A Red Dead Redemption fejlesztése körülbelül annyiba került, mint a GTAIV elkészítése. Aggódni nem kell, a játék már az eladási listák tetején trónol.
Hatalmas, talán még az Alan Wake-et is felülmúló várakozás övezte a Red Dead Redemption megjelenését. Tjames kétóránként szállította nektek az újabb képeket, videókat és infókat, sőt a fülünkbe jutott, hogy drága moderátorunk és közösségünk atyja még a barátnőjét is majdnem kidobta otthonról, mert az nem volt hajlandó belemenni a cowboyos szerepjátékba este.

Úgy néz ki azonban, hogy minden jóra fordul a végén. A Red Dead megjelent, néhányan már játszanak is vele, másokhoz még a napokban jut el. Szorgos teszterünk, Zoenn is már napok óta nyúzza a témát, s egészen hamarosan egy masszív anyaggal fog előállni, amiből mindent megtudhattok a játékról.
De addig is, még némi érdekességünk azért van az anyaggal kapcsolatban: az angol Daily Mail információ szerint 100 millió dollárba került a Red Dead Redemption fejlesztése, amivel körülbelül a GTAIV szintjét ütögeti, azzal a különbséggel, hogy ott még a technológiát is a nulláról kellett kifejleszteni. Attól sem kell félni, hogy a sok költekezés következményeképpen a Rockstar alkalmazottak tesco gazdaságos vajkrémet fognak vacsorázni: a Red Dead X360 és PS3 verziója már most az első és a második helyet foglalja el az Amazon eladási listáján.

De úgyis akkor lehet mindenki biztos ha hivatalosan is nyilatkoznak.
Aki nem akar lógva maradni az már rég beszerzett egy konzolt (mint én).
Szóval ez abszolút nem jelent semmit
ezzel persze nem arra utalok h ne adnák ki, csak ez aztán nehogy lógva maradjatok
Sztem 1000x jobb mint a GTAIV!
Basszus gondolkozzunk már logikusan. GTA4 engine ami már van PC-re, és rengeteg lóvét tettek bele.
Ezek után van olyan olyan ember aki tényleg úgy gondolja hogy nem fog jönni PC-re?!
Az eddigiek alapján felvázolom a forgatókönyvet: 2010 október-november hónapjában bejelentik hogy jön PC-re. 2011 Április-Május hónapjában pedig megjelenik.
( az Episodes form Liberty city esetében is helyesen tippeltem :P )
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.