Durva belegondolni, hogy manapság már mennyire mást jelent a Marvel-mérce, mint a 2010-es években, a Végtelen Saga idején. Akkoriban, a szuperhősműfaj csúcsán, bár jócskán akadtak gyengébb produktumok, de általában még ezek is képviseltek egy magabiztos színvonalat, és ha más nem, legalább képesek voltak a látvánnyal és a sodró lendülettel elkápráztatni a mozinézőket – tudtad, hogy mit kapsz a pénzedért, nagy meglepetés nemigen érhetett, maximum pozitív értelemben. A jól bevált recepttel és azzal a bizonyos kényelmes komfortzónával, amelyből csak nagyon-nagyon ritkán léptek ki Kevin Feige-ék, és akkor sem mentek túl messzire (noha ironikus módon pont ezekben az esetekben sikerült többet mutatni az átlagnál) az MCU gyakorlatilag egy stabil pont lett, amire egy-két kivételtől eltekintve mindig számítani lehetett.
Aztán attól kezdve, hogy Thanost elcsettintették a Végjátékban, az aranykornak annyi lett: nem kell különösebben magyarázni, az események folyományát még azok is ismerik, akik egyáltalán nincsenek oda a daliás igazságosztókért. Ha nagyon szőrös szívvel nézem, akkor az elmúlt négy esztendő terméséből csak A galaxis őrzői 3, no meg a Deadpool & Rozsomák tudott egyértelmű sikert aratni színvonal-ügyileg, ami mondanom sem kell, baromi rossz arány, tekintve, hogy a Multiverzum Saga eddig összesen 12 filmet foglal magában – a tévésorozatokat már fel sem hozom, ott még katasztrofálisabb az eredmény. A végkicsengésbe ezúttal is vegyül némi irónia, ugyanis James Gunn csillagközi csapatának záró kalandja szinte teljes mértéken elkülönült a franchise aktuális fő-szálától, Deadpool meg eleve egy outsider volt korábban, aki hiába került végül a húsosfazék közelébe, a színre lépése mégis egy külön kávéház a nagyobb képet nézve.
Utóbbi akkorát ment, hogy a rajongók tetemes hányada azonnal kijelentette, hogy ezzel meg van mentve a komplett MCU, és kezdődik a reneszánsz, míg mások azért sokkal hidegebb fejjel szemlélték a dolgot. A józanabb elképzelés valahogy úgy nézett ki, hogy amit a Deadpool & Rozsomák visszaépített, azt az Amerika Kapitány: Szép új világ majd szépen lerombolja – bevált a papírforma, jobban is, mint kellene. Mert noha el lehetne intézni az egészet annyival, hogy a film egyszerűen csak rossz, de ez közel sem ilyen egyszerű, és nem csupán azon bukik el, hogy Anthony Mackie milyen színész, a probléma ennél sokkal összetettebb. Gyakorlatilag a színészi játéktól és a karakterektől kezdve a történet felépítésén, a párbeszédeken és a sztorivezetésen át az akciójelenetekig, a koreográfiáig, a CGI-ig, a vágásig és a zenéig minden egyes elem bődületesen amatőr.
Tudom, snassz minden új MCU-alkotásnál leírni, hogy „ez eddig a franchise abszolút mélypontja” (bár, ha jól emlékszem, ilyen szavakat én még nem használtam a mozifilmekkel kapcsolatban, vagy ha mégis, az már jó régen volt), de hiába ismerem a Marvel Studios utóbbi három-négy évét, hiába vagyok tisztában azzal, hogy mi, hol és mikor ment félre, hiába láttam minden egyes filmet, tévésorozatot, animációs szériát, különkiadást, még ennek ellenére is értetlenül kérdezgetem, hogy a Szép új világgal kapcsolatban mégis mi a jó büdös franc történt. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a negyedik Amerika Kapitány a gyártási folyamat során kifejezetten sokat szenvedett. A filmet már 2022-ben bejelentették, akkor még New World Order (Új világrend) alcímmel, majd a Disney ezt kénytelen volt megváltoztatni a kifejezés antiszemita vonatkozása miatt, aztán a palesztinok lázadtak fel a Marvel izraeli szuperhősének, Sabrának a szerepeltetése okán.
És a java még csak ezután jött, mivel a Szép új világ eredetileg tavaly nyáron került volna mozikba, de a pótforgatásoknak köszönhetően elhalasztották a premiert, majd a kész film borzalmasan teljesített a tesztközönségnél, ami szintén több hónapnyi foltozgatást vont maga után. Szóval eleve kisebbfajta csodának minősült volna, ha ilyen hányattatott előzmények fényében legalább egy közepesen szórakoztató végeredmény gördül le a futószalagról. De a baj az, hogy a Szép új világ még egy félresikerült produkció szintjén sem képes funkcionálni: totálisan motiválatlan, érdektelen, sótlan, semmilyen az egész, nem szól semmiről, nem akar mondani semmit. Se íze, se bűze. Mármint, hol van az izgalom, hol van a látvány, hol vannak az eposzi jelenetek? Mert eddig még a leghitványabb MCU-s mozifilm is rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal, de ebben az alkotásban ezekből az égvilágon semmi sincs meg – láthatóan még a puszta szándék sem.
