Az iPhone-t már most is sokan zsebkonzolként emlegetik, s a 3G S új képességeinek köszönhetően vélhetően tovább nő majd a telefon népszerűsége a játékfejlesztők és persze a játékosok körében. A megújult Ájfón OpenGL 2.0 támogatással jelenik meg júliusban, s így a Fishlabs munkatársai szerint teljesítményben végleg maga mögé utasíthatja a Sony kézikonzolját, a PSP-t. A 3G S-nek nagy hátránya viszont a magas ára, illetve a dráguló fejlesztési költségek is: a készítők nyilván csak a nagyobb, s persze drágább projekteknél gondolkodnak majd az új grafikai lehetőségek kiaknázásában, az olcsóbb, 1 dolláros alkalmazásoknál továbbra se számítsunk pöpec árnyékokra és egyéb extrákra.
Júliusban érkezik az új iPhone 3G S, a telefont pedig már izgatottan várják a játékfejlesztők is - szerintük az új készülék maga mögé utasíthatja a PSP-t.
Júliusban érkezik az új iPhone 3G S, a telefont pedig már izgatottan várják a játékfejlesztők is - szerintük az új készülék maga mögé utasíthatja a PSP-t.
Cégünk pont egy ilyen öntelt majmot keres mint maga, így hajlandóak vagyunk az előbbi hozzászólásban említett havi 500 ezer forint helyett
3 millió forintot is fizetni (igazgatói beosztás), hisz ekkora szakmai kvalitás illetve tapasztalat és szakártelem nem gyakori.Emellett ócska "mondeóját" is örömmel cseréljük 7-es bm.w(reklám elkerüése végett)-re.
Várom szíves érdeklődését.
Tisztelettel:
Schwarz Péter
Magyarországi Fukarok Egyesülete
beszarik a picsám, micsoda elcseszett karvajzsidó
csak hogy tisztában legyünk a dolgokkal:
psp cpu: 333 MHz; RAM: 32MB
iPhone 3G cpu: 620 MHz, underclocked to 412 MHz; RAM: 128MB
de hát ne hasonlítsuk iphone-hoz, mert az telefon :) hasonlítsuk inkább az ipod touchoz. az 2g ipod touch processzora 532MHz-en fut, szóval a psp-s játékok nem nagyon izzasztanák meg :P
a legnagyobb hátrányuk a psp-vel szemben, hogy nincsenek gombjai. de majd megoldják:
http://cultofmac.com/wp-content/uploads/200800901-belkin-iphone.jpg
egyébként szeretek játszani, de psp-t nem vennék, mert társasági körömben hülyének néznének. de úgy adódott, hogy az iphonet be tudtam szerezni olcsón, azon játszani is tudok, sőt még a társasági köröm (akik alapból egyáltalán nem gamerek) vígan el tudnak órákat szórakozni rajta, mikor épp nincs más dolguk...
a többi mobiltelefon, amit említettetek. hát nemtudom, a legtöbb az oprendszeren csúszik el, a windows mobile egy gány (már bocsánat). volt dolgom nem egy ilyen telefonnal. a másik dolog a támogatottságuk. hiába tud sok mindent, ha nem tudod kihasználni (gondolok itt az appokra). nézzetek csak szét, több mint 30.000 app+game érhető el az iphone-ra 10-11 hónap után, a win-mobile-ra 25.000 jött ki 8 év alatt. elgondolkoztató, nem?
Szerintem az Iphone egy nagyon rossz teló a magyaroknak. A gazdagabb országokban persze nagyon jó, de az árából én veszek egy olcsó érintőképernyős LG-t, vagy egy SE walkmant, ami sokkal jobban szól mint az IPhone, és mellé egy PSP-t. Persze ez a gazdagabb országokban úgy is lehet, hogy IPhone-t is, és PSP-t is vesznek. Amúgy semmit nem tud az IPhone az SE X1-hez, vagy az N97-hez képest, mint mobil. Szerintem az emberek csak azért vesznek IPhone-t mert, az a divat. Amúgy az egész érintőképernyős dolog ázsiából jött, a jelek miatt, és asszem eu-ban meg usa-ban az első érintőképernyős mobilt az SE dobta ki. Szal az Apple másolt és nem a többi cég.
Az meg, hogy melyik platformra jönnek ki jobb játékok PSP vagy IPhone az nem nehéz kérdés: PSP-s MGS-el, vagy IPhone-os MGS-el játszanátok inkább?
19: Kedves Gergely, részben igazad van, részben nincs. Ma az átlag EGY iPhone per hó magyarországon, lévén 116.000 az átlagbér, de mondjuk én kiröhögnélek az én szakmai kvalitásommal és tapasztalatommal, ha nekem beajánlanál 300 nettót egy hónapra. Ötnél már esetleg meghallgatlak. Egyébként pedig becsületes munkából élek. A "bármelyiket" tartom erősen túlzónak. Üdv!
Szerintem elnézted az átlagot egy határral....
Amióta iPhone van a piacon azóta sorra minden mobil gyártó ezt próbálja másolni, kisebb nagyobb sikerrel! Mért? Mert jó, nagyon jó! Mindenki megtalálja rajta a neki való alkalmazást. Sok emberrel beszélgetek és baráttal, lehúzzák az iPhonet de amint tartok nekik egy kis előadást a telefonról, rögtön kérdik, hogy mennyiért hozol?! :D
Az új gép biztosan többet fog tudni mint egy PSP ebbe teljesen biztos vagyok, a mostani se kutya, aki egy kicsit lelkes és olvasgat, az már Quake3 arenázik útközbe a buszon : )
akkor tanulj meg fogalmazni, mert ha 2 eszközt össze akarsz hasonlítani, akkor az általad előnyös eszköznél minek sorolsz fel olyan funkciót, ami a másiknál is tökéletes? :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.