Szeptemberben érkezik a tavaly megjelent akció-szerepjáték, a The Witcher különkiadása, amely számos extrát tartalmaz a már megjelent verzióhoz képest.

A CD Projekt Red által fejlesztett játék kellő elsimerést tudhat magáénak, ám ezzel még nem elégedtek meg a készítők. Már egy ideje dolgoznak az Enhanced Edition kiadásán, amelyben kicsit más játékmechanizmusra számíthatunk, mindez látványosabb grafikával, kevesebb töltési idővel és stabilabb játékmenettel karöltve. Ez a kiadás tartalmazni fog még egy, a játék készítését bemutató DVD-t, zenéket tartalmazó lemezt, valamint a D'Jinni névre hallgató pályaszerkesztőt. A tervek szerint májusban kellett volna, hogy megjelenjen az Enhanced Edition, ám a mai sajtóközlemény szerint szeptemberben kell a boltok polcain keresgélnünk.

5: befolyásolható - LY
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.