, sem pedig filmesztétának lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, mi az igazi gond. Mialatt a franchise új utakat keres, az összes réteget meg akarja szólítani, és ezáltal egyre inkább tucattermék lesz, és pontosan azokat hagyja az út szélén, akiknek az első 10 évét köszönheti. Azokat a rajongókat, akik gyermekkoruktól kezdve képregényeket olvastak, majd a moziban ülve azzal szembesültek, hogy amit addig csak rajzolt formában láttak, most megelevenedett a nagyvásznon, és a stáblista után vigyorogva sétáltak ki a teremből. Valamint azokat, akik noha nem ismerték az alapanyagot, mégis megszerették a szuperhősöket és a filmek hatására igazi szakértőkké képezték magukat az évek során.

Nos, a Mindvégig Agatha nem nekik szól. Valószínűleg lesznek olyan fanok, akik megtalálják benne a számításaikat (ahogy nézem, a sorozat dicséretes nézőszámot produkált, és a kritikák is többségében pozitívak, szóval ebben a tekintetben lehet, hogy mégiscsak kisebbségben leszek), de így 30 pluszosan én már képtelen vagyok szétizgulni magamat egy önismétlő sztorin, a szokásos óvodás poénokon és az idegesítő karakterek érdektelen vergődésén, akik közül a címszereplő amúgy magasan viszi a prímet. Kathryn Hahn infantilisan ripacs figurája a WandaVízióban még elment, de most egy komplett minisorozatot építettek köré, és már a második epizódban megerősödött bennem a gondolat, hogy azért hozza végig ezt a karaktert, mert kb. ennyiben merül ki a színészi eszköztára (ez mondjuk meg is magyarázná, hogy a Marvel előtt miért nem tudtam róla semmit). Nem csak simán átesik a ló túloldalára, de közben még lenyom vagy féltucat dupla-szaltót: a folyamatos affektálástól, gesztikulálástól, a túlerőltetett mimikától már rövidtávon hülyét lehet kapni, tulajdonképpen egy női Ace Venturával van dolgunk.

De ez még csak a jéghegy csúcsa, mert a sorozat (mármint amellett, hogy a főhősnő végig úgy viselkedik, mintha be lenne kokainozva) egyébként is nehezen emészthető: tele van gyors kameraváltásokkal, mindenki dumál, egymás szavába vág, minden karakter olyan, mint egy Family Guy-bejátszásban, mintha annak a szériának az írócsapata csinálta volna abból a célból, hogy kiparodizálják a nők viselkedését. A cselekmény szinte egésze arról szól, hogy a szereplők házról házra járnak és rejtvényeket oldanak meg, aztán mennek a következő állomásra, és minden kezdődik elölről. Kedvelhető figura nincs, maximum a Kölyök, de azért ott sem kell nagy csodára számítani, a vele kapcsolatos fordulatot nagyjából a csattanó előtt úgy 1-2 epizóddal kitalálod.

Aztán úgy a hetedik rész környékén erőre kap a történet, és utána tényleg egy közepesen élvezetes boszorkányos Marvel-szériára kezd hajazni a végeredmény, de addigra már megette a fene az egészet. Amit a Mindvégig Agatha az utolsó három felvonás csavarjaival, karakterfejlődésével és komolyabb hangvételével nyer, azt nagyjából el is veszíti azzal, hogy 6 részen keresztül kell nézni, pardon, szenvedni rajta, hogy végre legyen belőle valami. Igaz, akkor sem nyújt sokat, mert bár a főhősnőt illetően az íróknak láthatóan szándékukban sem állt megismételni a Loki főgonosz-mosdatását, de helyette semmi olyannal nem tudnak szolgálni, ami minimális szinten szimpatikussá tehetné Agathát, akire egyébként az egész szériát építették. Mert most komolyan, azon kellene meghatódni, hogy a pszichopata sorozatgyilkosról kiderül a visszatekintésben, hogy pszichopata sorozatgyilkos, amihez a saját gyerekét is felhasználja, majd miután az meghal, annyira feldühödik, hogy marad továbbra is pszichopata sorozatgyilkos?

A sorozat maximum csak ezzel a felemás konzekvenciával tud szolgálni, meg egy irritáló boszorkánydallal, ami miatt jó eséllyel habzó szájjal nyúlsz a konyhakésért, hogy felvágd vele az ereidet – a biztonság kedvéért a 9 rész alatt vagy hússzor el is éneklik, hogy garantáltan agyvérzést kapj tőle. Körülbelül ennyire képes a Mindvégig Agatha. Az meg már csak hab a tortán, hogy többek közt emiatt késik a sokak által várt Daredevil: Born Again, ami már a főhőse, illetve a netflixes előzmények miatt is milliószor érdekesebbnek tűnik, mint ennek a sorozatnak a komplett narratívája. Apropó Daredevil: én már ott tartok, hogy a teljes 2025-ös Marvel-felhozatalt cakompakk odaadnám azért, hogy legalább az jó legyen.

Gamekapocs értékelés: 4

Eredeti cím: Agatha All Along
Készítő: Jac Schaeffer
Rendező: Jac Schaeffer, Rachel Goldberg, Gandja Monteiro
Producer: Julie Herrin, Cameron Squires
Író: Jac Schaeffer, Laura Donney, Cameron Squires, Giovanna Sarquis, Laura Monti, Jason Rostovsky, Gia King, Peter Cameron
Szereplők: Kathryn Hahn, Joe Locke, Debra Jo Rupp, Aubrey Plaza, Sasheer Zamata, Ali Ahn, Okwui Okpokwasili, Patti LuPone, Evan Peters
Zene: Christophe Beck, Michael Paraskevas
Operatőr: Caleb Heymann, Isiah Donté Lee, Jon Chema
Vágó: Jamie Gross, David Egan, Libby Cuenin, Dane R. Naimy
Gyártó: Marvel Television
Forgalmazó: Disney+
Játékidő: 29-49 perc
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 9
Premier: 2024. szeptember 18. - 2024. október 30.