Az egy dolog, hogy a produkció minden tekintetben mérföldekre van a szintén realisztikusabb, politikai techno-thrilleres vonásokat hordozó A tél katonájától és a Polgárháborútól, de még A Sólyom és a Tél Katonájához, a Titkos invázióhoz és az Echóhoz képest is mintha egy teljesen másik dimenzióban készült volna. A stúdió egyébként is saját magától nyúl már évek óta, a Szép új világ esetében meg annyira egyértelmű a párhuzam A tél katonájának a struktúrájával, hogy ha nem házon belül zajlott volna a dolog, akkor annak készítői már plágium-pert indítottak volna. Felvezetésként megint kapunk egy túszmentő akciót, ami valójában egészen másról szól, mint elsőre látszik, ennek csúcspontján a főhős megint lever egy kétméteres hústornyot, majd a saját kormánya veszi üldözőbe. Közben megjelenik egy rejtélyes ellenfél egy agyafúrt tervvel (még a 2014-es film autópályás összecsapását is lemásolják – itt már azon gondolkodtam, hogy nem-e egy Sony-s Marvel-merényletet nézek), senki sem bízik senkiben, küszöbön a harmadik világháború, amit csak és kizárólag a Kapitány, no meg az aktuális segítői tudnak megakadályozni – tehát a szokásos.
Viszont mindennek a megvalósítása olyan filléres és putris A tél katonájához, meg úgy mindenhez képest, amit a Marvel eddig csinált mozifilmes fronton, mint amikor egy vadiúj Ferrariból átülsz egy Trabantba – ami 40 éve rohad egy lepusztult orosz gyártelep mellett, a kerekeit ellopták, az ablakait kiverték és még a gaz is messziről elkerüli. Az akciójelenetek a pancser koreográfia és a kritikán aluli vágás miatt tökéletesen súlytalanok, a forgatókönyvet egyszerre öt különböző ember írta, de a narratíva annyira kiszámítható és sekélyes, hogy utoljára a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalában láttam ennyire nagy, magát hihetetlen okosnak, precíznek és áll leejtősnek gondoló buta parasztvakítást. Mackie Kapitánya és vele együtt a dialógusok is már az őskorban klisének számító aranyköpésekben és hatalmas nagy életbölcsességek benyögésében merülnek ki, miközben jobb sorsra érdemes karakterek jönnek a semmiből és mennek vissza ugyanoda (Giancarlo Esposito Csörgőkígyója teljesen felesleges, Tim Nelson Blake Tervezője meg pont annyira szánalmas, mint amennyire bizonygatja ennek az ellenkezőjét) vagy csak szimplán idegesítőek (Shira Haas Fekete Özvegye… hát, idézzétek fel Gwyneth Paltrow székrekedéses arcát a Végjáték portálos jelenetéből és szorozzátok meg tízezerrel).
Emellett, ha jól számolom, akkor nagyjából kettő olyan korábban megkezdett szál van (a Power Broker és a Skrull-konfliktus), amit teljes mértékben semmibe vesznek, még említés szintjén is (pedig utóbbit tényleg úgy harangozták be, hogy nagyon nagy gond lesz a későbbiekben), de az Örökkévalókból itt maradt Tiamut se járt jobban, aki köré egy durván epikus végső csatajelenetet lehetett volna írni, ám a film még a legkisebb labdákat is képtelen lecsapni, a sztori politikai vetületével együtt. Apropó végső összecsapás: a nagy dirrel-durral beharangozott Vörös Hulk is csak egy megalapozatlan és totál kellemetlen végkifejletben kulminálódik, ami azon kívül, hogy teljesen nevetséges (a főhős szuperkatona-szérum nélkül száll szembe egy olyan őserővel, aki ledarálta fél Washingtont – és győz...), leginkább csak egy utolsó halálhörgéssel vegyülő szánalmas próbálkozásnak tűnik a méltatlan kimúlás előtt.
A Szép új világ elejétől a végéig bűzlik az olcsóságszagtól, komolyan el kellett gondolkodnom rajta, hogy vajon a tehetség nem volt-e meg, vagy talán csak a pénz fogyott el. Összességében mintha az egyik South Park-epizód lenne, ahol a Disney megerőszakolja a fontos műveit a saját, idióta agymenéseivel – őszintén, ha mondjuk 2015-ben az egyik részben leadták volna ezt a trailert poénból, rajzfilmesítve, mindenki könnyesre röhögte volna magát rajta, most meg konkrétan ezeket nézzük a moziban. Mindezek után végképp nem csoda, hogy Feige visszaédesgette a Russo-testvéreket a következő két Bosszúállók-film rendezői székébe. Érzik a Marvelnél, hogy marha nagy gáz van, tényleg nincs mese, menteni kell, ami menthető – csak ezen a ponton már ott tartunk, hogy még egy-két ilyen balfogás, és kétségessé válik, hogy van-e egyáltalán mit.
Gamekapocs értékelés: 3
Eredeti cím: Captain America: Brave New World
Rendező: Julius Onah
Producer: Kevin Feige, Nate Moore
Forgatókönyv: Rob Edwards, Malcolm Spellman, Dalan Musson, Julius Onah, Peter Glanz
Történet: Rob Edwards, Malcolm Spellman, Dalan Musson
Szereplők: Anthony Mackie, Danny Ramirez, Shira Haas, Carl Lumbly, Xosha Roquemore, Giancarlo Esposito, Liv Tyler, Tim Blake Nelson, Harrison Ford
Zene: Benjamin Wallfisch, Evgueni Galperine, Sacha Galperine
Operatőr: Kramer Morgenthau
Vágó: Matthew Schmidt, Madeleine Gavin
Gyártó: Marvel Studios
Forgalmazó: Walt Disney Studios Motion Pictures
Játékidő: 118 perc
Eredeti premier: 2025. február 14.
Hazai premier: 2025. február 13.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.