A barátságos és közkedvelt Pókember 1. évad sorozatkritika

Noha 2025-re már tényleg eljutottunk oda, hogy még a legeslegutolsó eldugott faluban élő ugandai kisgyerek is tökéletesen tisztában van vele, hogy ki az az Amerika Kapitány vagy Vasember, és hogy mi az a Marvel meg DC, azt bármiféle utánajárás nélkül megállapíthatjuk, hogy a világ két legnépszerűbb szuperhőse még mindig Batman és Pókember. Ezzel a kijelentéssel ugyan lehet vitatkozni, de nem érdemes, ráadásul bebizonyítani sem nehéz. Nem is kell sokat visszamennünk az időben ahhoz, hogy igazunk legyen: elég körülbelül úgy 5 évet és láthatjuk, mennyi különböző feldolgozás és interpretáció készült ez idő alatt. Eleve ott van a többszáz képregényfüzet, amelyekben az írók már a végtelennél is tovább csűrik-csavarják a két karakter történetét (a túlkínálatnak köszönhetően úgy szökőévente születik is egy olyan sztori, amire érdemes figyelmet szentelni), de ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis ha a mozifilmeket, rajzfilmeket, animációs sorozatokat és videójátékok nézzük, akkor az valóban maga a nagybetűs Kánaán, gyakorlatilag szünet nélkül a sötét lovag és a falmászó folyik még a csapból is.

Azt, hogy miért pont ezt a két hőst szereti ennyire a közönség, most hagyjuk (egy külön cikket meg lehetne tölteni ennek az elemzésével), az jelenleg sokkal fontosabb, hogy bár itt is megjelent egy réteg, ami ellenérzését fejezi ki a futószalagon gyártott adaptációk felé, az azért összességében elmondható, hogy ezek a feldolgozások általában jól szoktak sikerülni, különösen Pókember esetében. A Tom Holland-féle filmek többé-kevésbé elnyerték a rajongók tetszését, a Pókverzum-animációk egyenesen a mennybe mentek, nem is beszélve az Insomniac videójátékairól, amik szerény véleményem szerint egyértelműen a modern Pókember-interpretációk abszolút csúcsát képviselik. Ezeknél jobb bizonyíték nem is kell, és azt se feledjük, hogy a Sony nemrégiben egészen odáig ment, hogy képes volt hat darab olyan filmet készíteni, ami a Pókember-mitológiát vette alapul, ám maga a hős egyáltalán nem tűnt fel bennük – de ez most mellékes.

Szóval igen, a hálószövő még mindig képtelen kikopni a popkultúrából, ettől függetlenül amikor a Marvel Studios bejelentette, hogy saját Pókember-rajzfilmsorozatot csinál, ami ugyan lazán, de azért mégis kapcsolódik az MCU-hoz, emellett Peter Parker egyik párhuzamos univerzumbéli variánsának középiskolás éveit fogja elmesélni, a legelső kérdés, amit szinte mindenki feltett magának, az az volt, hogy: minek. Mármint oké, hogy új Pókember-adaptáció készül, a korábbi ezer mellé egy ezeregyedik már meg se kottyan, de mégis: egy újabb eredetsztori, ami ráadásul az MCU-ban játszódik és amit amúgy is láthattunk már korábban (a pókcsípést és Ben bácsi halálát mondjuk nem, de ezt senki sem róhatja fel negatívumként, miután filmvásznon már kétszer megkaptuk, plusz amúgy is mindenki tisztában van vele)? Az alapból is vészjósló prekoncepciókat tovább szaporították a modern álomgyár agymenései, és a sorozatot az is beárnyékolta, hogy a Marvel Studios neve mostanában már enyhén szólva sem cseng olyan szépen, mint hajdanán.

Tehát velem együtt valószínűleg még sokan mások is biztosak voltak benne, hogy A barátságos és közkedvelt Pókember is egy idióta trendekkel teletömött, gyermeteg poénokkal operáló, örökkévalóságnak tűnő szenvedés lesz, amit úgy istenigazából nem akarsz végignézni, de mégis kötelező jelleggel le kell tudni, hogy tisztában legyél a teljes képpel, ha majd egy következő sorozatban vagy filmben esetleg utalnak rá. Aztán, amikor lemegy a legutolsó rész, végre megkönnyebbülsz, hogy ez is megvan, de közben elégedetlenül vakaródzol, hogy megint elcsesztél egy csomó időt egy borzalmas szériára, amiről legbelül tudod, hogy valószínűleg még a Bosszúállók: Titkos háborúban sem fog szóba kerülni, egyúttal megfogadod, hogy most már tényleg szelektálni fogsz az MCU-s alkotások között. Aztán ez a fogadást a következő film vagy sorozat bemutatójánál rögtön meg is szeged, ahogy kell.

Nincs ebben túlzás, hiszen a legutóbbi 4-5 Marvel-sorozat nagyjából csak ennyit tudott kiváltani a rajongók többségéből, ehhez képest A barátságos és közkedvelt Pókember kb. felénél teljesen hirtelen kaptam észbe, hogy nemhogy nem szenvedek rajta, de még kifejezetten élvezem is a végeredményt. Ez a széria simán nézeti magát, kellemes, szórakoztató, szépen pörög, és igazából semmilyen komolyabb dologba nem tudok belekötni – legyen ez bármennyire is meglepő. Bár való igaz, némi kompromisszumot azért megkövetel: amennyiben képes vagy túltenni magadat a nem- és rasszváltásokon (aminek mondanom sem kell, narratív szempontból ezúttal sincs nagyjából semmi értelme), egy izgalmas és jópofa sorozatot kapsz cserébe, ami nem csak, hogy hű marad a karakter eredeti képregényes gyökereihez, de emellett annyira ötletesen nyúl vissza a hős korai szakaszához, hogy konkrétan tényleg úgy néz ki, mint egy Steve Ditko vagy egy John Romita Sr. által rajzolt megelevenedett képregény a ’60-as évekből.

Ennél fogva az egyedi és szemet gyönyörködtető vizuális stílus remekül illeszkedik Pókember világához, a 3D-s cel-shaded grafika egyedi látványvilágot kölcsönöz a produkciónak. És annak ellenére, hogy a történet a modern világban játszódik, a legtöbb karakter (mint például Doctor Strange, Vasember, Skorpió és Oki Doki) teljesen retro, old school kinézetet kapott, szóval egyből be fogjuk tudni azonosítani mindegyiküket, pöccre pontosan olyan formában tűnnek fel, ahogy a képregények lapjairól anno megismertük őket. Természetesen Jeffrey Trammell és csapata ennyinél még nem állt meg, az írók érezhetően tökéletesen értik a Pókember-mitológia lényegét és jól használják a karaktereket (nézzük meg, hogy a legutóbbi Batman-rajzfilmsorozatnak, A köpenyes lovagnak ez mennyire nem ment), mindenki a rá kiosztott szerepet játssza, bármennyire is megpróbálják elhitetni velünk az alkotók ennek az ellenkezőjét.

Ugyebár ebben az univerzumban nem Tony Stark lesz Peter Parker mentora, hanem Norman Osborn, és a készítők szépen használják ki a lazább béklyókat és a szabadabb lehetőségeket, miközben az összes szereplő maradéktalanul azonos az eredeti, klasszikus megközelítéssel, vagy legalábbis nem üt el attól markánsan. Normannel kapcsolatban nyilván mindenki azt a bizonyos pillanatot várja, ami előbb-utóbb biztosan bekövetkezik (a második évad jövőre érkezik, és már a harmadik munkálatai is megkezdődtek), de a készítők egészen ügyesen eljátszadoznak az egyértelművel, és az egész sztoriszálat a főhős karakterfejlődésére futtatják ki, az unalomig ismételt életbölcsesség, „A nagy erő nagy felelősséggel jár” című milliószor hallott parafrázis kifordításával. És azzal a legtöbb rajongó tisztában van, hogy általában azok a legjobb Pókember-történetek, amelyek azt boncolgatják, hogy miért pont Peter Parkerből lett szuperhős, mitől annyira különleges és miért az, aki.

Igaz, a karakter hosszú pályafutását tekintve nem először találkozunk ezzel a témával, ahogy az elnyűhetetlen pókcsípést is ezerszer láttuk már ezerféle helyen, ám a sorozat szépen mutatja be ezeket a dolgokat, és ezúttal sikerült valami mással előrukkolni – még ha ez nem is lett túl eredeti. A széria ugyan nem váltja meg a világot, nem ez lesz az az adaptáció, amihez ezt követően minden egyes Pókember-feldolgozást mérni fogunk, „csak” egy kellemes csalódás, de ahogy mostanság áll az MCU szénája, már ez is kisebbfajta üdvösségre adhat okot. A barátságos és közkedvelt Pókember a Marvel jelenlegi klímájában akár egy csodaként is felfogható: ahhoz képest, hogy már a sorozat bejelentésekor és az első koncepciós rajzok leleplezésétől kezdve meg voltunk győződve arról, hogy ez az alkotás is egy kínpad lesz, teljesen fogyasztható az egész, továbbá azt is megmutatja, hogy mennyire jól működnek a megszokott marveles poénok animációs köntösben – mármint akkor, ha egy tehetséges csapat áll a projekt mögött.

Az örökérvényű tanulság szerint nem kell ehhez más, csak egy kis hozzáértés és alázat. Egyúttal a széria remek példaként is szolgál: ha az MCU-s rajzfilmsorozatok képesek lennének minimum ilyen minőséget hozni, rögtön kevesebb gond lenne a Marvellel animációs fronton.

Gamekapocs értékelés: 8

Eredeti cím: Your Friendly Neighborhood Spider-Man Season 1
Készítő: Jeff Trammell
Rendező: Mel Zwyer, Liza Singer, Stu Livingston, 
Producer: Danielle Costa, Tim Pauer
Író: Jeff Trammell, Charlie Neuner, Raven Koné
Szereplők: Hudson Thames, Kari Wahlgren, Grace Song, Eugene Byrd, Zeno Robinson, Colman Domingo, Hugh Dancy, Charlie Cox
Zene: Leo Birenberg, Zach Robinson
Vágó: Alexander Wu, Hannah Long
Gyártó: Marvel Studios Animation
Forgalmazó: Disney+
Játékidő: 30-37 perc
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 10
Premier: 2025. január 29. - február 19.